Szabad Föld, 1986. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-05 / 27. szám
1986. JÚLIUS 4. Az idén 75 éves Masterfil Pamutfonóipari Vállalat nagyatádi Cérnagyára ezeregyszáz tonna árut értékesít a külpiacokon. A 99%-ban pamut alapanyagú varró-, kötő-, szövő- és kézimunkacérna korszerű technológiával készül, nyugat-európai, illetve tengerentúli megrendelők igényei szerint (MTI Fotó: Kalmándy Ferenc) A szövetkezők ereje július első vasárnapja világszerte, így hazánkban is a nemzetközi szövetkezeti nap ünnepe, amikor hagyományt ápolunk, megemlékezünk, de egyben számot is vetünk eredményeinkről és teendőinkről. Hat évtizede múlt, hogy a rochdalei takácsok emlékére elhatározták az első szövetkezeti ünnepségeket, amelyeknek azóta hagyománya van, emlékezve az úttörőkre, kiknek szándéka, példája nyomán az egész világon elterjedt egy olyan gazdálkodási forma, amely az összefogáson, a közügyért való áldozatos munkán alapul. A nemzetközi szövetkezeti napot ünnepeljük. Az 1920-as évek elején tartották meg az első ilyen ünnepségeket, éppen a szövetkezeti összefogás, a közös boldogulás emlékére. Akkoriban kevesen hitték, hogy egy olyan gazdálkodási, közösségi forma csíráját vetették el, amelyikből az egész világra kiterjedő mozgalom született. Mára már a tőkés országokban is igen jelentős és széles körű az összefogás, s igen komoly hagyományai vannak. A fejlődő országokban szintén nagy érdeklődést tanúsítanak a mozgalom iránt. Ám tudjuk jól, hogy a szövetkezeti eszme, a szövetkezeti mozgalom, a szocialista országokban eresztett leginkább és legéletképesebb gyökeret. A világon erre a napra háromszázhúsz milliónál több szövetkezeti tag emlékezik. Nem vagyunk ünneprontók, ha mégis megkérdezzük, mitől igazabb, mitől terebélyesebb, mitől kapnak valóságosabb tartalmat a szocialista országokban működő szövetkezetek? Attól, hogy nálunk a lenini elvekre épült a szövetkezeti mozgalom, és kezdettől fogva a népgazdaság ágazataiba szervesen illeszkedett. A szövetkezetek idén megtartják kongresszusaikat, ahol a szövetkezeti ágazatok gazdasági, mozgalmi eredményeit összegezve és értékelve megfogalmazzák a továbbfejlődés legfontosabb feladatait, amikor a nehéz gazdasági körülmények közepette különös szükség van a szövetkezeti mozgalom erejére, megújulási képességeire, eredményes gazdálkodására. A mezőgazdasági, ipari és fogyasztási szövetkezetek tevékenységükkel, dinamikus fejlődésükkel hozzájárultak hazánk felvirágoztatásához, a népgazdaság előtt álló feladatok megoldásához. A további munkához pedig a szocialista építés hosszú távon is számít a szövetkezetek bővülő és erősödő tevékenységére. A társadalom és a tagok érdekeinek megfelelően folytatott tervszerű, szocialista gazdálkodás, a fejlődő önkormányzat és a szocialista demokrácia szerves részeként kiteljesedő szövetkezeti demokrácia teremti meg az eredményes gazdálkodáshoz elengedhetetlenül szükséges gazdasági alapokat. A szövetkezeti mozgalom mindhárom ágazatában rendelkezésre állnak azok a keretek és fórumok, amelyek felhasználásával a jobbra, a megújulásra, a hatékonyabb gazdálkodásra lehetőség van. Mostanában több alkalom nyílt a visszatekintésre — hogy csak a felszabadulási évfordulót, a XIII. pártkongresszust említsük —, s érdemes kiemelni, hogy nagy utat tett meg a szövetkezeti mozgalom az utóbbi négy évtizedben. Számba véve a legfontosabb eredményeit, elmondhatjuk, a mezőgazdasági, ipari és fogyasztási szövetkezetek gazdaságilag szilárdak, szocialista