Szabad Föld, 1981. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1981-03-29 / 13. szám

1981. MÁRCIUS 29. SZERKESZTŐI ÜZENETEK Katona Imréné, Törökszent­­miklós: A nem fizikai munkát végző nyugdíjasok változatla­nul 840 órát (egyes munkakö­rökben pedig 1260 órát) foglal­koztathatók nyugdíjuk korlá­tozása nélkül. Az új rendelke­zés szerint azonban a nem fi­zikai munkakörben dolgozó nyugdíjasok munkavégzése nemcsak órakeretben, hanem összegkeretben is korlátozott. Az ilyen nyugdíjas ugyanis egy naptári évben legfeljebb 30 ezer forintot kereshet és nyugdíjá­nak, valamint keresetének együttes összege — éves át­lagban — nem lehet több, havi 10 ezer forintnál. Benkő Ferencné, Nagydorog: Ha a tagsági viszony a tag ha­lála miatt szűnik meg, a ter­melőszövetkezet vezetősége a tag családja (örököse) számára a tag részére járó évi teljes terményjuttatást kiadhatja, vagy engedélyezheti a háztáji föld betakarításig történő hasz­nálatát Sz. M.-né, Rúzsa: Betegségi segélyre (táppénzre) — az or­vosilag igazolt keresőképtelen­sége esetén — az a tsz-tag jo­gosult, aki keresőképtelenné válását közvetlenül megelőző naptári évben a részére meg­állapított munkát elvégezte, vagy ha annál kevesebbet tel­jesített, a férfi dolgozó legalább évi 1500, a nő dolgozó pedig évi 1000 munkaórát teljesített. Ez utóbbi esetben, a betegségi segély (táppénz) a keresőkép­telenség orvosilag igazolt tar­tam­ára, de legfeljebb annyi napra jár, ahány napig a tag a keresőképtelenné válását köz­vetlen megelőző 12 hónapban — gümőkóros betegség esetén 24 hónapban — a mezőgazdasá­gi szövetkezetben munkát vég­zett. Szövetkezetük vezetőségé­nél — vitatott esetben szövet­kezetük döntőbizottsága közre­működésével — tisztázhatja, hogy a közösen végzett mun­ka teljesítménye alapján jogo­­sult-e, illetőleg milyen mérték­ben jogosult betegségi segélyre. r •* uuar ^ LEVELESLÁDA „CSÁBÍTÁS” — jelige. „Van egy húszéves fiúnk, akit mos­t elvesztettünk. Úgy történt a dolog, a falu túlfelén lakó egyik család tizenhat éves lánya együtt dolgozott a mi gyermekünkkel. Addig-addig kísértette magát haza, hogy hét hónapi ismeretség után bejelen­tette neki — kisbabát vár. Mi köztiszteletben álló család va­gyunk a faluban és a gyerme­künk rettenetesen szégyellte volna, ha híre megy a dolog­nak. Ezért a mi megkérdezé­sünk nélkül egyszerűen odaköl­tözött a lányokhoz és bejelen­tette, megnősül. Természetesen nem hagytuk annyiban a dolgot. Nem azért taníttattuk a fiunkat, hogy egy szerelmi kaland következtében elhamarkodott házasságot kös­sön. Ezt megmondtuk a lánynak is és nyíltan értésére adtuk a lány szüleinek. Azok nagyon hetykén viselkedtek, mert már nyeregben érezték magukat. Ki­jelentették, a fiú nagykorú és azt tesz amit akar. Persze vita közben néha elszólták magukat. A lány apja egyebek közt azt mondta, amennyiben a mi fiúnk szégyenben hagyná az ő gyermeküket, akkor nem kerül­né el a vasvillát. Volt ott szó ilyen is, olyan is, egyikben, se mondtak bennünket kedves ro­konoknak. Annyira sarokba szo­rították a fiút, míg az kijelen­tette, ezentúl nem tekint ben­nünket szüleinek és ne várjuk, hogy köszönjön nekünk. Azt azonban nem felejtette el a fiunk, hogy az ajándékba ka­pott motorkerékpárt, magnót, rádiót és egyebeket, összesen legalább ötvenezer forint érté­kű ingóságot ne vigyen el ma­gával a lányok házához. Ter­mészetesen odaköltözése óta a fizetését is jövendőbeli anyósá­nak adja haza. Rettenetes arra gondolnunk, ilyen előzmények után kerül sor a fiúnk esküvőjére. És hogy ilyen durva emberek lesznek a mi nászaink. Nekünk minden anyagi erőnk meglett