Szabad Föld, 1976. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-04 / 1. szám

4 SZABAD FÖLD Dinamikusan fejlődő városaink sorában is megkülönböztetett figyelmet érdemel az egykori nagy parasztváros, Debrecen. Ipara, iskolái, a városkép alakulása — mind-mind egy új, modern város születéséről vallanak. A terv megőrzi a bevált agrárpolitikánkat (Folytatás a 3. oldalról) gezni a háztáji termesztés szervezésében. A termelőket nem hagyhatjuk bizonytalanságban az ellátási, értékesítési kilátások, a gazdálkodás feltételeinek kérdésében. A tervteljesítéshez szükséges termelési kedvet csak az eddiginél egyértelműbb ösztönzéssel tarthatjuk fenn. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy még mindig a háztáji és kisegítő gazdaságokban van a mezőgazdaság állóeszközeinek 25 százaléka. 750—800 ezer főt képvisel a háztáji gazdaságok munkaerő-kapacitása. Gazdasági jelentőségét mutatja, hogy a vágósertés-termelésnek 60, a vágóbaromfinak 40 százalékát, a tojásnak több mint a felét, a szőlő-, gyümölcs, és a zöldségtermelésnek 40—45 százalékát adják. Ha a kisüzemekben felvásárolt 2,5 millió sertést nagyüzemekben akarnánk előállítani, akkor további 10 milliárd forint öszegű beruházást kellene megvalósítanunk. Emellett a háztáji termelés nagyjelentőségű, több százezer család önellátásában is, s így tehermentesíti a kereskedelmi hálózatot. A tsz-tagság létszáma fokozatosan csökken. Ezért lassanként elengedhetetlen, hogy nagyobb számban vonjuk be a falvakban, tanyákon élő ipari munkásokat, illetve családtagjainkat a kisüzemi termelésbe. Nélkülözhetetlen, hogy ezt a hasznos munkát közvéleményünk elismerje és egyértelműen pozitívan ítélje meg. Agrárpolitikánknak mindig erőssége volt, hogy — a gyakorlatban jelentkező ellentmondások ellenére — nem abszolutizálta a mezőgazdasági termelés korszerű, nagyüzemi, a hagyományos, vagy a háztáji oldalát. Felismerte, hogy e téren emednek egymást kizáró lehetőségeink, együttesen, egymás mellett kell kihasználnunk minden erőforrást. Ugyanakkor azt sem tévesztjük szem elől, hogy távlati céljaink csak a nagyüzemre alapozva érhetők el. Iparszerű fejlesztés nélkül nem tervezhetnénk ezen a szinten a növénytermesztést, állattenyésztést, a biztonságos export-árualapot és a belföldi ellátást. Központi szabályozás és önállóság Tervjavaslatunk és a szabályozó rendszer helyesen fenntartja a központi szabályozás két fő formáját: a szocialista állam hatósági jogkörét megvalósító közvetlen, valamint az áru- és pénz,automatizmusok felhasználásával közvetett szabályozást. A központi irányítás hatékonyságának fokozása mellett számol a vállalatok, szövetkezetek önállóságával, felelősségével és kezdeményezőképességük további kibontakozásával. Abból kell kiindulnunk, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek nem elhanyagolható és nem elkülönült részei népgazdaságunknak, a vezetők felelőssége ezért az önállósággal együtt fokozódik. Ezért a gazdasági, társadalmi folyamatok figyelemmel kísérése, pontos ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy amikor nyilvánvalóan szükséges az intézkedés, akkor halogatás nélkül megtörténjék. A kérdés nem is az, hogy be kell-e avatkozni, fel kell-e lépni a nyilvánvalóan hibás folyamatok láttán, hanem inkább az, hogyan történjen mindez. El kell érnünk, hogy az intézkedések időben történjenek és átgondoltak legyenek, és ne oldják fel az üzemek felelősségét. Ez ugyanis magában hordja az újabb hibák elkövetésének veszélyét. Tervünk teljesítése nemcsak anyagi ráfordításokon múlik, hanem azzal együtt az irányító, végrehajtó embereken is. A helyes döntések érdekében segítségül lehet és kell hívni a kollektívák, a testületi szervek demokratikus fórumait, a szocialista brigádokat. Ez azonban nem pótolhatja, nem helyettesítheti a vezetők felelősségét és meghatározó szerepét. Színvonalasabb irányítást, vezetést Gondjaink többségének megoldásához mindenekelőtt az irányítást, vezető tevékenységet kell színvonalasabbá tenni. Belső