Sürgöny, 1863. október (3. évfolyam, 223-249. szám)
1863-10-14 / 234. szám
a nik akkor a ház többi tagjaival ? Szavazniok nem lehet, mert erre jogosítva nincsenek. Ha pedig nem szavaznak, akkor megtörténhetik, hogy a ház többsége visszavonul a szavazó szekrénytől, a kisebbség pedig magában szavaz. A kormány ezen dilemmából úgy menekedhetnék meg, ha ily elkülönzött illetőség alá eső tárgyak nem tétetnek napirendre, a budget-tárgyalás alkalmával a kívánalmak elő nem terjesztetnek; azonban a követek háza ebbe nem adhatja beleegyezését, mert ekkor mostani kompletíroztatása által a megerősödés helyett inkább még befolyásának jelentőségét kockáztatná. Azon indítványok, melyek azon perezben tétetnek, a midőn valaki, a képviselőtest a pénzzacskón tartja kezét, sokkal több fontossággal bírnak, mint amiket a szűkebb reichsrath vagy a tartományi gyűlések terjesztenek elő. — Oly kívánat, mely a költség megajánlása alkalmával , mint feltétel adatik elő , előre is biztosabb eredményre tarthat számot, mint azon javaslatok, melyek a rendes parlamenti tárgyalások útján kerülnek elő. Nem kellene így lenni, de így van. A budget-vita a belügyi reformokra nézve nagy fontosságggal bir, a ezen előnyt az „elkülönzött illetőség alá eső tárgyak“ miatt nem lehet elhanyagolni.“ Harmadik évi folyam. 234. — 1863. Szerkesztő-hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint. kiadó hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben minden postahivatalnál,süneöNT Budapesten házhoz hordva. Félévre 6 ft 80 kr. Negyedévre 4 „ 60 „ Szerda October 14. Előfizetési árak austriai értékben. [ Vidékre, naponkint pontin. Félévre 10 forint. I Negyedévre 6 „ Előfizetési felhívás „SÜRGÖNY“ octóber—decemberi évnegyedei folyamár*. Előfizetési ár 5 ft.A. „Sürgöny“ kiadó hivatala. HIVATALOS RÉSZ. Mosonymegyének élelmezése tekintetéből,a vasúton szállítandó vágómarhákra nézve lerakodási állomásokul, a keleti marhavész tartama idejére, Sz.Miklós, Mosony és Zurndorf tűzetett ki. NEMHIVATALOS RÉSZ. Az aszály által ipséggel fenyegetett vidékek részére egyesek által a helytartótanács elnökségénél, a f. évi September hó 1-én 65,609. bz. a. (közlétteken kivül még a következő vetőmag- és famennyiségek ajánltattak fel: Ranolder János veszprémi püspök által 1000 p. m. búza, 500 p. m. árpa, 500 p. m. zab, a folyó árnál 1 fttal olcsóbban. Pécsi káptalan által 50 p. m. búza és 50 öl tűzifa ingyen. Rimely Mihály szt. mártoni főapát által 800 p. m. búza, 200 p. m. árpa és 200 öl tűzifa leszállított árakon, azaz 4 ft, illetőleg 2 ft és 9 fton. Özv. Gy Ur ky Pálné, szkl. gróf Vay Erzsébet által 7—8000 öl tűzifa jutányosb áron, azaz vágással 5 fton, vágás nélkül 4 fton. Veszprémi káptalan által 300 p. mérő búza, 200 p. mérő árpa, a folyó áraknál 50 krral olcsóbban. Gróf Wenckheim Károly által bizonytalan mennyiségű tűzifa, a folyó árakból 12% nők elengedése mellett. Fest, oct. 13. Az ellenzéki lapok néma hallgatását, melynélfogva a kibontakozás lehetőségéről s annak módjairól beszélni épen nem akarnak, máskép nem magyarázhatjuk, mint hogy ők most is a „várás“ politikáját tartják legczélszerűbbnek. Mi azonban a „várás“ politikáját, daczára némely nyilatkozatoknak, melyek bécsi centralista lapokban olykor-olykor megjelennek, még sem tartjuk igazolva, sőt helytelennek s reánk nézve igen hátrányosnak hiszszük ezt. A mi szemeink