Szabad Föld, 1974. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-10 / 10. szám
24 SZABAD FÖLD Harminchárom gyereket nevelt föl Anyától tanultam anyának lenni (Elmondta: Szűcs Imréné Dunakömlődön, 1974. február 8-án.) Édesanyám, isten nyugosztalja, néhány hónapos koromban a kútba rejtett. Nem akarom még az emlékét se bántani, de ma már tudom: azzal a céllal tette, hogy ott pusztuljak. Zaklatott élete volt szegénynek, sokan voltunk testvérek, féltestvérek, én már felesleges voltam. (Egy korábbi riportom folytatását írom, s remélem, még majd tovább is folytathatom — egy idős gyomai parasztasszony harminchárom nevelt gyermekének vallomásaival.) Az esetet én csak nemrég tudtam meg, túl a negyvenedik évemen és itt, Dunakömlődön. Leszázalékolt vagyok, de időnként dolgozom a téeszben. Azt kérdi egyik nap a téesz egyik nődolgozója. Maga is Endrődről való. Mondom: Nem egyenesen ' Azt kérdi: Magát Szűcs Imrénének hívják? Mondom: Igen! Azt mondja: Hát akkor maga az én anyám keresztlánya .. Mindaddig nem tudtam, hogy nekem keresztanyám is van Akkor tudtam meg, hogy kicsoda és miképp lett a keresztanyám Hallotta sírásomat Endrődön azon a napon egy szomszéd kislány játszadozott az udvarunkon. Hallotta sírásomat a kútból. Szólt az anyjának, az odajött és kivett engem az egyébként már kiszáradt kútból, s látta, milyen elhanyagolt állapotban vagyok, és rögtön anyakönyvezni vitt, ne haljak meg nyilvántartás nélkül, kárhozatban Nem haltam meg, az állam gondozásába adott Gyomára. Anyához, akiről maga azt a riportot írta. Anya nem engedte, hogy meghaljak. Jaj, mennyi mindent írt tévesen rólunk. Anya nevelt gyermekeiről! De mentségére legyen mondva, ahogy írta: maga épp az erdőtől nem látja a fákat. No, majd ha az erdőt bejárja, látni fogja. Az igaz, hogy Anya egyetlen gyereket se szült, de maga abban is tévedett, hogy ma Anya nem harminchárom, hanem harmincöt gyereket nevelt föl. Ö se tudja már számon tartani őket, hogyne tévedett volna maga?! Anya a két Geratestvérről megfeledkezett. Ö, Anya, drága jó Anya! Anya akkor már a mi családunkból, a Kurila családból három testvéremet ismerte, én lettem a negyedik. Előttünk még egyetlen gyerekkel se foglalkozott. Három testvéremmel is csak annyit, hogy állandóan magával vitte őket a temetőbe, első férje sírjához. Folyton oda járt, attól lehetett tartani, hogy beleőrül az emlékeibe. Akkor gondozására bíztak engem is, gondolván: én még olyan kicsi és annyira elhanyagolt vagyok, hogy az én gondozásom majd jobban foglalkoztatja, és nem bánkódik úgy az özvegységén. Soha se tudhatjuk, mivel mentjük meg egymás életét. Amíg nála nevelődtem, Anya másodszor is férjhez ment, s nevelőapámmal egymás után gondozták az elhagyott gyerekeket. Én ebben segédkeztem nekik, egészen tizenkét éves koromig. Anya aztán újra özvegy lett, de a gyereknevelést folytatta, amíg csak bírta. Börtönben ül Néha négy kis pólyást is pelenkáztunk egyszerre. Anyához mindig nagyon elhanyagolt, sokszor már reménytelenül beteg gyerekeket hoztak. A Jovi Éva úgy került oda, hogy az anyja forró vízzel telt bilire ültette, és a kislány súlyos égési sebeket szenvedett. Elhozták az anyjától, Anyához. Három-négy éves koráig nevelődött velünk, akkor fogadta örökbe a Jovi család Tizenhárom-tizennégy éves koráig azok úgy gondolták, hogy