erőforrásaink egyik legnagyobb tartaléka ez, amivel számol a tervtörvény javaslata is. A vezetés stabilitása, biztonsága nélkül sem rövid, sem hosszabb távon nem lehet tervezni, ésszerűen gazdálkodni. Ezért a terv sikeres végrehajtása érdekében fontos, hogy akiket a szövetkezeti tagság, a párt és állami szervek erre alkalmasnak találtak, kapják meg a bizalmat. A vezetőktől, a tagoktól, alkalmazottaktól, szakszerűbb, fegyelmezettebb munkát, a lazaságok megszüntetését igényeljük. Az V. ötéves terv — népgazdaságunk lehetőségeinek megfelelően — a többi ágazathoz viszonyítva — arányosan biztosítja a mezőgazdaság, a termelőszövetkezetek fejlesztéséhez szükséges forrásokat. Számol azzal a ténnyel, hogy a mezőgazdasági termékek mind nagyobb mértékben kerülnek ipari feldolgozásra, nő az ipari anyagok és eszközök felhasználása a mezőgazdaságban, és ezzel együtt növeszik az ipari ágazatoknak a mezőgazdasági termelés színvonalát és minőségét befolyásoló szerepe. Gazdasági előrehaladásunkkal együtt tehát fokozódik az ágazatok összefonódása, egymásrautaltsága. Az ágazatok együttműködése nemcsak népgazdasági szinten fontos, hanem a vállalatok, szövetkezetek együttműködése terén is. Társadalmi viszonyaink fejlesztését is szolgálják, hogy kialakulóban vannak az ipar és a mezőgazdaság, a termelés, feldolgozás, értékesítés új szervezeti integrációs formái, amelyek nagyobb lökést adhatnak céljaink teljesítésének. Nagyobb erőfeszítéssel az új terv sikeréért A XI. kongresszus határozataiból és az V. ötéves tervtörvény javaslatából kitűnik: a párt általános politikáját, valamint agrárpolitikánkat egyaránt jellemzi, hogy tántoríthatatlan a szocialista célok és elvek tekintetében, hajlékony és rugalmas a módszerekben. Agrárpolitikánkat jellemzi továbbá a valóságérzék, az aktuális kérdések megragadására való készség, az erőforrások és a feladatok, a célok és az eszközök összhangjának megteremtésében. A tervjavaslat igazolja, hogy agrárpolitikánk e jellemzőit megőrzi a most következő időszakban is. Amit ehhez még hozzá kell tennünk: az egyértelműség és a következetesség a feladatok értelmezésében és végrehajtásában is. Parasztságunk tettekkel már bizonyította és ezután is kész arra, hogy a nehezebb körülmények között, nagy erőfeszítéssel járuljon hozzá V. ötéves tervünk teljesítéséhez. Ehhez a termelőszövetkezeti mozgalom társadalmi érdekképviseleti szervei is politikai meggyőző és segítő szerepükkel mindent meg fognak tenni. 1996. JANUÁR 4. TEREMTŐ KEDVŰ EMBEREK Közbint néhány elgondol R'-ZujUXkoztató példával. A kukorica 1493-ban került először Európa földjére. Kolumbusz hozta be Amerikából, ahol az ottani indiánok legfontosabb gabonája volt. Magyarországra a XVI. században jutott el ez a növény Olaszországból, de csak a XVII. században, a török hódoltság idején terjedt el . (innen a törökbúza elnevezés), és a XIX. század végén kezdték szakszerűen nemesíteni. A lucérna — amelyet Tessedik Sámuel evangélikus lelkész, az Alföld mezőgazdaságának nagy fejlesztője a XVIII. században honosított meg hazánkban — már nem várt két évszázadot, amíg elterjedt takarmánynövényünk lett. A traktor még rövidebb idő alatt hódított teret: az első korszerűnek nevezhető traktort 1917-ben készítették el az USA- ban, három évvel később már lemásolták ezt nálunk, s 1923- ban előállították az első hazai gyártmányú traktort, melyet 1924-ben sorozatban gyártottak. (Használata viszont 1960 óta vált igazán kiterjedtté földjeinken.) Napjaink újdonságai közül csak a termelési rendszerekre emlékeztetünk. Az iparszerű kukoricatermelés rendszere 1971- ben jött létre Bábolnán, egy évvel később alakult meg a közös vállalat, melyet hamarosan követett a bajai, a szekszárdi és a nádudvari kukoricatermelési együttműködés. Idén már 663 ezer hektáron — az összes nagyüzemi kukorica-vetésterület 56 százalékán — termelték így e növényt. Milyen tanulságokat adnak e példák számunkra? Legszembetűnőbb az, hogy korunk mezőgazdaságában gyorsabban