Szabad Föld, 1982. július-december (38. évfolyam, 27-52. szám)

1982-12-12 / 50. szám

1982. DECEMBER 11. SPORT Kézilabdasiker egy bámulatos góllal Talán hihetetlenül hangzik, de a női kézilabda-világbajnok­ság ünnepélyes megnyitóján — Beethoven Örömódájának hallatán — vigyázzállásba pat­tant a közönség. Kétségkívül gyönyörű muzsika ez, s talán tiszteletből meg is érdemelne egy vigyázz !-t, csakhogy ezúttal más volt az ok. Jelesen az, hogy a Budapest Sportcsarnok párezres nézőserege e dallamot éppen a magyar himnusszal tévesztette össze. Nos, van ilyen. Természetesen csak egyszer, mert amikor a katonazenekar program szerint másodszor is eljátszotta, akkor már mindenki tudta, hogy miről is van szó. A következő kínos pillanat ak­kor következett, amikor valóban a Himnuszt hallottuk, de — biztos, ami biztos — egy taktussal tovább maradt ülve a közönség, hogy elkerülje az esetleges újabb tévedést. Egy elnéző mosoly, s nem­sokára a Budapest Sportcsar­nokban elkezdődött a papírfor­ma-selejtező sorozat. Mert ugye ahhoz nem kellett szakember­nek lenni, hogy az első öt ta­lálkozóra sikerüljön biztosan tippelni. Legfeljebb csak a gó­lok számában lehetett tévedni. Mindenki tudta, hogy ki lesz a továbbjutó, s tulajdonképpen az sem volt kétséges, hogy az Egyesült Államok csapata esik­­ki. Az USA-lányok meglehető­sen halványan szerepeltek, de vitathatatlanul a várakozásnak megfelelően. — Mi tanulni jöttünk Euró­pába. Természetesen a legmeré­szebb álmunkban sem gondol­tunk a torna megnyerésére — mondta lapunknak adott nyilatkozatában az amerikaiak mestere —, de ugyanígy érthető, hogy még arról sem álmodoz­tunk: Magyarországot és az NDK-t megelőzve tovább is jut­hatnánk. Úgy láttam, Gódor Mariannák ellen kifogtuk a legrosszabb napot — akárhogy is nézem, az amerikai csapat ilyen gyengén még sohasem ját­szott. Nem keresek mentséget, de az tény, hogy nálunk az eredményeknek megfelelő szin­tű a kézilabda népszerűsége. A Los Angeles-i olimpiára készülünk, hátha addigra egy csapatot össze tudunk hozni. Nem bajnokcsapatra — egy­szerűen csak csapatra gondo­lok. Az eredmények alapján azt látjuk, hogy a világbajnokság valójában nem más, mint egy kissé kibővített Európa-bajnok­­ság, hiszen az amerikaiakon kí­vül Kongó csapata sem játszik meghatározó szerepet. Úgy tű­nik, hogy a világbajnokságon való­ részvételük nem más, mint kuriózum. Egyelőre. Mert való igaz: egyszer el kell kezdeni valahol. És tulajdonképpen af­rikai társulat is lehet még egy­szer meglepetéscsapat, ha nem is jövőre, de tán néhány év múlva. Lám, a koreaiakra nem na­gyon fogadtak volna talán még a legmerészebb angliai fogadó­irodák sem, aztán tessék: cso­portmásodikként bejutottak a legjobb hat közé. A többi dön­tőbeli csa­tat pedig mihelyt megtudta ezt az eredményt, máris felhajtotta az ázsiai gár­dáról készített videofelvételt, hogy mégis tudja, vajon miként kell majd ellenük játszani. Mert valójában nem lehetett róluk többet tudni, mint azt, hogy a játékosok összmagas­­sága 2672 centiméter, összsúlya 956 kilogramm, s az életkorok összege 344 év. Ezek a teljesen használhatatlan adatok átlago­san 167 centit, 60 kilót, illetve huszonegy és fél évet jelente­nek. Aztán tudjuk még a papí­rok ismeretében, hogy a csapat gólzsákja, a 22 éves Kim Sun-Ok, a Korea Mint Office csapatában játszik, 166 centi