őfelségére, királyunkra vannak egyedül függesztve. Tudjuk azt, hogy az utolsó, a döntő szó csak innen jöhet és nem másról. Ne nézzünk tehát másra, hogy teszi e kötelességét vagy nem, hanem járjunk el polgári és hazafias kötelességünkben magunk, s igyekezzünk oly méltányos módot feltalálni, melylyel a birodalom nagyhatalmi állását s feloszthatatlanságát Magyarország százados autonómiájával kiegyeztetni, s ő Felsége legkegyelmesebb szándékának megfelelni lehessen. Ha mi kötelességünket, mint illik, hiven teljesítettük, úgy sikertelenség esetére is nyugodtak lehetünk,mert Európa közvéleménye előtt igazoltuk magunkat; bár mi soha sem szűntünk meg erősen reménylen, hogy azon fejedelem, ki csupán atyai indulatától vezéreltetve, fejedelmi jogait népeivel megosztani, s az alkotmányosságot egész birodalmára kiterjeszteni kegyeskedett, a magyarnak alkotmányos kérését, és mint nemzet, létezhetési feltételét bizonyosan meghallgatandja, ha szemeinket a méltányosság, a gyakorlati lehetőség elöl önkényt be nem hányjuk. Kiegyezkedési kísérletek által tehát csak nyerhetünk, de veszíteni semmi esetre nem veszíthetünk, mert a kiegyezkedés hozzájárulásunk nélkül úgy sem történhetik meg, s így, ha ez csakugyan megtörtént, saját óhajtásunk teljesült; ha pedig sikertelennek mutatkozik a kiegyezkedés, akkor ott maradunk, ahol most vagyunk, csakhogy Európa s a nemzet nagy tömege előtt megmutattuk, hogy a kiegyeztetés nem rajtunk múlt el. Ellenben a „városi“ politikának, akármely oldalról forgassuk is, semmi előnyét nem vagyunk képesek felfedezni. S ha valami véletlen igazolni találná is a várók vérmes reményeit, ez mindenesetre nagyon bizonytalan valami lenne, mire okos és előrelátó ember épen oly kevéssé szokott építeni, mint a sorsjátékra, míg megfordítva a „várás“ nagyon valószínű, sőt elkerülhetetlen veszélyeket hozand fejünkre. A választás tehát a valószínű veszély és bizonytalan kimenekülés közt nem leend nehéz! Már Peter financzminister úr nyilvánította a birodalmi gyűlésben, hogy az állam terhes financziális állapotát rendbe hozni lehetetlen, míg a magyar kérdés megoldva nem leend. úgy hisszük, e részben minden publicista kezet fog a financzminister úrral, kinek a birodalom helyzetéről bármi szerény fogalma van is. Az államdeficit megszüntetésére múlhatatlanul megkívántatnék a közigazgatási és törvénykezési rendszernek önkormányzati elvre való fektetése, mely a bureaucraticus kezelésnél tetemesen olcsóbb és mégis jobb szokott lenni; az adózási ágak nemének és módjának szabályozása és a nemzetgazdászat elveivel való kiegyeztetése, hogy az adózó polgárok keresetforrásai a kényszerűségből behozott adóztatási rendszer által végkép be ne duguljanak; végre az állampolgárok nagyobb áldozatkészsége és buzgósága, mely ha milliók keblében él, csaknem megoldhatlan nehézségeket szokott legyőzni. Ugy de mindezen hasznos reformok és buzgalmak a magyar kérdés megoldása nélkül csak jámbor óhajtások maradnak. A magyar kérdést pedig miképen lehessen megoldani, ha a megoldás feltételeiről, módjairól nyilvános lapokban egy árva szót sem akarunk ejteni? ez előttünk megfejthetetlen talány. Trefort Ágoston ura „Pesti Napló“ legközelebbi számában már magyar hazánk életérdekére nézve is szükségesnek látja, hogy a magyar országgyűlés mielőbb összeoivassék. Tökéletes igaza van, de miképen remélhetünk mi