Szabad Föld, 1989. július-december (45. évfolyam, 27-52. szám)

1989-09-05 / 36. szám

14 SZABAD FÖLD A Herend —Balatonalmádi me­gyei első osztályú mérkőzést más­napos állapotban vezette az ajkai Tóth János — két partjelzője, Ber­zsenyi Károly és felesége szerint. A találkozó a második félidő dere­kán félbeszakadt, mert egy vita­tott gólt követően a játékvezetőt körbefogták a labdarúgók, s a bíró állítja, hogy a balatonalmádiak jobbszélsője megütötte őt. Ezért nyomban lefújta a mérkőzést. A fegyelmi tárgyaláson azonban két segítőtársa elmondta, hogy ők nem észleltek tettlegességet. Hosz­­szú tortúra után megszületett a határozat: mindhárman méltatlan­ná váltak a megyei kerettagságra. — Mivel indolkolták a döntést? — kérdezem a házaspárt a sport­múzeumnak is beillő ajkai lakásu­kon. A feleség egy vaskos dossziét vesz elő a fiókból, amely az üggyel kapcsolatos leveleket tartalmazza. Közben a férj válaszol: — Azt mondták, hogy az ellent­mondó nyilatkozatainkkal lehetet­lenné tettük a mérkőzés körülmé­nyeinek a tisztázását. Annyira ki­borultunk a végén, hogy dühünk­ben megjegyeztük: ha minden­áron szeretnének megszabadulni tőlünk, és azt akarják hallani, hogy megütötték a bírót, ám le­gyen.C. Berzsenyiné veszi át a szót: — Féltünk, mert Tóth János kollégánk totálkáros állapotban volt. Megpróbáltuk lebeszélni, hogy pályára lépjen, de makacs­nak bizonyult. Az első félidőn még valahogyan csak túljutottunk, az­tán a szünetben a házigazdák is megkínálták szeszes itallal a bírót, s el is fogadta. A családfő így folytatja: — A sokadik tévedése után ful­ladt botrányba a mérkőzés. Csak annyit láttunk, hogy egy kar előre­lendül a tömegbe, azt viszont nem, hogy eltalált valakit. — Szóltunk a meccs után Tóth Jánosnak, hogy menjünk be a kór­­házba, és vezessünk látleletet — ág közbe megint a feleség. — É­rthetően tiltakozott, mert akkor ősi orvos is bizonyíthatná, hogy az állapotban volt. Hol a mi fele­ségünk? Talán tűzön-vízen át­­ kellett volna akadályoznunk, hy kimenjen a pályára ... - A második tárgyaláson való­igyekeztek rábeszélni önöket,­­ változtassák meg írásban a bri nyilatkozatukat? — Pontosan így történt — vála­szol Berzsenyi Károly. — Megis­métlem, csak azt vallom, amit lát­tam. Erre közölték, ha nem írom alá, kizárnak bennünket a megyei keretből! — Megtörtént? — Papíron visszaminősítettek bennünket az ajkai körzeti bajnok­ságba. — Képzelje, még egy serdülő­meccsre sem kaptunk küldést — kesereg a ház asszonya, aki har­minc férfit megelőzve korábban elnyerte a megye legjobb partbíró­jának járó Czeglédy Mihály-ván­­dorserleget. — Nem megalázó? El­mentünk volna bíráskodni öröm­mel a környező megyékbe is, ha itt nincs szükség ránk. De megsúg­ták, ne erőlködjünk, felesleges. Mindenkit értesítenek majd, letil­tanak bennünket ott is. Tóth József játékvezető szerint hazugság, amit Berzsenyiék állíta­nak, mert ő nem fújta ittas állapot­ban a sípot. — Azt nem tagadom, hogy a mérkőzést követően felhajtottam két fröccsöt a herendi kocsmában — mondja a munkahelyén. — Ezért kértem meg Berzsenyi Ká­rolyt, hogy hazafelé ő vezesse a gépkocsimat. — Miért fújta le a találkozót idő előtt? — Mert amikor megadtam a herendiek második gólját és futot­tam a középkezdéshez, hátulról fejbe ütöttek. Berzsenyi Károly befutott a pályára, és azonnal oda­súgta, hogy ki volt a tettes. — Ők másként emlékeznek a történtekre. — Akkor nem mondanak iga­zat. — Milyen érdeke fűződött a Berzsenyi házaspárnak ahhoz, hogy önt részegnek nevezze? — A mérkőzés után megkeres­ték őket a balatonalmádi vezetők, s azt kérték, hogy hallgassanak a tettlegességről. Különben örökre eltilthatják a pályafutása vége felé közeledő vétkes játékost. Ezért ta­lálták ki a számomra felháborító mesét. — Úgy tűnik, a szövetségben