Szabad Föld, 1985. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-05 / 1. szám
1985. JANUÁR 5. Rajtunk múlik, milyen lesz az új esztendő Tőlünk is függ — írtuk tavaly ilyenkor, a nyomasztóbb külső feltételekre is utalva —, hogy milyen lesz majd ezerkilencszáznyolcvannégy, hogyan tudunk átváltatni építő munkánk eredményesebb, fegyelmezettebb folytatására. Olyan, a világot sanyargató gazdasági megpróbáltatások között, amikor például az Afrikából érkező hírek visszatérő refrénje a döbbenetes éhínség, vagy amikor a hazánknál jobb természeti adottságú, kapitalista országok váltak egyik napról a másikra fizetésképtelenné. Az utóbbi fogalom számunkra sem teljesen ismeretlen, mert bizony volt idő, 1981 végétől jó másfél éven át, amikor a nemzetközi pénzpiaci folyamatok hirtelen változásai, a nagyméretű cserearány-veszteségek igen komoly próbatétel elé állították népgazdaságunkat. Annál örvendetesebb — és ez a tény a most elkészült gyorsmérlegünk egyik legpozitívabb vonása —, hogy tavaly is meg tudtuk őrizni, az idén pedig remélhetően tovább fogjuk szilárdítani nemzetközi fizetőképességünket. Most, a kiadós és a gondjainkat háttérbe szorított ünnepek után, az új esztendő első munkanapjaiban már aligha ünneprontás, ha a „hogyan tovább ?”-ot kutató figyelmünket a visszapillantó tükörből is ellenőrizzük. Az út, amelyen a VI. tervidőszak négyötödét magunk mögött hagytuk, gyakran bizony meg-megakasztotta a tengelyt, s a kitaposatlan kátyúk leküzdése a haladás régebben megszokott ütemét, sebességét is lecsökkentette. A terep — mert hiszen miért is szépítenénk a valóságot — továbbra sem ígér még sokkal jobb útviszonyokat. Viszont a bajokat legyűrő rutin, a gyorsabb helyzetfelismerés és a rugalmasabb alkalmazkodókészség hatékonyabb hajtóerővé változtatja erőfeszítéseinket, szellemi és fizikai energiánkat. Különösen jól tükrözi az óvatosabb reményekre feljogosító változásokat a már említett tavalyi gyorsmérleg, amelynek biztató számsorai nemcsak az idei célkitűzéseink eredményesebb teljesítéséhez kínálnak alapot, de ha ez az „aranyalap” népünk megújuló szorgalmával is párosul, akkor a továbblépés tendenciáját is jelzik. Nos, ha a szilveszteri-újévi prognózisokban mindig nagyobb szerepet játszottak a tőlünk jórészt független, külső tényezők, most már — egyre inkább nyilvánvaló, hogy az esetleges „begyűrűződések” ellenére is — csak a magunk leleményére, rátermettségére, a feltárható tartalékok mozgósítására támaszkodhatunk. Elsősorban tehát rajtunk, a munkapadok mellett, a földeken vagy az irodákban dolgozó állampolgárok helytállásán múlik, hogy milyen lesz 1985, a gyorsabb fejlődést megcélzó terveink valóra váltása. A VI. ötéves terv záró éve egybeesik pártunk közelgő XIII. kongresszusával és a felszabadulásunk 40. évfordulójával. Idei célkitűzéseinket pedig seregnyi intézkedés szolgálja. —sp— SZABAD FÖLD 3 Megkezdték a gépek téli karbantartását az őszi betakarítási munkák elvégzése után az agárdi Mezőgazdasági Kombinát zichiújfalui gépműhelyében. Hét nagy erőgép és 13 Clas Dominator nagyjavítását, valamint magágyelőkészítő ekék, tárcsák, vetőgépek karbantartását kell elvégezniük (MTI Fotó : Kabáczy Szilárd felvételei) Róka-forduló, Bakonyságon — A világ vége ez a Ság, itt a róka is megfordul... Fák alatt húzódik az út, szélesről keskenyre majd még keskenyebbre vált. Bakonyszentivánra érek, csöndes falu, az útszélen beszélgetnek, még sütkéreznek is a késed napon. Ám aztán még csöndesebb a csöndesség. Haladok Bakonyság felé. Útmenti kápolna, mellette út nyílik, bentebb pusztai lakóházak: Kisdém. (Valakitől hallottam, Kossuth Lajost emlegetik, hogy valamikor itt járt...) Völgyön át dombra föl, és ott van Bakonyság. A templom mellett vége az útnak, nincs tovább. Ismeretségünk Kiss Lajossal ide, az út végéhez kötődik. Mert azt mondja nagy mosollyal a bolt ajtajában: tudom-e, ez nem akármilyen falu, illetve nem akármilyen út vége ez itt a boltajtó előtt, merthogy itt még a róka is megfordul. Hogy aztán a folytatást várom — valami régi adoma formájában — csak elmondja: megfordul bizony, mert a róka a buszsofőr, azazhogy Róka ... Itt