Szabad Föld, 1983. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)

1983-02-19 / 8. szám

1983. FEBRUÁR 19. BIWHWIiafTiHIWflHBIillHWBSB ■■'!( "IIIIMTiT —IH. 11 !■ TW Sakk Szabad Föld Kupa: a nők is indulhatnak Indulhatnak-e a nők a most kezdődő Sakk Szabad Föld Kupa egyéni és csapatverse­nyein? A kérdés azért indokolt, mert a ver­senykiírásban ez nem szerepel. Ugyanekkor a megyei sakkszövetségek többsége kéri, hogy a nőket se rekesszük ki a versenyből, mivel számukra alig kínálkozik országos rendszerű játéklehetőség. A sakkozni vágyó nők levelei között olyan szemrehányó sorok­at is olvas­hattunk: nem baj, ha számunkra nem tud­tak díjakat teremteni, mi anélkül is szívesen versenyeznénk. Magyarázkodás helyett csupán annyit: örömmel fogadjuk az észrevételt. Arra való­ban nem gondolt a rendezőség, hogy külön versenyt kellene rendezni a nők számára. Nos, azokban a megyékben, ahol akár egyé­nileg, akár csapatban kívánnak indulni a nők, minden további nélkül jelentkezhetnek. Arra is kínálkozik lehetőség, hogy egy csapaton be­lül nők és férfiak vegyes csapatot indítsanak. Melyik csoportba szerepelhet a vegyes csapat? Erre csak a megyei szövetség adhat ponto­sabb választ. Ugyanis a minősítések befolyá­solhatják a csoportba sorolást. Például: ha a négyfős csapatban két másodosztályú férfi mellett két jól sakkozó lány a csapattag, ak­kor a férfimezőnyben kaphatnak besorolást. Ám ha egy harmadosztályú fiú mellett három minősítés nélküli lány szerepel a csapatban, a nők mezőnyében nyerhetnek beosztást. Díjazás? Az első országos döntő rendezője, Kalocsa városa külön­díjat ajánlott föl a győz­tes női csapat részére. A dobogós helyen vég­zett nők számára — egyéniben — pedig Ajka városa biztosítja a különdíjakat. (Mint ismeretes, az 1933. évi Sakk Szabad Föld Kupa II. Országos döntőjét a Veszprém megyei Sakkszövetség, illetve Ajka városa rendezi június második felében. A pontos időt későbbi írásainkban közöljük.) Itt tájékoztatjuk a Sakkfeladvány győzte­seit, hogy a Felszabadulási Sakk Szabad Föld Kupát (kupagyőztesek nemzetközi tornáját­ a tervezettnél egy héttel később, április 8. és 10. között Jászapáti rendezi. Az időpont mó­dosítást az tette szükségessé, hogy április 3. és 4-ére esik húsvét. Reméljük, hogy az egy­heti késés nem okoz majd gondot a résztve­vőknek. A jászapáti rendezőség vezetője, Pásztor József (5130 Jászapáti Lehel u. 9.) gondoskodik arról, hogy a hazai és külföldi versenyzők ideális körülmények között mér­jék össze tudásukat. Minden eddigi kupagyőz­test várnak, de külön meghívót és verseny­­kiírást is küld a rendezőség. Megeshet azon­ban, hogy egyik vagy másik meghívó nem érkezik meg időben. Ezért kérjük a Sakk Sza­bad Föld Kupát nyert csapatokat, hogy az említett címmel — meghívó nélkül is — ve­gyék fel a kapcsolatot. Sárdi Ferenc A szorongás mindent tönkretehet Jobb emlékezőtehetséggel megáldott olvasóink feltehetően nem felejtettek el annak idején szenzációszámba menő hírt, mi­szerint a SZEAC (most már SZEOL AK) kiesésre álló lab­darúgócsapata pszichológust al­kalmaz, ettől remélve javulást. Tán két hónap sem telt el, és már korántsem ilyen hírverés közepette, de a pszichológus el­távozott a még mindig kiesésre álló együttestől. Ebből a laiku­sok siettek levonni az általáno­sítható következtetést: a lélek­tan nem több afféle sarlatán­­ságnál, lám­ ez esetben sem tu­dott segíteni. Azt persze tökéle­tesen figyelmen kívül hagyták a tamáskodók, hogy a szóban for­gó játékosok technikai tudása, erőnléte gyakorlatilag ugyan­olyan volt a lélektani beavatko­­­­záskor, mint annak előtte. Ezzel azonban a pszichológia látvá­nyos