Szabad Föld, 1948. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1948-02-22 / 8. szám
Néhány éjszaka bejárta hát a szekeres zselléreket. Addig pusmogott, istenfájázott velük, míg azok ráálltak, hogy megcsinálják a csinálandókat. Gálya ekkor a hat szekeresnek elejétől végig elmagyarázta, hogy s mint cselekedjenek, aztán vállára kanyaritotta a kaszát s elindult aratni Úgy aratott, hogy még a Kükesdi ispánja, a Bazsalgós Vércse Máté is elégedetten dünnyögött. — Nótám, csámpás rapsic észretért. Tán majd nem lesz annyi bajunk vele, mint eddig volt. Jól van Jól van főbetyár, csak szívesen. Búcsú előtti napon Gólya besántikált hozzánk. — Hé kisöcsém, alfene rágja, serked-e ma a bajszod? — Serkedhetne te, amennyit magára vár az ember. — Nézd csak, hogy fölvágták a Nyelvit! Hallod-e Jolán lelkem, hogy pofázik a takonypóc? Akkora szája van, hogy elmehetne főbírónak! Jolán néni azonban mellém csatlakozott. — Igaz is! Lesheti az ember kendet, amíg a szeme kimered. Mi az Isten csudáját csinált eddig? Gólya elégedetten vakkantott. — Mit e? Fúrja a keszeg oldalad, de? No öreganyám, passzits ide egy kis hampnivalót, majd elmondom. Jolán néni avas szalonnát s zöldhagymát tett elébe, meg fél Üveg bort s leült a kislyuk sarkába. Gólyánál addig tartón az evés, míg hozzányúlt. Kicsattantotta a bicsakot, kettőt-hármat hámmogott s becsattantotta a bicsákót. Kész. Széttörülte a szőrszálakat, fölhörpintette az Itókát , nagyokat szuszszánt. — No, affene rágja, a Kükesdi meg a Bazsalgós koma most éppen egymás üngét szaggatja a nagy egyetértésbe. Vidáman elköpött a fal mellett s szétvetette lábát a széken. — Van-e még egy kis nyakolaj, öreganyám? Hozd csak lelkem, mert a nagy aratásban beporosodott a gégém Istenesen. Jolán néni kisietett s pillanat múlva újabb félüveggel tért vissza. Gólya egyvégből legurgulázta. — Ez az igaz ! Előrántotta a pipát, megtömte s rágyújtott. — Nojszen, a komák esteiig megtépdesik egymást. Hhhhaha, a kunkorodós keservű, azt láttátok volna! Elfogta a röhögés. Röhögött szívből, csak úgy rázkódott a széken. Jolán néni végül is nem állhatta. — Beszéljen má kend, mit röhögéséi Itt? — Hát figyelj csak, öreganyáim. Mikor ez a lopótök becsapta az aratókat, mondom, majd én helyrebillentem a szerződést. Úgyis kell a búza, mert lesz a faluban sok az üres horpasz. Elballagtam hát a Süveges Imréhez, Kujtor Bénihez s még egy párhoz. Oszt kioktattam őket. Megszortyogtatta a pipát, mert akadozott benne a levegő. — Tudjátok, hogy a meleg miatt éccaka is hordatott az uraság. No, éccaka minden harmadik kocsi falusi vót. SÜvegesék szépen beálltak a sorba az uradalmiak közé, megrakodtak ahogy kell, aztán gyija, hazafelé. De nem az urasági szérvbe, hanem be a faluba, egyik házhoz is egy körösztöt, másikhoz is. No, kétszáz körösztöt Így szépen elfuvaroztunk, a vén lopótök könnyebbségére. Elégedettenpökött ki az ajtón. — Affene rágja, akkurátusan ment a dolog. Hanem aztán elkezdődött a cséplés. Az öreg lopótök meg a Bazsalgós koma odatelepedtek az asztal mellé, megnyálazták a plajbászt s számoltak mint a bolondok. Déltájt aszongya a Kükesdi, no Ispán uram, rekordtermés lesz az idén. Tizenkilenc mázsa holdanként. Aszongya a Bazsalgós, lesz a méltóságos uram, nekem is annyi jött ki. Hát tudjátok, ezek aratáskor megszámlálták a kepeket, aztán egyet kiverettek a gépben s abbul kiszámították, hogy a sok kepéből mennyit várhatnak. Várták is, az istenfáját, csak úgy csurgótt a nyáluk. Harmadnap a Kükesdi már itókát is hozatott a masinához, beszoppintottak a Bazsalgós komával s Igen csipkedték a kéveadogató leányzók állát, meg tércilt, meg bízisten a fenekit is. No, mondok majd abbahagyjátok a végén. Hát abba is hagyták. Egyszer csak aszongya a gazda, méltóságos uram, hála a Jó Istennek, lement az egész. Erre összebújnak, számolnak megint s csak fölugrik ám a Kükesdl: hallja, bolond maga? Aszongya a gazda, instálom, nem vagyok bolond. Hát akkor mit beszél Ittösszevissza — kérdi a Kükesdi — mert hogy ment volna le az egész, mikor még nem mehetett le? De a gazda csak erősködött, erre aztán a lopótök is, meg Bazsalgós koma is körülbandukolták a szérűt s egy fia szál búzát se találtak benne. Megint leültek, összeadtak, isteneztek, a végén csak lecsapja a plajbászt a méltósága s aszongya: — Ispán uram, itt valami nincs rendben. Bazsalgós koma hápogott. — Én is azt gyanítom, méltóságos uram. — Úgy? Gyanítja? Furfangos ember maga Ispán uram? — Miért volnék furfangos, méltóságos uram? Erre a lopótök méregbe gurul. — Ne kerülgesse itt a