Endrődön Éva vitte a divatot. Akkor megszökött örökbefogadóitól. Együtt élt egy férfival, és szintén ide kerültek, Dunakömlődre. De a férfi agyonütött valakit, és most börtönben ül. Éva pedig ki tudja, merre csavarog. Anya se tudhatta mindegyikőnkről, milyen sorsra nevel bennünket Érdemes hát sorra felkutatni Anya nevelt gyerekeit , de magának Jovi Évát nehéz lesz megtalálni. Persze, maga most az én sorsomra kíváncsi. Az én életutam nem különös, ha maga a szenzációt keresi. Életünk azonban lehet eseménydús akkor is, ha alig történik velünk valami. Képzelje el például, hogy amikor tizenkét éves koromban az állam elvett Anyától, és visszaadott édesanyámnak Endrődre én boldog voltam. Mégiscsak az édesanyámhoz kerültem vissza, akkor még nem tudtam a kútba rejtésről. Édesanyám délelőtt tizenegy órakor jött értem Gyomára, és délután kettőkor már „bevagonírozott”, mert előre elszerződtetett Rácalmásra, egy grófi birtokra, summásnak. Sohase kellettem neki. Csodálja-e, hogy amikor „haza” akartam menni. Gyomára mentem. Anyához? Aztán Pest-mellékre, Tökölre kerültem, egy bolgár kertészetbe Akkor már férjnél voltam, férjem katona volt, én meg hordtam a szívem alatt első lányunkat, Évát. Munkáltatóm támogatott, Éva keresztapja is ő lett. A háború után szintén a mezőgazdaságban dolgoztam, férjemmel együtt, állami gazdaságokban. De egyikőnk se teljesen egészséges, munkaképes — engem már harmincéves koromban leszázalékoltak, férjemet nemrég. Két-három éve még Tornyapusztán éltünk, az ottani állami gazdaságban Most is tesszük, amit tudunk. Szerényen élünk, de nem rosszul. Hát ennyi az életem! És mi az, amit végül is mondhatok magának? Nézze, maga nagy fába vágta a fejszéjét. Egy gyomai parasztasszony, fél évszázad alatt, lehet, hogy rendkívüli teljesítménnyel, felnevel harminchárom-harmincöt gyereket. A mi családunkból ötöt, mert utánam az öcsémet, Imrét is ő nevelte fel, sőt egyikőnk unokáját is, ahogy maga azt jól megírta, de azt már tévesen, hogy Imre Csátalján él, ott él Anya szomszédságában, Endrődön, ott darus — de ha csak a mi családunkat kutatja fel, az se lesz könnyű. Hát még a többit. Sokféle sorsra akad majd a harminchárom között: elesettre, felemelkedettre, mindennapira. Mi az enyémnek a tanulsága ? Tudja, minket, állami gondozottakat annak idején fekete bakancsban, fekete harisnyával, fekete kendővel adtak ki nevelőszülőkhöz. „Fekete varjúknak” neveztek bennünket. Lehet, hogy manapság nem kényszerítenek effajta egyenruhát az állami gondozottakra, de Anya ezt már akkor se bírta elviselni. Átalakította, kicserélte a ruhánkat, kedvünk szerint. Befogadott bennünket, különkülön szeretett bennünket. Anyáról beszélek , és akármelyik nevelt gyerekével fog találkozni, mindegyik őróla beszél majd. Nekem, egy szerencsétlen sorsú édesanya helyett, ő volt az igazi anyám. Fekete varjúk Talál majd olyan nevelt gyermeket, aki semmit se tanult Anyától. Én tanultam. Három lányt neveltem föl, a harmadik, Kati, most itt alszik a szomszéd szobában, mert éjszakás volt, egy paksi gyárban dolgozik, s tanul, készül az érettségire. Én Anyától kaptam a család megbecsülésének, a gyerekek szeretetének tudományát , és én igyekeztem megbecsülni, jól nevelni és taníttatni a lányaimat. Éva Tarnyópusztán ment férjhez, asszisztens a gazdaságban, övé