Szabad Föld, 1946. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1946-03-17 / 11. szám

11H6 mérrtns 17. SIA SApfoiD TÉLI ESTÉK Március 15 és a parasztság 1840 márciusában Európaszerte felkelt a nép a zsarnokok ellen. Párizsból elter­jedt a forradalmi hullám Bécsbe, a bécsi munkások forradalmi me­gmozdulása után Pesten is kiment a nép az utcára, Petőfi, Jókai, Vasváry és a forradal­m­i ifjúság vezetése alatt ki­szabadí­totta a börtönből Táncsics Mihályt, akit sajtóvétsé­gért csuk­tak le. Táncsics bátran kiállott a nép kö­vetelései mellett, azért az urak már akkor kommunistának tartották. A Pozsonyban ülésező „reformországgyűlés" azonnal meg­szavazta a jobbágyság­ felszabadítását arra a hírre, hogy Petőfi negyvenesei­ paraszttal áll Rákos mezején. Ez is mutatja, hogy az uraktól szépszóval nem lehet semmit kicsikarni. A megrémült császári kormány minden engedményre hajlandó volt, és így meg­alakult az első magyar felelős minisz­térium. Azonban a reakció sokkal inkább ragasz­kodott uralmához, mintsem ilyen könnyen lemondjon róla. Azonnal megindította az is­len támadást, fellázította a nemzetisége­ket, Je Haschichékat az oross­ágira uszította. A kormány habozott. Még most is, any­­agi évszázados keserű tapasztalat után a kiegyezést kereste a császári reakcióval. A kormányban, a Nemzetgyűlésiben ugyan­jók az elemek, a főúri ás középnemesi osztály képviselői ültek, akik azelőtt. Ezek féltek a nép forradalmától, nem akarták kielégíteni a nép radikális követeléseit. A parasztság földet, emberibb életet a­kart; a közép- és főnem­esség maga akarta ve­zetni a nemzeti szabadságharcot, de a népet, — követelései kielégítés érveit — nem merte bevonni a nemzeti szabadságharcba. A végzet sötét fellegei pedig mind sű­rűbben nyomultak az élre. A habozás, a megalkuvás a halált jelentette. Jellasfin­eh TisazaffBoritám után Windischgrätz csá­szári csapatai törtek az országra. A végső vesszélybenn Kossuth népfelkelést hirdetett és megkezdte a néphadsereg szervezését. A nép, a parasztság még nem sok kéz­­f­elfoly­ható eredményét élvezte a szabad­ságnak. Noha jobbágyi megkötöttségei alól felszabadították, de földet nem adtak neki. Sokmillió fö­tdeni zsell­ér mellett ♦„■jak párszázezer volt azok száma, akik jobbágy­telkükön maradtak. Tehát a pa­rasztság részéről számos kívánnivaló volt még 48 eredményeivel szemben. És mégis ,,Kossuth apánk" hívó szavára a parasztság ezrei sereglettek a nemzeti­­csínű zászlók alá. A parasztság ekkor be­bizonyította, hogy a nemzet érdekeit fölé tudja helyezni saját érdekeinek, hogy a német­ellenes szabadságharcban­ , hősiesen harcol még akkor is, ha saját osztályhar­cát még nem fejezte be eredménnyel. Azonban az élére elkövetett nagy hibák következményeit már nem lehetett kikü­szöbölni. A szabadságharc elbukott, mert a nemesség, amely vezette, híjával volt a következetes, végsőkig elszánt forradalmi lendületnek, amelyet csak a néptömegek széles bevonása adott volna a szabadság­harcnak. Petőfi flamingóinak (vörös tol­lasainak) szélsőradikáli forradalmiságát, Kossuth következet­es, megfontolt hadveze­tését és Görgeyék habozó, ingadozó követ­kezetlenségét nem lehetett összeegyeztetni egy széles népi szabadságharc keretein belül. Addig, amíg a nép saját, közvetlen érdekeinek a veszélyeztetését nem látja, amíg a széles néptöm­egek bevonását akár félelemből, akár a követelések ki nem elé­­gítése miatt — ne­m­ tudják biztosítani, addig a nemzeti szabadságharc nem győ­­zedelmeskedhetik,­ mert a­­nemzeti szabad­ságharc nem válik a nép szabadságharcává! A szabadságharc elbukott. 