Szabad Föld, 1946. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1946-03-17 / 11. szám
11H6 mérrtns 17. SIA SApfoiD TÉLI ESTÉK Március 15 és a parasztság 1840 márciusában Európaszerte felkelt a nép a zsarnokok ellen. Párizsból elterjedt a forradalmi hullám Bécsbe, a bécsi munkások forradalmi megmozdulása után Pesten is kiment a nép az utcára, Petőfi, Jókai, Vasváry és a forradalmi ifjúság vezetése alatt kiszabadította a börtönből Táncsics Mihályt, akit sajtóvétségért csuktak le. Táncsics bátran kiállott a nép követelései mellett, azért az urak már akkor kommunistának tartották. A Pozsonyban ülésező „reformországgyűlés" azonnal megszavazta a jobbágyság felszabadítását arra a hírre, hogy Petőfi negyvenesei paraszttal áll Rákos mezején. Ez is mutatja, hogy az uraktól szépszóval nem lehet semmit kicsikarni. A megrémült császári kormány minden engedményre hajlandó volt, és így megalakult az első magyar felelős minisztérium. Azonban a reakció sokkal inkább ragaszkodott uralmához, mintsem ilyen könnyen lemondjon róla. Azonnal megindította az islen támadást, fellázította a nemzetiségeket, Je Haschichékat az orosságira uszította. A kormány habozott. Még most is, anyagi évszázados keserű tapasztalat után a kiegyezést kereste a császári reakcióval. A kormányban, a Nemzetgyűlésiben ugyanjók az elemek, a főúri ás középnemesi osztály képviselői ültek, akik azelőtt. Ezek féltek a nép forradalmától, nem akarták kielégíteni a nép radikális követeléseit. A parasztság földet, emberibb életet akart; a közép- és főnemesség maga akarta vezetni a nemzeti szabadságharcot, de a népet, — követelései kielégítés érveit — nem merte bevonni a nemzeti szabadságharcba. A végzet sötét fellegei pedig mind sűrűbben nyomultak az élre. A habozás, a megalkuvás a halált jelentette. Jellasfineh TisazaffBoritám után Windischgrätz császári csapatai törtek az országra. A végső vesszélybenn Kossuth népfelkelést hirdetett és megkezdte a néphadsereg szervezését. A nép, a parasztság még nem sok kézfelfolyható eredményét élvezte a szabadságnak. Noha jobbágyi megkötöttségei alól felszabadították, de földet nem adtak neki. Sokmillió fötdeni zsellér mellett ♦„■jak párszázezer volt azok száma, akik jobbágytelkükön maradtak. Tehát a parasztság részéről számos kívánnivaló volt még 48 eredményeivel szemben. És mégis ,,Kossuth apánk" hívó szavára a parasztság ezrei sereglettek a nemzeticsínű zászlók alá. A parasztság ekkor bebizonyította, hogy a nemzet érdekeit fölé tudja helyezni saját érdekeinek, hogy a németellenes szabadságharcban , hősiesen harcol még akkor is, ha saját osztályharcát még nem fejezte be eredménnyel. Azonban az élére elkövetett nagy hibák következményeit már nem lehetett kiküszöbölni. A szabadságharc elbukott, mert a nemesség, amely vezette, híjával volt a következetes, végsőkig elszánt forradalmi lendületnek, amelyet csak a néptömegek széles bevonása adott volna a szabadságharcnak. Petőfi flamingóinak (vörös tollasainak) szélsőradikáli forradalmiságát, Kossuth következetes, megfontolt hadvezetését és Görgeyék habozó, ingadozó következetlenségét nem lehetett összeegyeztetni egy széles népi szabadságharc keretein belül. Addig, amíg a nép saját, közvetlen érdekeinek a veszélyeztetését nem látja, amíg a széles néptömegek bevonását akár félelemből, akár a követelések ki nem elégítése miatt — nem tudják biztosítani, addig a nemzeti szabadságharc nem győzedelmeskedhetik, mert anemzeti szabadságharc nem válik a nép szabadságharcává! A szabadságharc elbukott. 18 évi sötét nemzeti elnyomás után az uralkodó osztályok saját érdekeik biztosítására kiegyeztek az osztrák uralkodó osztályokkal. Ettől kezdve a kis parasztbirtokokat fokozatosan felszívta a nagybirtok, amely szövetezett és összefonódott az osztrák nagytőkével. Magyarország szekerét hozzákötötték a hódító Ausztria szekeréhez, és bekövetkezett Kossuth jóslata: a magyar nép számára végzetes háború. Azonban az uralkodó osztály nem tanult, saját érdekeit fölébe helyezte a nemzet érdekeinek, és ismét a hódító német politikához láncolta az országot. Másodszor is bekövetkezett a még végzetesebb nemzeti tragédia. -, . . A szabadságot idegen erők hozták meg számunkkra. Az uralkodó osztály lába alól kihúzta a nép a földet, de a volt földbirtokosok és ügynökeik itt maradtak. Vissza