sportbeli karrierje már a kezdetén szertefoszlott, s aztán hosszú csönd következett... ★ Manapság már szerencsére , korántsem az egyetlen függetle­nített pszichológus Vura Márta, aki a Budapesti Spartacusnál dolgozik. — Legjobb tudomásom szerint a Budapesti Honvédnél, a Tata­bányánál és más nagy egyesüle­teknél is alkalmaztak kollégá­kat, akik hozzám hasonlóan ál­landóan a sportolók, edzők ren­delkezésére állnak. — Ilyen közvetlen lenne ez a viszony. Tehát bárki bármikor fölkeresheti, ha valami gondja, baja van? — Iia lélektani természetű ... — S mi nem az?! — Na, jó — neveti el magát —, természetesen ami a sport­teljesítményt, a felkészülést hátráltatja. És bevallom, eleinte nem nagyon nyitották rám az ajtót. — Idegenkedve fogadták? — Nem. Márcsak azért sem, mert korábban az egyesület sportolója voltam, itt kézlabdáz­tam, így hát nagyon sokan a ke­resztnevemen szólítanak. De az érdeklődés, a közvetlenség per­sze nem elsősorban személyem­nek szól. Engem is meglepett, amikor valósággal megrohantak a különböző szakosztályok. — Megvan a kockázata az effajta hirtelen támadt lelkese­désnek. — Arra gondol, hogy gyors és látványos sikereket vártak áldá­sos tanácsaim és beavatkozá­saim eredményeként? — Mi másra gondolhatnék. — Nem. Szerencsére nem ezt remélték tőlem, vagy legalábbis nem elsősorban. És bármilyen hízelgő is volt a vehemencia, mégis szerettem volna rendszert teremteni. Így aztán a birkózók­kal kezdtem. A választásban volt valami véletlenszerű, mert történetesen az orvosi rendelő­vel éppen szemben volt a bir­kózócsarnok. Besettenkedtem hát a tőlem telhető legszeré­nyebben, amire azonban semmi szükség nem volt, mert roppant készségesek voltak. Ezen felbá­torodva, nekivágtam az anyag­­gyűjtésnek, kedvenc témáim egyikéhez. Erősen foglalkoztat, milyen módon lehetne megszün­tetni, vagy legalábbis csökken­teni a sportolók verseny előtti szorongását. Kétféle típusa va­n ennek, van, aki születésénél fogva alkatilag aggályoskodó, megint másoknál ez átmeneti tünet. — Egyáltalán rögzíthető ez? — Természetesen. Tesztlapo­kat alkalmazok, jól megfogal­mazott kérdésekkel. — Nem azt akarja monda­ni... — De, pontosan azt, verseny előtt egy héttel, aztán közvetle­nül a mérlegelés előtt, majd a sorsolás után egy órával, s végül a viadal után két nappal kér­deztem ki a birkózókat. — Mennyire voltak őszinték? Elvégre az ember szereti titkolni félelmét, kivált idegenek előtt. — Ne feledje, én többször is ott ültem az edzéseken, még ak­is, amikor nem nyomtam az orruk alá a kérdőívet, tehát megszoktak. Ha akkor láttak volna először, meglehet, né­melyikük pózolt volna, vagy nem nyílik meg. Másrészt tudták, hogy saját érde­kükben fontos a vizsgálat. Egyébként általában nem a leg­nevesebb versenyzőkkel szok­tam kezdeni, s rendszerint meg­lepődve tapasztalom, hogy a menők szinte sértve érzik magu­kat, amiért nem velük nyitot­tam a vizsgálatok sorát. Nem könnyű beszélgetést kezdemé­nyezni, de ha egyszer leültünk, gyakran órákig beszélnek ma­gukról, gondjaikról.­­Közben kopogtatnak. Kézi­­labdás lány nyit be, s roppant lényegretörően időpontot kér, hogy eljöhessen, s kap is.) — Ezek szerint nem csupán a birkózókkal foglalkozik ? — Tervszerűen igen. De aki bejön hozzám, azt mindig meg­hallgatom. És roppant fontos­nak tartom, hogy már hívás nélkül is rámnyitják az ajtót. Ugyanakkor nem akarok senki­nek terhére lenni, s lehet, hogy ez baj is. Emlékszem, az asztali­­tenisz Európa-bajnokságot kö­vetően, láttam Klampáron, hogy sokszor morózus, gondterhelt. Mintha kicsit arra várt volna, hogy megszólítom. S bennem is volt valami kényszer a közbe­avatkozásra. Valahogy