Szabad Föld, 1990. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)

1990-11-27 / 48. szám

r em ! Ki milyen esélyt lát: lesz-e háború az Öbölben? Egészen bizonyos, hogy nincs senki az amerikai politikai életben, aki a mostani, 1990. novemberi időközi választásokból határozott következtetéseket kívánna levonni az 1992-es elnökválasztás esélyeit illetően. Mégis: szinte minden elemzés szerint az Öbölháború miatt kialakult hangulatot már mint a két év múlva sorra kerülő elnökválasztáshoz tartozó előjelet kell értelmezni. . . A lényeg, a november eleji amerikai belpolitikai eseménysor igen tömören összefoglalható. Az időközi választás eredményeként a szenátusban, amelynek száz tagja van, most 55:45 az arány a demokraták javára. A képviselőházban még a múltkorinál is erősebbek a demokraták, ott 259:175 arányú a többségük. A választás óta hattal több új demokrata kormányzó van. A törvényhozásban és a kormányzói karban tehát igen határozott demokrata többség van a republikánus Bush elnökkel szemben. Számos elnök volt már hasonló helyzetben. Az azonban igaz, hogy ha egy elnök háborúba akarja vinni az Egyesült Államokat, lehetőleg meg kell ehhez szereznie a kongresszus (azaz a szenátus és a képviselőház) támogatását. Ez századunkban mindig fontos kérdés volt: az első világháború idején Woodrow Wilson, a második világháború idején F. D. Roosevelt elnök számára volt döntő, hogy a szenátorok és a képviselők többsége támogassa. Amikor pedig Truman elnök a koreai háború kezdetén amerikai csapatokat vetett be, az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatára hivatkozva egyszerűen nem kérdezte meg a washingtoni törvényhozást. De most, 1990 novemberében még csak Szaúd-Arábiában vannak amerikai csapatok, egyelőre — legalábbis addig, amíg ezeket a sorokat írjuk — az Öböl-térségben még egy revolverdörrenés sem volt, nemhogy háború; vajon miért éppen ez a bizonyos, a világsajtóban mindennap újra meg újra feltett kérdés ismétlődik meg újra? A kérdés, amely pontosan megfogalmazva is hangzik: „Megindítja-e immár több mint kétszázezer fős hadseregét Bush elnök Szaddám Huszein ellen?” A kérdésre Bush elnök, Baker külügyminiszter, Cheney hadügyminiszter eddig mindig azzal felelt: mindent megpróbálnak a válság békés megoldására, Szaddám Huszeinnek ki kell vonnia megszálló seregeit Kuvaitból, remélhetőleg a szigorú blokád megérteti majd vele, nincs más útja. .. A szenátus külügyi bizottságának elnöke, Clairborne Pell szó szerint ezt mondta: „Az USA-nak csak amerikai túszok meggyilkolása esetén kellene hadba lépnie.” Lee Hamilton, a képviselőház középkeleti bizottságának elnöke pedig ezt: „Időt kell adni a szankciók hatásának érvényesülésére, addig diplomáciai erőfeszítéseket kell tenni.” Lugar republikánus szenátor, Bush elnök pártbeli társa félreérthetetlen célzattal azt kívánta: hívják össze minél előbb a szenátus és a képviselőház rendkívüli ülését, hogy a törvényhozók döntsenek, felhatalmazzák-e az elnököt a haderő bevetésére. A republikánus szenátor azt nem mondta, hogy a demokrata többségű törvényhozás lefogná Bush kezét, de a rendkívüli ülés emlegetése egyáltalán nem zárja ki, erre is gondol. Sokan vitatják a közvéleménykutatások hitelét; a kétkedések alapja mindig az, hogy elég széles-e a megkérdezettek köre, és vajon tényleg egy egész nemzet álláspontját képviselik-e a válaszok a közvélemény-kutatók kérdéseire. Akár elfogadjuk a kételyt, akár visszautasítjuk: a novemberi amerikai közvélemény-kutatások megkérdezettjeinek 62 százaléka elkerülhetetlennek látja a háborút, mert Szaddám Huszein makacs. Ugyanennek a kérdéssorozatnak része volt, hogy vajon biztosak-e a megkérdezettek az amerikai győzelemben — a válasz 84 százalék igen volt. Már egyáltalán nem ilyen egységes a válasz, amikor a kérdés úgy szól, mennyi ideig tarthat az Irak elleni háború. 