Sürgöny, 1862. október (2. évfolyam, 225-251. szám)
1862-10-14 / 236. szám
Második évi folyam. 236 szám — 1862. 8zerkest*tó-hivatal: Uri-uteza Libasinszky-ház. Kiadó-hivatal: Barátok tere 7. bt., a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok tere 7. szám, földszint.. Vidékei bérmentes levelekben minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. Vidékre, naponkint pogtán ft kr ft kr I ft kr f , Egész évre 16 — Évnegyedre 4 — Égésségre 16 — Sv.ingredre 1 - Félévre 8 — ! Félévre 8 — HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. é. September 21-röl Haskier Vilmos veszprémi orvos vezetéknevének „Halasi“ ra kért átváltoztatását legkegyelmesebben megengedni méltóztatott. R o z to c h i Lipót sárospataki és regéczi uradalmi erdész vezetéknevének „Rastóczi“ra kért átváltoztatása legfelsőbb helyen kegyelmesen megengedtetett. NEM HIVATALOS RÉSZ. Iléca, oct. 12. L. A lapok néhány nap óta különféle híreket közölnek a főkanczellár önméltóságáról. Az egyik azt mondja, hogy gr. Forgách le akar köszönni; a másik tudni akarja, hogy már le is köszönt; a harmadik pedig úgy festi a helyzetet, mintha a kanczellár úr állása tarthatatlanná vált volna. Biztos tudomás nyomán írhatom, hogy mindezen hirek alaptalanok s a hazafiak megnyugtatására hozzátehetem , miként a főkanczellár ur valamint eddig, úgy most is ő Felségének kegyelme s bizalma által tüntettetik ki. Vannak s lesznek mindig ügyek, melyeknek vitatása néha-néha komolyabb jellemet ölt; — vannak mindig kérdések, melyekhez államférfiak, kik jellemmel s meggyőződéssel bírnak, hivatalos működéseiket kötni tartoznak, bár különben feltétlenül hű szolgál legfelsőbb s legkegyelmesebb uruknak, de azon erős hitben élünk, hogy Ő Felsége kegyelménél s a birodalom ügyeinek elintézésére kitünőbb befolyással biró kormányférfiak közremunkálásánál fogva ezen ügyek s kérdések végtére is oly irányban fognak eldöntetni, mely a birodalom s hazánk érdekeinek egyaránt meg fog felelni. A „Pesti Naplódban olvassuk : Balaton-mellék, oct. 5-ikén. Gróf Forgách, a főkanczellár őrivizsga, legközelebb egy megyei notabilitáshoz levelet intézett, mely másolatban kezemhez is került. A levél authenticitása kétségtelen, s bár tisztán magán jellemzi, a fennforgó körülmények közt mégis érdekesnek tartom azt a tisztelt szerkesztőséggel közleni. A levél tartalma imez: „Tisztelt úr ! „Folyó hó 17-én kelt becses levele e pillanatban érkezett kezembe, s miután abban hazánk jelenlegi állapota iránti nézeteit kifejteni szíveskedett, engedje meg ön, hogy én is e részben azon őszinteséggel válaszoljak, melyet jellememtől vár. „Mindenek előtt palctát tör kegyed a provisorium fölött. „Megvallom, soha sem kecsegtettem magam azon hiedelemmel, hogy a provisorium az országban nagy tetszéssel fog fogadtatni, ismervén azon viszonyokat, melyek azt előidézték, — de midőn ön ítéletet mond a provisorium fölött, meg fogja nekem engedni, hogy emlékeztessem az azt megelőzött állapotra, minden kinövéseivel, s kérdem, ha a kormány önmagát hiú ábrándokkal ámítani nem akarta, lehetett e annak sürgősebb feladata, mint az anarchiát, melynek a szabadság és hazafiság álarcza alatt a legszentebb érdekek áldozatul hozattak, minden áron elfojtani; lehetett-e annak pártokkal kaczérkodni akkor, midőn magára hagyatva, ezer ellenséges hullámok között, csak becsületes szándékon s szilárd meggyőződésen alapuló férfias kitartás volt kezében az egyedüli delejta ? „A provisorium eleitől fogva magyar volt s magyar maradt, és korántsem általam jön megmagyarositva, mert a