Szabad Föld, 1993. július-december (49. évfolyam, 27-52. szám)
1993-10-26 / 43. szám
1993. OKTÓBER 26. GYERMEKVILÁG fcgjf) A hattyú, a csuka meg a rák Volt egyszer valahol, egy nagy-nagy víz partján egy kocsi. Barátja, egy kis pej színű csikó kihúzta őt a víz partjára, de aztán hirtelen kedve kerekedett futkározni a közeli réten, és a kiskocsi hiába várta, nem is jött viszsza. Ázott-fázott szegény kocsi, cibálta a szél, taszigálta, de magában csak nem tudott elindulni, pedig a legszívesebben vágtatott volna már haza a fészerbe, ahol a testvérei voltak. Egyszer csak kidugta fejét a vízből egy csuka, s megkérdezte a kiskocsit, hogy mi baja van. - Ó, én nagyon szívesen segítenék rajtad - mondotta -, de hát egymagamban nem érzem elég erősnek magamat ahhoz, hogy hazavigyelek. Itt fogok fürödni melletted addig, amíg jön valaki, s akkor majd egyesült erővel hazahúzunk. Nem is kellett soká várnia, mert alighogy visszabukott bukfencezve a vízbe, megjelent, nagy ollóit csattogtatva, a rák. - Hallottam ám a történetedet, kiskocsi! - reszelte meg a torkát a rák. - Hát eljöttem, hogy felajánljam neked a segítségemet. - Akkor hát már ketten volnánk! - kiáltotta a csuka. Ebben a pillanatban nagy szárnysuhogás hallatszott, s mint egy nagy, fehér hópehely, oly könnyedén libegett le a kocsi elé egy hattyú. A kiskocsi arra gondolt, hogy a hattyúnak biztosan jó szíve van - megkérte tehát, hogy segítsen a csukának meg a ráknak. - Hárman vagytok - mondta a kocsi -, hárman biztosan haza tudtak húzni, mert hiszen ide egy csikó hozott. Elsőnek a hattyú fogta be magát a rúd mellé, aztán a rakoncátlan csukát fogta be a rák, ő pedig a hátsó keréknél szorgoskodott. Hanem hiába erőlködtek mind a hárman, a kocsi meg se moccant. A hattyú mindenáron föl akart (Bábszky Zoltán rajta) emelkedni a levegőbe. A csuka úszott befelé a vizek mélyébe, a rák meg hátrafelé igyekezett. Amikor alkonyodni kezdett, a rák dühösen abbahagyta a munkát, s elment. - Még azt se mondta, hogy jó estét! - dohogott a csuka. - No, Isten megáldjon, kiskocsi! - Ezzel ő is úgy eltűnt, mintha ott se lett volna. Hanem ezt már a szelíd hattyú sem állhatta, ledobta magáról az istrángot, és eltűnt, amerről jött. A kiskocsi pedig csak búsult ott magában, és azon tűnődött, hogy vajon miért nem tudták őt hazahúzni. Ekkor megszólalt mellette a fán egy vén bagoly: - Megmondom én neked, hogy mi volt itt a baj! Nem volt közöttük egyetértés. A hattyú az égbe tört, a csuka a vízbe igyekezett, a rák pedig hátrált. Hárman háromfelé húztak téged, kiskocsi, pedig ha mind egyfelé húztak volna, már régen otthon volnál!7 kiskocsi pedig búsan ZAR állt, és talán még ma is ott állna, ha nem jut eszébe a kis pej csikónak, hogy kint felejtette a víz partján. De egyszer csak eszébe jutott, kiszaladt érte, és viháncolva hazahúzta rég nem látott kocsitestvérkéi közé a fészerbe. (Orosz népmese) A Kereskedelmi Bank Rt. összes fiókja és a K & H Brókerház napi árfolyamon forgalmaz kárpótlási jegyet. A vételi és eladási árfolyamok a Napi Gazdaság, a Világgazdaság és a Magyar Hírlap című napilapokban jelennek meg. Kárpótlási jegy ellenében a bankfiókokban jegyezhető az adókedvezményre jogosító Profit Befektetési jegy. A Profit Befektetési jegy jegyzésénél a kárpótlási jegyek napi árfolyamon kerülnek beszámításra a jegyzési árba, melyhez a Bank a jegyzett névérték 65%-ig igénybevehető hitelt is nyújt. További felvilágosításért forduljon bizalommal a Kereskedelmi Bank Rt. legközelebbi fiókjához. ©©^\üA©9 _'UWiKsWi, _____________________________________________________________________________________________________ Egy hangszer Az alábbi nyolc-, illetve négybetűs szavakat helyezzétek el a megfelelő mezőben, amerre a kis nyíl mutatja. Helyes megfejtés esetén, a ponttal jelölt négyzetek betűit összeolvasva egy húros hangszer nevét