29 százalék azt gondolja, hogy egy teljes év kell Bagdad legyőzéséhez, 28,5 százalék pedig két hónapra becsüli a háború tartamát, de vannak kéthetes, másfél éves, harminc és hatszáz napos becslések is ... Ha ehhez a kérdés-felelet-kavalkádhoz odaillesztünk két hírt, még hosszasabban el kell gondolkodni azon, milyen súlyos prolmák bukkanhatnak fel, ha a háborús megoldásra kényszerül Bush elnök és kormányzata. Az első hír Törökországból érkezett. Az iraki hadseregből szökött katonák (közöttük tisztek) véleményét idézte egy távirati iroda, ezek azt jósolják, hogy az iraki hadsereg fele megadná magát, ha szembekerülne az amerikai hadsereggel. A másik hír amerikai eredetű. Washingtoni katonai körök úgy becsülik, hogy ha kirobban a háború, az első 12 nap valószínűleg 30 000 körüli áldozatot követel majd. Mindkét szám becslés, mindkét szám valószínűleg eltúlzott, mindkét számot tekinthetjük ,a propagandaháborúban használt fegyvernek is ... Az már azonban nem propagandaszöveg, hanem felderítő jelentések által is megerősített értesülés, hogy Irakban nagy mennyiségű vegyi fegyver áll bevetésre készen, hogy mintegy 20 darab ezer kilométeren felüli távolságra kilőhető óriásrakéta van iraki silókban, hogy valahol egy rejteküzemben iraki technikusok igen közel járnak ahhoz, hogy nukleáris robbanótestet állítsanak össze. Igaz, az is tény: a november derekán felbocsátott két amerikai műhold észleli és azonnal földre, megfelelő helyre jelenti, ha Irakban rakétát lőnek ki,és az menet közben eltalálható. Amerikai katonai szakértőket idézve több lap azt írja: az időjárási viszonyok január közepétől február közepéig a legjobbak egy, az Öböl-térségben megkezdendő kombinált szárazföldi és légi invázióra. Egy pszichológus a minap egy New York-i lapban arról írt: a sivatagban állomásozó katonatömegnek — minden támogatás, szórakoztatás mellett is — aligha van lelki tartása 3-4 hónapnál tovább a várakozásra, semmittevésre. Ha ehhez még hozzávesszük azt a tényt, hogy egy olyan mélyen vallásos iszlám országban, mint Szaúd-Arábia, a márciusban kezdődő Ramadan-ünnepen az odavezényelt nem iszlám hadseregek nem kapnának támogatást a támadáshoz, kiszámítható, hogy Szaddám Huszeinnek nincs túlságosan sok ideje a Kuvaitból való kivonulásra. Gárdos Miklós 10 SZABAD FÖLD IKREK, KÉTSZER Demis és Amanda Humán Johannesburgból nem mindennapi dologgal dicsekedhetnek. Tizenhat hónap alatt kétszer születtek náluk ikrek, miközben soha nem akartak nagy családot. „Már az első terhességemnél nagy volt a meglepetés, amikor az ultrahangnál kiderült, hogy fiúikreim lesznek. Amikor az orvos a második terhességemnél is ikreket állapított meg — ez esetben lányokat —, nem akartuk elhinni. Állítólag nagyon ritka eset, hogy ilyen rövid idő alatt kétszer szülessenek ikrek.” Kemény idők következtek a szülőknél, mert a négy pici hajnalban egyszerre kelt. Fürdés után olyan a fürdőszoba, mintha egy szappangyár robbant volna fel, mindenhol szappan és víz. A férj egy nagy aranybánya személyzeti vezetője. A feleség nem megy többet vissza a munkahelyére, elég dolga van azzal, amíg ezt a négy gyereket lelkiismeretesen ellátja. Naponta 30 pelenkát cserélni, 30 cumisüveget megtölteni, közben főzni, vásárolni, mosni. „Jó lenne, ha több kezem lenne” — mondja. Az éjszakát a szülők már régen nem aludták át, hol az egyik, hol a másik gyerek sír fel. „De az öröm, amit a négy kicsitől kapunk, mindent kárpótol.” Egyvalamit azonban Amanda soha nem felejt el. Este, mielőtt halálfáradtan az ágyba zuhan, beveszi az antibébi-tablettát... Apaság, halél után A huszonöt