ettől sikert, ha közjogi kibontakozásainkat illetőleg legtekintélyesebb férfiaink mélyen hallgatnak, egy sikeres országgyűlés tarthatására nézve a közvéleményt előkészíteni vonakodnak ? Vagy ismét mindent csak a véletlenre akarunk hagyni? Bizony akkor „saját belátásunk, ügyességünk és kitartásunk“ se sokat fog segíteni. A czélt akarjuk, de az idevezető eszközöket visszautasítjuk! Ez nem politika! TÁRGYI VISSZAPILLANTÁS tudományos állapotainkra, kapcsolatban a régi s uj tanrendszerrel. BESZÉD, melyet az 1863/** évi tanszaknak a m. kir. egyetemnél october 5-én tartott Ünnepélyes megnyitásakor azon egyetem nagy díszteremében tartott úr. TOLDY FERENCZ, kir. tanácsos, a magyar nyelvészet s irodalomtörténet nyilvános r. tanára, mint a bölcsészeti kar ez idei dékánja. (Folytatás.) Tisztelt gyülekezet ! az eddig mondottakban egy és más tudomány nálunk való hátramaradásának okait érintettem; hadd nevezzem meg azon egyetemes és főokot, mely — ha valamely ország közoktatási rendszere , tudományos állapota közt létezik szoros okbeli öszszefüggés, amit ugyan tagadhatni nem fog senki — mely, mondom, nem más, mint régi tanrendszerünk, s egyetemünk szerkezetének egyetemi színvonal alatt állása volt. A középiskolákból, sajátkép az egyetem előcsarnokaiból, a még két gyermek alig hozott magával egyebet egy kis deák nyelvnél: nem nevezhetem ismeretnek, mert az csak némi gyakorlati ügyessége volt a beszédnek és írásnak, mely mindkettőnek vajmi kevés köze volt a római nyelv és szellem ismeretével . A classicusok olvasása némely kevés minta darabok grammatikai elemzéséből, a földrajz-nevek tárából, a történelem igen elemies elbeszéléséből a tényeknek, a természetrajz szintén ily rövid leírásából a természeti testeknek állott, mindennemű érzékitő előmutatások nélkül, — hogy a soványul tárgyalt egy-két élő nyelvet, kit- és számtant ne is említsem. Mindezeket osztályonként azon egy oktató tanította, ki egy s más tárgyban szakférfi vagy bár némileg beavatva nagyritkán volt s lehetett, de ha volt volna is, a többi tárgyat szeretet és lelkesség nélkül adta elő. Megtanultatta, míg az emberivadékokon át nem változott, úgynevezett előírt tankönyvekben állt; Megtanultatta inkább az emlékező, mint az ítélő tehetséggel, így készülve, vagy helyesben készületlenül lépvén át a gymnasium növendékei a lyceumok, akadémiák, az egyetem bölcsészeti osztályaiba: várjon lehetett-e itt a felsőbb tudományokat, az egy történelmen kívül, máskép mint elemileg adni elő ? Összes ereje pedig az egyetemi oktatásnak a gyakorlati karokban pontosult össze: a gúla alapja sem elég tág, sem elég szilárd nem volt. Hallom a czáfoló választ: „És mégis — mondják — mennyi derék, jeles, sőt kitűnő férfit mutat fel a magyar tudomány e rendszer hosszas virágzása alatt és daczára.“ Igen uraim ! de egyes jelesek léte nem czáfolja meg egyetemes hátramaradásunk tényét, mely minden téren tagadhatatlan, s melynek meg nem hamisítható tanúja s emléke hazai irodalmunk! Igen is, egyes, bármi számos jelesek léte nem csillapíthatja le a panaszt, melyet annyi becses évek elvesztése felett méltán emelhet az öntudatra ébredt nemzet. Igaz, mindnyájan, kik tanítunk és írunk, a régi rendszer emlőin nőttünk fel, de, uraim, kik a tudományos műveltség magasb lépcsőjére vergődtek, ez anyai tej mellett nem éltek-e idegen táplálattal még többel? T. i. a külföld