Szabad Föld, 1989. július-december (45. évfolyam, 27-52. szám)

1989-07-04 / 27. szám

1989. JÚLIUS 4. Farmer, másodállásban Nem kesereg időhiány miatt Molnár Ferenc, a kocséri Petőfi Termelőszövetkezet képesített el­lenőre. Nincs idő kesergésre sem, úgymond, miközben az újmódi farmer körbevisz újmódi birtokán. Könnyű, nyári öltözékben lép ked­venc malacai közé, nemigen törő­dik azzal, hogy „disznómázas” lesz a cipő, a nadrág és a rövid uj­jú pulóver. — Reggel jöttem a szolgálatból s nem értem rá átvedleni — adja a magyarázatot. — A jószágok enni kérnek, a három gyerekkel is kell foglalkozni, s persze szót váltani az asszonnyal. Meg hát, tudja, ta­nyán lakni percekre szabott életet jelent. Büszkén mutatja a jószágokat: a tizenöt anyadisznót, a 40 süldőt, a két kant és a többtucatnyi mala­cot. Kezében két, táppal és mos­lékkal teli vödör, azokat üríti az önetetőkbe. A reggelit hörpölő jó­szágoktól valamivel távolabb, az udvart szegélyező gyümölcsfák alatt folytatjuk a diskurzust. Kör­benézek. Az iménti langyos eső áz­tatta mezőkön, mint szétszórt zöld csillagok, lapulnak a kerítéses ta­nyák. Amott Kocsér házai sora­koznak, de ez a tanya, Molnár Fe­­rencék birtoka, már Nagykőrös­höz tartozik közigazgatásilag. — Ámoda van a házunk m­int Kocsér felé a férfi. — Ide hat esz­tendeje költöztünk, azóta bírjuk ezt a tanyát s azóta tudom, meny­nyire kevés az a naponkénti hu­szonnégy óra. Én téesztag vagyok, a feleségem háztartásbeli és a há­rom gyerek, mint az orgonasípok: tizenhárom, tizenkettő és ötéve­sek. Busszal járnak iskolába, óvo­dába, vagy ha nagyon rozoga az út, beviszem őket kocsival a falu­ba. Sőt kenyeret, paprikát is ott veszünk. A tápot, takarmányt is onnan vagy Nagykőrösről hordom a Zsuk kocsimmal. — Miért váltottak életformát hat évvel ezelőtt? — Nézze, én parasztgyerek va­gyok, eszmélésem óta a jószágok között érzem jól magam Hat évvel ezelőtt még nem farmernek titulál­ták azt, aki „nagyban” tenyészt ál­latokat. Itt, az Esed dűlő környéki tanyákon mindenki sertéstenyész­téssel, bikahizlalással, tejelő te­hénnel foglalkozik. Abból az árva fizetésből nemigen lehet eltartani két-három gyereket. Erre gondol­tunk, amikor kiköltöztünk a falu­ból. Föladtunk minden addigi élet­formát, hátha megéri . . . — A számadás előtt egy kér­dés: mennyi jószággal kezdték ezt a zárt, puritán életet? — Tíz saját malaccal, s mikor süldők lettek, szerződést kötöt­tünk a Kiskőrösi Állami Gazda­sággal; azóta ezzel a céggel va­gyunk kapcsolatban, mint bérhiz­lalók. A magyar nagyfehér anyá­kat Nagytétényből kapjuk, a két apaállat Herceghalomról szárma­zik. Hat esztendeje még csak négyfiókos ólam volt, azóta bőví­tettem a férőhelyet olyanra, hogy a jószágok kényelmesen elférhet­nek, gyarapodhatnak. — Induljunk el a kályhától... Mibe kerül a Nagytétényről szár­mazó, fedezett anyaállat? — Nyolcezer-háromszáz forint­ba. Annak szaporulatát hizlaljuk 6-7 hónapig, azaz mikor a hízók elérik az optimális 120 kilogram­mos testsúlyt. Minden egyed után 2500 forint takarmányelőleget ka­punk, de — kiszámítottam — a mostani árak