nem firtatták, hogy ittas állapot­ban vezette a mérkőzést. — Meglepne, ha ezt elismer­nék ... * — Miért zárták ki a megyei ke­retből Berzsenyiéket? — Nem segítették a fegyelmi bizottság munkáját — válaszol Csejtey Béla, a Veszprém Megyei Labdarúgó Szövetség főtitkára. — Az ajkai játékvezetők csoportérte­kezletén elismerték, hogy a Bala­tonalmádi hetes számú játékosa ütött, a megyei tárgyaláson vi­szont visszavonták. Ezekről egyébként írásos bizonyítékaink vannak. — Berzsenyiékkel együtt a já­tékvezetőt is mellőzték. Bizonyí­tást nyert, hogy ittas állapotban fújta a sípot? — Sajnos, ezt utólag lehetetlen bizonyítani. A partjelzők állítása nem lehet döntő, hiszen már utal­tam rá, változtatgatták a vélemé­nyüket. A rangidős partbírónak egyébként kötelessége lett volna megakadályozni a kollégája műkö­dését. — Később Ajkán, a körzeti baj­nokságban sem foglalkoztatták a házaspárt. Sőt megakadályozták, hogy más megyében folytassák a játékvezetést. — Ezek alaptalan vádak! Azt az információt kaptuk Ajkáról, hogy ott nem vállaltak „munkát”, bár többször kérték őket erre. A szin­tén visszaminősített Tóth József­ben is maradt tüske, ő azonban beállt a sorba. Olyan kéréssel pe­dig nem fordultak hozzánk, hogy más megyében kívánnak bírás­kodni. Ezt be sem kellene jelente­ni nekik, ha másutt fogadják őket. Tőlünk akár holnap mehetnek, ha máshol jobban megtalálják a szá­mításaikat. — Végleg lemondtak Berzse­nyiékről? — Kevés a játékvezető, de kö­nyörögni nem fogunk. Ha a körze­ti bajnokságban jó teljesítményt nyújtanak, akkor újra szabad az út részükre a megyei keretbe. Az ügyben felelőtlenség lenne, de nem is lehet állást foglalni. Mindenesetre a tény, hogy két síp a fiókba került — elszomorító. Az országos statisztikát böngészve ugyanis megállapíthatjuk, hogy lassan nem lesz játékvezető, aki az alacsonyabb osztályú labdarúgó­mérkőzéseket megtiszteli jelenlé­tével. Nem ártana tehát, ha a szö­vetségek és a síp gazdái jobban ügyelnének arra, hogy az esethez hasonlóak ne fordulhassanak elő. S valós vagy vélt sérelmek miatt ne csökkenjen tovább a fekete ru­hások táborának száma! P. G. * Senna idei ötödik győzelme Ayrton Senna a Belga Nagy­díjat 1 mp-es előnnyel szerezte meg Alain Prost előtt, így egyre jobban elhúz a vetélytársaktól a Marlboro McLaren-Honda két versenyzője. Most egy olyan képriportot közlünk, amikor Senna a kocsiba szállás után felveszi a tűzálló maszkot, amely 15-20 mp-ig védi a ver­senyzőt tűz esetén. Geleta Pál felvételei 1989. SZEPTEMBER 5. Bicskei: törékeny nyugalom Amikor aláírta a szövetségi kapi­tányi szerződést, mindenki — ő ma­ga is — sejtette: néhány hónap múl­va aligha nevezik a szerencse lovag­jának. (Ha e poszt betöltésének pil­lanatában egyáltalán annak nevez­ték ...) Mert hiába nagy megtisztel­tetés a labdarúgó-válogatott szak­vezetőjének lenni, mostanában ke­vés kényelmetlenebb ülőalkalma­tosság van Magyarországon, mint a nemzeti együttes kispadja. A néhány hónap elmúlt, s Bicskei Bertalan kapitányi bemutatkozásá­nak majdnem pontosan féléves „ju­bileumán” következik az újabb vb- selejtező, az északírek ellen idegen­ben. A premiert március 8-án tartot­ta a Népstadionban (Magyaror­szág—Írország 0-0), és a szeptem­ber 6-án rendezendő belfasti talál­kozó előtt bizony nem sok sikerre emlékezhet vissza a magyar futball B. B.