tudományos életének szelleme átfuvalt hozzánk is, egyegy magot, mint a szél a plántákét, elhullatott itt is és kikeltek azok, ki, igen is, intő jelül a pusztában, hol s merre volt légyen a tudományosság igaz hazája — ha- tárainkon kivül. — Nem bocsátkozom itt egyetemi régi állapotaink részletes bírálatába, de korántsem azért, mintha tanácsos volna az egyetem előbbi tanerőiről hallgatnunk, nehogy igazat szólva szigorúak s szerretetleneknek láttassunk elődeink iránt, valóban nem; s a hazai tudományosság csúcsai legnagyobbrészt ez egyetemé voltak, s ha feladásom volna ez anyaintézet tudományos irodalombeli történetét előadni, tekintve különösen az e térnek állandóan, és csak szromonként fel-felderült, borongó egér, tisztelettel, sőt büszkeséggel járulhatnék a visszaemlékezés munkájához. De szabadok nem voltak ők szellemük kincseiosztogatásában, nem a tárgyak megválasztása, nem azok kezelése, nem azok kiterjedésének meghatározása körül: mindez reájok volt parancsolva, sőt magok oly sekémákhoz kötve, melyektől csak félve távozhattak el, oly korlátok közé szorítva, melyeken tágítani nem az ő hatalmukban állt. S ha ezért tanításaik gyakran, s szinte legtöbbször tanításaik sikere is, tudományok s irodalmi érdemükkel nem állott arányban. S mindez természetes, mert a rendszer szerint az egyetem bölcsészeti kara csupán a gymnasium egy magas osztálya volt, azon gymnásiumé, melyben akkor legjelebb ifjú az, ki legjobb emlékező tehetséggel bírt. Ez időket, uraim, az 1848. év örök sírjába temette. Kimondatott a szaktanítás nagy elve a gymnásiumra, a ki a tanszabadságé az egyetemre nézve, s mindkettőt vallotta, fentartotta, sőt mire a megelőzött magyar kormány rá nem ért, a rá következett nem magyar kormány bővebben kifejtette, a miért neki szintetlen hálával tartozunk. A szaktanítás a tanítókart az instructori színvonalról a szakférfiakéra emelte fel, s rövid időn láttuk, hogy nem a képesség hiányzott gymnásiumi tanárainknál, hanem képességük hasznosítása. Egy század nem mutatott fel ezelőtt annyi derék tanférfit, mint e másfél évtized, s itt nem csak számokra hivatkozom, irodalmi művek számára , hanem az ifjak dolgozataira, milyeket nem keveseknek a jelenlévők közöl lehetett alkalmunk látni, s a közvizsgálatokra, melyeknek bizonyosan még többen voltunk tanúi, s tanúi úgy a tanárok készültségének, és sokszor gyakorlati virtuositásának, mint annak, hogy az ifjak nem csak recitálni, hanem gondolkodva s ítélve elsajátítani tanultak ; a miért az egyetemre nem csak bizonyítványokat, hanem képes éltséget is hoznak, bármely tudományt felsőbb álláspontról felfogni.— S itt őket a már szabadegyetem fogadja. Bevezetve t. i. a bölcsészet, a természettan, a történelem, philologia s irodalom elemeibe, azoknak egy és más ágait, részeit, egyes fontos kérdéseit külön collegiumokban, bőves, tudományosan fejlesztő sok adatoló, sőt kútfőszerű módszer szerint hallják fejtegettetni, s ez után nem csak a tudomány tartalmát, hanem a tudományt megalkotó vizsgálat és gondolkodás módját is elsajátítják. Nem csak, hanem e rendszer a tanításra kedvet és hivatást érző minden tudós előtt megnyitván a tért, magát egy vagy más szakra habilitáltatni, ez által nem csak a mindig Üdvös versenynek nyílik it, hanem azon egy tudománynak többféle álláspontokból vagy különböző irányokban hirdetésére, sőt oly szakok előadására