és 59 kiló. És igazán nem érdek­telen, hogy feltehetően még nemzeti válogatottjában sem le­hetett a VB-ig a legnépszerűbb, hiszen Budapestre érkeztéig mindössze ötször volt csapat­tag. Tehát videó... Ennek a ma­sinának — mint általában a sport más területén, de való­jában­ mindenhol — rendkívüli szerepe van. Csik János, a ma­gyar csapat edzője mondta el, hogy e gép segítségével már jó előre megismerkedtek az ellen­felek többségének játékával, ellenfélre szabottan dolgoztak ki különféle taktikai megoldá­sokat. Erről mondta az NDK elleni találkozó után (itt, záró­jelben: a budapesti csoportban ez volt az egyetlen mérkőzés, amelyik igazán háromesélyes volt — a döntetlenben a talál­kozó előtt mindkét csapat ki­egyezett volna, ám utólag a né­metek úgy érzik, pontot vesztet­tek), tehát erről mondta: — Kidolgoztuk, mi a teen­dőnk emberelőnyben és hát­rányban. Volt háromféle variá­ciónk is, természetesen mind­egyikbe belekalkuláltuk az NDK-sok várható viselkedését. — Az eredmény? — Természetesen az NDK hasonlóképp készült... Az azonban biztos, hogy az előzetes tervekben nem szere­pelhetett — egyebek közt — az, hogy Sterbinszky kettős emberhátrányban, éppen akkor, amikor az NDK elhúzott, belövi élete egyik legszebb gólját. Nos, ez a terven túli gól nagyban hozzájárult a döntetlenhez. Ami azért érdekes különösen, mert ezen a meccsen Sterbinszky még egy lélektanilag fontos gólt dobott — szóval hiába játszott mindhárom selejtezőmérkőzésen a szokottnál gyengébben, mégis nagy érdeme van abban, hogy a már-már elvesztett meccset megfordította a magyar csapat. A végeredményre a hét vé­géig várnunk kell. Utolsó ta­lálkozónkon a­­-Szovjetunió ellen játszunk. Könnyen lehet, hogy az lesz majd a világbajnokság döntő mérkőzése. Vajon Csik János az első siker után nem emelte a mércét? Változatlanul elégedett lesz a bronzéremmel? — Egyelőre maradjunk az eredeti célunknál. Jó lenne, ha minket csak kellemes csalódás érhetne. (mészáros) Egy gyors támadás vége ... TOLLBA MONDOM Korosodó fiatalok, fiatal öregek Szinte szánalmat váltott ki az Újpesti Dózsa labdarúgócsa­patának összeállítása a Ferenc­város elleni rangadón, hiszen a sérülések miatt jó néhány alig ismert vagy ismeretlen játékos lépett a pályára, ült le a csere­padra. És ez a tartalékos gárda nyerni tudott az egyedül Nyila­sit nélkülöző FTC ellen­. Nem is telt el túlzottan sok idő, és Temesvári Miklós után Novák Dezső is kénytelen volt bizal­mat szavazni a fiataloknak, akik csattanós válaszként a Békés­csaba ellen gólzáporos győzel­met arattak. Nem lehet persze kizárólag az újoncok és zöldfü­­lek érdemévé tenni a sikert, de éptelenség elvitatni lelkesedé­süket, meglepő rátermettségü­ket. Ugyanakkor nagyon kétséges, a jón mikor jutott volna a „csi­­k” közül játéklehetőséghez az egyik, akár a másik, ha a tóban páratlan sérüléssorozat­a nyitja meg előttük a ka­­r Ismerjük be: mások bal sze­mcséjéből húztak hasznot ezek gyerekek. Mégis elég keser­­es dolog tudomásul venni, mi­yen kevés csapatnál mernek az .fiegyüttesből előléptetni vala­­it. Érthető: az edzők igyekez­nek biztosra menni, a kipróbált, jól csengő nevek pedig semmi­féle kockázatot nem jelentenek. Pedig a kényelmeskedő, vagy duzzogó sztárok nem feltétlenül garantálják a biztonságot. In­kább ha veszélyeztetve érzik sa­ját, béreltnek tűnő helyüket, ak­kor