kormány a maga elé kitűzött iránytól egy hajszálnyit sem tért el, s ünnepélyesen tiltakoznom kell azon felfogás ellen, mintha a provisoriummal nyíltan be nem vallott mellékes czélokra való törekvés lett volna egybekapcsolva; engedelmesség, rend, kiábrándulás és a haza boldogságának eszközlése volt a czél. „Azon kérdésére nézve, hogy mi fogja követni a jelenlegi provisoriumot, önnek csak azt felelhetem, hogy helyébe egy újat állítani és oly czéltalan, mint felesleges volna, a provisorium helyébe, mihelyest elérkezik azon óhajtva várt időpont, hogy az megszüntethessék, csak a törvényes állapot léphet, kellő biztosítékokkal ellátva a végett, hogy az oly állapottá ne fajuljon, mely épen a provisoriumot előidézte, s nézetem szerint minden viszonyok között előbb utóbb ismét elő fogná idézni; mindaddig azonban, míg a törvényes állapot visszaállítható, a jelenlegi provisoriumnak a szükséghez és fönnforgó viszonyokhoz képesti módosítása nincs kizárva. „Határozott programmot önnel nem közölhetek, mert az ezer eshetőségektől függ, melyek minden emberi számításon túl vannak; azonban legyen szabad itt egy őszinte nyilatkozatot tennem, mely önnek biztos vezérfonalul szolgálhat politikai czélzataim megítélésére. „Én mindenek előtt magyar vagyok s keblemben él azon kegyelet, melylyel hazája iránt minden igaz honfinak viseltetnie kell. „Én uram királyomnak hódoló, ha szolgája vagyok, de mint magyar kanczellár, elég erőt érzek magamban, mindannyiszor fölszólalni, valahányszor hazám javát veszélyeztetve látom. „A jövő isten kezében van, azonban egyesüljünk mi rokonérzelmüek férfias szilárdsággal becsületes szándékaink kivitelére, s nyugodtan várhatjuk be a napokat, melyek honunkra fognak viradni, hogy sáfárkodásunkról egy kijózanodott nemzet előtt számot adjunk. „Fogadja ön őszinte tiszteletem nyilvánítását, melylyel maradok Bécsben, 1862. sept. 21-én, lekötelezett szolgája, stb.“ Lapszemle. A „Magyar Sajtó“ mentegeti azokat, kik a „tespedés“ politikáját jelenleg legczélszerűbbnek tartják, mert szerinte számukra nem létezik más tér, mint a sajtó szűkre szabott köre, ezt pedig az egyik oldalon úgy, mint a másikon telhetőleg felhasználva látjuk. S hogy azok iratainak, kik röpiratokat és programmokat adtak ki, a közönség nagyobb fontosságot nem tulajdonított, oka az, mivel kifejezett nézeteik a felhatalmazás valamely nemével nem bírtak. Különben ígéri a „Sajtó“, hogyha a törvényes tér megnyitand, akkor atespedők se mulasztandják el a leyális hazafiakhoz illő kötelességeiket teljesíteni, és csak oly munkában nem kívánnak részt venni, mely szerint vetélkedve kellene igyekezni, hogy alkotmányunk hajójából minél több hasznos vagy épen szükséges felszerelési tárgyat a hullámok közé dobjunk. — Ez okoskodására a „Sajtó“nak csak azt jegyezzük meg, hogy alkotmányunk hajójából nem azt akarjuk kidobni, mi hasznos és szükséges, hanem azt, mely magát az alkotmány hajóját elsülyesztette. Az „OrSig“ felel a „Presse“ azon czikkére, melyben ez párhuzamot von egyfelől Anglia és Skótia, másfelől Magyarország és Ausztria történelme közt. Ezen czikkek annyira föltűntek a napisajtó ez időszerint parlag mezején, hogy azokat magunk is tüzetesen fogjuk ismertetni. Helyszűke miatt egyelőre közöljük azoknak befejező sorait, mikben igen tapintatosan fejtegeti, hogy az általa képzelt parlamenti öszszeolvadás Austria s Magyarország megegyezésével, törvényes utóni formák közt kell, hogy létrejöjjön, valamint az Anglia és Skótia közt is volt az eset. Az „Ország“ ugyan nem lát semmi analógiát Magyarország