Sürgöny, 1861. március (1. évfolyam, 50-75. szám)

1861-03-10 / 58. szám

nfinket" gyöngítenek és Magyarország többi népeit elegedetlen ékké teszik, nem hol­ítk­álninnk-e maguk a bécsi ki­rn­ény irányzataiból, am ilyek a magyarok óhajtásait ak sóha sem tetetettek ? Vájjon gondoltak-e mind erre? Úgy látszik, a magyarok még nem ismernek ben­nt­nke­t, hogy ők bennünket nagyr­a kérésre s mago­kat igen nagyra becsülik , ez nemr ég természetünkben fekszik Mert mi ezerényik és issin­ék vagyunk — és ők nem De ha egy egész m­mnxet nem vetkőzhetik is ki természetéből, esi talán egyes férfiak mégis tehetnék, állam Hifiik, kiknek szükségük van, hogy több belátá­suk legy­en, mint a nagy tömegnek, mely szerencséjé­től ki­esülve és elkapatva egyes bin kiabálóktól, nem tudja, mi volt tegnap, és nem látja előre, mi lesz holnap. A magyarok gondolják meg, a­míg ideje van, hogy mi horvátok három egysége­s királyságunk egye­temességének, s mindanáltal honunk teljes függetlensé­gének biztosítása nélkül előbb mindnyájan a Száva, Dráva és Marába rohanunk, mintsem töltik vagy bárki m­ásfél szövetséget kivárjunk. Erőszakolja ezt ránk valaki hatalommal, a­ki bírja ! De, ment a’ Isten, hogy mi magunkét meggy­alázzuk, meddig magunknak a becsületet és tiszteletet megóvjuk, mindenünket meg őrizzük !“ Az „Agr. 7.tg" jelenti, Császár Ő Felsége, mint értesülünk, Zágráb megye képviselőinek a háromegy­­séges királyság királyává leendő koronáztatását illető felterjesztését kitűnő tetszéssel tudomásul venni méltóztat­ott. — Ha ölik bibornok-érsek c­erntája a bond excjának az országgyűlés alkalmával leendő beigtatására királyi biztosul neveztetett ki. A „Wiener Zig“ következő czáfolatot hoz: „A némely itteni lapokban foglalt közlések, ama fogadtatás módja iránt, melyben a második ruthén küldöttség lovag S­c­h­m­e­r­­­i­n­g államminister úr ő exc.által részesíltetett, mint értesültünk, annyiban alap­talanok, a mennyiben ő excjának méltó oka volt az első ruthén küldöttséget, mely tisztán loyalitási föl­irattal jött ide, jóindulattal fogadni; s ennélfogva szó sem lehet egy oly tiltakozás helyesléséről, melyet a második küldöttség hozott volna ide, valamint annak irányában történt föl­bátorításokról sem.*1 Megyei tudósítások. — Csanádmegye mart. 7. — F. bő 4-én tartott bizottmányi gyűlésünkben az országgyűlésre meghívó levél tárgyaltatván, miután a hongyűlés az 1848. IV. törvényczikk ellenér­e nem Pestre, hanem Budára hiva­­tik össze, inditványoztatott, hogy eziránt felirat idéz­tessék, de az el nem fogadtatván, e sérelem ellen a jegyzőkönyvben óvás tétetvén, a meghívó levél fájdal­masan tudomásul vétetett. A törvényhatóságok levelei közt Ugocsa megyé­nek a követi utasításokról szóló levelére válaszoltatni fog, hogy Csanád megye a felelős ministériumban oly garantiát találván, milyent a dikaszteriális kormány nem­ nyújt, de egyébként is a választó kerületek a kö­veteknek utasítást nem is adhatván, Ugocsa nézetét nem osztja. A feliratok az akadémia és múzeum számára e megye részéről is megküldetnek. Hofbauer Sándor főszolgabiró úrnak Makó vá­rosa tisztújításáról beadott jelentése örömmel fogadta­tott. És méltán, mert az értelmiség győzött, s Makó­nak rendes tanácsa van. A város rendezése körül föl­merült nehézségek legyőzése , s a rendezett tanács­nak sok akadály ellenére is szerencsés megalakításá­ban kifejtett erélye és tapintatos eljárásáért a főszol­gabiró urnák elismerés