Szabad Föld, 1988. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)

1988-06-17 / 25. szám

8 SZABAD FÖLD CSÚCSFORGALOM BUGACON Idegenforgalmunk, mint üzletág, az év első öt hónapjában rekordot ért el. Ebben szerepe lehet országunk egy kicsi zugának, Bugacnak, ahol egyre több a látványosság. (Geleta Pál riportja) Sőt lóra is pattant, némi segítséggel­­ . Egészséges mozgás Megy a juhász szamáron. „Háttérdíszlet”: szürke szarvasmarhák It már nem kérek belőlük Figyelemmel kísérem a Szabad Földben közzétett hirdetéseket, így akadtam rá a dánszentmiklós-albertirsai Micsurin Termelőszövetkezet hirdetésére, amelyben eperpalántákat kínál, mégpedig kedvezőbb áron, mint az egyéni termelők. Március közepén — előzetes, telefonon történő tájékozódás után — írásban elküldtem a megrendelést, amelyre a vissza­igazolás dicséretes gyorsasággal — március 17-i keltezéssel — megérke­zett. Mivel állandó lakhelyem a fővárosban van, ezért a szomszédokat kértem meg, hogy vegyék át a palántákat, ha megérkeznek. Erre azon­ban hiába vártam. Csalódás ért, és az idén tavasszal nem tudtam epret telepíteni a kertem­be. Már arra is gondoltam, talán a számítógép úgy sorolt be, hogy csak júniusba kerülök sorra a szállításnál. Ha netán így lenne, akkor köszö­nöm szépen, már nem kérek a Micsurin Tsz eperpalántjából. Máté Károlyné Tárnok Hiányaik egy peron Lakóhelyem, Mélykút immár húsz év óta nagyközség. Örvendetesnek tartjuk, hogy településünk az elmúlt évtizedek alatt szépen fejlődött. Egyetlen dolog nyugtalanít bennünket, főként a vonattal utazókat. A he­lyi MÁV-állomáson a vonatról való le- és felszállás szinte életveszélyes. Amíg a környező települések vasútállomásain mindenütt magasított pe­ront építettek, nálunk közvetlenül a sínek között kénytelen le- vagy fel­szállni az utazó. A község üzemei, lakói bizonyára társadalmi munkával vagy anyagiakkal is támogatnák a biztonságunkat növelő peron létesíté­sét. Földes Péter Mélykút I bővítik a bajai Duna-hidat Nyolcvan éve épült a bajai Duna-híd a vasúti forgalom lebonyolítására. Később, 1935-ben, egy nyomsávon közúti forgalomra is alkalmassá tet­ték. A II. világháborúban sajnos lerombolták. Az 1949—50-es években kijavították a hídfőket és a pilléreket, majd kicserélték a szerkezet vase­lemeit. A Szeged irányából a Dunántúlra utazóknak — a nagy forgalom miatt — hosszabb ideig kell itt várakozniuk. Reméljük, ez az állapot nem tart sokáig: 1988 második felében ugyanis elkezdik a híd bővítését. Ol­dalpályákat építenek a híd két oldalára, a személygépkocsi-, kerékpáros- és gyalogosforgalomnak. Ha minden jól halad, 1990-ig ezekkel a bővítési munkákkal elkészülnek. Szabó József Mágocs Alföldi művészek Horizontja Két évvel ezelőtt alakult meg Kecskeméten a Horizont művészeti alkotó­­közösség. Közel félszáz tagja van, a kecskemétiek mellett Szeged és Hód­mezővásárhely képzőművészei találhatók soraikban. A realista, alföldi tájakat bemutató festmények mellett tűzzománcokat és kisplasztikákat láthatunk a kiállításaikon. Legutóbb árusítással egybekötött bemutató­juk volt Bács-Kiskun megye déli részén. Az alkotóközösség a közeljövő­ben az esztergomi várban szeretne galériát nyitni s az NSZK több váro­sában és Brüsszelben is bemutatkozni. Juhász Jenő Bácsalmás 1988. JÚNIUS 17. Kérdezték — válaszolunk Bálint Andrásné, Monor. A vas­úti és távolsági autóbusz-közleke­désben a nyugdíjasok által évi 16 alkalommal igénybe vehető 50 szá­zalékos utazási kedvezmény to­vábbra is megmaradt. A változás csupán az, hogy a jövőben két 50 százalékos kedvezmény egy 90 szá­zalékosra is átváltható. Lehetőség van arra is, hogy a jogosult mind a 16 szelvényt 90 százalékos kedvez­ményű utazásra használja fel, per­sze így csak 8 utazásra. Ha a 16 szelvény elfogyott, akkor még to­vábbi két alkalommal igénybe ve­hető a nyugdíjasok 90 százalékos utazási kedvezménye. Kerekes Antalné, Szolnok: A szakérettségis tanfolyamon eltöltött idejét valóban nem lehet munkavi­szonynak tekinteni szabadság és egyéb munkaviszonnyal összefüg­gő kedvezmények megállapításá­nál. Más a helyzet a társadalombiz­tosítási rendelkezések tekinteté­ben. A nyugdíjhoz szükséges szol­gálati idő kiszámításánál a szak­­érettségis tanfolyamon eltöltött időt szolgálati időnek kell tekinteni. J. Ferenc, Budaörs: Rokkantsági járadékot annak lehet megállapíta­ni, aki az Országos Orvosszakértői Intézet illetékes orvosi bizottságá­nak szakvélemény szerint 25. élet­évének betöltése előtt már teljesen munkaképtelenné vált, és nyugel­látást (baleseti nyugellátást) nem kap. A rokkantnak vagy törvényes képviselőjének a járadék iránti ké­relmet írásban kell benyújtani a la­kóhely szerint illetékes társada­lombiztosítási igazgatósághoz (ki­­rendeltséghez). A járadékot a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság folyó­sítja. Nem állapítható meg, illetve nem folyósítható rokkantsági jára­dék annak, aki térítésmentes inté­zetben van elhelyezve. A járadék összege 2200 forint, s ez a magán­­személyek jövedelemadója szem­pontjából nyugdíjnak minősül. Bakos Mihályné, Jászberény: Az adómentes jövedelmeket a tör­vény tételesen részletezi. Többek között adómentes jövedelemnek kell tekinteni a társadalombiztosí­tás keretében nyújtott anyasági se­gélyt, a családi pótlékot, az árvael­látást. Mentes az adó alól a­ gyer­mekgondozási segély is. A gyed nem szerepel az adómentes jöve­delmek között. Mivel ez is bruttósít­­va van, következésképpen jövede­lemadót kell utána fizetni. Tardos László, Szolnok: A hon­védelmi hozzájárulás fizetésére kö­telezettek körét a 60/1987. (XI. 29.) MT. számú rendelet szabályozza. E rendelkezés szerint honvédelmi hozzájárulást az a hadköteles fizet, aki bármilyen ok miatt nem teljesít sorkatonai szolgálatot, vagy akit a sorkatonai szolgálatból hat hónap letöltése előtt leszereltek. A hozzá­járulás mértéke a hadköteles által fizetett személyi jövedelemadó 50 százaléka, de legalább havi 200 és legfeljebb havi 2000 forint lehet.

Next