akarják perelni a földet, a szabotáló nagytőkével együtt nyomorúságba akarják taszítani az országot. Ma ismét márciusi szelek fújnak. A szabadság lehellete csapja meg a naptól cserzett parasztarcokat, és a márciusi nap csodatevő ereje harci elszántságot önt az annyit szenvedett parasztszívekbe. Az urak vissza akarják szerelni a földet: a nép egységesen és elszántan kiáltja: Meghal, aki a földihez meg nyúlni! A reakciós tisztviselőik tovább akarják folytatni népnyúzó tevékenységüket: a parasztok bemennek a községházára és kiszórják onnan a nép ellenségeit. Hatalma®, népi erővé lett a szabadság! Nem mi harcoltunk érte, de vele tudunk harcolni, és harcolunk is. Nincs csendőr, nincs az olgabíró, aki cseresre huzatná, becsukatná a jogait védő népeit. De itt vannak a nép szürke ellenségei, a volt nagybirtokosok, intézők és fullajtárok, akik vissza akarják venni a földet; itt vannak a népnyúzó reakciós tisztviselők, akik ismét a nép nyakára akarnak ülni. A parasztságnak fel kell venni egységesem és szervezettem a harcot ezek ellen a nép®yúzók ellen, a parasztságnak élnie kell azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a szabadság adott neki. A reakciós jegyzőket egymásután abrudálták ki a falukból és számos községiben tüntettek a földreform ellen sörei ellen. Ez mind azt mutatja, hogy a szabadság többé nem az urak szabadsága a nép ellen, hanem a nép szabadsága a népnyúzó urak és fullajtársaik ellen. Igazi szabadsággá lett az a szabadság, amely fölött Petőfi, Táncsics, Kossuth szelleme őrködik. 1946 március 15-ének, a Magyar Köztársaság első ,szabadságünnepének ez a jelentősége. Ma ismét harcban van a nép: harcol a földért, a reakciós urak ellen, a szabadság fegyverével a szabadságért. A nép tud élni ezzel a fegyverrel és eredményesen fog vele élni! Burányi Gyula. TÁNCSICS MIHÁLY: FORRADALOM ... jól figyelmezzenek kérdtek « néhány szóra: nincs többé úr és paraszt, nincs robot, nem botozzák többé az embert; mindnyájan egyenlő jogú polgárok, testvérek vagyunk. Azon állapot, hogy mi, parasztmunkások viseltük az országnak, terheit, mi fizettük az adót, mi adtuk fiainkat katonának a haza védelmére, igaztalan volt, de ezen adó nem fordíttatott kellőleg, mint kellett volna, csak a mi hazánk javára; a katonaság, a mi fiaink nem az országban voltak, nem hazánk védelmére álltak fegyverben, hanem más országokban tartottak — négy részben. És mégis azok intézkedtek fölöttünk, kik sem nem katonáskodtak 1800 óta, sem a terheket nem viselték, tudniillik a nemesség, de most minden megváltozott. Ezen állapotot maga a nemesség is igazságtalannak elismerte, mert hiszen ami igazságtalan, azt kénytelen mindenki elismerni, tehát a nemesség nagy része igyekezett is ezt megváltoztatni, mert fájlalta, hogy mi, paraszt testvérei olyan sajnálkozásra méltó helyzetben voltunk, mivel ennek következtében maga az ország is csak sínylődött, holott a természet hazánkat minden áldásaival gazdagon elárasztotta, miszerint mi egész Európában együk leghatalmasabb nemzet lehetnénk. De találkoztak a nemesség közt olyanok, akik azt hitték, hogy a dolgokat nem lehet megváltoztatni, mert így már megszoktuk, — mondták, voltak olyanok is, akik azt állíták, hogy nem kell semmit megváltoztatni, mert mihelyt a régi törvényekből egy is változni fog, az egész ország összeomlik. Ezenkívül Ausztria magára nézve hasznoónak látta nyomorúságos helyzetünket, mert úgy ,ahogy eddig valánk, azt, mit magunk a hazában olcsóbban készíthettünk volna, drága pénzen vásároltuk Ausztriából. Gazdag polgártársaink is, a nagybirtokú mágnások, grófok temérdek vagyonukat Bécsben költötték. Ezen két úton a rendes adón kívül igen sok pénzünk Bécsbe szivárgott. Nem teszem sokra, ha azt mondom, hogy esztendőnként 100 millió ezüst forintunk kiment az országból és pedig ment leginkább Bécsbe, s ezáltal Ausztriába. Ez természetesen Ausztriának igen tetszett, ugyanazért annak kormánya szüntelen arra törekedett, hogy ez mindvégig így maradjon. És mivel mi magyarok igen jámbor, könynyen hívő nép vagyunk, hajlottunk arra, midőn mondogatták, hogy ez igen jól van így. És miért hajlottunk mi erre? Mert magunk nem gondolkodtunk, nem tanultunk, tehát nem tudtunk, hanem csak hittünk. Azonban szemünk végre felnyílt és nemcsak hittünk, hanem gondolkodni is kezdtünk, mert a nyomasztó