és Skótia története közt, s kissé hajánál fogva oda húzva a megerősített birodalmi tanácsot, azt kérdi: várjon azt kell-e azon vegyes bizottmányul elfogadnunk, mely angolokból és skótokból jön egyenlő számmal kinevezve, s a közös parlament javaslatát előkészité? Avagy királyi propositióképen terjesztetett-e az octoberi pátens az 1861-ki országgyűlés elé? Elfogadta-e ezt azon országgyűlés, mint az edinburgi diaeta az angol-skót bizottság javaslatát elfogadd? Az „Ország“ nézete szerint a „Presse“ analógiája olyan — mint egy fogatban szárnyas ló mellé a bika! — Egy második czikkben pedig az „Ország“nak az nem megy fejébe, hogy a „Presse“ mikép sürgethet a magyar kérdés kiegyenlítésére oly drastikus gyógyszert, mely az alkotmánykérdés eldöntését a fejedelem akaratával ellenkezőleg nem az egyedül legitim térre kívánja vinni, s az ő Felsége által is nyílt kérdésül hagyott legfontosabb ügyet egy egyszerű kormányi rendelet, vagy pláne egy birodalmi tanácsi votum által akarja eldöntetni. Az „Ungarische Nachrichten “ több bécsi lap és ugyancsak a „Presse“ legújabb nyilatkozataiból azt kívén következtethetni, miszerint szándék a kormányt a bir. tanács többségének határozata által azon nehéz alternatívába hozni, hogy vagy keresztülviszi még kényszerrel is a magyar tartományokban a februári alkotmányt, vagy nem szavazzák meg a kívánt budgetet, egy hosszabb czikkben kel ki ezen törekvés ellen, mert bár elismeri, hogy a bir. tanács jelen helyzete igen kényelmetlen, melyből kiszabadulni óhajtania kell; ámde veszélyesnek tartja, ha a bir. tanács most, midőn Magyarország érzületét a bir. tanácsbani részvétel iránt ismeri, azon csalékony politikának adná át magát, miszerint Magyarországnak követküldése minden áron kiviendő. Megfontolandónak tartja, hogy Magyarország pacificatiója azon hatalmas czél, melyre az államférfiaknak törekedniök kell; de az nem pacificatió, ha oly alkotmányt kényszerrel akarnak keresztülvinni , melyet az ország ellenez. A magyar nemzetet pedig elszigetelni, s igy megadásra bírni, ezt oly föladatnak tekinti a mondott lap, mely csak vészes eszközök: a többi népeknek feluszitása, az ország desorganisatiója, a buta tömegek kegyének keresése, szóval : az ország politikai és társadalmi demoralisatiója által vihető ki; oly eszközök, mik végre is azokon boszulnák meg magukat legjobban, kik használák, vagy használtatni kivánók. Az idézett lap ez eszközök használata folytán oly viharok keletkezését látja előre, melyek a birod. tanács saját életét is fenyegetnék; minélfogva ennek egyetlen kimenekvési útul az alkotmány revisióját ajánlja, mely a birod. tanácsot szőkébb hatáskörében föntartandja, a birodalom többi közös ügyeiről pedig a magyar országgyűléssel kiegyezés által gondoskodik. Azt hisszük, tisztelt laptársunk itt képzelt veszélyeket vesz szemügyre, s rémekkel áll szembe. Való, hogy a félhivatalos hitben álló, vagy legalább a biroda tanács majoritásával tartó lapok a „Verfassung“ kivitelére erélyes rendszabályokat sürgetnek; de nem lehet e fölhívást máskép értelmezni, mint, hogy az alkotmány a Lajthán túl, vitessék keresztül, ami magában nem csekély föladat. Az „Oest. Ztg." ugyan egyenesen kimondta, hogy „a monarchia másik felében“ véli kiviendőnek az alkotmányt, de erre nézve nem utalt egy lap is azon drastikus szerekre, mikre t. bajtársunk jeles czikkében czéloz. Hisz mi sem óhajthatunk egyebet, mint azt, hogy az alkotmány keresztülviteléhez végre erélyesen hozzá fogjanak, mert hisz— miután Ő Felsége ismételve ünnepélyesen kijelenté,hogy a fönforgó