szavaztatott. A városi tisztikar névsorát itt közlöm: választási elnök Hofbauer Sándor főszolgabiró úr lévén, a polgármesteri hivatalra kije­lölve valának : Cserei Ignácz, Faragó Ferenci és Jaczó Lajos az 1-ső 92, a 3-ik 22 szavazatot nyervén, 405 szavazattal polgármester jön Faragó Ferencz, főbíró Juhász István, főjegyző: Halász János, aljegyzők: Szilvási István, Borza Pál. Tanácsnokok: Cseh De­meter, Vajda István, Halász Mihály, Szirbik Ferencz, Szirbik Sámuel, Nagy György, Gyüge Sándor, Kozma Antal. Adószedő : Faragó János, ellenőr: Hegedűs Sándor, biztos : Erdei Miklós, mérnök : Vargha Zsig­­mond, telekkönyvvezető : Urbanecz Imre, árvapénz­­tárnok : Szirbik Gábor, ellenőr : Gerzonics István. A követek választása Makón f. hó 19 én, Nagy­lakon 20-án, Battonyán 21-én lesz. —Sárosmegye bizottmányi ülései mart. 4—6. Első n­a­p : az elnöklő első alispán a beadott hivatalos tudósítások nyomán jelenti, hogy múlt hó folytán a csend és rend a megyében sehol sem zavar­tatott meg, a­mi örvendetes tudomásul vétetett. Felolvastatván az országgyűlésre meghívó kir. levél, annak ellenében, a mennyiben t. i. az 1848-diki törvénybe ütközik s a kapcsolt részekre ki nem ter­jeszkedik, jegyzőkönyvi évás, — a rögtön elfogott s az országból kivitt Asbóth mellett pedig a főkanczellár­­hoz intézendő fölirat határoztatott. Ezután a nm. hely­tartótanácsnak a felterjesztett megyei költségvetésre leérkezett hivata olvastatván föl, kiderült, hogy a me­gye által megállapított tiszti fizetések kevés kivétellel, vagy csekély módosítással helybenhagyatnak (p. o. első alispán fizetése 1500 ft, 1600 helyett, főjegyzőé 1­00 ft, 1200 helyett, fószolgabiráké 1000 ft 1050 he­lyett, de a levéltári­ok részére csak 500 ft 700 he­lyett); az útjavításokra és hidakra tervezett 4000 ft, valamint az útbiztos és mérnök azon oknál fogva mel­lőzendőknek ny­ilváníttatnak, mert van országos, még fönnálló építészeti igazgatóság; továbbá a számvevő, ellenőr, aladószevek, s 18-ből 6 esküdt g 6 bába közül 3 feleslegesnek s igy kihagyan­dóknak rendeltetnek. Ezekre vonatkozólag újabb fi­lte­jesztést határoz, melyben az utalványozott 28,000 ftot megköszöni, (az évi költség 60,000 ftig megy,) de újabb okokkal támo­gatja valamint a megválasztott tisztviselők szükséges­ségét, úgy az általános drágaság,pénz-ár-ingatagság s munkahalmaz alapján az eredetileg tervezett fizetések megtarthatá­sát kéri. Márt. 5. Az országgyűlésre vonatkozó teendők egybeállítására már előbb kinevezett választmány be­adja gondosan szerkesztett munkálatát,melyben alapálg kiindulási pontul ugyan szintén az 1848. törvény fogad­­tatik el, hanem úgy, hogy a legközelebbi országgyűlés a megyei szerkezetet mint az alkotmány megvédésé­nek bástyáját ne csak ne gyengítse, de sőt inkább a lehetőségig erősbítse; továbbá a megyei követeknek adandó utasítást ki ne zárja, vagy legalább némi er­kölcsi garantiát és felelősséget tegyen lehetségessé, a választókra nézve a censust nagyobbítsa, a választ­hatóra pedig magasabb qualificatiót szabjon. A részle­tes dolgozat a főjegyző által ügyesen szerkesztve, fel­olvastatván, nagy benyomást tön, s csaknem általános helyeslésben részesült. Az ellenfelszólalások nem a kimondott elveket, hanem csak az atisitácok körüli­­ praktibilitást elemezték, s azok kivihetetlenségét mu­togatták, ha az 1848-ki alapon kivánun­k maradni. A tárgy komolysága s nagy fontossága tek­itetéből esz­me terjesztés — és csere érdekében, az egész javaslat,­­ mint Sárosmegye elfogadott véleménye kinyomatni és s minden honi hatóságokkal közöltem­ határoztatott.