mellett 3200 forint­ból hizlalhatom föl a kívánt súlyra a jószágot. A hétszáz forint kü­lönbséget én „teszem rá". Summa summarum, kocánként mindössze 2-300 forint a haszon. Semmi. Még a feleségem órabérét — aki távol­létemben gondozza a jószágokat — is fillérekkel számítom, a ma­gam munkájáról nem is szólván. Nem panaszolom az égig, de tény: egyre silányabb a táp minősége, ugyanakkor emelkednek az árak. Gondolja el, évente csak alomra 30-40 ezer forintot költünk! — A sertések tehát mintegy fél esztendő alatt érik el az optimális testsúlyt, s mindehhez 2500 forint előleget kap a tenyésztő... Addig hol van a reménye, pénze? — A levegőben lóg . . . Vagy beválik a számításom, vagy nem. — Hat éven át mégsem adta föl. — Mert, mint említettem, vé­remben van ez a munka is. Csak­hogy ezzel a paraszti érzelemmel nem szabad visszaélni. Állítom, ha tovább szorul a farmergazdák s a kistermelők kedvét szegő prés, ha így növekednek az árak, ezen a környéken malacsivítás nemigen hallatszik a közeljövőben ... Besze Imre Kevés a naponkénti huszonnégy óra (A szerző felvétele) Felmutatni a falu kultúráját „Nehéz egyeztetni a tudományt, a tudo­mányos közművelődést az alkalmazott köz­­művelődéssel. Ez utóbbi a mindennapi igé­nyek kielégítésére szolgál, az előbbi a kultú­ra távlatait építi, vagy éppen hiányzó alapjait rakja, de a lényege, hogy semmi esetre sem igényli a nagyközönség.” Dr. Réthey Prikkel Miklósnak, az aknsztói művelődési ház igaz­gatójának a feljegyzései közt olvasom e so­rokat. Réthey Prikkel Miklós ezernyi feladat­tal birkózó „mindennapi” népművelő és ku­tató egy személyben. Ritkaság, hogy a ket­tő együtt van, hiszen idő sincs rá, meg so­kak szerint a tudományos munka „nem is falura való”. Az akasztói igazgatónak más a vélemé­nye. Ismerjük meg őt egy kicsit közelebbről. Izgalmasan alakult az élete, annyi szent. Egy cédulára számokat ír: 8-4-2-5-3-1. Isko­láit írta föl. Az általános és a gimnázium után növénytermesztési felsőfokú techniku­mot végzett Nagykanizsán. Később — leve­lezőn — diplomát szerzett a keszthelyi Ag­rártudományi Egyetemen, majd elvégezte a történelem szakot Szegeden és egy évig még folklorisztikát is hallgatott. S a számok közt már nem szerepel — mert évek számá­val ki nem fejezhető — a doktori disszertá­ció. Címe: „Az igaz történet. (Generatív szempontok az elbeszélés elméletéhez.)” Terjedelme szokatlan, 650 oldal, s tartalma alapján bizonyosan kandidátusi értekezés­ként is megvédhető lenne, de Miklós már csak azért sem sürgeti ezt, mert számára nem a cím, a rang az elsődleges. Azt vi­szont nagyon szeretné, ha könyve mielőbb megjelenne. Mi is ez az igaztörténet (a kifejezés mint fogalom nem véletlenül van egybeírva)? Az igaztörténet „a valóság köznapi tükrözése”. Az események résztvevői mondják el a tör­ténetet, a téma: a cselekvő ember minden­napi tevékenysége. Élet — szöveg — em­lék: ez a három kulcsszó. S az emlék azo­nos a kultúrával. Egy falu, egy nemzet kultú­rája emlékeinek összessége. Réthey Prikkel Miklós több helyen tartott előadást az igaz történ­etről. Többnyire