nyújtanak átlagon felülit. Régen eldőlt a vita a 16-17 éves fiatal labdarúgók alkal­mazhatóságáról, bebizonyoso­dott, hogy képesek sorozatosan jó teljesítményre a felnőttek között. Gondoljuk csak meg, Puskás vagy Albert 17-18 éves fejjel már válogatott volt, leg­utóbb pedig a spanyolországi világbajnokságon az ír White­­side csapata egyik kulcsembe­rének bizonyult, jóllehet ,még nem töltötte be tizenhetedik évét. S nálunk? Való igaz, a magyar ifjúsági labdarúgók mostani bajnoki rendszere nem segíti a töretlen fejlődést, a zökkenőmentes fölfelé áram­lást. De az is nagyon valószínű­nek látszik, hogy kissé mecha­nikusan mereven képzelik el ná­lunk az átmenetet: a tizennyolc év körüli fiú még ne játsszon a felnőttek között, várjon 20-22 éves koráig, amikor már bizton bevethető. Addig — vallják so­kan — a tartalékcsapatban kel­lene rúgnia a labdát a gyerek­nek. Csakhogy tartalékcsapat­­már évek óta nincs, így vissza kellene állítani a tartalékbaj­nokságot. Tényleg ezt kellene tenni. Hi­szen ameddig létezett, hány de­hány edző, sportvezető panasz­kodott az első csapatból a tar­talékegyüttesbe szoruló koro­sodó játékosokra, akik erkölcsi­leg rossz hatással voltak az ifi­ből fölkerült még romlatlan és becsvágyó fiúkra. Most sem kí­vánják újra látni a „fakót”, he­lyette valamilyen köztes meg­oldásként a junior (utánpótlás) korúak bajnokságát tartanák célravezetőnek. Lehetséges, hogy igazuk van. Ez azonban az új szerkezetű bajnoki rendszer, és egyesületi-szakosztályi mo­dell kidolgozását teszi szüksé­gessé, ami nem megy máról holnapra, és nincs híján anya­gi következményeknek sem. Magyarul: ha be is vezetik, idő­be telik. S addig mi lesz a fia­talokkal? Nem hiszem, hogy ne lenne átmeneti megoldás. Aho­gyan (épp a külföldi szerződé­sek tapasztalatain okulva) ki­derült, hogy nálunk túlságosan korán tekintik idősnek a játé­kosokat, hasonló módon túl ké­sőn kezelik érett futballistaként a húszon aluliakat. Ilyenformán a hazai labda­rúgópályákon húsztól harminc­éves korig számít teljes értékű sportolónak a­ labdarúgó. Mind­ez szakmai szempontból sem igaz, ráadásul roppant gazda­ságtalan is. Az egyesületek szá­mára bizonyos fokig anyagi be­fektetés a játékosnevelés (tán .még mindig jobb, mint a­­vá­sárlás, azaz átigazolás), aminek azonban alig hagynak időt a megtérülésre. A játékos szem­szögéből sem üdvözítő a hely­zet, mert szűk tíz esztendő alatt tartja szükségesnek anyagilag is, erkölcsileg is megalapozni a jövőjét. Szokták mondogatni 20-22 éves játékosokról: nagyon ügyes, csak még rutintalan. Persze hogy az, ha nem merték már az ifjú­sági korban, vagy ezt a korha­tárt épp túllépve a felnőttek között szerepeltetni. Mire meg­szerzi a kétségtelenül szüksé­ges tapasztalatokat — milyen fonák helyzet —, már élvonal­beli pályafutásának egyharma­­dán is túl van. Fényűzés! Ráadásul a késői fiatalítás olyan gyakorlati hátránnyal is jár, mint amilyen Mezey Györ­gyöt, az utánpótlás-válogatott szakvezetőjét sújtja: nincs kik­ből válogatnia. Tévedés ne es­sék, nem egyszerűen a tehetsé­ges játékosokat keresi, hanem az életkoruknál fogva egyálta­lán számításba vehető futballis­tákat. Hiszik, nem hiszik, az NB I-es mezőnyből valóságos bűvészmutatvány összeszedni egy csapatra való 18-21 éves korú labdarúgót. Persze mit cso­dálkozzunk, ahol az edző tud­ván tudja, hogy