­­ Különben Göm­ör- s Biharmegye óhajtásaival egyetért­­, Sáros is. Az első alispán azon indítványára, hogy a teen­­­dők a megyénél folyvást szaporodván, a bizottmányi­­ közgyűlés pedig hetekre nem hosszabbittathatván, sem­­ állandóvá nem tétethetvén , kívánatos tolds olyan „kisgy elégy­ forma instimu­o, mely a megyei tisztikaron , kívül, m­ég néhány felkért, vagy választott bizottmányi­­ tagból állva, az első alispán elnöklete alatt, a kiesebb­­ fontosságú folyó tárgyakat elintézné, a többit pedig , rendezt­é, előkészítené s ezen kisgyű­lések jegyző­­i könyvével együtt, mindig a közgyűlés első napján a­­ bizottmányi nagy­gyűlés sanctiója alá bocsátaná. Az­­ indítvány mint czélszerű­ , de ideiglenes expediens­­ elfogadtatott. Mart. 6. Hosszabb vitatkozásra szolgáltatott okot és alkalmat a hús ára szabályozásának hajdan kizá­­rólag a megyéket illető, de most a kir. városok, mint­­ önálló testületek által is igénybe vett joga és tettleges­­ gyakorlkodása. A megállapodás végre abban tör­­t­­ént hogy régi jogához a megye agyán tov­­­vábbra is ragaszkodik, míg netalán mást határoz­­­zand az országgyűlés, de a városokkal­ barátságos­­ viszony fenntartása érdekében, a dolog practicu­mának czélszerű elintézését az első alispánra bízza, ki a városok képviselőivel fog ez iránt egy közös választ­mányban értekezni. Végre inditványképen felhozatott, mikép kivána­tos volna, ha mint hajdan, úgy különösen most adat­nának a megyei követekhez jelenebb ifjak mint írno­kok, hogy az eddig nélkülözött alkotmányos élet főis­kolájába bejárhatva, magokat tovább képezhessék, mi aztán később nem csak nekik, de a megyének is tetemes hasznára válnék. Ez ellen felbosatott, hogy a régi országgyűlési Írnokok alapja és szüksége most el­esik, miután a gyorsírás, lithographia és nyomtatás mindent pótol s a követek nem tesznek időközi jelen­téseket, sőt az Írnokok fizetésére nincs is pénzalap; azonban a vagyonos­ szülőknek szabadságában áll fiaikat saját költségükön Pestre küldeni. — Zágráb megye körirata Horváth-, Szlavón­és Magyarország összes helyhatóságaihoz : „Kedves testvérek és barátok ! Sopron megyéből egy átirat érkezett hozzánk, mely­nek tartalma bennünket elragadv­a a testvéri szeretetnek ■ szomszédnép) egyetértésnek utolsó időben, fájdalom, már csak pislogó parázsát újból fölszitotta. Közöljük azt veletek, drága testvérek, hiteles lenyo­matban, hogy azon érzelmeket méltányolni képesek le­gyetek, miknek benyomásai alatt a mi, a nevezett megyéhez intézett, szívélyes és egyenenlelkű válássunk létre jött. Egyik és másiknak átolvasása után el kellene ismer­netek, hogy abban mintegy az isteni gondviselés varázs­­intése fekszik, mely a közbenjárói, a mi­n­ti sorsotokra názve főfontosságu szerepet az utolsó, mondhatnék, el­döntő pereiben épen Sopron megyének rendelte. A szeretet, mely a horvátok és magyarok közt az si­mult év folytán többszörös ízben kölcsönös megkedvelés által nyilvánult, meg kezdő halni; a testvéri egyetértés, melyet a magyarok és horvátok lehellenek, egyszerre mintegy egy könyörületlen varázslónak kegyetlen csapá­sára ismét hátrált, s az őszinte kibékülés ténye, az 1848. évben megszakadt nemzeti kötelék megújításának ténye, melyről azt hivék, hogy már mindkét kézzel szilárdra kö­töttük, elkeld lassanként felbomlani, míg