jellegükben megerősödtek. Összességében mindhárom szövetkezeti ágazatba tartozó szövetkezetek eredményesen oldották meg feladataikat. A választott testületekben való tagsági részvétel jól szolgálta a mozgalom célkitűzéseinek megvalósítását. A szövetkezetek döntő részeseivé váltak a falu szocialista, kulturális élete átalakításának. Arra kell törekedni, hogy a mezőgazdasági, ipari, a fogyasztási és értékesítő-, takarék-, valamint a lakásszövetkezetek szolgálják még jobban tagságuk és a nagyközösség érdekeit, tökéletesítsék a demokratikus működési mechanizmusukat, erősítsék a tagok személyes és anyagi közreműködését, tulajdonosi érdekeltségét. Rajtuk a sor, hogy élni tudjanak lehetőségeikkel. Sz. Lukács Imre Kincskeresők és tékozlók Észak-Magyarország számos településén régészek vallatják a földet és az elkövetkezendő hetek, hónapok folyamán a miskolci Hermann Ottó és az egri Dobó István Múzeum hivatásos régészei mellett diákok, érdeklődök is dolgoznak szép számmal. Miskolc környékén, a bükkábrányi bánya területén, Zemplénben, de a Mátra vidékén is mind több a tanácsoknál a lakossági bejelentés. Jöjjenek! Kincsekre leltünk. Füzesabony vidékén tereprendezés közben két évvel ezelőtt bronzkori leletekre bukkantak. Kállay Ágota régészetvezető kis csapatával ezen a nyáron folytatja a feltáró munkákat. Ötezer éves lakott település rejtőzik a föld mélyében, az eddig megtalált tárgyak arról árulkodnak, hogy már akkor, ezen a tájon, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak az emberek. Érdekes annak a germán asszonynak a sírja, amelyben különböző ékszereket találtak. Mátrafüreden a Benevár feltárásához Gyöngyös város tanácsa nyújt jelentős anyagi támogatást a múzeumnak, sőt társadalmi munka szervezésére is vállalkoznak. A vár palotarésze rövidesen láthatóvá válik a Mátra szerelmesei részére, de a gyöngyösi Mátra Múzeum már helyet adott több régi érdekességnek. Mind Borsodban, mind Hevesben tapasztalható, hogy sokan — főleg nyugdíjasok, diákok —, jelképes összegért, vagy ingyen jelentkeznek munkára. Segíteni szeretnének. Diósgyőr környékén szintén dolgoznak a régészek, munkájuk során a vár és tartozékai tűnnek elő. Fodor László egri régész arról tájékoztat, hogy Egerben tovább folytatják majd a Törökfürdő feltárásait és dolgoznak a megyeszékhelyhez közel eső almári pálos kolostor feltárásán is, amely huzamosabb ideig tart majd. Mindkét megyében nagyarányú bányamunkára, tereprendezésekre került sor az elmúlt évek során. A kiskörei táj, a kitárulkozó Tisza-vidék, a közelmúltban megnyílt Csincse környéki bükkábrányi bánya óriási lehetőséget és régi kincseket rejtegetnek az utókor számára. Manapság gyakorlat, hogy a traktorosok, a bányaművelők, a szőlőmunkások jelentkeznek a hírrel és jelzik, hogy találtak valamit. A szakemberek azonban arról is beszámolnak, hogy több helyen túlbuzgó, felelőtlen emberek maguk kezdenek kutatni, kincseket keresni, miközben felbecsülhetetlen károkat okoznak, és eredménytelenné teszik a hozzáértők munkáját. Nem egy régi temető, település, vagy éppen templommaradvány esett már áldozatul — az elmúlt évek során — a kapzsi, kincsre sóvárgó embereknek, akiknek végül is nem, vagy alig akadt hasznuk „leleményességükből”. Felveti Örülök, hogy e heti „sóhajunkat” (lapindító rövidke cikkünket) a külsejében szebb, olvashatóbb, megújult Szabad Föld hasábjaira írhatom. Viszont nem tölt el örömmel az, amit e heti mondandóm témájául választottam. Azaz nem is kellett latolgatnom, hogy