mégis el­maradt a dolog. S aztán jött a fegyelmi ügye... Máig lelkiis­­meret-furdalásom van, úgy ér­zem, ha leültem volna vele be­­szélgetni, talán nem fajult volna idáig a dolog. Lehet, ez esetben nekem kellett volna rámenő­sebbnek lenni. — Egy év nem túl hosszú idő, de volt már valami sikere a munkájának? — Nézze, szerénytelen dolog lenne, ha most elkezdeném di­csérni magam. — S ha esetleg a birkózókat kérdezném? — Ők úgy vélik, hogy a sike­res csapatbajnoki szereplésben nekem is van némi szerepem. De én nem így értem és nem is ígérhettek gyors eredményeket. Egyébként is tudomásul kell venni, hogy az erőnlét, a techni­ka, taktikai képzést semmiféle lélektani beavatkozás nem pó­tolhatja, csupán kiegészítheti. A versenyzőben meglévő fe­szültséget, szorongást, ami a tel­jesítményét károsan befolyásol­ná, viszont igenis lehet csökken­teni, vagy akár megszüntetni is. De vannak egyéb módszerek is, mint például az autogén tréning, tehát a tökéletes kikapcsolódást jelentő lazítás. Érdekes! Olykor még a versenyzőtársak sem is­merik egymást. Az egyik csel­­gáncsozóról mindenki azt tar­totta, hogy a nyugalom megtes­tesült szobra. S látom ám az egyik versenyen, hogy fekszik a padon és nagyokat ásít. Egek ura, gondoltam magamban, en­nek oxigénhiánya van, tehát iz­gul. (Ezt különben még koráb­ban az egyik gyúrótól tanultam, hogy az ásítás erről árulkodik.) Akkor már késő volt, nem tud­tam a szorongását feloldani, pe­dig szüksége lett volna rá. S ki tudja, ki mindenkinek még raj­ta kívül. Vass István Zoltán SZABAD FÖLD 21 Mi lett Szuromi Antallal? Az öregfiúk futballjának nagy a varázsa. A miskolci focifar­sangon évről évre megtelnek a sportcsarnokok lelátói és az old boys torna szereplői a labdarú­gást kedvelő tévénézőket is a ké­szülékek elé ültetik. Érthető a nagy szeretet: őket látván az idősebbek saját fiatalságukkal találkoznak. Ám akad a dolog­nak másik oldala is, mégpedig az, hogy a ma futballja kevés örömet szerez a rajongóknak, jól esik azokra nézni, akik több si­kert szállítottak. Pedig a mai napság pályára lépő öregfiúk már nem is annyira régiek; zö­mük aktív részese volt valame­lyik nagy kudarcnak. Úgy látszik azonban, hajlamo­sak vagyunk felejteni, megszé­píteni a múltat. Talán, mert így kellemesebb ... Mindez csupán azért jutott eszembe, mert a mi­nap a budapesti Lenin körúton megpillantottam, Szuromi An­talt, a Dorog, az MTK, a Tata­bánya és az Egyetértés egykori játékosát és arra gondoltam: ő vajon hová tűnt? Nevével egyetlen focimeccs kapcsán sem találkozhatunk, nem edző, nem vezető, egyáltalán, mintha, nem is lenne köze ehhez a sportág­hoz. Pár éve abbahagyta a játé­kot, s azóta végleg eltűnt a po­rondról. • Mi lett Szuromi Toncsival? A kérdés már személyesen ne­ki szólt, egy kis budai presszó­ban, amely történetesen épp az övé. (A Pikk Dáma nevet viseli, jóllehet ő maga sosem szeretett kártyázni.) — Mi lett? Semmi. Befejeztem és kész. Egyszer abba kell hagy­ni. Azt méltatlannak éreztem volna, hogy öreg koromra vala­melyik alacsonyabb osztályú csapatnál vergődjek. Arról beszél, hogy mennyire sértőnek és megalázónak érzi azok helyzetét, akik egykor fő­szereplői voltak e sportágnak, s képtelenek voltak időben el­búcsúzni; valahol a perifériára szorulva vegetálnak, lejáratva magukat, saját múltjukat. És miközben Szuromi erről beszél, magamban azon tűnődöm, vajon hány éves lehet most ő? — Hogy hány éves vagyok? — kérdez vissza, mint aki nyoma­­tékot akar adni a bejelentésnél! —, bizony az idén már negyven. Nyolc éve hagytam abba a fut­ballt azóta épp nyolc kilót híz­tam és azóta nem fociztam. Te­niszezni járok, ez tökéletesen kielégít. Szuromi Antal 1962-ben lett első osztályú játékos és 1974-ig szerepelt az NB I-ben. Vagyis azzal a generációval kezdett, amelyben még bíztunk, re­ménykedtünk — Albert, Mé­szöly, Göröcs — és akkor búcsú­zott, amikor már a magyar lab­darúgás megkapta első nagy pofonjait. • Ab­ban a korosztályban meg­­­volt a lehetőség a nagy eredményre. Teli volt a válogatott klasszisokkal. Mégsem sikerült, vajon miért.