végre semmi egyebet egy nyári ködnél nem fog ábrázolni, mely annak idején a legújabb napokban tapasztalt keserű csalódások tengerében eltűnik. Ámde, mint mondok, épen a tizenkettedik órában nyújtatik nekünk a magyarok nevében a testvéri kéz, épen azon megyéből, mely részben horvát honfiaktól van népe­sítve, egy megyéből, mely a legnagyobb magyar Széche­nyi István előttetek szent, s miattatok előttünk is drága tetemeit keblében rejti, s önként megragadott bennün­ket azon gondolat, vájjon nem jó ómenünk akarata-e, ben­nü­nket még jókor visszatartani azon tátongó örvénytől, mely előttünk megnyílik. Ezen gondolat minket a meggyőződés egész hatal­mával megragad a még azon perezben ís, midőn megvéi­tek közöl többen nemzeti és állami autonómiánk megsem­misítése végett a vágókést ellenünk emelték, a midőn né­melyek közöletek gúnyt és gyalázatot vetnek a mi becsü­letes horvát arcainkba, határoztok el magánkban, nyiltan és merészen, mint a régi horvátok utódaihoz illik, hozzá­tok, magyar testvérek egy szót szólni, mely az egyetértés és békülékenység ugyanazon szellemét leheli, mint Sop­ron megye föntemlitett irata. Mi benneteket őszinte, becsületes embereküt tanul­tunk ismerni; tudjuk, hogy szivetekbe be van vésve azon igazságérzet, mely egy ideig elnémulhat, de soha ki nem rtathszik. 700 éves együttélésünk nem múlt el nyomtalanul fölöttünk a mi nálatok is megtanultuk ugyan­azt tisztelni, a mi saját keblünkben gerjed, a mi mindenki iránti forz igazságérzet, a habár ellenségünk volna is az; jó lágy, majdnem túlságosan érző szív ezen fonák, minden­féle fondorlatok által eldögletesített világ iránt, a bizonyos nemzeti büszkeség, mely nem tűri, hogy önkény uralkod­jék fölöttünk, a világ bármely tájáról jöjjön is az. Hol ily előzmények vannak, ott azoknak megfelelő következményeknek is kell lenni,­­ ezért azon tökéletes meggyőződésben, hogy azoknak hozzátok nem fog pusztá­bt a kiáltás gyanánt elhangzani, fogunk föladatunk meg­oldásához. Apostoli királyunk az 1860 oct. 20-ki cs. diploma által a nagy austriai állam összes népeinek általában a különösen a magyar népeknek a az azelőtt Magyarország­gal egyesítve volt országoknak „históriai jogaikat" részint vissza, — részint magadra. Ily módon lépett életbe a „his­tóriai esetlegek" elve, melyért a magyarok és horvátok a birodalmi tanácsban merészen és bátran küzdöttek s melynek az alapkőnek kell lennie, melyen a bánhoz inté­zett m. é. oct. 20-ai császári kézirat szériát Horvát- és Tóthország királyságok viszonyainak a magyar király­sággal meg kell köttetniök. Ezt, szeretett testvérek és drága barátok, sohasem szabad szem elöl tévesztenetek, mert különben az alkot­mány­élet azon talpzlatnyi szélea terét, melyen velünk közösen álltok, magatok ásnátok alá, feledve, hogy az említett en. diploma az annak következtében leérkezett kéziratokkal az egyetlen pont, melyre nektek és nekünk szükségünk van, hogy Archimedeaként az absolutismus épületét sarkaiból kiemeljük. De ha ez igaz, pedig hogy igaz, bizonyítja régóta folytatott politikai életünk, akkor, drága testvé­rek el kell azt is ismerjetek , hogy a horvátok a slavoniaiak szintúgy politikai történelmi nemzetiséget képeznek, mint most ti magatok, a hogy mindazt ki kell kerülnötök, mi ezen nemzetiségen csorbát ejthetne. Mivel ti, ha ezen politikai- történelmi nemzetiségünket bármi­ként is meg akarnátok támadni, magatok szolgáltatnátok a fegyvert magatok ellen azoknak