közjogi kérdések egyedül törvényes úton lesznek elintézendők, a birodalmi tanácsba való követküldés pedig az oct. 20-ai legfelsőbb kézirat értelmében a kancellár útján adandó javaslatok alapján ismét csak az országgyűlésre vezet viszsza: következik, hogy midőn a bécsi lapok erélyes rendszabályokat sürgetnek a februári alkotmány keresztülvitelére, akkor egyúttal s első rendben mielőbbi magyar országgyűlést sürgetnek s igy a hazában alól és legfölül közös óhajtásnak adnak kifejezést. Nem a mi dolgunk megítélni, vájjon e sürgetés időszerű-e, az országgyűlés immár előkészithető-e ? De nincs okunk azt hinni, hogy kényszer eszközei fognak első rendben alkalmaztatni. Miután az első lépés az alkotmány kivitelére megtörtént, akkor ugyan természetszerűen fog a sor arra is kerülni, n a „Presse“ czikkének lényege, t. i. vájjon az angol scóthoz hasonló parlamenti összeolvadás kívánatos-e, kikerülhető-e, s ha kiviendő, a kölcsönös jogtisztelet alapján kivihető-e?? Ez jelenleg nyílt kérdés, melyet igenelni aligha fog valaki, ki mint államférfi lehető akar maradni. Ennyiből a „Presse“ czikke is „jövő politikáját“ fejtegeti, — de igen sok helyes, megszívlelésre méltó dolgot tartalmaz, miért is annak végsorait itt közöljük, fönntartván magunknak, hogy a többire is visszatérjünk: „II. József császár koráig megelégedtek a magyarok azzal, hogy alkotmányukat megőrizzék, anélkül hogy nyelvük s nemzetiségükre különös fontosságot helyeznének. Azonban e császárnak alkotmányuk elleni támadásai, elhamarkodott germanizálási s öszpontosítási kísérletei előidézék a nemzetiségi s nyelvi agitatiót, s ahelyett, hogy rendszabályai által a jövő egyesülés útját előkészítné, azok által még inkább megerősité a politikai és nemzetiségi ellentéteket. Ugyanez történt, midőn 1823-ban az alkotmány ismét megtámadtatott s adó és ujonezszedés a magyar országgyűlés beleegyezése nélkül rendeltetett el. Ekkor emelék ki a magyarok legelőször a német ministerek kártékony befolyását a magyar ügyekre, s alkottak nyelv- és nemzetiségből külörődöket alkotmányok számára Mi tehát itt egyrészt azt látjuk, hogy a nemzeti különbség kiemelése az alkotmány megtámadásának következménye volt, másrészt, hogy azon kísérletek, egy, nem a két fél szabad egyezkedésén alapuló egyességet hozni létre, itt úgy mint Skóiában csupán arra szolgáltak, miszerint az idegenkedést minden egyesüléstől növelék. Idők folytán nagyobb közeledés jött ugyan létre, ámde, ha a tiszta személyünk merevsége enyhült is, a nem egészen törvényes és nem világos helyzet kényelmetlensége és viszássága mégis fönnmaradt. Napról napra éltek, foltoztak és javítottak a régi épületen, anélkül, hogy magukat alapos újraépítésre elhatározni bírnák, míg a korhadt épületet az 1848-ks események halomra döntötték. Rövid időköz alatt látók ekkor a különböző módok mintaképeit, miként alakulhatnak Magyarország viszonyai Austriához. Először helyreállíttatott ismét a tiszta személyunió, s austriai parlament s austriai ministerek mellett látunk magyar országgyűlést magyar ministerekkel. Később visszamentek ismét az 1526. előtti állapotra, s egy önálló magyar birodalom álmát igyekvének valósítani, míg végre az erőszakos öszpontosítási kísérletek látszólag kedvező eredménynyel ismét fölvétettek. Ámde mindez utak nem bizonyultak be czélhozvezetéknek, s nem is lehetnek azok. Magyarország tökéletes elválása Austriától háromszázados egybeköttetés után többé nem lehetséges. Magyarország és Austria egymásra vannak utalva, kölcsönösen kiegészítik s támogatják egymást. Mi lenne Austria Magyarország nélkül, s miként állhatna fen egy magyar birodalom, körülvéve hatalmas és ellenséges szomszédoktól, s egy szláv népességgel, mely a magyarok számával egyenlő, ha azt meg nem haladja? „A Habsburg házat, úgymond Wesselényi, Magyarország trónjára kellene emelni, ha ez már 300 év előtt meg nem történt volna.