­ — Valóban — ha szabad így fogalmaznom — nekünk meg lett volna a képességünk egy ki­ugró eredményre. De, meggyő­ződésem, rosszul menedzseltek bennünket, talán túlságosan ha­mar, az első fiaskó után szétza­varták a válogatottat. Persze, mert akkor még ez szokatlan volt. Ha a mi időnkben is léte­zett volna a külföldi szereplés... De ilyen nem volt. Volt viszont botrány-krónika, nap, mint nap lerántották a leplet valakiről. Figyelje meg: azóta nincs bál­ványa, vezéregyénisége a lab­darúgásnak. Mindenkiről rossz hírek keringetek, s ez egyálta­lán nem doppingolja a felnövek­vő generációt. Nem tudom, hogy emiatt, vagy más az igazi ok, de kétségtelen­, nincs is ma olyan alakja a sportágnak, akit nyugod­tan példaképül lehet állítani. A vezéregyéniségek elsősorban a pályán kívül azok, ott benn, a gyepen már képtelenek össze­fogni, nagyobb erőbedobásra késztetni a társaságot. Emlék­szem egyszer Salgótarjánban játszottunk, s én elcseleztem egy helyzetet. Szepesi Guszti óriási vágtával rontott előre, s bizony nem tettem a kirakatba, amit kaptam tőle. A legenyhébb, amit mondott az volt, hogy az ő bőrére és az ő pénzéért ne szórakozzak.­­ Ha már a pénznél tartunk, e­gy­­nyi év elteltével talán nyugodtan el­mesélheti, hogy akkoriban — amikor még meglehetősen nagy köd vette körül ezt a témát — mennyit keres­tek a labdarúgók­.’ — Nézze, ezt klubja válogat­ta. Az MTK például nem tar­tozott a gazdag egyesületek kö­zé, ott nem lehetett az ember milliomos. Mégsem bánom, hogy az MTK-t választottam, mert ez a klub viszont hallatlanul sokat segített abban, hogy megtalál­jam a futball utáni boldogulá­somat ... Jól kerestünk viszont Tatabányán. Műszaki állomány­ban voltunk, magas alapfizetést kaptunk, amire hűségjutalom, bányásznapi jutalom, mélységi pótlék is járt. Egy időben pél­dául az szerepelt a személyi igazolványomban: föld alatti szállító bányász, csillés. Mit mondjak, sosem jártam a föld alatt. Csillét láttam, de csak fenn a magasban. — Mit profitált abból, hogy fut­­ballozott? — Mindent. A kapcsolatai­mat, hogy szeretett szakmámmá válhatott és művelhetem is a vendéglátást, sok-sok utazást, élményt. — Vannak barátai a régi csapat­­társak közül? — Barátok nincsenek. Leg­alábbis onnan nincsenek. Ahány helyről jöttünk, annyifelé men­tünk. És ez így van a legtöbb helyen. Furcsa módon — a sok­sok évi összezártság ellenére — maradandó barátságok többnyi­re nem születnek. Ez egy ilyen játék. És egyre inkább ilyenné válik ... Erről jut eszembe, hol is jelenik meg ez a cikk, illetve mikor? — A Szabad Földben, de miért? — Csak a feleségem miatt. Nem hiszi, hogy eszébe jutot­tam még valakinek. Szerinte ki kíváncsi egy volt egyszeres vá­logatottra? És kissé el is bizony­talanított: valóban ki kíváncsi rám? Megkockáztatom: akadnak jó­­páran. Németh Péter (8. HÉT, FEBRUÁR 20.) PÖTMÉBKÖZÉSEK : 14. Udinese—Ascoli 1 15. Pisa—Cagliari x 16. Monza—Lazio 2 1. Avellino—Verona 1> x 2. Catanzaro—Sampdoria 1, x 3. Genoa—Cesena 1 4. Juventus—Fiorentina 1 3. Internationale—Torino 1, x 6. Arezzo—Milán x, 2 7. Bari—Atalanta 1. x 8. Bologna—Foggia 1 9. Catania—Léccé 1 10. Cavese—Palermo x, 2 11. Como—Pcrugia 1 12. Pistoie.se—Varese 1 13. Sambened.—Crcmonese 1, x

Next