kezébe, kik arra törek­szenek, hogy a ti történelmi nemzetiségieknek se adassa­nak meg mindazon politikai a alkotmányos jogok, melyek azt a történelmi jog szerint megilletik. Ti, kedves testvéreink e drága barátaink : igen jó tudjátok, hogy minek vagytok még híjával, mielőtt azon álláspontra hágnátok föl, melyet történelmi jogotok sze­­rint elfoglalni óhajtotok. Tudjátok, mily sokféle nehézsé­gek gördittetnek a titokba, a mily késetű hazafias könnye­ket ont a fölött hazafias szivetek , miket véletek együtt mi is ontunk. Tehát mindezeket itt megemlíteni fölösleges volna , mivel mindezt ti is szintúgy értitek , noha nem azon mérvben, melyben mi horvátok érezzük, a mennyiben nekünk közös sebeinken kívül még különös sebeink is vannak. Nektek, kedvez testvéreink , ezen állítás paradox­nak látsszhatik, holott pedig az tiszta igazság. A mi hely­ettünk ugyanis tetemesen különbözik a tiétektől, szintúgy mint két, ugyanazon anyától született testvérek állása a körülményei különbözhetnek. — Mi horvátok, miután még a V- ik század végén a a VII-ik elején jelen honunkba beköltöztünk a annak határait, a Drziszlávok hálából) belföldi horvát királyok uralma alatt, az adriai tengertől éjszak felé a Donéig, nyugat felé a mai Karinthiáig a kelet felé a fekete tengerig kiterjesztettük, utolsó nem­zeti királyunk. III. István halála után épen úgy összenőt­­tünk egymás közt, mint ti ia az Árpád házbeli nemzeti királyaitok kihaltival, egymás közt összenőttetek. A belföldi tizévi polgárháborút megérezve, 1102-ben Kál­mán királytokat egészen világos föltételek alatt kirá­lyunkká választottuk meg, mely föltételekre az, midőn Belgrádban Zvoninér királyunk dalmát koronájával meg­koronáztatott, ünnepélyes esküt tett le. Ily módon a magyar, dalmát a tót királyság a guar­­nerói szigetekkel, „személyi uniónál fogva," a mennyiben Magyarországgal egy királya volt, kinek fején két, a hor­vát a magyar korona fénylett, a magyar királysággal szö­vetségbe jutott; a nélkül hogy az ez által csak egy haj­szálnyit is elengedett volna saját határozott diplomák, névszerint a Kálmán részéről Tranban, 1108. máj. 25 én kiadott diploma által megerősített teljes autonómiájából. A Kálmán király a őseink közt kötött állam­szer­ződés az úgynevezett „privilégium libertatum" következ­tében, a magyar királynak, mint horvát királynak, külö­nösen a horvát földünkön kell­ megkoronáztatnia. Neki a mi törvényhozó országgyűlésünkön elnökölnie kelle. A szent evangyéliumra kelle megesküdnie, hogy Horvátor­szágnak, a horvát nemzet­i egyháznak összes jogait s szabadságait megörzendi. Arra kelle magát köteleznie, hogy egyetlen külföldit vagy magyart sem fog a horvát­országi határokon belül, a nép megegyezése nélkül hely­tartóvá nevezni ki. Ő nem alkalmazható a horvát sereget Horvátország határain kivül; végre a nemzet engedélye nélkül semmi adót sem hajthatott be. Szövetségünknek ezen főföltételeire Kálmán utó­dai is megesküdtek , midőn Horvátországban, mint horvát királyok, igy H. István, II. Gejza, III. István, II. Endre, Róbert Károly, Dracki Károly, nápolyi László külön meg­koronáztattak, s a többi összes magyar királyok is Fer­­dinándig , a­mennyiben megesküdtek arra, hogy a magyar jogok mellett a három egyesült horvát-, tót-, dalmát ki­rályság jogait is fönn akarják tartani. Ti, kedves testvéreink ! magatok is tudjátok, hogy a Habsburg dynastia koráig, három egyesült királyságunk kormányának élén