volna egy rendes, becsületes házasság megalapozásához. A fiunknak nem kellett volna hajtania ma­gát lakásért, autóért meg ha­sonlókért. Ilyen előzmények után azonban mi is úgy érez­zük, semmiféle kötelezettsé­günk nincs. Ha esküdni akar­nak, esküdjenek. Azt azonban biztosítjuk, a mi famíliánkból egyetlen lélek­­ se lesz ott a templomban. De a tanácsnál se. És egyáltalán nehéz elképzel­nünk, milyen is lesz egy olyan lagzi, ahol a menyasszony lát­hatóan az utolsó hetekben van már. Azon gondolkodunk, hogy a fiúnkat mindenből kitagadjuk. Mielőtt azonban erre sor ke­rülne, esetleg tehetnénk vele egy próbát. Úgy gondoljuk, ta­lán írunk neki egy levelet ar­ról: amennyiben hazatér és le­tesz a házasságról, a jussának egy részét azonnal kiadjuk ne­ki, hadd építsen magának há­zat és vigyen oda olyan felesé­get, akit mi is szerethetünk.” Őszintén szólva nem is ér­tem, hogy miért nem szerethe­tik azt a kislányt, akit fiúk ki­nézett jövendőbelijéül. Történt már olyan csoda a világon, hogy egy fiatal lány házasság­­kötés előtt babát várt szerelme­sétől és így ment férjhez. Nem mondom, szerencsésebb dolog lett volna, ha néhány esztendő­vel érettebbek lettek volna mindketten, mire erre a komoly lépésre rászánják magukat. De hát így történt... Sajnálatosnak tartom, hogy levelükből az sugárzik: a jö­vendő nászaikkal való balul si­került találkozás készteti Önö­ket erre a merev magatartás­ra. Érdemes volna meggondol­­niok, mitévők lettek volna, ha történetesen fordítva esik meg a dolog. Tehát ha Önöknek lett volna leányuk, aki teherbe esik és a jövendő nászaik tiltakoz­nának az ellen, hogy fiuk há­zassággal szentesítse a kapcso­latot. A közelmúltban is foglalkoz­tunk hasonló esettel. Úgy lát­szik, még mindig nagyon sokan vannak, akik személyes tulaj­donuknak tekintik nagykorú gyermeküket. Azt szeretnék, ha az az ő kedvük szerint háza­sodna. Márpedig a fiatalokban — érthető okokból — vajmi ke­vés erre a hajlandóság. Nem öröm, ha egy ifjúkori pajtásság kényszerházasságba torkollik. A veszett fejsze nye­lét egy módon lehet megmente­ni. Úgy, ha igyekeznek túljutni első fölháborodásukon. Utóvég­re ebből a kapcsolatból unoká­juk születik, akiben rengeteg örömük lehet még. És föltétele­zem, ha a gyermek nagyobbacs­ka lesz, nem vallják meg neki milyen keserű méltatlankodás­sal tekintettek születése elé. Ami pedig a kitagadást illeti, arra túlontúl nagy lehetőségük nincs. Fiúk azzal, hogy az Önök beleegyezése nélkül kö­tött házasságot, semmi olyat nem követett el, amivel méltat­lanná lett volna az úgynevezett „köteles részre”. d­eciv-C LEVELEZNÉNEK „Minden szép és nemes iránt érdeklődő házaspár vagyunk. Foglalkoztat bennünket az iro­dalom, a sport, a zene. Zongo­ránk, vitorlásunk, dunai csóna­kunk van. Zuglói kertes házban lakunk unokáinkkal együtt. »Julianus barát« jeligére keres­sük hasonló adottságú család barátságát.” Negyvenhárom éves, érettsé­gizett, adminisztratív dolgozó nő, akit minden érdekel, szíve­sen váltana levelet korban hoz­zá illő, iskolázott, független fér­fival. Jeligéje: „Kelenföld”. Ipari nyugdíjas, hatvanéves férfi, vidéki, egyedülálló, füg­getlen asszony levelét várja „Zagyva-part” jeligére. Dunántúli faluban egyedül élő, 70 éves özvegyasszony szí­vesen levelezne magányos há­zaspárral, független nővel, vagy férfival, akinek senkije sincs, hetvenöt éves korig. Jeligéje: „Szeretet”. Debrecenben élő és dolgozó huszonöt éves fiatal férfi, kor­ban hozzá illő leány levelét várná „Tavaszi remény” jeligé­re. Harminchárom éves, ruháza­ti bolti eladónő, aki mint el­vált asszony két gyermekét ne­veli, magányának