kását, hallja! Ne gyanakodjon, hanem mondja meg, hol a búza! Bazsalgós koma kékült-zöldült. — Honnan tudjam én azt, méltóságos uram? — Hej, a kutyakeserült a büdös tolvajának, hát azért tartom én magát hogy a gazdasággal ne tudjon elszámolni? Mi? Vén gazember, azt hiszi, nem tudok a maga sötét ügyeiről, mi? Adja elő a búzát, mert kitaposom a belit! Az ispán is fölfújta magát erre — Az én belemet búza ne méltóztassék kitaposni, mert én nem loptam el a búzát, itt süllyedjek el, ha nem igaz. — Mit, még pofázik? Na megálljon csak! Majd a csendőrök előtt kivallja maga, büdös rabló, hogy mit lopott öszsze nálam harminc év alatt! — Vallja ám a méltóságos úr kutyája, de nem én. Majd kivallom, hogy a méltóságos úr hogy cicerézte a cselédlányokat, meg hogy tapogatta a jegyzőné asszony farát a múltkor is. No, erre azt hittem, hogy az öreg lopótököt megüti a guta. Egyszeribe olyan vörös lett, mint a cékla, fölugrott az asztal mellöl s a hasa úgy rengett, hogy majd kidurrant. De nem ütötte meg a guta — Átkozott piszok ganaj, ezt mered mondani nekem? Te .. . te . .. te moslék tolvaj .. te .. . ttteee ... — üvöltötte, azzal fölkapta a tintatartót s odacsapta a Bazsalgós koma szeme közé, csak úgy toccsant. No, erre az Ispánnak se kellett több. Azonnyomban átkampózott az asztalon s úgy szájon türülte a méltóságát, hogy az visszaesett az üllepére, aztán meg felhömbölödött székestül, egyenest fejjel egy tehénlepénybe. Azonmód szaftosan föl s neki az Ispánnak. — Huj, te cigányfattyú, most átharapom a torkodat! Harapta vóna a méltósága, de Bazsalgós koma nekifiramodott, csak úgy porzott utána a szérű. A marhaitatónál azonban puff! nagy sietségében nekidöccent a vályúnak s kerösztülhuppant rajta. A méltósága ott elkapta s hegyibe. Az ispán meg vissza hegyibe. Csak úgy csattogott, mikor én békességben elváltam tőlük, éppen egymás gatyáját szaggatták le nagy vicsorgással. Jolán néni szemét dörgölte a kacagástól. — S mit csináltak a részesek? — Mir-e? Affene rágja. Jól kiröhögték magukat. Szekér döcögött a malomfeljáró elé. — Hát ez meg mit akar — csudálkozott Jolán néni — ilyen sürgős volna neki az őrlés? Gólya fölugrott s kicsattogott az ajtón. — Hadd csak, a részemet hozták. Inkább azt mondd meg, hova rakhatom. No, nem nagy rész volt, az szentigaz. Egy zsák búza, meg félzsák rozs. Ezért ugyan kár volt három álló hétig aratni. Jolán néni nem is állotta szó nélkül. — Hallja-e kend, ez az egész? Ebbül akar kielelni? Gólya megvakarta fejebúbját s bánatosan elköpött a patak iránt. — Vót ez több is lelkem. — Hát akkor? — Hát elfogyott. A Rózsa Lajos sincs idehaza, a Cserna Józsi se, meg a Kokas Berci se. Elvitte őket a háború s Isten tudja mikor vetődnek majd haza. Asszony, gyerek meg itt áll fűlés nélkül. Hát adtam valamelyest mindegyiknek, nehogy éhen vesszenek. Jolán néni arcán pillanatra fölvillant a régi kajánság. Színtelen szeme összeszűkült, szája elvékonyodott, de , aztán egyet-kettőt ingatott madárfejével s csak ennyit mondott. — Kendé, kend ossza, amerre jónak fája. — Riza nem az enyim lelkem hanem azé, aki szükséget szenved Én majd csak elleszek valahogy. Tudod az öreg Gólya fittyet hány az éhkoppnak, affene rágja, ahun háromnak akad, akad a negyediknek is. No, ekkor aztán Jolán néni is elárulta magát. — Jó, Jó, vén betyár! Tudja, hogy nem rejtem kútba előtte a kamrakulcsot ! Gólya röhintett. — Ez a beszéd, öreganyám, az istenfáját, szentúgyse eltaláltad! No, fölhajitom a búzám a padlásra, addig meg keresd elő azt a kulcsot s hadd pofázzam teli a horpaszt. Mert holnap búcsú lesz s Italozás előtt meg kell ápolni a kendőt! Az egyház képviselői Üdvözlik Tildy Zoltánt a köztársaság kikiáltásának második évfordulóján. A köztársasági elnök Nagy Imre és Zamercev vezérőrnagy társaságában. A lengyel-magyar egyezmény Vége a farsangnak! A francia tengerparton a régi szokáshoz híven színpompás fölvonulással, mulatságos, papírmaséból készült figurák versenyével búcsúztak a farsangtól. A két kultuszminiszter aláírja a lengyel—magyar egyezményt. Megkezdődött a tagkönyvcsere a Magyar Kommunista Pártban Rákosi Mátyás Farkas M. főtitkárhelyettes és Kovács I. az Országos Szervezési Osztály vezetője társaságában személyesen írja alá az új tagkönyveket. A térkép a hatalmas Kínát ábrázolja. Az apró pontokkal befeketített területektehát Kína nagy részei már a demokratikus hadsereg kezében vannak. Száz éve tört ki Párisban a forradalom. Képünk azt a jelenetet ábrázolja, mikor a győztes nép máglyára hányja a királyi palota csecsebecséit. (Markt-Currpost.)