Szabad Föld, 1967. július-december (23. évfolyam, 27-53. szám)

1967-09-03 / 36. szám

16 Szabadföld 1967. SZEPTEMBER 3.-------------. PERCEK Ebéd házaiból Só Sándor tsz-magtáros, önkéntes tűzoltó és botcsinálta színjátszó szörnyű mód szerette a gyomrát. A terített asztal iránt érzett vonzalmánál viszont csak a fukarsága volt nagyobb. Ez a Só Sándor mégsem sajnálta a pénzt, hogy harmincadmagával Pestre utazzék a kiállításra. Hogy nem két krajcár az ilyesmi? „Majd behozom a kosztony hegyeit a kisöreg. — Különben sincs egész Budapesten olyan rántott csirke, mint amilyet az én feleségem készít.” El is készült a takaros pakk: egy teljes rántott csirke, mellé celofánba három kovászos uborka, egy fél foszlós házi cipó, só, húsos szalonna, néhány orasz kolbász és így a jóllakásig. Nekibuzdult hát apró termetű, nagy étvágyú hazánkfia a kiállítás nézésének és olyan szaporán járta a pavilonokat, hogy egyszer csak úgy érezte, meg kell próbálkoznia ama bizonyos rántott háztájival. Alkalmatos padot is talált ehhez, letarisznyázott rendesen és már az uborkát akarta kiszabadítani a celofánból, amikor rajtaütött Szörény, a főagronómus: „Csak nem szerencsétlenkedik, Sándor bátyám, amikor itt a SZÖVOSZ- vendéglő!? Mit szólna a kollektíva, ha megtudná, hogy bátyám külön úton jár?...” A kollektívát elég keményen mondta Szörény, így emberünk kis lelki tusa után úgy döntött, eszik ott benn egy rétest vagy valami semmiséget, aztán majd jön a hazai rántott csirke. Beléimádkoztak egy húslevest, egy pörköltet uborkasalátájával és két kis üveg sört. Sóhajtott is néhány fájdalmasat, majd elinalt a társaságtól, hogy a bemutatópályán végignézzen egy traktorparádét. A jó levegőn hamarosan úgy érezte, meg lehetne azért nézni, milyen is az a hazai rántott csirke. Komótosan ki is pakolta. „Mint egy strmmás, zsebből eszel!’* — reccsent rá a tanácselnök, aki otthon is kifigurázta néha kapardiságáért a jól kereső Só Sándort... Annak még az sem jutott az eszébe, hogy megkérdezze, honnan került oda a csípős szavú ember. Csak az ijedelem hangzott benne, hogy micsoda szóbeszéd lesz abból otthon, ha ő még egy pohár szódát sem enged meg magának ... „Nyomás a Karcagi Birkacsárdába!” — mondta atyáskodva az elnök, aki pedig egykorú volt Só bátyánkkal. Ott egy birkagulyást fogyasztott és hogy el ne csapja a hasát, evett rá egy báránysültet is... Alig várta, hogy fizethessen, mert úgy érezte, ilyen lakoma után a mozgás fél egészség ... Végig is nyargalta legott az egészségügy pavilonját, röptében megnézte a marhaistállót, időzött a kertészeti pavilonban, majd kikötött az akváriumban őrzött mázsás óriásharcsa előtt. Ott érte a végzet, sógorának, Bajusz Bélának alakjában. Bajusz hírhedt borivó. Állítólag róla született a következő adoma. Azt mondta Bajusz Béla italboltvezetőnek a járási ellenőr: Panasz érkezett hozzánk, hogy maga iszik. Erre Bajusz: „Iszom, de csak, ha szomjas vagyok.” Az ellenőr: „Jó, jó, de maga bort iszik.” Az méltatlankodva: „Ha egyszer borra szomjazom.” Az ellenőr kissé szigorúan: „De maga a földművesszövetkezet borát issza!” Ezt Bajusz végképp nem méltányolta: „Miért, talán minden nagyfröccsért szaladjak haza?” Szóval Bajusz mester úgyis mint tíz nagyfröccsöt fogyasztott kiállításlátogató, úgyis mint jó rokon, tüstént pártfogásába vette sógorát: „Még ennél is különb az a hal, amit a Mátyás-pince itteni fiókjában fogyasztunk.” És kemény kézzel markolta meg a tétova atyafi karját. — „Nincs vita, apuskám, ott olyan a halászlé!...” És csettintett két félelmeteset. Só Sándor negyedóra múlva már a halászlét pusztította. Derék rokona még egy túrós csuszát is beleparancsolt, úgy, hogy a jámbort aznap már a császárok csemegéjétől is kirázta volna a hideg. És — milyen egy ilyen kiállítás! — kisvártatva olyan helyre is bekukkantak ők ketten, ahol megkóstolásra érdemes sült kolbászt vesztegettek s hozzá hárslevelűt mértek —, odébb csárdát fedeztek föl, ahol a juhászpogácsára csúszott fölségesen a kellően fanyar, ám mégis harmonikus egri vörös, és az csak természetes, hogy alkonyat közeledtével egy-egy nyájas, de bőséges adag vesevelővel előzték meg, hogy fejükbe szálljon a tüzes badacsonyi kéknyelű. Máig érthetetlen, hogy vajon mivégett dudorászta Só Sándor magtáros a kiállításról elfelé menet: „Hej, minek is él az ember...” Vasgyomrú sógora pedig békétlenül kontrázott: „Minek is, ha ilyen smucig...’* A hazai, ahogy volt, még aznap éjfélkor visszatért a magtáros otthonába. Nem is csodálnám, ha a fanyar népi humor hamarosan megszülné a csúfolódó szólásmondást: „Elfogyott, mint Só Sándor tarisznyájából a hazai.’* B. N. E.I Ficsiri !Amire büszle laityok ' A hirtelen jött nyári szélvihar lesodort az ereszről egy fecskefészket. Amikor Levente rátalált, már csak egy fiókát tudott megmenteni. Tenyerében a pihegő kis madárral, az édesanyjához szaladt: — Anyu, Ugye felneveljük? — Jól van kisfiam — felelte az édesanyja — tudod-e, hogy a kis fecske nagyon falánk? Rengeteg bogarat, legyet kell gyűjtenetek, amíg felnő. — Vállaljuk! — ígérték a gyerekek és Ildikó azonnal puha ágyat vetett neki a babaszobában, így talált új otthonra az árva Ficski. Nappal az ablakban üldögélt a virágok között, éjjel meg nyugodtan aludt a kis piros paplan alatt. Hanem reggel mindig ő ébredt fel legelőször, s azonnal perlekedni kezdett, mintha csak ezt kiabálta volna: „Minden fecskemama megetette már a fiókáit, csak én nem kaptam még reggelit.” Levente és Ildikó szakadatlan gyűjtötte a legyeket. Az ismerős pajtások közül hol az egyik, hol a másik jelent meg egy doboz ennivalóval, de még a szomszédok is bekapcsolódtak a nagy eleséggyűjtő munkába. Amikor Ficskk felcseperedett, repülni tanították, a szál hátára tették, onnan a tenyerükbe csalogatták. Az udvaron már biztosabban repdesett, de mindig visszaszált a feléje nyújtott kézre. Azon a szepterberi napon, amikor a gyerekek iskolába indultak, Ficsiri is kirepült az udvarra, majd egy nagy lendülettel fel, a háztetőre. Ott meglátta egy másik fecske, s elkezdtek beszélgetni. Aztán az idegen fecske elrepült és egy csapattal tért vissza. Levente és Ildikó hiába hívogatta kis barátját, az nem szállt többé a vállukra, elrepült a fecskecsapattal. Sírásra görbült szájjal néztek utána, de