föloldása ér­dekében hasonló sorsúak leve­lét várja „Kék ég” jeligére. Tizennyolc éves lakatos szak­munkás, aki szabad idejében szívesen rádiózik, magnózik, korban hozzá illő fiatal barát­ságát keresi és levelét várja „Imre” jeligére. JOGTANÁCSOSUNK ÍRJA A tizenöt évvel fiatalabb fér­fi a férjes, egygyermekes anyá­val azonos munkahelyen dol­gozott. Az asszonynak megtet­szett a fiatalember. Közeledése viszonzásra talált. Szerelmi vi­szony alakult ki közöttük, de az asszony férje erről nem tu­dott. , — Följártam a házaspár la­kására és segítettem a tizenkét éves fiúnak a tanulásban — mondja K. M., Heves megyei olvasónk. — Tanításom alapján a gyengén tanuló gyermekévek folyamán jó jegyeket szerzett. Négy évig jártam a családhoz. A férjjel is jó barátságba ke­rültem. Az asszonnyal szerelmi kapcsolatom zavartalan volt. Törés akkor következett be, amikor robbant a bomba. A gyerek elárulta apjának viszo­nyunkat. Én pedig azt azonnal megszüntettem. A férj kijelen­tette, hogy elválik feleségétől. Megegyezésük alapján a házas­ságot felbontották, lakásukat közösen használják, a gyerek az apa gondozásába került, felesé­gének nem kell gyermektartá­si díjat fizetnie. Az ember azt hinné, hogy ebben a furcsa háromszögben, amelyben a negyedikként sze­replő gyermek egyáltalán nem minősíthető érdektelennek, minden véget ért. Vagy talán mégsem? — Az asszony a házassága fölbontása után azt követelte tőlem — folytatja .—, hogy ve­gyem el őt feleségül, odaköl­tözik hozzám, mert ehhez ne­ki, szerinte, joga van. Én mind­két követelését visszautasítot­tam. Lakásomban ugyanis csak néhány esetben járt, én pedig időközben eljegyeztem maga­mat a jelenlegi menyasszo­nyommal, jövendőbeli felesé­gemmel. Egyáltalán nem gon­doltam arra, hogy nekem bár­mi kötelességem áll fenn egy megszűnt szerelmi viszony alapján. Nagyon örültem an­nak, amikor véletlenül össze­találkoztam gyermekkori lány­ismerősömmel és egy pillanat alatt megértettük egymást, majd közös elhatározásra jutottunk, hogy házasságot kötünk. Ehhez én tartom magam. Hogyan érvel az elvált asz­­szony? A fiatalember ezt így mondja el: — Szerinte miattam bontot­ták fel húsz év után a házas­ságát, kötelességem elvenni őt feleségül, mert különben tönk­retettem az életét. Ha nem ve­szem el őt, följelent engem a rendőrségen, a bíróságon és majd elítélnek engem házas­ságszédelgésért. Hát köteles va­gyok én egy nálam tizenöt év­vel idősebb nőt elvenni felesé­gül? Hadd adjam meg rögtön a kérdésre a választ: nincs olyan törvény, amely bárkit házas­ságkötésre kötelezne. A házas­ságkötés ugyanis önkéntes. Nyilván fölösleges, hogy a há­zasság megkötésének szertar­tását vagy a törvényben elő­írt eljárását teljes részletesség­gel ismertessem, annyit azon­ban feltétlenül le kell írnom, hogy: „Házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelen­levő házasulók a helyi tanács végrehajtó bizottságának hiva­talosan eljáró kiküldöttje (anyakönyvezető) előtt szemé­lyesen kijelentik, hogy egymás­sal házasságot kötnek.” A mi esetünkben a probléma az, hogy az egyik fél követeli a házasság megkötését, a másik azonban erre nem hajlandó. Ebből következik, hogy a há­zasságkötésnek — a többi kö­zött — az az elengedhetetlen feltétele, hogy az anyakönyv­vezető előtt együttesen jelen levő házasulok egybehangzóan kijelentsék, hogy egymással há­zasságot szándékoznak kötni — nincs meg. A fiatalember további gond­ja: Most már csak attól félek, hogy valóban följelent engem és majd elítél a­ bíróság. Ettől nem kell félnie olva­sónknak, ha már akkor meg­szakította a kapcsolatot a fér­jes