“ Azt látjuk tehát, hogy e két ország a természettel egyesülésre van utalva. Azonban a tiszta személyuniónál, vagy az e és a tökéletes egyesülés közti közép valaminél nem állapodhatunk meg. Ily állapotot t. i. csak három módon képzelhetni, éspedig: vagy mindkét rész absolut vagy mindkettő alkotmányos, vagy az egyik rész absolut, a másik alkotmányos módon kormányoztatik. Visszatérés az absolut kormányzatra most, midőn minden állam alkotmányos kifejlésre törekszik, Austria német és szláv tartományaiban nem lehetséges többé, még kevesbbé lehetséges az a százados alkotmányához szokott Magyarországban. Ámde, még ha lehetséges lenne is, Magyarország és Austria alkotmányait megsemmisíteni, s ezáltal a monarchia egységét korlátlan souverain alatt megalapítani, a szabadság mégis igen drága ár lenne az egységért, s még ezen oly drágán vásárolt egység sem állhatna fen, mint ezt Cromwell példája Angliában mutatja. Ha immár az egyik rész alkotmányosan, a másik absolut módon kormányoztatnék, úgy az utóbbinak az absolutismus minden nyomását el kellene szenvednie, s irigységgel tekintene a szerencsésebb szomszéd tartományra, míg az első folytonos félelemben lebegne, hogy a másik rész eszközzé fog átalakíttatni, miszerint ez is megfosztathassék szabadságától. Folytonos perlekedések, féltékenykedések és túlkapások egyik s másik oldalon ennélfogva soha sem hiányoznának. Hogy példát nyújtsak reá, csak Austria viszonyára 1815-től 1848-ig kell emlékeztetnem. Némelyek a harmadik egyesülési módban, t. i. két alkotmányban Austria két fele számára hiszik a legjobb kimenekvési módot föltalálhatni. Ők Magyarországot meg akarják hagyni régi alkotmánya birtokában, s a többi tartományokat újszerű alkotmánynyal megajándékozni. Mindkét rész ekkor egy uralkodó alatt békésen meg fogna élni s együtt pompás fogatot, milyen a Pegasus és a bika, képezni. Ámde miként áll jon fen két országgyűlés egyenlő jogokkal, Csak néhány órányira egymástól távol. Vájjon minden ügynél, mely a monarchia mindkét részét érdekli, előbb bizottmányt nevezzenek-e ki, mely azt tárgyalja, vagy pedig magyar követ székeljen-e Bécsben, s egy austriai Pesten ? Vájjon nem fognának e a két testület egymásba ütköző érdekei tüstént viszályokat előidézni ? Ugyan azon nehézségek s féltékenységek , melyeket a skót és angol parlament fönállásából láttunk, a mi ifjú alkotmányunkra nézve még veszélyesebbek lennének. A parlamentek vagy engedelmességben s alkotmányos jogaik feláldozásában fognának , az uralkodó kegyét keresve, egymással versenyezni, vagy viharos időkben, a népszenvedélyeknek hódolva, az uralkodó jogainak megtámadásában, a forradalom irányábani engedményekben egymást túlhaladni igyekezni. Egy második debreczeni országgyűlés bécsi conventet vonna maga után. A bécsi chambre introuvablere Bécsben egy még loyálisabb következnék Pesten. Mindkét országgyűlés, majd loyalitásban, majd jacobinismusban vetélkedve egymással, ismét előidézné az 1687 vagy 1849-ki állapotokat. Marad tehát a teljes, az összes érdekeltek szabad egyességére alapított egyesülés egyetlen útja. Hogy oda eljuthassunk, N.-Britannia példáját kell követnünk. Tekintsük meg tehát még egyszer pontosan a n.