mindig vagy királyi vérbeli herczegek (d u e e a), vagy hatalmas bánok állottak, a kik a népet az alkotmány alapján, Magyarországtól egészen függetlenül kormányozták, a mennyiben a megkoronázott királyok­kal szinte egyenlő jogaik voltak. Ezen herczegek vagy bánok egybehívták országgyűlésünket, s azon elnököltek, saját udvari kanczelláru­jok a udvari főméltóságaik vol­tak, a fötörvényszéknek a fölebbviteli törvényszéknek ők voltak elnökei­­, mely ugyanaz volt, mi Magyarországban a kir. udvari törvényszék . ..más hatalmakkal szövetsége­ket s szerződéseket kötöttek. A király mellett ezen her­czegek s bánok nemességet" „nemesi földesúri jogot ado­mányoztak, a háború, a béke időben a nép vezetői voltak. Ebből láthatjátok kedves testvéreink , hogy nem­zetünk saját országában nemcsak ugyanazon jogokkal bírt, mint a tiétek Magyarországban , hanem inkább még nagyobbakkal, az úgynevezett helyhatósági jogokkal, mi­vel annak adó neve alatt csak felét kelle annak fizetnie, mit a magyar nemzet azon név alatt fizetett; az az adriai tengeren szabad kereskedést űzött és Siciliából s más parti államokból a sót majdnem ingyen kapta és végre folyton mentes volt a katonai beszállásolástól stb. Mindezt, drága testvérek, ti jól tudjátok, valamint hisszük, hogy azt is fogjátok tudni, hogy mi horvátok II. Lajos király , a régi magyar királyok utódjának halála után a mi nemzeti és „állami" jogaink öntudatában 1527. jan. 1-én cetinjei országgyűlésünkön I. Ferdinánd cseh királyt örökösödési joggal királyunkká választották, mig őt Magyarország még 1526. nov. havában királyául el­ismerte. Ezen mi első királyunk a felséges Habsburg­­házból, kötelessége és eldödei példája szerint, magát és trónkövetőit szentül és ünnepélyesen kötelezte , hogy a három egységes királyság minden diplomáit, jogait, sza­badalmait és rendeleteit, melyek annak és lakosainak az ő dicsőséges királyai által adományoztattak, sértette­­n ,­­ megőrzi és/Védelmezendő (Omnia et singula eorum privilegia, jura, libertates et decreta, Regno illi ejusque incolis et inhabitatoribus a serenissimis retro regibus eorum tradita et concessa salvae et illesse conservare et manntenere volumus et intendimus------nec aliquid contra ea vei eorum „allo" unquam tempore attentaturos promittimus.) Ép oly ünnepélyesen kötelezte magát II. Károly király 1712 ben, midőn a mi nemzetünk az ő országgyű­lésén ugyanazon év mart. 9 én, tehát 11 évvel előbb mint Magyarország a pragmatica sanctiot elfogadta, „a maga és nőágoni utódainak nevében, hogy jogainkat, szabad­ságainkat, t. i. népünk és országunk történeti és állami jogát megtartani és oltalmazni fogja. Ha azonban később, midőn a török túlnyomó ha­talom a mi és a ti fegyveretek által megsemmisittetett, a közigazgatási hatóságoknak német szabás és mintára behozatala által állami jogaink igazgatása mindenféle ala­kulásokon ment keresztül, s a 18. század második s a 19. század első fele folytában a magyar államjoggal csaknem egy testbe olvadt; ha továbbá azon idők viszontagságai által a mi állami autonómiánk lassan lassan egészen el­enyészett és nekünk a souverain, szabad nemzet bíbor­­köpenye helyett — engedjétek meg, hogy igazat mond­junk — nagyobbára a ti vétketek miatt, a fönebbi hely­­hatósági jogokból csak a rongyok maradtak; ha ti végre a negyedik és ötöd­­ évtizedben ezen helyha­tósági jogok fennállását is, sőt magának a három­ egysé­ges királyságnak fennállását