is, melyeknek megalapított tanszékeik nincsenek, különösen pedig számos, tudományosan vagy gyakorlatilag fontos specialitásoknak is, melyek képzelhető végtelen számára a leggazdagabb állam sem vétetik igénybe sehol. Ez intézmény jótéteményéből nem csak több párhuzamos tanfolyamok folynak már is mind a három világi karban, hanem számos oly tárgyakról találunk újabbkori tanrendeinkben előadásokat, melyek eladdig soha ez egyetem tanszékeiről le nem hangzottak. Érdekeltség gerjed minden irányban, s nem csak a gyakorlati tudománykarokban, hanem a bölcsészetiben is, mely főleg az általános műveltségről gondoskodik. A siker kétségbe nem vonható. Ne akarja senki e dicső intézmény feletti hazatlas örömünket a hanyagok emlegetésével elkeseríteni. Ilyek voltak és lesznek, minden rendszer mellett De mi a tanszabadság következményeiül tényekre mutatunk. Az államvizsgálatok, a szigorlatok, a tanárvizsgálatok, az egyetemi pályamunkák, az új rendszer növendékeinek, az előbbiekhez mérve, magasb állásáról, fejlettebb s önállóbb ítéletéről, a tudós vizsgálatokba is beavattatásukról tanúskodnak, mik mellett hadd hivatkozzam még segédintézeteink mind buzgóbb használtatására is, melyek közöl többek helyett csak könyvtárunk azon egy tényét említem fel, mely szerint 1851 óta, midőn a látogatások száma Lapszemle Az „OSl 0. Post“ a szőkébb s tágabb reichsrathra vonatkozólag következő észrevételeket tesz: „A külföld tudja, hogy az ausztriai parlamentben a birodalom egyik része nincs képviselve, hogy most Erdély megjelenése által a reichsrath számszerűtt és erkölcsileg is megerősödött. De hogy az „engere“-ből most „weitere“ lett, az a külföldi embernek nem igen tud a fejébe férni. De hiszen e tekintetben nekünk osztrákoknak is vannak kérdéseink, miket csak a praxis oldhat meg. Ez alkalommal csak a dolog mulattatóbb oldalát akarjuk szemügyre venni. A szűkebb reichsrathnak mostani,, Entpupping“ja a szélesbre, a két ház elnökének is sok fejtörést fog okozni. Tudva van, hogy a reichsrath azon tagjai, kik e testület teljességét most megszerzik, oly kérdésekben, melyek a szűkebb gyűlés illetősége alá esnek, nem bírnak szavazattal. Például, a most szőnyegen lévő honosítási törvény tárgyalásakor az erdélyi reichsrath urak csak a tartományi gyűlések követeinek számára föntartott karzaton mint hallgatón lehetnek jelen. Tehát mind a követek, mind az urak házában kétféle ülések fognak tartatni. Az egyik félében a gyűlés mint a gesamtreichsratb fungál, ahol az erdélyiek is jelen vannak; a másikban a német szláv tartományok számára szavazzák meg a törvényeket. E tekintetben nem lesz nehézség, ha a tárgyakat szigorúan distingválni lehet. Azonban különösen a budget fölötti vita alkalmával oly tárgyak is szoktak előfordulni, melyek „vegyes természetűek.“ Vegyük fel például azon kérdést, mely a pénzügyi bizottmányban legközelebb tárgyaltatott Tudva van, hogy a pénzügyi bizottmány teljes ülésében a következő indítvány fogadtatott el: „Kijelentendő, hogy a közokt. ministerium fölállítása a szükség által igényeltetik.