-je. Az írekkel szemben elért döntetlent ugyan győzelem követte a svájciakkal vívott barátságos mér­kőzésen (3-0), ám azóta egyszer sem nyert a válogatott. Vereség Olaszországban (0-4), vereség Íror­szágban (0-2), és vereséggel felérő „x” idehaza a máltaiak ellen (1-1), ez a sorozat mindennek mondható, csak reményt keltőnek nem. Vádolni azonban túlzás volna a szakvezetőt, hiszen mit tehet, ha ilyen az egész magyar labdarúgás színvonala. Sőt a kérdés úgy is feltehető: vajon te­het-e valamit ebben a lehetetlen helyzetben? — A kezdet kezdetén még vala­mivel derűlátóbb voltam, de most már előttem is nyilvánvaló: mind ke­vésbé tudunk lépést tartani a nem­zetközi mezőnnyel — mondja. — Nem lehet kiragadni sem azt, hogy erőnlétben, sem azt, hogy technika­ilag vagy taktikailag vagyunk egyre nagyobb hátrányban, a futball vala­mennyi elemét együttvéve távolodik tőlünk a világ. — Gondolom, a legkínosabb tapasztalatot erről a máltaiak elleni 1-1 alkalmával szerez­hette, hiszen ki hitte volna, hogy már a kis szigetország labdarúgói is komoly vetélytár­­sai lehetnek a magyar váloga­tottnak a Népstadionban. Egy edzőnek a kispadon adódhat-e szívszorítóbb pillanata? — Azt hiszem, igen. Amikor a máltaiak győznek ellenünk . . . — Ez sincs kizárva? — Miért lenne? Tizenöt-húsz éves lemaradásunk van, már az eu­rópai középmezőnyhöz sem tarto­zunk. Hogy e folyamatot megállít­suk, ahhoz végre el kellene kezdeni egy hosszú távú programot, amely mindenekelőtt az utánpótlás-neve­lés fejlesztésére irányul. Ha ebbe ma vágnánk bele, tizenöt év múlva remélhetnénk tőle látványos ered­ményeket. De még hozzá sem kezdtünk... — E felismerés jegyében ho­gyan készül Belfastra? — Miután, úgy érzem, tisztában vagyok a nemzetközi erőviszonyok­kal, akár fel is állhatnék, és azt mondhatnám: nem, ezt nem csiná­lom tovább. De egyrészt ez volna a könnyebb megoldás, másrészt nincs olyan kapitány a világon, aki a soron következő mérkőzés előtt — mégoly reménytelennek tetsző szi­tuációban is — ne tűnődnék azon, hátha most... Ezzel persze a leg­kevésbé sem akarom azt állítani, hogy egy esetleges győzelem min­dent megváltoztatna, csak érzékel­­tetti szeretném: egy edző sohasem mondhat le, ha másról nem, a pilla­natnyi siker lehetőségéről. — A saját esélyeit kétségkí­vül javítja, hogy az utóbbi idők gyenge szereplése után nincs országos felháborodás, a kö­zönség (egyelőre?) nem köve­teli a kapitány fejét. Ám Bel­fastban a csapat ettől még semmivel sem esélyesebb ... — Valóban, a sok-sok keserűség után a szurkolók mintha letettek vol­na illúzióikról. De hamar eljöhet a perc, amikor a nézők újból megelé­gelik az eredménytelenséget, amivel — ha akarjuk, ha nem — a további­akban is számolni kell. Hiszen pél­dául tényleg nem mi vagyunk a favo­ritok az északír fővárosban, s ha ott a papírforma igazolódik, akkor már matematikailag sem marad esélyünk arra, hogy kijussunk Olaszország­ban, a jövő évi világbajnokságra. — Apropó, Itália! Tarantóban, a 0-4-es mérkőzésen alighanem szer­vesen cserélt volna olasz kollégájá­val, Azeglio Vicinivel. — Tévedés: én magyar kapitány szeretek lenni. — Jó idegei vannak! — Ha közbevetése tréfásan hangzik is, kétségkívül nyugodt em­ber vagyok. Meglehet, hozzá kell fűznöm: ma még. — A szerződése 1992-ig szól. Kitölti? — Most azt mondom: ha rajtam múlik, igen. — Tehát messzire tervez. — Pillanatnyilag semmi másra nem gondolok, csak Belfastra. Még arra sem, hogy ha netán nyerünk, mi lesz a két záró selejtezőn, itthon és Sevillában a spanyolok ellen. De azért azt hozzáteszem: csak legyen mit később is számolgatnunk! Ha már a világ nem számol ve­lünk? Hegyi Iván T0TÓTIPPEK 36. HÉT, SZEPTEMBER 9—10. 1. Hamburg—Leverkusen 1 2.1. FC Köln—Bremen 1,X 3. Karlsruhe—Dortmund X, 2 4. Frankfurt—Bayern München X, 2 5. Freiburg—Saarbrücken 1, X 6. Blau-Weiss 90—Wattenscheid 1 7. Unterhaching—Fortuna Köln 1,X 8. Cremonese—Genoa X 9. Sampdorla—Internazionale X, 2 10. Verona—Napol! X, 2 11. Cagliari—Cosenza 1 12. Catanzaro—Pisa 1 13. Reggina—Monza 1 PÓTMERKÖZESEK: 14. Brescia—Torino X 15. Schalke04—Münster 1 16. Stuttgarter Kickers—Kassel 1 Részletes tájékoztató (útmutató, statisztika, táblázat) a Sportfogadás című hetilapban található!

Next