18 évi sötét nemzeti elnyomás után az uralkodó osz­tályok saját érdekeik biztosítására ki­egyeztek az osztrák uralkodó osztályok­kal. Ettől kezdve a kis parasztbirtokokat fokozatosan felszívta a nagybirtok, amely szövetezett és összefonódott az osztrák nagytőkével. Magyarország szekerét hozzá­kötötték a hódító Ausztria szekeréhez, és bekövetkezett Kossuth jóslata: a magyar nép számára végzetes háború. Azonban az uralkodó osztály nem tanult, saját érde­keit fölébe helyezte a nemzet érdekeinek, és is­mét a hódító német politikához lán­colta az országot. Másodszor is bekövet­kezett a még végzetesebb nemzeti tra­gédia. -, . . A szabadságot idegen erők hozták meg s­zámunkkra. Az uralkodó osztály lába alól kihúzta a nép a földet, de a volt földbir­tokosok és ügynökeik itt maradtak. Vissza akarják perelni a földet, a szabotáló nagy­tőkével együtt nyomorúságba akarják ta­szítani az országot. Ma ismét márciusi szelek fújnak. A szabadság lehellete csapja meg a naptól cserzett parasztarcokat, és a márciusi nap csodatevő ereje harci elszántságot önt az annyit szenvedett parasztszívekbe. Az urak vissza akarják szerelni a földet: a nép egységesen és elszántan kiáltja: Meg­hal, a­ki a földihez meg nyúlni! A reakciós tisztviselőik tovább akarják folytatni nép­nyúzó tevékenységüket: a parasztok be­mennek a községházára és kiszórják onnan a nép ellenségeit. Hatalma®, népi erővé lett a szabadság! Nem mi harcoltunk érte, de vele tudunk harcolni, és harcolunk is. Nincs csendőr, nincs az olgabíró, aki cseresre huzatná, be­­csukatná a jogait védő népeit. De itt van­nak a nép szürke ellenségei, a volt nagy­birtokosok, intézők és fullajtárok, akik vissza akarják venni a földet; itt vannak a népnyúzó reakciós tisztviselők, akik ismét a nép nyakára akarnak ülni. A parasztságnak fel kell venni egysége­sem és szervezettem a harcot ezek ellen a nép®yúzók ellen, a parasztságnak élnie kell azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a szabadság adott neki. A reakciós jegy­zőket egymásután abrudálták ki a faluk­ból és számos községiben tüntettek a föld­reform ellen sörei ellen. Ez mind azt mu­tatja, hogy a szabadság többé nem az urak szabadsága a nép ellen, hanem a nép sza­badsága a népnyúzó urak és fullajtársaik ellen. Igazi szabadsággá lett az a szabad­ság, amely fölött Petőfi, Táncsics, Kossuth szelleme őrködik. 1946 március 15-ének, a Magyar Köz­­t­ár­saság első ,szabadságü­nnepének ez a jelentősége. Ma ismét harcban van a nép: harcol a földért, a reakciós urak ellen, a szabadság fegyverével a szabadságért. A nép tud élni ezzel a fegyverrel és ered­­ményesen fog vele élni! Burányi Gyula. TÁNCSICS MIHÁLY: FORRADALOM ... jól figyelmezzenek kérdtek « néhány szóra: nincs többé úr és paraszt, nincs robot, nem botozzák többé az embert; mindnyájan egyenlő jogú polgárok, test­vérek vagyunk. Azon állapot, hogy mi, parasztmunká­sok viseltük az országnak, terheit, mi fi­zettük az adót, mi adtuk fiainkat katoná­nak a