“ A közokt. ministerium hatósága azonban csak a szűkebb reichsrath alá tartozó tartományokra van számítva, miután az octoberi diploma a közoktatást a lajtbán és királyhágón túli országokra nézve belügyi kérdésnek jelöli ki. Hasonló eset fordul elő az oly indítványok és kivonatoknál, melyek a budget tárgyalása alkalmával az igazságszolgáltatásra nézve előterjesztetnek. Az unterrichtsrath dotatiója a teljes reichsrath elé tartozik, de ugyan a hatóság belső szabályozása és az előtte forgó tárgyak a szűkebb birodalmi tanács illetősége alá esnek. Tehát ha az utóbbi dolgok felett kell szavazni, az erdélyi követeknek el kellene a termet hagyniok ? E bajon úgy lehetne segíte-ni, hogy a szavazás ily alkalmakkal név szerinti felszólítás által történjék. De meg kell vallani, hogy ezen procedúra kissé igen sajátszerb leend, úgy hogy ahoz hasonlót más parlament elő nem mutathat. Még ennél is nehezebb és sajátszerűbb fog lenni, ha az erdélyi követek a budget tárgyalásakor, ha Erdély belügyi, közoktatási és igazságszolgáltatási költségei lévén napirenden, ezen követek szintén indítványokkal és kivonatokkal akarnának föllépni. Mi törté n Sz. István-szobor indítványozása. Pest, okt. 13. *) Fővárosunk vasárnap Ünnepi szint öltött magára. A tizenhetedik század végén a mirigy annyira pusztította fővárosunkat, hogy százak és százak hullottak áldozatul. A ragályos vész 1691-ben megszűnvén, őseink Ünnepélyes fogadást tettek, hogy hálájuk zálogául a Szentháromság tiszteletére emléket emelnek. 1697-ben Fatanics János plébános és Froperger Jakab városbirája alatt a szobor fölállittatott, s 1716-ban Zenner János főbirósága alatt kidiszittetett, s úgy állott 1809-ig, midőn az idők viszontagsága annyit rongált rajta, hogy leromboltatása és a kőanyagnak eladatása hatóságilag elhatároztatott. Az ebből bejött, körülbelül 6000 forintnyi összeg újabb adakozásokból annyira szaporodott, hogy 1860 ban már 20.000 forintot meghaladna. Ekkor Szántóffy Antal plébános — mint bibornok érsek ő eminentiájának felhatalmazottja — Alker Antal hatóságilag kiküldött fővárosi tanácsos, Ebner Fidél János, választott polgár, Hild József építész, és Vikus József belvárosi egyház-gondnok bizottmányt képezvén, Habig András, bajor eredetű, utóbb bécsi hírneves művészszel alkuba bocsátkoztak, és pedig — mint az eredmény mutatja — szerencsés sikerrel.. A szobor vasárnap avattatott fel. Ő eminentiája pont tiz órakor a harangok zúgása és a taraczkok moraja közt megjelenvén, a templom főajtajánál az összes cerűs, a fővárosi tanács és polgárok által fogadtatván, a főoltárhoz vezettetett, hol a Mindenszentek letenyéje megkezdetvén, az Ünnepélyes menet a Szentháromság-szobra felé indult. Ekkor az ízletesen felszerelt két sátor alatt a királyi és városi hatóságok képviselői már helyet foglaltak, élükön a nagyméltóságú királyi helytartó úr, gróf Pálffy Móra excellentiája. A beszentelés végeztével az egész Ünnepélyes menet a templomba indult, hol a pest-lipótvárosi plébános bérszódét tartott, melyben az Ünnep valláserkölcsi és művészeti jelentősségét kiemelte. Ezt követte az Ünnepélyes főmise, melynek bevégeztével ő eminentiája a bel- városi paplakba vezettetett, hol a pestvárosi küldöttség I Krászonyi József főpolgármester vezetése alatt megjelenvén, ő eminentiájának a Szt. Háromság szobor körül tett fáradozásaiért a főpolgármester a város kü*) Közlötték ugyan már a Sz. Háromság-szobor fölcsentelési Ünnepélyének leírását, mindamellett adjuk e második közlést is, főleg azért, mert annak egyik legfőbb részletét, a Sz. István szobor iránti indítványtétel jelenetét teljesebben, s a közvetlen hatás eleven feltüntetésével adja. Sí.