édesanya így szólt: — Tudjátok, hogy a fecskék hamarosan nagy útra indulnak. És Ficskknek addig még sok mindent meg kell tanulnia az idősebbektől, ezért hát elrepült, a fecske iskolába. M. Ősz Róza Csutkababa Holló Judit rákospalotai pajtás kérésére üzenjük, hogy csutkababát kukorica csuhéból lehet készíteni. A kukoricacsövön a csuhéleveleket fellazítjuk, majd egy mozdulattal a kukorica végén levő csonkkal együtt letörjük. Szépen kisimítjuk és az egészet kifordítva összekötjük. Ez lesz a bábu feje. Most a két kar hosszúságának megfelelő fonatot készítünk, amit egy másik, két és félszer hosszabb fonattal átfogunk. Az így keletkezett T alakzatot a kötés alatt szabadon maradt levelek alá illesztjük. A bábu szoknyájának szánt leveleket úgy rakjuk körbe a derékon, hogy azok a megkötéskor ne lefelé, hanem felfelé álljanak. Azután a leveleket lehajtogatjuk és a bábu derekát átkötjük, a szoknya alját pedig ollóval kerekre nyírjuk. „Az én apám iszaptermelő" Apukám már nyolc éve a Hévízi Gyógyfürdő Kórház dolgozója. A Hévizi tó rádiumod ként és szénsavat tartalmazó, gyógyhatású melegforrás. Ezen kívül, szinte mindenütt ismerik a tó iszapjának gyógyító hatását. Az iszapot csónakokban állva, hosszú nyélre erősített, nagy merőkanállal szedik ki a tóból. Ezt a munkát iszapkitermelésnek nevezik. A kitermelt iszapot a parton szárítják, majd porrá őrlik és megrendelésre szállítják az ország minden részébe. Az én apukám munkahelye tehát szárazon és vízen változó. Amikor kicsi voltam, azt hittem, hogy azért méregeti az iszapot, mert a tó vizéből pénzt halászgat ki, így keresi a kenyérre valót. De most már tudom, hogy ez nem így van. Ő is az elvégzett munkájáért kapja a fizetését, mint a többi dolgozó. Büszke vagyok az apukámra, mert szereti a munkáját és jó brigád vezető. Szabii Zoltán IV. oszt. Cserszegtomjaj. Versidézet Helyettesítsétek be a négyzetbe írt számokat elnevezésük kezdőbetűivel, a körrel keretezetteket az értéküknek megfelelő római számokkal és minden üres kockába írjatok nullát. Ezek után a nyű irányában Petőfi egyik versének kezdő sorait olvashatjátok össze. A versidézetet küldjétek be szeptember 9- ig. A nyertesek névsorát szeptember 17-i számunkban közöljük. Címünk: Szabad Föld Szerkesztősége, Gyermekvilág, Budapest, VIII., Somogyi Béla u. 6. Megfejtések és nyertesek: Az augusztus 20-i rejtvény helyes megfejtése: 1. Behajtani tilos, 2. Minden jármű forgalma mindkét irányban tilos, 3. Gépkocsival és oldalkocsis motorkerékpárral behajtani tilos, 4. Kerékpárral behajtani tilos, 5. Útszűkület, 6. Sorompóval ellátott vasúti átjáró, 8. Útkereszteződés, 9. Előzni tilos, 10. Hangjelzés tilos, 11. Balra bekanyarodni tilos, 12. Kötelező megállás. A sorsoláson könyvet nyertek: Nagy János, Szőkedencs. Almási Erzsébet, Bugac. Kákai Béla, Jászárokszállás. Csípő Terézia, Beled. Mukrányi András, Tác. Garaguly Krisztina, Szeghalom. Nagy Pál, Pásztó. Horváth Borbála, Somlószőlős. Bartha Sándor, Tác. Bóka Gyöngyi, Tótvázsony. Megyeri Béla, Gyulavári. Nagy Anna, Gémerlak. Hajdú Endre, Pápóc. Grebely Erzsébet, Krasznokvajda. Virág Géza, Városföld.