hát megfordul a Róka, hogy azután vigye autóbuszával a ságiakat Pápára, többek között Kiss Lajos fiait is, munkába. — Három fiú ... Már kenyérkeresők, felnőttek. — Az egyik fiam Pápán lakatos, a középső sofőr a téeszben, a kisebbik műszerész Pápán, a húsgyárban. A középső és a kisebbik Kiss már nős, hallom egyiknek házat vettek, itt, Bakonyságon. A harmadik is ilyenre készülődik. Itt Ságon száz-százötvenezerért meg lehet kapni egy régi házat, aztán át lehet építeni, udvarában jószágot lehet tartani. Sertésekről hallok, de még nyulászatról is. Amiből pénz van ... Ahol a kis falu mostani sorsát lányjuk vetjük Kiss Lajossal (egy ideig még a nyolcvanesztendős idős Kiss Lajossal is), az a falu boltja. Levélajtó a külső bejáraton, és hogy az ajtót a szél ne fújja, zörgesse, jókora kődarab támasztja. Jobban megnézem, nem kő az, hanem négyzet alakú tégla. Rajta a hajdani téglagyári jelzés: CC E 1796 ... Azóta szolgál ez a tégla, mégpedig a mai padlóburkoló csempék elődeként. Ilyenből van az épület hátsó szobájának — most raktárának — padozata. Különben ha lehántanák az épületről a stukatort, a kései vakolásokat, elfalazásokat, szép formájú m ódon — kétszázéves — kocsma válna belőle. Mondja Kiss Lajos, kocsma volt ez a ház mindig, sokat tudna mesélni hajdani kocsmárosokról — de mert a Bakony alján vagyunk — a bakonyi betyárokról is. Kocsma mivoltát bizonyítja az egész épület alatt húzódó hatalmas, kéthajós pince, téglából boltívesre rakva. Most ugyan nem boroshordókat őriz, csak krumplit, és nyaranta üdítőt — meg sört — hűz a szomjasoknak. — Beleférne a fél Ság. Amikor a háború volt, ebbe húzódtak az itteniek. A hajdani kocsma mostani létében a falu „kenyéradója”. A falu lakói itt megtalálják a mindennapi élelmiszert, apróbb iparcikkeket is. Valaki éppen vastag, téli harisnyákat válogat, nézeget, más a disznóvágások nélkülözhetetlen paprikájáról, borsáról érdeklődik. Paprika van, rizs is, bors ... talán egész bors lesz. A FŰSZERT áruellátója éppen a rendeléseket írja össze. — Rizs, paprika, édes-nemes, különleges... — Milyen csomagolásban van? — Negyedkilós ... Só ... ötkilós is van. Mennyit kér Lajos bácsi ? Kiss Lajos meggondoltan rendel: a készlettel gazdálkodni kell. Háta mögött, a polcokon (talán vele együtt készül majd nyugdíjba a régimódi, kopottas berendezés ...) elsorolni sem lehetne, mi minden kínálja magát. A legfontosabbakat azért csak fölírom. Friss kenyeret minden második napjon kapnak. Füzetet vesz elő a boltos: hétfőn kilencven kilogramm, szerdán kilencvenöt, pénteken száznegyven kiló. A falunak — így mondja Kiss Lajos — százötven lakója van. Személyenként két kilónál valamivel több kenyeret visznek innen, hetenként. — Most is (ezen a pénteki napom) nyolc kilóval többet hozattam, és elviszik. Most építették át a teszéri pékséget... Jók ezek a kilós kenyerek. A pápai kétkilósakat nem szeretik annyira. Kenyér után: tej. Heti százhatvan liter, van hogy száznyolcvan fogy. — Régen volt tehén majd minden háznál. Most háromnégy családnál van csak ... Húsból harminc kilogramm. Harmincöt az ősszel. Most csak húsz kiló fogy. Hatósági vágásból hozzák, így. A hús kimérve, műanyag zacskóban érkezik, benne a cédula az árával, a hús fajtájának nevével. Hetente egyszer — hét végén — hozzák. Felvágottfélét csütörtökön kap a bolt, negyven-ötven kilogrammot. — Január-februárban már nem megy. Amikor vágnak... Húszdekás, huszonöt dekás kávécsomagok mutogatják magukat az alsó polcon. Havonta háromszor szállítanak frisset, és havonta harmincöt-negyven kilogramm fogy el belőle. — Amikor még kezdtem itt a boltosságot, a Franck fogyott, meg a malátakávé. Körülbelül tizenöt éve isszák a ságiak a babkávét... Mindenki megissza legalább a napi duplát. Hallgatom az 1958 óta itt, ebben a kicsi áfész-boltban szolgáló Kiss Lajost. Aztán egy busz kanyarodik oda a bolt elé. — A Róka? — Nem. .. de ő is megfordul Megfordul pedig nincs is annyira a világ végén ez a kis falu Bakonyság. Kötődik a világhoz — kenyérrel, hússal és kávéval —, itt, a boltos pultjával, a boltos kezével. Vincze István Kiss Lajos 1958 óta boltos (Fotó: Gregority Antal)