az első unokám, kislány az is. A KISZ-brigád vállalta a keresztapaságot, ahogy ez a mai névadó ünnepségeken szokás. Erzsi lányom nemrég ment férjhez, mint ezt maga is tudja már, sajnos, férjét az esküvő után behívják katonának, ma se kerülhető el az ilyesmi, ők itt élnek Dunakömlődön. Erzsi is üzemben dolgozik, tanul és gyereket vár. Két unokát várok hát a közeljövőben, remélem, egyik végre fiú lesz, s van még egy szorgalmas, törekvő, férjhez menendő lányom. Mindig mindent megtettem a családomért, a gyerekeimért , de minderre Anya tanított meg. Kutassa csak fel a többieket, én is kíváncsi volnék, ők mit tanultak Anyától. Én ennyit mondhatok. Szűts László VIdÁm PERCEK VADÁSZKALAND (Dluhovolszky László rajza) SZÖVEG NÉLKÜL (Gerse László rajza) 1974. MÁRCIUS 10. ■ 1 " ■ .1. . ; * . „ KÜLFÖLD " Egy szemrevaló kislány a templomban gyónik, sorolja bűneit: — Aztán a múlt héten egyik nap, hajnali négykor mentem haza vőlegényemtől, s anyukám csúnyán leszidott. Pedig, atyám, ugye, nem volt abban semmi rossz, amit csináltam? A tisztelendő megcsóválja fejét: — Ejnye, lányom, ezt neked kell a legjobban tudnod ... A fiatal művésznőnek zokon esik, hogy a színházban mindig csak jelentéktelen szerepeket kap. A legtöbbször tálcán egy levelet visz be a színpadra — ez az egész. A rendezőt arra kéri, váttoztasson ezen, mert a tehetségéből többre is futná. — Megértem, kisasszony, megértem — bólint a rendező. — A jövőben ajánlott expresszlevelet visz majd a tálcán... Rösner úr múlt nyári élményeiről számol be. — Aztán, ahogy ott a tisztáson sétáltam, beleestem egy mély tóba. Ha valaki a partról nem nyújt felém egy rudat, akkor belefúltam volna ... — Hogyhogy, hát nem tud úszni ? — Persze, hogy tudok, de a tó partján egy tábla állt, azzal a felírással: „Itt az úszás szigorúan tilos!” Az öreg Afrika-vadász régi kalandjairól mesél: — Egyszer meg mi történt Éjszaka szokatlan lármára ébredek. Látom ám, a sátramat minden oldalról villogó tekintetű férfiak veszik körül. Felugrom, revolvert fogok mind a két kezembe. Éppen tüzelni akarok, amikor egy hatalmas, huszonöt centiméteres tőr fúrja át a szívemet. — Mi ? — csodálkozik a hallgatóság. — Egy tőr a szívében, és túlélte? Az öreg úr elgondolkodik, és egy kissé bizonytalanul megszólal : — Hát persze, persze, a tőr ugyanis, szerencsére, nem volt mérgezett... Az igazgató otthon dicsekszik, hogy milyen kitűnő, új titkárnője van. Valósággal áradozik róla: — Csodálatos teremtés! Megbízható, szorgalmas, lelkiismeretes, rendszerető, na és, olyan gyönyörű, mint egy baba! — És mondd apu, ha lefekteted, a szemét is úgy csukja le, mint a baba? — kérdezi kajánul az igazgató kamasz fia. Renáta kisasszony és Arnold — a vőlegénye — között valami nincs rendben. Erre vall az a levélke is, amelyet Renáta legutóbb írt neki: „Édesem, ne haragudj, de meg kell magyaráznom, csak tréfa volt, amikor múltkor azt írtam, hogy nem úgy értettem, ahogy mondtam akkor, amikor kijelentettem Neked, hogy megváltoztatom az elhatározásomat. Ezerszer csókol: Renáta.” — Képzelje — mondja Müller úr Meiernek —, a sógorom olyan helyen dolgozik, ahol ötvenezer ember van alatta. — Talán vezérigazgató, vagy tábornok? — kérdezi Meier. — Dehogy — válaszol Müller —, sírgondozó kertész a városi temetőben. ___ _______■ |__________ ''