-britanniai unió főmozzanatait, hogy azokat, a különböző viszonyokhoz alkalmazva, tanúságul és például használhassuk. Látjuk először : a szegényebb Skócziának föntemlített pénzügyi kedvezményeztetését; másodszor: a törvényekhez való szigorú ragaszkodást. Nem oorogáltak semmit, erőszakkal nem létesítettek semmit. A bizottmányban Anglia és Skóczia egyenlőn voltak képviselve , a szerződés mint minden más törvény a skót parlamenten és az angol parlament két házában ment keresztül s végre a királynő által szentesittetett. A skót parlament tehát, Skóczia egyedüli képviselete feladta ezen ország önállóságát, midőn a nagy britanniai birodalom kötelékeibe lépett, valamint a parlament és az angol királynő is épen úgy feladták önállóságukat. Se Skóczia nem csatoltatott Angliához, sem ez amához: mindkét ország parlamentjeik többségének akaratából, a királynő szentesítése mellett kebeleztettek egymásba. Harmadszor a bölcs korlátozást az egyesülésben utánoznunk kell. Csak a parlament, a hadsereg, a pénzügy és a külföldön képviselet egyesíttettek, a többi intézmények mindkét országban változatlanul maradtak; a presbyteri alkotmány Skócziában, és a magas egyház Angliában mereven álltak egymással szemközt; a kísérlet ezen intézmények egyikét a másik országra erőszakolni, szomorú következésekhez, Claverhouse üldözéseinek megújításához, vagy oly állapotokhoz vezetett volna, aminek Angliában Cromwell alatt léteztek. A két ország egyházi intézményei tehát nem érintettek, s épen oly különbözők most is, mint a minők 150 év előtt voltak. Az angol püspökök se nem ártottak a skót „Kirk“ nek, se nem mentek a cameroniánok Canterburyba, hogy az érseket elűzzék. Változatlanul maradtak minden örökösödési s tulajdonjogok is, úgyszintén azon törvények is, melyek magánviszonyokra vonatkoznak. Ámbár a nagybritanniai parlament sok egyenlőtlenséget kiigazított alkotmányos után, ezen eljárásánál mindamellett igen óvatos és kíméletes volt, így használták még a mi századunkban a szerelmes angol párok a skót házassági törvények nagyobb szabadságát és kevés évtized előtt a gretna-greeni kovács, mint a két ország függetlenségének élő emlékoszlopa állt Skóczia hajdani határán. Az angol államférfiak a nemzeti előítéleteket, a régi szokásokat és erkölcsöket, amennyire szükséges volt, kímélni tudták és megelégedtek azzal, ami Nagybritannia jólétére a legszükségesebb volt. Nem vezeti őket szenvedélyes egyenlítési vágy, hanem a haza iránti szeretet és a valódi államférfi a bölcseség. Miért ne legyen Ausztriában ily megoldás lehetséges ? Nem épen úgy szenved-e Austria és Magyarország is, mint hajdan Skóczia és Anglia, a helyzet homályossága, az egyenetlenség és viszály miatt? Miért ne vezethetne ugyanaz, ami ott jólétre s nagyságra vezérelt, itt is erre ? Legfőbb ideje, hogy a túlzott követelésektől mindkét fél elálljon és békére nyújtson egymásnak kezet. Gondolják meg Magyarország és Austria, hogy az erősen megfeszített ívnek el kell törnie; erre saját történelmükben elég példájuk van. Első Leopold császár kormányrendszere lázadásra késztették Tökölyt, és a császár részéről tett kedvező föltételeknek általa történt megvetése idézték elő az eperjesi napokat. A magyar alkotmány megsemmisítése és az 1849. márt. 4-ki öszpontosító alkotmány a magyarok 1848-ki mérték nélküli követeléseinek következései voltak, valamint a függetlenség kinyilatkoztatásának, és a mint Bécs ostromára 1683-ban Eperjes következett, úgy következett Arad a Habsburgház detronizatiojára. Tököly után Caraffa jött és Kossuth után Haynaus Bach.“ Kedd, oktober 14.