haza védelmére, igaztalan volt, de ezen adó nem fordíttatott kellőleg, mint kellett volna, csak a mi hazánk javára; a katonaság, a mi fiaink nem az ország­ban voltak, nem hazánk védelmére álltak fegyverben, hanem más országokban tar­tottak — négy részben. És mégis azok intézkedtek fölöttünk, kik sem nem katonáskodtak 1800 óta, sem a terheket nem viselték, tudniillik a ne­messég, de most minden megváltozott. Ezen állapotot maga a nemesség is igazságtalannak elismerte, mert hiszen ami igazságtalan, azt kénytelen mindenki elismerni, tehát a nemesség nagy része igyekezett is ezt megváltoztatni, mert fáj­lalta, hogy mi, paraszt testvérei olyan sajnálkozásra méltó helyzetben voltunk, mivel ennek következtében maga az ország is csak sínylődött, holott a természet ha­zánkat minden áldásaival gazdagon el­árasztotta, miszerint mi egész Európában együk leghatalmasabb nemzet lehetnénk. De találkoztak a nemesség közt olyanok, akik azt hitték, hogy a dolgokat nem lehet megváltoztatni, mert így már megszoktuk, — mondták, voltak olyanok is, akik azt állítá­k, hogy nem kell semmit megváltoz­tatni, mert mihelyt a régi törvényekből egy is változni fog, az egész ország össze­omlik. Ezenkívül Ausztria magára nézve hasz­­noónak látta nyomorúságos helyzetünket, mert úgy ,ahogy eddig valánk, azt, mit magunk a hazában olcsóbban készíthet­tünk volna, drága pénzen vásároltuk Ausztriából. Gazdag polgártársaink is, a nagybirtokú mágnások, grófok temérdek vagyonukat Bécsben költötték. Ezen két úton a rendes adón kívül igen sok pén­zünk Bécsbe szivárgott. Nem teszem sok­ra, ha azt mondom, hogy esztendőnként 100 millió ezüst forintunk kiment az or­szágból és pedig ment leginkább Bécsbe, s ezáltal Ausztriába. Ez természetesen Ausztriának igen tetszett, ugyanazért annak kormánya szüntelen arra töreke­dett, hogy ez mindvégig így maradjon. És mivel mi magyarok igen jámbor, köny­­nyen hívő nép vagyunk, hajlottunk arra, midőn mondogatták, hogy ez igen jól v­an így. És miért hajlottunk mi erre? Mert magunk nem gondolkodtunk, nem tanul­tunk, tehát nem tudtunk, hanem csak hittünk. Azonban szemünk végre felnyílt és nem­csak hittünk, hanem gondolkodni is kezd­tünk, mert a nyomasztó körülmények meggyőztek arról, hogyha még sokáig így tart, semmivé leszünk, s a sok idegen be­vándorlás által magyar nemzetiségünk is a föld színéről elenyészik. Mikor már néhány év előtt eszmélkedni kezdtünk, kivált pedig a múlt 1844. évi országgyű­lés alatt törvényhozóink kijelen­tették az ország óhajtását, akkor Ausztria kormánya gyanús szemmel nézte, hogy mi mit akarunk, nem akarta engedni, hogy mi a magunk termékeny'' országában bol­dogulhassunk. De mivel ezt természetesen megakadályozni nem lehetett, a mi kor­mányunkat igyekezett arra rábírni, hogy ez oly törvényeket alkottatni iparkodjék, amelyek szerint a dolgok Ausztriára ked­vezően üssenek ki. Ezért a régi főispánok helyet­t adminisztrá­torokat vagy főispáni helyetteseket neveztetett ki a király által, nagy fizetés mellett, hogy azok aztán a vizet csak Ausztria malmára, hajtsák. De mi nem hittünk többé, mert magunk szemeivel kezdtünk látni, így két párt támadt. Egyik Ausztria által lekenyerezett kormányunk részére munkálkodott, a másik pedig a haza jó­létének megalapozására, előmozdítására