meg­kérdezték tőle: miért pont parasztemberek, s ezen belül is idősebb parasztemberek tör­téneteit vette magnószalagra? Mert a pa­rasztember, s főképp ez a korosztály áll leg­közelebb a természethez — felelte —, s így a legkevésbé van manipulálva, így érvénye­sülhet a bartóki elv, csak tiszta forrásból. Feuerbach írta: „Csak az igaz, ami közvet­len.” Ennek a közvetlen, átélt igazságnak óriási szerepe van több tudományágban: a pszichológiában, a történettudományban, a szociológiában, az irodalomtudományban. Móricz Zsigmond mondotta: az írónak nincs más feladata, mint a parasztemberek elbe­széléseit a lehető legváltozatlanabb formá­ban közreadni. Atkins szerint pedig a tudo­mány lényege: annak az egyszerű néző­pontnak a megkeresése, ami feleslegessé tesz minden más magyarázatot. Az igaz tör­ténet egy nagyon egyszerű, általános em­beri nézőpont. ♦ Miért vált ilyen fontossá számodra az igaz történet? — kérdezem az akasztói mű­velődési ház igazgatójától. — Gyerekkoromban tanyán laktunk, a Somogy megyei Sávoly határában. A ta­nyánk előtt egyszer — ahogy őriztem a te­heneket — egy csordás botra támaszkodva elmesélt nekem egy igaz történetet. Gyö­nyörű szép magyar nyelven mondta. Ez any­­nyira megfogott, hogy azóta is hordozom magamban ezt az élményt. S számomra minden itt kezdődik, ebben a világban, ahol nőttem, s ahol ma is élek. Mert ez ugyanaz a világ, ebben a faluban ugyanolyan nyíltak az emberek. Ezért szeretem őket. És úgy érzem, én csak akkor juthatok messze a tu­dományos igazság felé vezető úton, ha in­nen, az alapoktól indulok el.­ ­ Hogyan kerültél Akasztóra? — Életemben már annyi helyen laktam, tanultam és dolgoztam. A szülőhelyemen kí­vül Répceszentgyörgyön, Vácott, Csurgón, Nagykanizsán, Buzsákon, Martonvásá­­ron ... Az MTA Talajtani és Agrokémiai Ku­tató Intézetének telepvezetője voltam, ami­kor úgy döntöttem, megpróbálok megpá­lyázni valamilyen tanári állást, mert én min­dig tanár szerettem volna lenni. Az akasztói általános iskolában alkalmaztak, és lakást is kaptunk a feleségemmel. Ez 1971-ben tör­tént. Négy és fél évet tanítottam — közben 1972-ben befejeztem a keszthelyi egyete­met —, és 1976 óta a művelődési házban dolgozom. Elmehetnék bármikor városba, de nem megyek, mert itt érzem jól magam, s abban is biztos vagyok, hogy az utóbbi 20-30 esztendő alapvetően negatív tenden­ciái ellenére — társadalmi, történelmi, ter­melési, kulturális, politikai szempontból egy­aránt — a falu a legéletképesebb egység. Persze, hogy talpra álljon a falu, ahhoz való­di demokráciára van szükség. • Negatív tendenciákról beszélsz. Akasztó — ahogy visszaemlékezem a húsz­harminc évvel ezelőtti falura — éppen nem a hanyatló község benyomását kelti. — Anyagilag nem is. Sőt hatalmas a fej­lődés. De a szellemi gazdagodás nem köve­ti az anyagit. Inkább az a jellemző, hogy mi­nél többet dolgozik valaki, annál keveseb­bet tud a szellemiekkel foglalkozni. A pénz csak pénzt szül, tudást csak a tudás szül­het. A pénz képes elnyomni a kultúrát, a ha­gyományt. Sajnos, nem egy példát tudnék mondani, hogy az apa olvasó ember volt, de a fiú már nem jár könyvtárba.