kérdésbt­­tatátok, sőt még az 1848-ks év törvényei teremtésével ellentmondólag ki­rályságunk fenállása tagadásával azt eldir­boltátok . Fiu­mét tölünk elszakittottátok,­­ előttünk azon föltétel elha­tározásával, hogy követté senki nem választathatok, ki magyarul beszélni nem tud, a törvényhozási terem ajtaját úgyszólván becsukták: egy ásóval a mi horvát nemzetünket a háromegységes királyság­ban a világ nainpadjáról kitörülni és mind bennünket, mind a többi, ré­sint velünk törzsrokon, ré­szint más néptörzsekhez tartozó nemzetiségeket a török rajákhoz lealacsonyítani törekedtetek, mi nektek tót testvé­­reinket illetőleg egy részben sikerült íz: bizonyára ezen és hasonló, minden nemzetközi állami joggal ellenkező c­élzzt­­én irányzataitokat Európa államjoga semmi eset­ben nem fogja jóváhagyni, sem arra, a mennyire már men­tetek, a törvényesség pecsétjét nem adandja, habár az 1848-ki év nem is következett volna i­gy be, mint a hogy annak hajnala nektek és nekünk bealkonyodott. De ime, bekövetkezett az 1848-ks év és véle­tlen védéseink és bánatunk helybe in csordultig telt, az elsza­badult szenvedélyek túlhágták medrüket és országotokat akkér özönlék el, hogy megengeditek, ha erre a feledés fátyolát borítjuk. Elég legyen, „hogy mi titeket arra, a mi nekünk én nektek a legszentebb : a nemzetiség és szabadság érzel­meire kérünk," ne mondjátok többé azt, hogy a mi fölke­lésünk 1848-ban meggondolatlanság volt, s ezt a bécsi kamarilla szította, „azt inkább lássátok be, hogy az nem volt egyéb mint az önvédelem szükségéből eredt esemény, melyre ti kényszerítettetek bennünket". Azért, ha Istent ismertek, e nemzeti fölkelésről ne beszélgessetek mindig úgy, mint a reactió gyümölcséről, mely köztünk hatalmát kifejtetté, de ne vádoljatok, hogy mi 1848-ban a bécsi udvar eaelszövő politikájának vak eszközei voltunk. Midőn ekkép szóltok, magatok is nagyon csalódtok, a másokat is ámítotok, higyjétek el drága testvérek ! soha sem volt a csalódás veszélyesebb mint épen most. Mi, valamint ti is válaton állunk, melyen mindenesetre határoznunk kell, melyik ösvényen akarunk járni. „Szerencsés vállaltás nemzeti dicsőség és nagyság tetőpontjára emelhet, a szerencsétlen pedig fölszámíthatlan szenvedések és manya­rnságok örvényébe taszíthat !" Azért drága testvérek! ismételjük, ne ámítsátok magatokat, a szívre téve kezeteket ismerjétek be inkább mint őszinte becsületes férfiak : „Mi magyarok vagyunk, kik méltatlan viseletünk által a horvátok ellen vétkez­tünk, ez által olyasmit támadva meg, mi a legszentebb valami, a­mit magunk ia legjobban becsülünk, nemzeti­ségüket és történeti államjogukat. Legyünk igazságosak és mondjuk ki, hogy az ily okoknak elő kellett idézniök az ismert következéseket, és hogy megengedve, miszerint a reactio egyes embereknél, azt azt is megengedjük, a nép egy töredékénél is túlnyomó lehet, de oly eset noha sem fordult elő , nem is fog előfordulni, hogy egy egész nemzet reaktionárius törekvések vak eszközévé engedje magát! És higyjétek el, hogy, mivel egyes emberre nézve nincs bántóbb vád, mint ha azt mondjuk reá, hogy idegen eszköz; ez nem lehet másként, sőt még sokkal sértőbb és lealázóbb volna egy egész nemzetre, mely múltja által a világ színpadán tizenhárom század folyama alatt hős harczaik által több ellenségek ellen, kik gyakran egy időben egyszerre rohanták meg, a legfényesebben tanú­sították, hogy nemzeti becsületük a nemzeti dicsőségük inkább