miről is szóljon ez az írás, hiszen egyszerűen kikívánkozott belőlem. Mert egy friss példa újra meggyőzött arról, hogy kis hazánkban még mindig sokan vannak, akik abban lelik szórakozásukat, hogy mások örömét elrontsák. ismerősömet, a már nem ifjú Vali nénit, jó éve súlyos baleset érte, s úgynevezett „megváltozott munkaképességű dolgozó” lett. Ez egymagában is sorscsapás. De ha még otthon kellene üldögélnie, akkor lelki fájdalma megsokszorozódna. Nem túl nagy kilátása volt arra, hogy régi munkahelyén vagy valahol másutt csökkent képességeinek megfelelő munkát kapjon. És akkor a napokban örömhírt hozott neki a postás. Szívesen foglalkoztatják őt a gyárban, könnyebb beosztásban, amit nyugodtan elláthat. Bizonyos, hogy korábbi főnökeit emberség vezérelte. De megkönnyítette dolgukat a Minisztertanács határozata is, amely kötelezi a vállalatokat, hogy létszámuk 3—5 százalékáig megváltozott munkaképességű dolgozókat alkalmazzanak. Akárhogy is volt, Vali néni munkába állhatott. És ekkor érte őt — ahogy mondta — a „szörnyű kellemetlenség”. Első nap reggel bement, azt hitte, hogy örömmel fogadják, mire kollégája így kiáltott fel: „Kellett ez neked, tönkreteszed magad azért a pár forintért. Miért nem pihensz otthon?!” Később hiába vigasztalták jobb érzésű munkatársai, a tüske a lelkében maradt. Mint ahogy annak az idős férfinak is, akit ledorongoltak, mert ki merte mondani: jólesik neki, hogy ezentúl ingyen utazhat villamoson, városi buszon, mert a hetven éven felülieknek az év második felétől nem kell fizetniük viteldíjat a helyi járatú tömegközlekedési eszközökön. „Mit örvendezik — mondta az egyik „ünneprontó” —, azt hiszi, hogy ettől boldogabb lesz? Inkább emelték volna ezer forinttal a nyugdíját, azzal jobban járna.” És még egy példa, aztán talán elég is lesz. Kiskunhalasi olvasónk, aki házat épít, a piacon elmesélte, hogy kedvezményesen vett téglát. Kihasználta azt a lehetőséget, hogy a téglagyárban közvetlenül is lehet vásárolni, s így 7-8 százalékkal olcsóbb némelyik termék. „Hát hol él maga — mondták neki —, nem veszi észre mennyire megdrágult az építkezés? Azt a pár forintot, amit nyert, bőven ráfizeti a drága faanyagra meg miegymásra!” Szóval tilos lenne pár forintnak örülni? S még „felháborítóbb”, ha valaki apró, hétköznapi jó híreket megelégedéssel nyugtáz? Bizonyos, hogy az ország sokkal boldogabb lenne, ha nem ilyen apró dolgok, hanem jelentős keresetnövekedés vagy tekintélyes árcsökkentés lendítené fel életszínvonalunkat. De ki tehetné ezt meg? Az állam aligha, hiszen köztudomású (vagy mégsem?), hogy évek óta hazánkban a termelés, a hatékonyság, a vállalati munka jövedelmezősége nem emelkedik. És ebben nemcsak a külpiaci követelmények számunkra kedvezőtlen változásai a ludasak; sajáttisztelet a kivételnek) vállalataink nehézkes kibontakozása, sokak fegyelmezetlen munkája is hozzájárul nehézségeink fokozódásához. Bizonyos, hogy a mostani helyzetből nem tudunk egyik napról a másikra kilábalni. De a jövő reményekre jogosít, különösen, ha nem a türelmetlenség vezérel bennünket. Vissza kellene állítani az apró jó hírek becsületét. A kis örömök elrontása emberi tapintatlanság is, meg társadalmi visszahúzó erő is. Miért ne szoknánk le róla? Hiszen mindannyiunk érdeke, hogy saját magunk ne emeljünk gátat a közös boldogulás elé. Jobb kedvvel könnyebben jutunk előre, mint a kesergéssel. Szeretném, ha Olvasóink is egyetértenének ezzel. Ebben a reményben tisztelettel üdvözlöm Önöket. Július SZABAD FÖLD 3