­­ Nem furcsa most a gazdagodás ve­szélyeiről beszélni, amikor éppen szegénye­dik a nép? Hiszen Akasztó bortermelő falu, és a bornak sincs ára. — Nem az a baj, hogy az emberek gaz­dagabbak, mint 30 éve, hanem az életmód­ban van a hiba, ami közben, kialakult. Az ön­kizsákmányolásban, amit nem is biztos, hogy annak érez, aki csinálja. S ami csak erősödik azzal, hogy mindenért még jobban meg kell dolgozni. ♦ Mi a kiút, a kultúra kiútja? — Nagyon fontos lenne, hogy a falu gaz­dasági helyzete ismét javuljon, a szőlőter­melés és az egész mezőgazdasági tevé­kenység jövedelmezőbb legyen. Ez meg­nyugtatná az embereket. A kultúra útja pe­dig csak az lehet, ha a falu kultúráját felmu­tatjuk, megmutatjuk a maga szerves egé­szében, hogy az emberek büszkék lehesse­nek rá. Ehhez persze nagyon nagy gyűjtő- és kutatómunka kell... • Ki végzi ezt el? — Én csinálom ... És azért van érdeklő­dés, és remélem, társak is lesznek. Úgy vé­lem, minden értelmiséginek feladata ez a maga területén. Az iskolában kéne kezdeni. Sajnos, az oktatási rendszerünk a helyi kul­túra „bevitelét” — amire mindennek épülnie kellene — nem támogatja. Ma már azért megkezdődött valami. Nagyon lényeges, hogy a felnövekvő gyerek az alapvető isme­reteit a saját környezetéből gyűjtse. Például a növények, állatok ismeretét, neveit, bele­értve a vadon élőkét is. A falu kultúrájának egésze élő anyag — a fejekben. Hogy ez a hagyomány — ahogy Németh László mond­ta: a nép emlékezete — átadódjon az ifjabb generációknak, ahhoz nemcsak a szülő­gyermek kapcsolat megváltozása kell, ha­nem feltétlenül kell az iskola is. S aztán mi­lyen fontos lenne, hogy ismerjük a falu, ese­tünkben Akasztó nagy szülötteinek mun­kásságát, Kiss Benedek költészetét, Csa­­nád Béla verseit, Bakay Kornélnak A magyar államalapítás című könyvét... A falu szelle­mét, lelkét kéne belevinni az oktatásba. A falusi kultúrát pedig bekapcsolni az or­szágos és a még nagyobb áramkörbe. Ezt a mi konkrét, adott, akasztói kultúránkat is. Mert a kultúra kétirányú jelenség: kifelé és befelé ható erők eredője ... Éjfél utánig beszélgetünk. Van miről, hisz megtudom például, hogy dr. Réthey Prikkel Miklós korábban már összegyűjtötte egy agrárdoktori anyagát is: a növényzet össze­tételét vizsgálta a faluhoz tartozó pusztán — éppen arrafelé, ahol egykor a tanyánk állt. Rajongással beszél a gyermekkoráról, ragyogó humorú, sokat olvasó, igen művelt — a jelenségek lényegét meglátó — vas­utas édesapjáról. Négyen voltak testvérek, neki három fia van, felesége középiskolai matematikatanár és meteorológus .. . Mintegy 3500 kötetnyi könyve közt renge­teg a verseskötet. — Lelkünk lényegét a költészet fejezi ki — mondja, majd Ady Le­vél-féle Móricz Zsigmondhoz című versét idézi: „S ha a lehetetlent nem tudtuk lebírni, / Volt egy szent szándékunk: gyönyörűket írni." — A lehetetlent persze én sem tudom le­bírni — néz rám elgondolkodva. — De van egy szent szándékom: gyönyörűket tenni — a faluért. Dulai Sándor Ifr. Réthey Prikkel Miklós Benyő Éva felvétele SZABAD FÖLD 5

Next