Szabad Föld, 1983. július-december (39. évfolyam, 27-53. szám)

1983-10-01 / 40. szám

1983. OKTÓBER 1. VIÁGPOLITIKA ■ *.y'. '■ ■ • ’* , Magyar-finn kapcsolatok: őszinte barátság Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Mau­no Koivistonak, a Finn Köztár­saság elnökének meghívására szeptember 20—22. között hiva­talos látogatást tett Finnország­ban. Az őszinte barátságnak az a légköre, amelyet az MSZMP KB első titkára finn földre lépésé­nek első percétől kezdve mind­végig tapasztalt, nagyszerű hát­teret, környezetet adott ahhoz, hogy túl a viszontlátás örömén, kidomborodjék a találkozónak az ünnepi külsőségeknél fonto­sabb munkajellege. Az a tény, hogy a valamivel több mint negyvennyolc órás finnországi tartózkodás alatt Kádár János és Mauno Koivis­­to köztársasági elnök — túltéve minden kötelező udvariasságon — nyolc alkalommal" találkozott, mindennél meggyőzőbb bizonyí­téka a magyar vezető iránti megbecsülésnek és a legfelsőbb fokú kapcsolat intenzitásának. Ily módon azok a beható meg­beszélések, amelyeket Kádár Já­nos az elnökkel és Kalevi Sorsa miniszterelnökkel folytatott, többet nyújtottak, mint az állás­pontok részletes kifejtése, illet­ve megismerése. Áthatotta őket annak keresése, hogy a két or­szág és a világ ügyeit, dolgait hogyan lendíthetik előre. Kádár János azzal a jó érzés­sel érkezett haza, hogy a kül­döttség a két és fél napban hasznos munkát végzett Helsin­kiben. Ismételten bebizonyoso­dott: mindkét országban számon tartják rokonságunkat, a ma­gyar—finn barátság milliókban élő valóság. A két ország a ba­ráti kapcsolatok fejlesztésén munkálkodva, a béke megszilár­dításáért tevékenykedve, a köz­vélemény akaratának tettek ele­get. Képünkön, finnországi láto­gatásának utolsó napján Kádár János és kísérete a Helsin­ki­­től harminc kilométerre fekvő Nurmijarviben, a Maisi család gazdaságába látogatott Útjukra elkísérte őket Mauio Koivisto is... A feszültség gócai Az elmúlt héten Mubarak egyiptomi elnök erőfeszí­téseket sürgetett az idegen csapatok Libanonból törté­nő kivonására. Erre vonatkozó üzenetét Reagan ame­rikai elnöknek küldötte el. Ezzel egyidőben éleződtek a harcok a drúzok lakta hegyvidéken. A kormánycsa­­pa­tok többször vetettek be légierőt a hadműveletek so­rán, amelynek célja annak megakadályozása, hogy a drúzok közvetlen kapcsolatot teremthessenek a főváros peremvidékén lévő szövetségeseikkel. Bejrúti hivatalos közlemények jelentős térnyerésről számoltak be, a Ha­ladó Szocialista Párt viszont cáfolta, hogy számottevő változás következett volna be a hadszíntéren. A közve­títeni próbáló szaúdi herceg eközben felfüggesztette békéltető tevékenységét, tovább csökkent tehát a re­mény az összecsapások közeli beszüntetésére. Indokolt visszaemlékezni: egy esztendeje, hogy liba­noni falangist fegyveresek Bejrút közelében lemészá­rolták két palesztin menekülttábor lakóit Egyenes út vezetett ugyanakkor a menekülttáborokban lezajlott öldökléstől, tágabb értelemben pedig Izrael libanoni beavatkozásától Menahem Béginnek mostani lemondá­sáig. Bemenniük ugyan nem volt túl problematikus a Tel-Avivból odaparancsolt csapatoknak, de kivarekod­­lási, nemzetiségi politikai széthúzás most erősebb és veszélyesebb, mint valaha. A szemlélők azt is mérlegre teszik, hogy újabb hábo­rúra is vezethet a Ciszjordániával összefüggő izraeli politika. Ezért az irányzatért korántsem csak Begin politikája tehető felelőssé, több téves tengerentúli el­gondolás is hibának nevezhető, így lényegileg kútba esett a washingtoni közel-keleti rendezési terv, min­dennél többet mond, hogy az Izrael által létesített „lég­üres teret” három nyugati ország katonáival együtt amerikai tengerészgyalogosoknak kellett betölteniük. Az is bizonyos, hogy döntő lépés Washingtontól az 1984-es választásokig nem várható. Egy amerikai elem­ző állapította meg: „A dolgok a Közel-Keleten most ott tartanak, mint közvetlenül az 1973-as háború után.” Európában igen fontos tárgyalások és viták zajlottak a rakétakérdésben. Ezek között indokolt elsőnek emlí­teni a nyugatnémet politikai erők szópárbaját a raké-­­tatelepítésről. Helmut Kohl kancellár a brémai rádió­nak nyilatkozva kijelentette, hogy ha az NSZK nem teljesítené az amerikai közép-hatótávolságú rakéták te­lepítésére vonatkozó ígéretét, „az a vég kezdete volna, a NATO pusztulásának magvait hintené el”. Willy Brandt, az SDP elnöke, volt kancellár Frankfurtban új­ságírók előtt úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint nincs más alternatíva, mint olyan mennyiségre „lealkud­ni” a szovjet közepes hatótávolságú rakétákat, hogy az amerikai rakéták nyugat-európai telepítése fölöslegessé váljon. Gerd Bastian, volt nyugatnémet tábornok, és Linus Pauling Nobel-díjas tudós kifejezetten a fegy­verkezés és a rakétatelepítés ellen foglaltak állást. Bastian generális, akit aligha lehet túlzott baloldali­­sággal vádolni, rámutatott, hogy az NSZK lakosságá­nak 75 százaléka nem óhajt újabb atomfegyvereket az ország területén, hanem a fegyvereik törvényen kívül helyezését és a leszerelést követeli. Az elmúlt héten központi figyelmet kapott Jurij Andropov állásfoglalása, aki megállapította, a pusztító fegyverkészletek csökkentése érdekében minden eddi­ginél aktívabb és határozottabb cselekvésre van szük­ség. Andropov ezzel nyugatnémet szociáldemokrata képviselőknek válaszolt, akik megállapították, hogy az európai nukleáris fegyverzetek korlátozásáról folyó genfi tárgyalások döntő szakaszukba érkeztek és an­nak az aggodalmuknak adtak hangot, hogy ha ez év végéig esetleg nem sikerül eredményt elérni ezeken a tárgyalásokon, ez a fegyverkezési hajsza drámai mé­retű fokozódását hozhatja magával. Szovjet részről ismét kifejezést nyert, hogy készek olyan megállapodást magukévá tenni, melybe bele­tartozna az európai területen leszerelésre kerülő vala­mennyi rakéta megsemmisítése. Természetesen egy ilyen jellegű megállapodás előfeltétele, hogy az Egye­sült Államok mondjon le rakétáinak telepítéséről. Az alapvető „lenni vagy nem lenni” problémák ter­mészetesen szerepelnek az ENSZ-közgyűlés mostani 38. ülésszakán is, hiszen a kedvezőtlen nemzetközi helyzet elkerülhetetlenül hatást gyakorol a nemzetközi szerve­zetek, mindenekelőtt az ENSZ munkájára. A fegyver­kezési problémakör mellett, illetve azzal párhuzamo­san, a gazdasági kérdések is fokozottabban előtérbe ke­rültek az elmúlt napokban, mivel a gazdasági válság leküzdése, a fejlődő országok mind égetőbb gazdasági problémáinak megoldása nem valósítható meg Kelet és Nyugat együttműködése nélkül. Természetes, hogy ezt a kérdést a világszervezet mindig is kiemelt fontosság­gal kezelte. A megoldási módozatok vonalán természe­tesen jócskán akadtak ellentétes vélemények. A vita összetett volta korántsem enyhítheti a kibontakozást, a reális szemlélet megközelítésére vagy elérésére van szükség, ami előrelépést jelenthet az ágyúdörgéstől és tragédiáktól visszhangzó Közel-Keleten is. Szemeghi Endre m . Az új intézkedéseknek, me­lyeket az SZKP KB Politikai Bizottságának egyik legutóbbi ülésén hagytak jóvá, majd megfelelő párt- és kormányha­tározatokban rögzítettek, rend­kívül nagy jelentőségűek a szovjet élelmiszerprogram megvalósítása szempontjából. Céljuk kettős: ésszerűbben, gazdaságosabban felhasználni a takarmánygabona-készlete­ket, s ugyanakkor növelni az állattenyésztési termékek ter­melését. Mindkét célkitűzés a szovjet élelmezési program leg­időszerűbb, sőt, legégetőbb