fekszik szivünkön, mint maga az élet." Azért mondjátok, drága testvérek, hogy a horvát s az eredet a nyelvr­e nézve vele legközelebbi rokon szerb nemzet 1848-ban nem volt vak eszköz, hanem önmagának czélja, hogy ezen eseményt a reactio is hasznára s ellenben leg­nagyobb kárára tudá fordítani, a politikai életben oly va­lami közönséges, hogy ezen senki sem csodálkozik. (Folyt. köv.) Városi ügyek. — Pest, mart. 9. — A jegyzőkönyvek meghite­­lesítése után több rendbeli levelezések olvastattak föl, a különböző törvényhatóságok részéről, melyeknek végeztével Kl­é­s István fölkelt, és kinyilatkoztatá, hogy rövid indítványt akar tenni a sajtószabadság ügyében, miután az újabban igen érzékenyen megsér­tetett a sajtóügyeket még most is törvénytelenül kezelő cs. k. rendőrség sajtó-osztálya által. De hogy a köz­gyűlés a dolgot voltaképen megérthesse, kénytelen a tényállást magát egész meztelenségében előadni. — Erre nézve fölolvassa Szilágyi Virgilnek még 1857-ben a cs. k. rendőrséghez benyújtott „Második december" czimü lapengedély érti folyamodványát, melyben sub­­ventiót kér, és fölolvasá az ezen folyamodványra ve­zetett hátiratot, melyben folyamodó mind a lapenge­dély , mind a subventiótól elmozdittatik, előadván, hogy mind ezeket tekintélyben álló tisztviselő hivata­losan láttamozta, sőt ezeket Szilágyi Virgil azon tiszt­viselő előtt valókat szóval elismerte légyen. Ez lenne tehát a sajtószabadságon ejtett sérelem tárgya, miu­tán e kéziratot a több józsefvárosi választókkal saját maguk igazolása végett kinyomatta, 2000 példányban, s azt a törvénytelen sajtóhatóság lefoglalta. Ők pedig ezt Szilágyi Virgilnek a sajtó útjáni nyilatkozata nyomán tették , mivel ezen nyilatkozatban , mely a „Pesti Hírnök" 56. számában f. hó 8 án kijött és me­lyet szónok szinte egész terjedelmében fölolvasott, s ők rágalmazóknak nyilváníttattak. Ha tehát Szilágyi Virgil úrnak lehetett sajtó útján föntebbi állításaikat alaptalanoknak és rágalmaknak nyilvánítani a közön­ség előtt, miért nem szabad ezt nektek tenni, kik meg­támadtalak. Azért a városi törvényhatóság elé ter­jeszti a dolgot, mint törvényes hatóság elé, orvoslás végett, és indítványa oda megy ki, hogy a városható­ság tárnok­i excultjához fölirjon, mikép a rendőrható­ság hova hamarább megszüntessék, és a sajtószabad­ság az 1848. törvények védelme alá állíttassák. Erre Szilágyi Virgil fölkelvén, tüzes beszéd­ben védé a sajtószabadságot, s e részben, ha az meg van sértve, orvoslatot tart szükségesnek, hanem mi sze­mélyének megtámadtatását illeti, a dolog pártosko­dás színét viseli, ezt nem tartja a városi hatóság kö­réhez tartozónak, tiltakozván hogy az ő becsülete fö­lött, melyet megőrzött mint más, valaki biráskodhas­­sék’ s a fölnevezett okmányokat újra hamisnak nyil­vánítja. Thaisz Elek, ki a kérdéses iratokat láttamozta és ki előtt Szilágyi azokat valókul elismerte, fölkelvén azt mondja, hogy bár hamisaknak állítja is Szilágyi az azon okmányokat, de saját aláírását, mely azokon áll, nem tagadhatja, s itt fölmutatván az iratot, elolvasta a Szilágyi Virgil saját aláírásával is ellátott elismer­vényt, melyben kimondatik,hogy ő az er­deti program­­mot az iromány-csomóból a cs. k. rendőrigazgatóság­tól magához vette. Ezen okmányok így hangzanak: Méltóságos báró, cs. k. helytartósági elnök úr ! Azon alapnézeteket, melyeket egy üdvös irányú politikai napi­lap alapítására nézve méltóságoddal közölni szerencsém

Next