neki egyesüle­ténél egy, esetleg két éven át hétről hétre eredményeket kell letenni az asztalra, mert külön­ben útilaput kötnek a talpára, az nem nagyon fog kísérletezni, mindig a látszólag legbiztosabb megoldás mellett dönt. Ezt kí­vánja saját érdeke. Ami sokkal közvetlenebb, mint a magyar labdarúgásé. Vass István Zoltán TIPPJEINK AZ 50. FOGADÁSI HÉTRE: (DECEMBER 12.) Pótmérkőzések: 1, 1, x. Salgótarján—Volán 1 Sopron—Olajbányász 1, x 22. Volán—Bauxitbányász 1 Keszthely—Siófok x, 2 Ascoli—Fiorentina 1, x Napoli—Genoa 1 Roma—Internazionale 1, x Sampdoria—Udinese 1, x Verona—Torino 1 Arezzo—Cremonese 1­ x Bari—Bologna x, 2 Foggia—Como 1 Pistoiese—Lecce 1 SZABAD FÖLD 21 FOCIKRÓNIKA A labdarúgó NB I. őszi utolsó fordulójában a több mint 40 ezer szurkoló vegyes érzelmekkel tá­vozott a stadionokból. Elégedett­ségüket a hazai sikerek, rossz érzésüket az egyre inkább elha­rapózó durvaságok táplálták, öt fegyelmezetlen labdarúgót állí­tottak ki és 15-en kaptak sárga lapot. A fordulóban 23 gól esett . A Csepel sokkal tudatosabban játszott, lelkesen, harcosan, gyor­san, s szervezettebb védekezé­sük mellett több veszélyes ellen­­támadást indítottak. Érdemes feljegyezni, hogy a Ferencváros az utóbbi hetekben nem úszta meg három kapott góllal. (3-1) A Budapesti Honvéd magabiz­tos játékkal győzte le a szezon­ban meglehetősen szeszélyesen szereplő Videotont. A piros-fe­hérek végig irányítottak a mér­kőzésen, s még a döntetlenre sem adtak esélyt a fehérváriak­nak. (3-0) Fontos két pontot szerzett a Nyíregyháza a Békéscsaba ellen. A rendkívül kemény, szikrázó mérkőzésen három játékosnak kellett előbb lejönnie a pályáról visszabeszélés vagy durvaság miatt. (3-1) Lényegesebben jobban játszott a Vasas az ellenfelénél, ám csak egy gólt tudtak rúgni a Tatabá­nyának. De a vendégek besegí­tettek és két öngólt vétettek. (3-0) A debreceni sűrű ködben so­káig döntetlenre állt a Pécsi MSC elleni találkozó. Aztán rek­lamálásért kiállították Víghet, s az emberelőnyt gyorsan kihasz­nálta a hazai csapat. (2-1) Sokan számítottak győzelemre Szombathelyen, de a vendég Za­laegerszeg jól védekezett, s a második félidőben mutatott já­tékuk és a helyzeteik alapján megérdemelten vették el az egyik pontot a Haladástól. (1-1) A DVTK nagy lendülettel kezdett az MTK-VM ellen, de két góljuk után érthetetlenül le­fékeztek. A fővárosi csapat ké­sőn eszmélt, jobbnál jobb hely­zeteket hagyott ki, így erejükből csak a szépítésre tellett. A DVTK szerencsés győzelmet ara­tott. (2-1) A Rába az utóbbi hetekben elég gyengén játszik, s ha nyer­tek is, az sem volt elég meggyő­ző. Nos, ezúttal a szerencse nem állt melléjük és kikaptak a tar­talékos Újpesti Dózsától. Vere­bes edző hiába cserélt be táma­dó játékosokat, a hazai csapat önfeláldozóan védekezett, s tar­tani tudta az előnyt. (1-0) A labdarúgó NB I. őszi vég­eredménye: 1. Csepel (22), 2. Rába (21), 3. Bp. Honvéd (19), 4. Vasas (17), 5. Ü. Dózsa (17), 6. Ferencváros (16), 7. Debrecen (16), 8. Videoton (13), 9. Tatabá­nya (13), 10. Diósgyőr (13), 11. Haladás (13), 12. Békéscsaba (13), 13. MTK-VM (13), 14. Pécsi MSC (12), 15. Zalaegerszeg (11), 16. Nyíregyháza (11). Zárójelben a megszerzett pontok száma. Egyenlőség esetén a gólkülönb­ség dönt. (Képé) A Tatabánya egyik öngólját Szabó (jobbra) „szerezte” (Rápolti Katalin felvétele)

Next