fordító erejét. E két párt küzdött a mostani ország­gyűlésen. Ezért nem lehetett boldogulni, nem lehet mindenki iránt egyenlően üd­vös törvényeket hozni. Míg a pártok visznlykodtak, alkudoztak, aközben Franciaországban forradalom ütött ki, mi Németországon keresztül hozzánk is hirtelen, mint a villám terjedt el. És a kormány részén lévő párt még ekkor sem hagyott fel ránk nézve káros működésével, hanem ragaszkodott előbbi nézeteihez Vidáki kereskedők! VailDI­Ó() KRISTOLYSZflCHARIHT • pénz WkuldéoA ellenében « beérkezés napján érvényben lévő árakon még »wn»p wilUlwnk. Uránia vagyiipar éa kér. it. Budapet, II. Ffl-utca 19. »*ám s Azonban a dolgok váratlanul más for­­dulatot vettek. Mi így történt: Paraszt testvéreink gyermekei közül so­kan, mikor iskoláikat elvégezték, itt a fő­városban letelepednek, de máshonnét is ide összegyűlnek s kik közülük jobb ész­­tehetséggel birnak, a tudományoknak szentelik életüket, könyveket írnak s a haza fel­dicsőítésén fáradoznak. Ezek közül a többi élére állottak: Petőfi Sándor, Jókai Mór és Vasvári Pál. Petőfi elmondó ismeretes hazafi dalát, melyre mindenek megesküdtek, miként a dal­tt már magával hozá. Az egyenlő szabadságot előre kimondva, készítenek tizenkét pontot, melyeket rög­­tön kinyomattak s minden késedelem nél­kül levonták a kormánynak azon törvény­telen intézkedését, miszerint semmit, még csak egy sort sem lehet k­inyomatni, ha csak a kormány által kinevezett könyv­vizsgáló meg nem­ engedő! Ez történt a múlt március hó 15-én, mely napot, jövendőre minden esztendőben, mint nemzeti ünnepet, mit kivívott szabad­ságuknak dicső napját mgünnepeljük. A nép nevében írta: Petőfi Sándor Még kér a nép, most adjatok neki! Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad? Nem hallottátok Dózsa György hírét? Izzó vas trónon őt elégetétek, De szellemét a tűz nem égeté meg. Mert az maga a tűz, úgy vigyázzatok! ismét pusztíthat e láng rajtatok! S a nép hajdan csak eledelt kívánt, Mivel hogy akkor még állat vala; De az állatból végre ember lett, S emberhez illik, hogy legyen joga. Jogot tehát, ember jogot a népnek! Esert jogtalanság a legrútabb bélyeg Isten teremtményén, s ki rásüti, Isten kezét el nem­­kerülheti. S miért vagytok ti kiváltságosak? S miért a jog csupán tinálatok? Apáitok megszerzők a hazát, De rája a nép­ izzadás csorog. Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bányát kéz is kell még, mely a földet kihányja, Amíg föltűnik az arany ere... S e kéznek nincsen semmi érdeme? S­tt, Id­e vallj­átok olyan gőgösen! Mienk a haza és mienk a jog! Hazátokkal mit tennétek vajon, Ha az ellenség ütne rajtatok ! .n De ezt kérdeznem! Engedőlmet kérek. Majd elfeledtem győri vitézségtek. Mikor emeltek már em­lékszobrot A sok hős lábnak, mely ott úgy futott! .Jogot a népnek­, az emberiség Nagy, szent nevében, egyszersmind, tanely, Eldől, ha nem nyer új védoszlopot. Az alkotmány rózsája a tiétek. Töviseit a nép közé vetéltek; Ide a rózsa néhány levelét S vegyétek vissza a tövis felét! Még kér a nép, most adjatok neld; Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad? Nem hallottátok Dózsa György híreit? Izzó vas trónon őt elégetétek, De szellemét a tűz nem égeté meg, Mert az maga tűz ... úgy vigyázzatok! Ismét pusztíthat e láng rajtatok,

Next