éves Tanja Stumm három évvel ezelőtt ismerkedett meg egy kongreszszuson a 65 éves jómódú üzletemberrel Adolf Corneliusszal. Tanja aki folyékonyan beszél spanyolul és olaszul, mint tolmács dolgozott itt. Egyik este Adolf meghívta a lányt vacsorára, majd a szálloda bárjában töltöttek egy csodálatos estét. „Ezen az estén Adolf felajánlott nekem egy állást a cégjénél, magas fizetéssel, amit rögtön el is fogadtam. Másnap este ismét találkoztunk, de akkor már az ágyában kötöttem ki. És ettől kezdve viszonyunk lett, ami természetesen folytatódott akkor is, amikor a beosztottja lettem. Fülig szerelmes voltam Adolfba, annak ellenére, hogy tudtam, nős és van egy fia, aki három évvel idősebb nálam. Egyszer csak terhes lettem, Adolf természetesen nem akarta, hogy megtartsam a gyereket — ezért mindent meg is tett. Nagy összeget fizetett nekem és vett egy csodálatos autót — csakhogy vetessem el a kicsit. A kapcsolatunknak vége szakadt, ugyanis én ragaszkodtam a gyerekhez. Megértettem őt, nem haragudtam rá. De egyről nem mondtam le, ismerje el az apaságot a gyerek érdekében. Erről hallani sem akart. Bírósághoz fordultam, ahol Adolf még azt is letagadta, hogy viszonya volt velem. Még tanúkat is hozott arra, hogy a fogamzás idején nem is tartózkodott a városban” — mondta Tanja. Két évig elhúzódott a per, majd a bíróság vérvizsgálatot rendelt el. Közben Adolf Cornelius agyvérzést kapott és meghalt. Már halott volt, amikor az utolsó pillanatban levették tőle a vért. Az eredmény: valóban ő volt a gyermek apja. Most elindul egy másik per, ezúttal az özvegy és a fia ellen. Tanja ügyvédje szerint a kis Björn sokat fog örökölni, ugyanis Cornelius az egyik leggazdagabb ember volt Németországban. 1990. NOVEMBER 27. Michael, Liz Taylor fia Kevesen tudják, hogy a „Dallas” című tévésorozat, amelyet évek óta nagy sikerrel sugároz az összes nyugat-európai tévé , egyik legújabb , sztárja Michael Wilding, aki nem más, mint a világhírű Liz Taylor elsőszülött fia. A jóképű fiatalember, aki nagyon hasonlít az egykor gyönyörű mamájára, most új életet kezdett. Eddig szinte kórházakban lakott, ugyanis már tinédzserkora óta kábítószerezett, többször konfliktusba került a törvénnyel! Az egész gyerekkora elég zaklatott volt. Szülei — Liz Taylor és Michael Wilding — állandóan úton voltak a nagyvilágban, és vitték magukkal őt és öccsét is. Amikor a szülők elváltak és anyja hozzáment Richard Burtonhöz, tovább folytatódott ez az élet. Hol Angliában, hol Olaszországban, hol Svájcban laktak. Tizenhat éves volt Michael, amikor megelégelte ezt az életformát, és egy hippicsoporttal Indiába utazott. Egy évre rá elhagyta Indiát, és 17 évesen feleségül vette barátnőjét, Betth-t, de egy év múlva elváltak. Ebből a házasságból született egy lányuk, Leyla, aki most 19 éves. Egy másik kapcsolatából is van egy lánya, Naomi, aki jelenleg 15 éves. Michael most rendezett körülmények között él, újból megnősült. Filmszínészként keresi a kenyerét. Liz, aki a nehéz időkben mindig a fia mellett állt anyagilag és erkölcsileg, most nagyon boldog. Az óriás fiú Jürgen Ladannak hívják ezt az amerikai óriás kisfiút, aki legszívesebben almalevet iszik és fagylaltot eszik. És amikor éppen nincs az iskolában, akkor kedvenc időtöltése a kézilabdázás. Olyan ez a gyerek, mint a többi, mégis más. Ugyanis egy ismeretlen betegség folytán óriásra nőtt — és még tovább fog nőni..Hétéves, 180 cm magas, a súlya 90 kiló. Már kiskorától kezdve szaladgáltak vele orvostól orvosig, de senki nem tudott a gyereken segíteni. A szülők nagyon aggódtak, mi lesz, ha a gyerek iskolába kerül — biztos állandóan csúfolni fogják iskolatársai. De nem így történt, az osztály rögtön befogadta Jürgent és megszerette.