kapjátok. Szivárgó, eper, burgonya, dugó, kósza, hír, szív, pindurka. Beküldési határidő: november 2. Címünk: Szabad Föld Szerkesztősége, Gyermekvilág 1428 Budapest 8., Pf. 52. Az október 5-i rejtvény helyes megfejtése: A-5, B-2 A sorsoláson 250 forint jutalmat nyertek: Boda Attila, Kiskunfélegyháza; Bercsényi Barbara, Mátravidéki Erőmű; Gáti Anikó, Pocsaj; Gyöngyösi Róbert, Rudolftelep; Kincses Kornél, Akasztó; Molnár Szandra, Buják; Molnár Marcell, Székesfehérvár; Tamás Zsolt, Penészlek; Tóth Balázs, Pér; Tóth Edina, Vál. LEVELEZNÉNEK Szalai Mária, 2475 Kápolnásnyék, Fő u. 770. Tizenkét éves vagyok. Hobbim a rejtvényfejtés, a zenehallgatás és a kertészkedés. Hasonló korú fiúk, lányok levelét várom. Mészáros Edina, 6111 Gátér, Petőfi S. u. 131. Tizenegy és fél éves vagyok. Szőkésbarna hajú és zöld szemű. Szeretnék 12- 13 éves lányokkal és fiúkkal levelezni. Hobbim a magnózás és a tv-nézés. Molnár Rita, 3000 Hatvan, Honvéd út 1. Tizenöt éves leszek. Szeretnék 14-17 éves fiúkkal és lányokkal levelezni. Hobbim a sportolás, az olvasás és levelezés. Kedvenc együttesem: Bonanza Banzai. Urbán Petra, 3600 Ózd, Újváros tér 3. 7/1. Tizennégy éves vagyok. Egészségügyi szakközépiskolába járok. Kedvenc énekesem Michael Jackson. Hasonló korú fiúk-lányok levelét várom. Németh Andrea, 9791 Torony, Rohonczi u. 24. Tizenkét éves leszek. Hasonló korú lányokkal szeretnék levelezni. Hobbim: olvasás, sportolás, zenehallgatás, tánc. Ha lehet, fényképes leveleket várok. Marton Zsolt, 8452 Halimba, Dózsa György u. 12. Tizennégy éves fiú vagyok. Lányokkal leveleznék. Enyhén molettek előnyben. Hobbim: kerékpározás, testépítés, szalvétagyűjtés. Kedvenc együttesem a Z’Zi Labor, írjatok! Markó Szilva, 4177 Földes, Széchenyi u. 18. sz. Levelezni szeretnék 11-15 évesekkel, elsősorban fiúkkal, de lányok levelét is örömmel olvasom. Hajam színe barna, szemem kékeszöld. Hobbim: zenehallgatás, olvasás, nagyon szeretek levelezni, gyűjtöm a posztereket. Várom leveleiteket! Túri Anett, 1913 Csanádpalota, Szegfű u. 4/a. Tizenhárom éves, barna hajú, kék szemű lány vagyok. Szeretnék hasonló korú fiúkkal és lányokkal levelezni. Hobbim az úszás, a lovaglás és a zenehallgatás. Fényképes leveleket várok. Für Szilvia, 2769 Tápiószőlős, Kölcsey út 7. sz. Tizennégy éves vagyok, 11-12 éves fiúk-lányok levelét várom. Hobbim a zenehallgatás, az olvasás és a levelezés. Nyitrai Andrea, 2766 Tápiószele, Ibolya út 65. sz. Tizenegy éves vagyok, hasonló korú fiúk-lányok levelét várom. Stass Rita, 3212 Gyöngyöshalász, Jókai út 36. Leveleznék 13- 14 éves fiúkkal-lányokkal. Minden levélre válaszolok. Dobos Edina, 4090 Polgár, Csokonai u. 37 sz. Tizennégy éves vagyok. Szeretnék levelezni hasonló korú fiúkkal és lányokkal. BEISKOLÁZUNK 1994. február 1 -jével indulóan a GAZDASSZONYKÉPZŐ-be érettségizett lányokat. Képzési idő 1,5 év (3 félév) teljes bentlakással. FELVÉTELI FELTÉTEL: » gimnáziumi, vagy nem mezőgazdasági szakközépiskolai érettségi; » egészségügyi alkalmasság! Jelentkezés: 1993. november 15-ig személyesen vagy levélben! Cím: Mezőgazdasági Középfokú Szakoktatási, Továbbképző és Szaktanácsadó Intézet. 6440 Jánoshalma, Béke tér 13. Telefon/fax: 77/321-746. Hamarosan az utazási irodáknál-3 Uj Day mmm . SZABAD FÖLD 17 Furcsa [k&SS®sságj Vízszintes: 1. Egy bölcs gondolat első része. Zárt betűk: Y. A. 14. Fokozatosan eltömődő. 15. Halak otthona a lakásban. 16. A gondolkodás szerve. 17. Baszk terrorszervezet. 19. Kelet-Ázsiában használt hosszmérték. 20. Doktori minősítés. 21. Megváltoztat. 23.... crucis, a gyötrelem útja. 25. Ivanisevics, a kiváló teniszező személyneve. 26. ... Csiang folyó Kína déli részén. 27. Meredek folyószegély. 29. A névtelen szignója. 30. ... mail, légipostával. 31. Kárt okoz. 32. Kossuth-díjas színész volt (Lajos). 33. Földrész. 36. A Száva mellékfolyója. 37. Napos félsziget a Fekete-tengerben. 39. Durva megszólítás. 40. