Szabad Föld, 1983. július-december (39. évfolyam, 27-53. szám)
1983-10-01 / 40. szám
1983. OKTÓBER 1. VIÁGPOLITIKA ■ *.y'. '■ ■ • ’* , Magyar-finn kapcsolatok: őszinte barátság Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Mauno Koivistonak, a Finn Köztársaság elnökének meghívására szeptember 20—22. között hivatalos látogatást tett Finnországban. Az őszinte barátságnak az a légköre, amelyet az MSZMP KB első titkára finn földre lépésének első percétől kezdve mindvégig tapasztalt, nagyszerű hátteret, környezetet adott ahhoz, hogy túl a viszontlátás örömén, kidomborodjék a találkozónak az ünnepi külsőségeknél fontosabb munkajellege. Az a tény, hogy a valamivel több mint negyvennyolc órás finnországi tartózkodás alatt Kádár János és Mauno Koivisto köztársasági elnök — túltéve minden kötelező udvariasságon — nyolc alkalommal" találkozott, mindennél meggyőzőbb bizonyítéka a magyar vezető iránti megbecsülésnek és a legfelsőbb fokú kapcsolat intenzitásának. Ily módon azok a beható megbeszélések, amelyeket Kádár János az elnökkel és Kalevi Sorsa miniszterelnökkel folytatott, többet nyújtottak, mint az álláspontok részletes kifejtése, illetve megismerése. Áthatotta őket annak keresése, hogy a két ország és a világ ügyeit, dolgait hogyan lendíthetik előre. Kádár János azzal a jó érzéssel érkezett haza, hogy a küldöttség a két és fél napban hasznos munkát végzett Helsinkiben. Ismételten bebizonyosodott: mindkét országban számon tartják rokonságunkat, a magyar—finn barátság milliókban élő valóság. A két ország a baráti kapcsolatok fejlesztésén munkálkodva, a béke megszilárdításáért tevékenykedve, a közvélemény akaratának tettek eleget. Képünkön, finnországi látogatásának utolsó napján Kádár János és kísérete a Helsinkitől harminc kilométerre fekvő Nurmijarviben, a Maisi család gazdaságába látogatott Útjukra elkísérte őket Mauio Koivisto is... A feszültség gócai Az elmúlt héten Mubarak egyiptomi elnök erőfeszítéseket sürgetett az idegen csapatok Libanonból történő kivonására. Erre vonatkozó üzenetét Reagan amerikai elnöknek küldötte el. Ezzel egyidőben éleződtek a harcok a drúzok lakta hegyvidéken. A kormánycsapatok többször vetettek be légierőt a hadműveletek során, amelynek célja annak megakadályozása, hogy a drúzok közvetlen kapcsolatot teremthessenek a főváros peremvidékén lévő szövetségeseikkel. Bejrúti hivatalos közlemények jelentős térnyerésről számoltak be, a Haladó Szocialista Párt viszont cáfolta, hogy számottevő változás következett volna be a hadszíntéren. A közvetíteni próbáló szaúdi herceg eközben felfüggesztette békéltető tevékenységét, tovább csökkent tehát a remény az összecsapások közeli beszüntetésére. Indokolt visszaemlékezni: egy esztendeje, hogy libanoni falangist fegyveresek Bejrút közelében lemészárolták két palesztin menekülttábor lakóit Egyenes út vezetett ugyanakkor a menekülttáborokban lezajlott öldökléstől, tágabb értelemben pedig Izrael libanoni beavatkozásától Menahem Béginnek mostani lemondásáig. Bemenniük ugyan nem volt túl problematikus a Tel-Avivból odaparancsolt csapatoknak, de kivarekodlási, nemzetiségi politikai széthúzás most erősebb és veszélyesebb, mint valaha. A szemlélők azt is mérlegre teszik, hogy újabb háborúra is vezethet a Ciszjordániával összefüggő izraeli politika. Ezért az irányzatért korántsem csak Begin politikája tehető felelőssé, több téves tengerentúli elgondolás is hibának nevezhető, így lényegileg kútba esett a washingtoni közel-keleti rendezési terv, mindennél többet mond, hogy az Izrael által létesített „légüres teret” három nyugati ország katonáival együtt amerikai tengerészgyalogosoknak kellett betölteniük. Az is bizonyos, hogy döntő lépés Washingtontól az 1984-es választásokig nem várható. Egy amerikai elemző állapította meg: „A dolgok a Közel-Keleten most ott tartanak, mint közvetlenül az 1973-as háború után.” Európában igen fontos tárgyalások és viták zajlottak a rakétakérdésben. Ezek között indokolt elsőnek említeni a nyugatnémet politikai erők szópárbaját a raké-tatelepítésről. Helmut Kohl kancellár a brémai rádiónak nyilatkozva kijelentette, hogy ha az NSZK nem teljesítené az amerikai közép-hatótávolságú rakéták telepítésére vonatkozó ígéretét, „az a vég kezdete volna, a NATO pusztulásának magvait hintené el”. Willy Brandt, az SDP elnöke, volt kancellár Frankfurtban újságírók előtt úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint nincs más alternatíva, mint olyan mennyiségre „lealkudni” a szovjet közepes hatótávolságú rakétákat, hogy az amerikai rakéták nyugat-európai telepítése fölöslegessé váljon. Gerd Bastian, volt nyugatnémet tábornok, és Linus Pauling Nobel-díjas tudós kifejezetten a fegyverkezés és a rakétatelepítés ellen foglaltak állást. Bastian generális, akit aligha lehet túlzott baloldalisággal vádolni, rámutatott, hogy az NSZK lakosságának 75 százaléka nem óhajt újabb atomfegyvereket az ország területén, hanem a fegyvereik törvényen kívül helyezését és a leszerelést követeli. Az elmúlt héten központi figyelmet kapott Jurij Andropov állásfoglalása, aki megállapította, a pusztító fegyverkészletek csökkentése érdekében minden eddiginél aktívabb és határozottabb cselekvésre van szükség. Andropov ezzel nyugatnémet szociáldemokrata képviselőknek válaszolt, akik megállapították, hogy az európai nukleáris fegyverzetek korlátozásáról folyó genfi tárgyalások döntő szakaszukba érkeztek és annak az aggodalmuknak adtak hangot, hogy ha ez év végéig esetleg nem sikerül eredményt elérni ezeken a tárgyalásokon, ez a fegyverkezési hajsza drámai méretű fokozódását hozhatja magával. Szovjet részről ismét kifejezést nyert, hogy készek olyan megállapodást magukévá tenni, melybe beletartozna az európai területen leszerelésre kerülő valamennyi rakéta megsemmisítése. Természetesen egy ilyen jellegű megállapodás előfeltétele, hogy az Egyesült Államok mondjon le rakétáinak telepítéséről. Az alapvető „lenni vagy nem lenni” problémák természetesen szerepelnek az ENSZ-közgyűlés mostani 38. ülésszakán is, hiszen a kedvezőtlen nemzetközi helyzet elkerülhetetlenül hatást gyakorol a nemzetközi szervezetek, mindenekelőtt az ENSZ munkájára. A fegyverkezési problémakör mellett, illetve azzal párhuzamosan, a gazdasági kérdések is fokozottabban előtérbe kerültek az elmúlt napokban, mivel a gazdasági válság leküzdése, a fejlődő országok mind égetőbb gazdasági problémáinak megoldása nem valósítható meg Kelet és Nyugat együttműködése nélkül. Természetes, hogy ezt a kérdést a világszervezet mindig is kiemelt fontossággal kezelte. A megoldási módozatok vonalán természetesen jócskán akadtak ellentétes vélemények. A vita összetett volta korántsem enyhítheti a kibontakozást, a reális szemlélet megközelítésére vagy elérésére van szükség, ami előrelépést jelenthet az ágyúdörgéstől és tragédiáktól visszhangzó Közel-Keleten is. Szemeghi Endre m . Az új intézkedéseknek, melyeket az SZKP KB Politikai Bizottságának egyik legutóbbi ülésén hagytak jóvá, majd megfelelő párt- és kormányhatározatokban rögzítettek, rendkívül nagy jelentőségűek a szovjet élelmiszerprogram megvalósítása szempontjából. Céljuk kettős: ésszerűbben, gazdaságosabban felhasználni a takarmánygabona-készleteket, s ugyanakkor növelni az állattenyésztési termékek termelését. Mindkét célkitűzés a szovjet