terjed az új, mint a korábbi századokban. Ehhez kétségtelenül hozzájárult a közlekedés, hírközlés hatalmas fejlődése, de ezzel együtt társadalmunk gazdasági-műszaki felkészültsége is alkalmasabb lett az új befogadására. Sőt a társadalom politikai arculatának, a termelési viszonyoknak a változása is fokozta az új iránti fogékonyságunkat. A mezőgazdaságban ma fellelhető több tucat új növény- és állatfajta, kémiai anyag, gép és berendezés azért terjedhetett el gyorsan és tömegesen, mert nagyüzemeink, szocialista nagygazdaságaink vannak. És rendelkezünk Kolumbuszhoz, Tessedikhez hasonló, újra törő emberekkel. Olyanokkal, akik nyitott szemmel járnak a világban, hamar felismerik és igyekeznek megszerezni, hazahozni az újat; képesek cselekedni a többért, a jobbért, s tisztán látva a gazdálkodás mélyreható változásait, kezdeményezően hoznak létre eddig szokatlan alkotásokat. Nem túlzás ezekre az alkotás szó, hiszen mind-mind az ember, még pontosabban: a gondolkodó, törekvő emberi közösségek teremtő kedvének bizonyítékai. A termelési rendszerek Pélch termelő például — ha munkájukat színvonalasan szervezik, s gondosan, körültekintően, a rendszer tagjaival jól együttműködve dolgoznak — a termelés sok tartalékát tárhatják fel s valósággal új fejezetet nyithatnak a mezőgazdasági termelésben. Egy-egy rendszer szervezője, a rendszergazda — egyebek között — arra vállalkozott, hogy itthon és külföldön állandóan figyelemmel kíséri az adott növénynél a termelés fejlesztésének lehetőségeit, kipróbálja azokat és ajánlja vagy eljuttatja a partnergazdaságoknak. Vagyis: mindennapi munkának, önként vállalt hivatásnak tekintik az új keresését és terjesztését. Tiszteletre méltó emberi tulajdonság ez. És velük együtt elismerést érdemelnek azok, akik Hernádon, a Március 15. Tszben alig két év alatt felépítettek és társulás formájában fenntartanak egy évi 1400 vagon csirke feldolgozására alkalmas üzemet; akik létrehozták a mágocsi tsz 100 férőhelyes szakosított tehenészeti telepét; akik 30 hektáros fóliatelepet rendeztek be Fábiánsebestyén mellett zöldségtermesztésre; akik csaknem kétmillió nyúl fogadására alkalmas vágóhidat tartanak fenn a baji—tardosbányai tsz-ben; akik üvegházerdőt építettek Óbudán és másutt; mindazok, akik nem sajnálták erejüket, nem féltették nyugalmukat az újtól. Ezek a teremtő kedvű emberek nélkülözhetetlen hajtóerői szocialista mezőgazdaságunk egyre jobban működő gépezetének. Példájuk százakat, ezreket vonz. Őket követik, velük együtt haladva, tapasztalataikban bízva lépnek az újat akarók növekvő táborába a társgazdaságok, akik önmaguk nem képesek még a legújabb megoldások, lehetőségek feltárására és másoknál történő terjesztésére. Nem képesek, mert egy jó ötlet önmagában kevés lenne, ha nincs szilárd gazdasági, politikai háttér. Kellenek a jól felkészült, tapasztalt szakemberek tucatjai, kell a szervezetten tevékenykedő nagyüzemi dolgozó kollektíva. Figyelemre méltó viszont, hogy mind többen lesznek, akik ilyen feltételek mellett egyre alkalmasabbá válnak a kezdeményezésre. Az MSZMP XI. kongresszusa ösztönzést adott az új kezdeményezésekre; ezt agrárpolitikánk megvalósításának gyakorlatában számos újabb példa — köztük a Hajdúsági Agráripari Egyesülés létrehozása és annak támogatása — is bizonyítja. Ismeretes, hogy a Hajdúságban 9 termelőszövetkezet és egy állami gazdaság — a felépülő Hajdúsági Cukorgyárral — 95 ezer hektáron (amiből 60 ezer hektár szántó), az egyesülés szervezeti kereteit felhasználva vállalkozott a koncentráció, a szakosodás előnyeinek jobb kiaknázására, az egyes ágazatok vertikumának teljesebb kiépítésére. Dory a kedvező társadalmemi környezet ellenére sem volt és ezután sem lesz könnyű a kezdeményezők dolga. Az új megoldásokért soha nem kapták tálcán az eredményeket, sokat kellett és kell küzdeni, fáradozni értük. Könnyítse hát helyzetüket, aki teheti, mert mezőgazdaságunk felvirágoztatásáért, az egész országért akarnak jobbat teremteni, többet nyújtani. K. M.