Szabad Föld, 1979. július-december (35. évfolyam, 26-52. szám)

1979-09-16 / 37. szám

24 SZABAD FÖLD Féltékenység, alkohol - dráma... A bűnügyi históriák szerzői minél sötétebb és összekuszál­­­tabb történetből igyekeznek ki­gombolyítani a tetteshez vezető szálakat. A valóságban azonban az élet a szerzőket megszégye­nítően sötét történeteket kínál, sokszor a legcsekélyebb bonyo­lítás nélkül.­ Az aszódi történet főszereplő­je egy középtermetű, nem túl­ságosan erős testi felépítésű ér­telmi képességeivel is átlagos­nak tekinthető ember: Somogyi Mihály, 31 éves nehézgépkezelő. Nemrég még hatalmas, lánctal­pas traktor engedelmeskedett a kezének: „Munkáját nagy hoz­záértéssel végezte — írták róla munkahelyéről — jó szakem­bernek ismertük meg. Komoly hibája volt, hogy italozó élet­módja miatt időnként nem le­hetett számítani a munkájá­ra .. Somogyi 1970-ben házasodott össze a 20 éves Madarász Má­riával, aki szemrevaló, csinos lány volt és három gyermeket szült Somogyinak. Mindhárom a Fóti Gyermekváros lakója lett... Később sajátos szerepük lesz a bűnügyben. Ma már nehéz lenne megál­­lapítani, hogy Somogyi vagy fe­lesége italozása miatt mocsara­sodon el a házaséletük, csak ennek eredményét — a gyakori különélést — lehet az elmúlt három évben dátumokhoz köt­ni. A legutóbbi kibékülésük elő­ször botrányba fulladt, majd el­vezette a házaspárt a barbár bűncselekményhez! Somogyiné emlékezete szerint a botrány ezzel kezdődött: aszó­di lakásukba hazaérve azt hal­lották, hogy valaki az ablakot veri. Leoltották a villanyt. So­mogyiné kinyitotta az ablakot, s ezen aztán beugrott a későb­bi áldozat, V. László. Egy fia­tal, erős férfi, aki ez időben már úgy szerepelt Somogyi előtt, mint a nem túlságosan erényes feleség széptevője, hogy finoman fogalmazzunk. Az ab­lakon át érkezett hivatlan ven­déggel együtt bemászott a fia­talember édesanyja és barátja is. A szobában visszataszító cse­tepaté kezdődött, a túlerő élén álló V. László rögtön felszólí­totta Somogyit: — Tűnj el innen! Neked itt nincs jogod semmihez! Somogyi ordított: — Tűnj el te! Én a Mari fér­je vagyok, ha nem tudnád! Erre aztán összeakaszkodtak. Az ablakon át benyomuló tá­madótól és kísérőitől Somogyi kiadós mennyiségben kapott pofont, rúgást, amiket csekély mértékben tudott viszonozni. Végül mégiscsak ő került az ut­­cára. A rendőrségen feljelentést akart tenni, de ott azt mond­ták: „Nézze Somogyi, előbb csi­náltasson látleletet a sérülései­ről és azzal jöjjön vissza.” Per­sze látnivaló volt, hogy kiadós verést kapott — családi botrány keretein belül — de üdvösebb dolog ezt papírral is igazolni. Somogyi keresett, de nem talált orvost.­ ­ Eredetileg az volt a szándéka, hogy csúfos kiűzetése után visz­­szaköltözik édesanyjához, aki mellesleg jelen volt a botrány­nál, ami az ő könyörgésére sza­kadt félbe. Útközben azonban Somogyi meggondolta magát — állítása szerint a lakásban ma­­radt a táskarádiója , és vissza­tért a házastársi hűséggel nagy­vonalúan bánó feleségéhez. Az ajtón lakat lógott. (Somogyiné vallomása szerint, az ablakon kiugorva, kívülről zárta be a la­kást.) Ugyanis az ablakon át ér­kezett fiatalemberrel élt, im­már nyugodt édes életet, rég feledve a botrányt, s azt is, hogy férje netán visszatérhet. Somogyi egy fészerből előke­rített baltával leverte a laka­tot, aztán belépett a­ szobába. Ami ezután történt, arról So­mogyi és felesége is számos me­sét költött. Ezeket hol vissza­vonták, hol átköltötték. Bizo­nyított valóság azonban a kö­vetkező: Somogyi felkapcsolta a villanyt, az ágyhoz lépett, amelyben felesége mellett a fia­talember feküdt és az erőszakos udvarlót a balta fokával két­szer fejbe sújtotta ... — A feleségemre is ráemel­tem a baltát — ismerte be. — De aztán elsírtam magamat és kiesett a kezemből... Ez az alkoholban pácolt fél­­tékenységi dráma, minden ed­digi részlete visszataszító, bru­tális, primitív. De abban az életmocsárban — amelybe ez a házaspár elsősorban az alkohol miatt süllyedt — még további, feneketlen mélységek uralkod­tak. A fiatal­emberben — noha az orvosszakértő szerint ment­hetetlen volt — létezhetett az életnek még egy kicsi szikrája. A házaspár azonban félórás ta­nakodás után — Somogyiné ja­­vaslatára — úgy döntött, hogy már nem él. Ezért megegyezés­sel és közös erővel kútba dob­ták! E történetben a fekete humor felé hajlik az a mozzanat, ahogy ez az egész szörnyűség leleple­ződött. Somogyiné ugyanis be­ment a munkahelyére és egyik ismerősének elejétől a végéig elmesélte a történteket. Első hallásra az egész képtelenség­nek tűnt. Még olyan gyanú is feltámadt, hogy netán Somogyi,­né ezt a