élelmezési program legidőszerűbb, sőt, legégetőbb problémáinak a megoldására irányul. Ismeretes, hogy a szovjet városok üzleteiben nincs elég hús- és tejtermék. E hiány mielőbbi felszámolásához meg kell gyorsítani az állattenyésztés fejlődését, ehhez pedig minél több takarmányra, elsősorban takarmánygabonára van szükség. Kenyérgabonából, a lisztből készült termékek és cukrászkészítmények előállítására szolgáló gabonából az ország ellátása megfelelően biztosított. Ilyen módon a gabonaprobléma a takarmánygabona problémájára korlátozódik. És a Szovjetunió óriási erőfeszítéseket tesz a gabonatermesztés bővítésére, a hiányzó takarmánygabona egy részét pedig külföldön vásárolja meg. A probléma azonban nem annyira egyértelmű. Arról van szó, hogy a szovjet mezőgazdaság fejlődésének elemzése az elmúlt három ötéves terv időszakában a következő képet mutatja: a takarmányozási célokra felhasznált gabonamenynyiség ezen idő alatt csaknem megháromszorozódott, s ilyen módon a takarmánygabona-felhasználás növekedési üteme kétszeresen felülmúlta az állattenyésztési termékek termelésének növekedési ütemét Ugyanakkor a tapasztalat azt mutatja, hogy kevesebb gabona felhasználásával is lehet növelni az állattenyésztés hozamát, azaz nagyobb hasznot elérni. Erről tanúskodik számos, fejlett állattenyésztéssel rendelkező ország gyakorlata is: a gabonafélék és a hüvelyesek részaránya a keveréktakarmányokban ott mindössze 20-30 százalékot tesz ki, a többi 70—80 százalékot a nem gabonából álló adalékanyagok alkotják. A Szovjetunióban eddig éppen fordítva volt: a keveréktakarmányokban a nem szemes takarmányból álló adalékanyagok részaránya átlagosan 30- 35 százalékot tett ki, a többi szemes takarmány volt. Olykor az is előfordul, hogy az állattenyésztő telepeken a takarmánygabona egy- részét nem keveréktakarmányokban használják fel, hanem előzetes feldolgozás és dúsítás nélkül etetik fel az állatokkal. Emellett szem előtt kell tartani, hogy a Szovjetunió gyakorlatilag erőforrásokkal rendelkezik a bioszintézises takarmánygyártáshoz. Ezeket az erőforrásokat mostanáig vagy egyáltalán nem, vagy nem teljes mértékben használták ki. A hús- és tejipar, a faipar és a fafeldolgozóipar hulladékairól van szó. Az iparágak felsorolását még tovább folytathatnánk. Az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának határozata az intézkedések átfogó rendszerét irányozta elő, hogy az állattenyésztés számára biztosítsa a teljes értékű, a fehérjék és egyéb komponensek tekintetében kiegyensúlyozott takarmányokat. Ezek az intézkedések, miként az élelmiszerprogram is, 1990-ig szólnak. Valójában ez az átfogó rendszer az élelmezési program alkotórésze. A következőket foglalja magában: a kitűnő minőségű takarmányok gyártásához szükséges mikrobiológiai termékek termelésének a fejlesztését; az élelmiszer- és haliparban, a hús- és tejtermelő iparban, a vegyiparban és az ipar egyéb ágaiban a tartalékok teljesebb felhasználását a fehérjék és egyéb takarmánypótlók gyártásának növeléséhez; a hüvelyesek termelésének növelését, amelyeknek részaránya a gabonatermelés összvolumenében, 1965 és 1980 között indokolatlanul csökkent; a tudományos és kísérleti munkák hatékonyabbá tételét a biotechnológia területén, a takarmányfehérje előállításához a nyersanyagbázis fejlesztését, e munkák eredményeinek hasznosítását az iparban és a mezőgazdaságban. A várható eredmény: a takarmánygabona felhasználásának csökkentése mellett a hús- és tejtermelés növekedése. Ezeknek az intézkedéseknek a megvalósítása mindemellett az ország importszükségleteinek fokozatos csökkentését is célozza. Lev Voszkreszenszkij SZABAD FÖLD 9