körülmények meggyőztek arról, hogyha még sokáig így tart, semmivé leszünk, s a sok idegen bevándorlás által magyar nemzetiségünk is a föld színéről elenyészik. Mikor már néhány év előtt eszmélkedni kezdtünk, kivált pedig a múlt 1844. évi országgyűlés alatt törvényhozóink kijelentették az ország óhajtását, akkor Ausztria kormánya gyanús szemmel nézte, hogy mi mit akarunk, nem akarta engedni, hogy mi a magunk termékeny'' országában boldogulhassunk. De mivel ezt természetesen megakadályozni nem lehetett, a mi kormányunkat igyekezett arra rábírni, hogy ez oly törvényeket alkottatni iparkodjék, amelyek szerint a dolgok Ausztriára kedvezően üssenek ki. Ezért a régi főispánok helyett adminisztrátorokat vagy főispáni helyetteseket neveztetett ki a király által, nagy fizetés mellett, hogy azok aztán a vizet csak Ausztria malmára, hajtsák. De mi nem hittünk többé, mert magunk szemeivel kezdtünk látni, így két párt támadt. Egyik Ausztria által lekenyerezett kormányunk részére munkálkodott, a másik pedig a haza jólétének megalapozására, előmozdítására fordító erejét. E két párt küzdött a mostani országgyűlésen. Ezért nem lehetett boldogulni, nem lehet mindenki iránt egyenlően üdvös törvényeket hozni. Míg a pártok visznlykodtak, alkudoztak, aközben Franciaországban forradalom ütött ki, mi Németországon keresztül hozzánk is hirtelen, mint a villám terjedt el. És a kormány részén lévő párt még ekkor sem hagyott fel ránk nézve káros működésével, hanem ragaszkodott előbbi nézeteihez Vidáki kereskedők! VailDIÓ() KRISTOLYSZflCHARIHT • pénz WkuldéoA ellenében « beérkezés napján érvényben lévő árakon még »wn»p wilUlwnk. Uránia vagyiipar éa kér. it. Budapet, II. Ffl-utca 19. »*ám s Azonban a dolgok váratlanul más fordulatot vettek. Mi így történt: Paraszt testvéreink gyermekei közül sokan, mikor iskoláikat elvégezték, itt a fővárosban letelepednek, de máshonnét is ide összegyűlnek s kik közülük jobb észtehetséggel birnak, a tudományoknak szentelik életüket, könyveket írnak s a haza feldicsőítésén fáradoznak. Ezek közül a többi élére állottak: Petőfi Sándor, Jókai Mór és Vasvári Pál. Petőfi elmondó ismeretes hazafi dalát, melyre mindenek megesküdtek, miként a daltt már magával hozá. Az egyenlő szabadságot előre kimondva, készítenek tizenkét pontot, melyeket rögtön kinyomattak s minden késedelem nélkül levonták a kormánynak azon törvénytelen intézkedését, miszerint semmit, még csak egy sort sem lehet kinyomatni, ha csak a kormány által kinevezett könyvvizsgáló meg nem engedő! Ez történt a múlt március hó 15-én, mely napot, jövendőre minden esztendőben, mint nemzeti ünnepet, mit kivívott szabadságuknak dicső napját mgünnepeljük. A nép nevében írta: Petőfi Sándor Még kér a nép, most adjatok neki! Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad? Nem hallottátok Dózsa György hírét? Izzó vas trónon őt elégetétek, De szellemét a tűz nem égeté meg. Mert az maga a tűz, úgy vigyázzatok! ismét pusztíthat e láng rajtatok! S a nép hajdan csak eledelt kívánt, Mivel hogy akkor még állat vala; De az állatból végre ember lett, S emberhez illik, hogy legyen joga. Jogot tehát, ember jogot a népnek! Esert jogtalanság a legrútabb bélyeg Isten teremtményén, s ki rásüti, Isten kezét el nemkerülheti. S miért vagytok ti kiváltságosak? S miért a jog csupán tinálatok? Apáitok megszerzők a hazát, De rája a nép izzadás csorog. Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bányát kéz is kell még, mely a földet kihányja, Amíg föltűnik az arany ere... S e kéznek nincsen semmi érdeme? Stt, Ide valljátok olyan gőgösen! Mienk a haza és mienk a jog! Hazátokkal mit tennétek vajon, Ha az ellenség ütne rajtatok ! .n De ezt kérdeznem! Engedőlmet kérek. Majd elfeledtem győri vitézségtek. Mikor emeltek már emlékszobrot A sok hős lábnak, mely ott úgy futott! .Jogot a népnek, az emberiség Nagy, szent nevében, egyszersmind, tanely, Eldől, ha nem nyer új védoszlopot. Az alkotmány rózsája a tiétek. Töviseit a nép közé vetéltek; Ide a rózsa néhány levelét S vegyétek vissza a tövis felét! Még kér a nép, most adjatok neld; Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad? Nem hallottátok Dózsa György híreit? Izzó vas trónon őt elégetétek, De szellemét a tűz nem égeté meg, Mert az maga tűz ... úgy vigyázzatok! Ismét pusztíthat e láng rajtatok,