rémregényt valami ot­­romba tréfának szánja. Biztat­ták, ha minden úgy van, ahogy elmesélte, telefonáljon a rend­őrségre, amire ezt mondta vol­na: — Én nem tudok telefonon beszélni. Végül magatartása meggyő­zött mindenkit, hogy valami valóságalapja mégis lehet an­nak, amit részletesen előadott kolléganője ezután hívta ki a rendőrséget. Így került a házaspár egymás mellé — a vádlottak padjára. A rendőrségen, később az ügyészségen és a bíróságon is egybehangzóan beismerték, hogy miért akarták a végzetet önmaga ellen kihívó fiatalem­bert — áldozatukat — eltüntet­ni. — Úgy gondolták, ezzel időt nyernek. — És mihez kellett maguk­nak az idő? — kérdezték a tár­gyaláson. — Hát... szerettük volna a gyerekeinket — a közelgő ün­nepeken meglátogatni, mielőtt elfognak bennünket — vallotta Somogyi. Amikor kibékültünk, megegyeztünk, hogy a gyere­kekhez elmegyünk.­ ­ Somogyi tettét — elutasítva a védelem előterjesztését — a bí­róság nem minősítette „erős felindulásban elkövetett”, tehát enyhébben megítélhető cselek­ménynek. Ezt a napokban a Legfelsőbb Bíróság is jóváhagy­ta. Az elsőfokú bíróság ugyan­is abból indult ki, hogy Somo­gyi Mihályt nem érhette várat­lanul a szobában elétáruló lát­vány, mivel tudott a felesége és az áldozat közötti kapcsolatról. „Somogyi Mihály indulatos állapotban volt — hangoztatja az ítélet indoklása — amikor a cselekményt elkövette. De ez nem haladta meg az erőszakos cselekményeknél általában szo­kásos indulat mértékét. A bíró­ság megvizsgálta a két vádlott családi életének belső viszo­nyait, az egymás iránt tanúsí­tott magatartásukat. Ennek alapján arra az álláspontra ju­tott, hogy Somogyi Mihálynál — miután tudott felesége és a sértett kapcsolatáról — nem válthatott ki olyan erős érzel­met a tettenérése, amelynek hatására a belső, lelki egyensú­lya megbomlott és tudata elho­mályosult volna.” Ezért bűnösségét a bíróság emberölés bűntettében állapí­totta meg. Somogyi Mihályné cselekményét bűnpártolásnak minősítették. Mindkettőjüket szabadságvesztésre ítélték. So­mogyi Mihály tízévi, feleségét egyévi börtönbüntetéssel sújtot. V 1979. SZEPTEMBER 16. zórukozói: M­á­rtí* Adélé Fatima. A 26 éves bra­zíliai táncosnő (szambakirálynő­­nek nevezik) egyszeriben világ­hírű lett. A népszerűséget Roger Moornak („Angyal”) köszönheti, aki a tévétől átpártolt a film­hez és immár a negyedik 007- ügynök főszerepét játssza. Mellé választották partnerül a táncos­nőt. És ráadásul éppen most ju­­tott eszébe a producernek, Al­bert R. Broccolinak, hogy a for­gatás idején kereken ezer újság­írót hívjon meg, akik természe­tesen jóelőre hatalmas reklámot csaptak a film szereplőinek, így Adélét már felkapta a világhír, még mielőtt színészi tehetségé­ből bármit is elárult volna. Bár lehet, hogy ez teljesen fe­­lesleges... Mohammed Reza Pahlavi A trónjáról elűzött, s Mexikóban menedéket talált iráni sah (59 éves) szeretné újra „felpolíroz­ni” egykori fényes arculatát. Er­re a célra megfelelő szakembert talált: Robert F. Armant, aki ed­dig New York város propagan­dafőnöke volt. A Rockefeller csa­lád kommendálta őt a császár­nak. Az új alkalmazott máris hozzákezdett a munkához. Első nyilatkozata így hangzott: „Amit célul tűztem ki, nem más, mint igazi színben feltüntetni őfelsé­gét... A perzsák diktátornak kiáltották ki. Nem tudom meg­érteni, hogyan alakult ki róla ez a minősítés, hiszen ez pont az ellenkezője annak, ami a való­ság. Azt hiszem, itt egyszerűen hibás propagandafogásról van szó.” Nem is rossz propagandafo­gás! Alexandra von Anhalt. A 49 éves hercegnő, az angol királynő unokahúga, ki az NSZK-ban él és énekléssel keresi meg eléggé szűkös kenyerét, feláldozta „rangját és önmagát” — ahogy a bonni sajtó írja. Az arisztok­rata hölgy csekély 230 ezer már­káért névházasságot kötött egy polgári származású úrral, megy a 105 kékvérű hölgy közül, akik a müncheni házasságközvetítő iroda útján eladták nemesi cí­müket. Az előkelő dámák élnek azzal az 1978-ban hozott tör­vénnyel, amelynek értelmében a férjek felvehetik feleségük ne­vét és címeit. Csak az a kár, hogy ők már nem adhatják — jó pénzért — tovább. Gdo Jürgens. A negyvenes osztrák énekes, aki már elszo­kott a forró sikerektől, a minap visszaidézhette a régi időket. Megszakítva szabadságát, a Wör­­ther-tó mellett koncertet adott a vízi színpadon. Több mint öt­ezer (!) hallgató gyűlt össze.So­kaknak — így előkelő osztrák és nyugatnémet milliomos üzletem­bereknek — nem jutott már szék, ezért a földön ülve élvezték a hangversenyt. A hatalmas kö­zönség a végén hosszasan ünne­pelte az énekest, aki örömében ruhástól a vízbe ugrott. Megérte!

Next