asszonnyal, amikor a bom­ba robbant, a gyermek min­dent eláruló szavai nyomán. Házasságszédelgésről akkor beszélhetünk, ha az eset a csa­lás büntetőjogi feltételeit meg­valósítja. Ha ez nem történt meg a fiatalember részéről, ak­kor nyugodtan megkötheti az újabb házasságot, ha teljes őszinteséggel feltárta ezt a múltat a menyasszonya, a jö­vendőbeli felesége előtt. Ez biztosíthatja — egyebek között — a tervezett házasság nyugalmát, sikerét. Az elvált asszony pedig csak azt a tanulságot szűrheti le mindebből, hogy a felelősséget neki, magának is viselnie kell, mert hiszen ő volt az, aki jogi szempontból vétett a házassági hűség ellen. Dr. Perl István SZABAD FÖLD 15 BUGA DOKTOR P­É ÜZENI ! „Bizalmatlan” hallgató az egyik vegyészfőmérnöknek ab­ba a kifejezésébe köt bele, hogy „... ne fejet mosson, ha­nem hajat” és megállapítja: „hogyan lehet úgy hajat mos­ni, hogy az ne legyen egyszers­­mint fej, sőt nyakmosás?” Jól! Úgy, ahogyan azt Szabó dok­tor helyesen meg is magya­rázza: A kellően hígított sam­ponoldatot öntsék a fejükre. A hajból szennyes lé csurog, de a sampon nem habzik. Ismétel­jék meg mindaddig, amíg a hajra öntött sampon habzani kezd. Ez azt jelenti, hogy a hajra tapadt zsiradék, por és piszok már leoldódott: a haj tiszta. Ezzel a hajmosás befe­jeződött Mór csak az öblítés­re és szárításra vár. Ha a mo­sást tovább folytatják, akkor a „hajmosás” már „fejmosássá” válik, mert a sampon a fej bő­réből is kilúgozza a zsírt és ennek újabb, még erősebb zsír­képződés lesz a következmé­nye. Ezért ne mossanak fejet, csak hajat és azt is kétheten­ként legfeljebb minden héten egyszer. „68 éves bácsi” naponta meg­iszik egy liter bort, mert állí­tólag ez a férfiasságát erősíti. „Valóban a bortól érzem ma­gam fiatalabbnak? Milyen ha­tással van a bor a férfiasság­ra?” — kérdi. Ha valóban meg­van, akkor sem merném állí­tani, hogy a bőr az oka. Min­denki annyi idős, amennyinek érzi magát, vagy amennyinek a felesége tartja. „Egyenjogúság”-r­a hivatkozó három lány és három fiú azt kérdezi „ ... igaz-e, hogy foly­nak már kísérletek olyan fér­finek való fogamzásgátló tab­letták gyártására és forgalom­ba hozatalára, aminek besze­dése nem a nők gondja?...” Igen! De — megítélésem szerint — ez a nőket nehezen nyug­tatja meg, mert ki bizonyítja, hogy a partner bevette a tab­lettát? Hátha nem vette be, csak mondja? A beszedésért a férfi, a következményért a nő a felelős. „Elkísér a sírig” mondja szo­morú hallgatónk jeligéje, akit ismétlődő húgycsőpolip miatt már többször operáltak. Teakú­ra iránt érdeklődik és azt kér­dezi, használhatja-e az Insam­­sul nevű házi szert? Ez a Gin­zeng vagy a Zsen-zsen gyökér neve. Megpróbálhatja, mert ár­tani nem fog. Teakúrát nem ja­vasolok, mert a polipfejlődést a gyógyteák — feltehetően — nem akadályozzák. Tanácsom: járjon tovább urológiai ellen­őrzésre és kezelésre „ifjú” — ha valóban fiatal — okvetlen beszélje meg az észrevételeit kezelő orvosával és — esetleg — kérjen kivizs­gálást, mert sem a reggeli sú­lyos fáradtságérzés, sem az erős éjszakai izzadás nem megnyug­tató. „Egy bizalmatlan kislány” szeretné a szüzességét megtar­tani és bizonyítani. Ha igaz, amit a levelében ír, akkor szü­zessége nem szorul bizonyíték­ra, ha meg nem igaz, ak­kor hiába bizonygat. Ne fessék az ördögöt a falra és ne kérdez­zék azt, hogy mit csinál a szél, amikor nem fúj! „Fiatal szülők” ne hallgassa­nak a keresztmamára, hanem mutassák meg először gyer­mekorvosnak, aztán urológus szakorvosnak a kisfiút, akinek heregolyói nem szálltak le a herezacskóba. Majd a szakor­vosok eldöntik, hogy mi a ten­nivaló.

Next