problémáinak a megoldására irányul. Ismeretes, hogy a szovjet vá­rosok üzleteiben nincs elég hús- és tejtermék. E hiány mielőbbi felszámolásához meg kell gyor­sítani az állattenyésztés fejlő­dését, ehhez pedig minél több takarmányra, elsősorban takar­mánygabonára van szükség. Kenyérgabonából, a lisztből készült termékek és cukrászké­szítmények előállítására szol­gáló gabonából az ország ellá­tása megfelelően biztosított. Ilyen­­ módon a gabonaproblé­ma a takarmánygabona prob­lémájára korlátozódik. És a Szovjetunió óriási erőfeszítése­ket tesz a gabonatermesztés bő­vítésére, a hiányzó takarmány­­gabona egy részét pedig kül­földön vásárolja meg. A probléma azonban nem annyira egyértelmű. Arról van szó, hogy a szovjet mezőgazda­ság fejlődésének elemzése az elmúlt három ötéves terv idő­szakában a következő képet mutatja: a takarmányozási cé­lokra felhasznált gabonameny­­nyiség ezen idő alatt csaknem megháromszorozódott, s ilyen módon a takarmánygabona-fel­használás növekedési üteme kétszeresen felülmúlta az állat­­tenyésztési termékek termelé­sének növekedési ütemét Ugyanakkor a tapasztalat azt mutatja, hogy kevesebb gabo­na felhasználásával is lehet nö­velni az állattenyésztés hoza­mát, azaz nagyobb hasznot el­érni. Erről tanúskodik számos, fej­lett állattenyésztéssel rendelke­ző ország gyakorlata is: a ga­bonafélék és a hüvelyesek rész­aránya a keveréktakarmányok­ban ott mindössze 20-30 szá­zalékot tesz ki, a többi 70—80 százalékot a nem gabonából álló adalékanyagok alkotják. A Szovjetunióban eddig éppen fordítva volt: a keveréktakar­mányokban a nem szemes ta­karmányból álló adalékanya­gok részaránya átlagosan 30- 35 százalékot tett ki, a többi szemes takarmány volt. Olykor az is előfordul, hogy az állat­­tenyésztő telepeken a takar­­mánygabona egy-­­ részét nem keveréktakarmányokban hasz­nálják fel, hanem előzetes fel­dolgozás és dúsítás nélkül ete­tik fel az állatokkal. Emellett szem előtt kell tarta­ni, hogy a Szovjetunió gyakorla­tilag erőforrásokkal rendelkezik a bioszintézises takarmánygyár­táshoz. Ezeket az erőforráso­kat mostanáig vagy egyáltalán nem, vagy nem teljes mérték­ben használták ki. A hús- és tejipar, a faipar és a fafeldol­gozóipar hulladékairól van szó. Az iparágak felsorolását még tovább folytathatnánk. Az SZKP Központi Bizottsá­gának és a Szovjetunió Minisz­tertanácsának határozata az in­tézkedések átfogó rendszerét irányozta elő, hogy az állatte­nyésztés számára biztosítsa a teljes értékű, a fehérjék és egyéb komponensek tekinteté­ben kiegyensúlyozott takar­mányokat. Ezek az intézkedé­sek, miként az élelmiszerprog­­ram is, 1990-ig szólnak. Valójá­ban ez az átfogó rendszer az élelmezési program alkotóré­sze. A következőket foglalja ma­gában: a kitűnő minőségű ta­karmányok gyártásához szük­séges mikrobiológiai termékek termelésének a fejlesztését; az élelmiszer- és haliparban, a hús- és tejtermelő iparban, a vegyiparban és az ipar egyéb ágaiban a tartalékok teljesebb felhasználását a fehérjék és egyéb takarmánypótlók gyártá­sának növeléséhez; a hüvelye­sek termelésének növelését, amelyeknek részaránya a gabo­­natermelés össz­volumenében, 1965 és 1980 között indokolatla­nul csökkent; a tudományos és kísérleti munkák hatékonyabbá tételét a biotechnológia terüle­tén, a takarmányfehérje előál­lításához a nyersanyagbázis fejlesztését, e munkák eredmé­nyeinek hasznosítását az ipar­ban és a mezőgazdaságban. A várható eredmény: a ta­karmánygabona felhasználá­sának csökkentése mellett a hús- és tejtermelés növekedé­se. Ezeknek az intézkedések­nek a megvalósítása mind­emellett az ország importszük­­ségleteinek fokozatos csökken­tését is célozza. Lev Voszkreszenszkij SZABAD FÖLD 9

Next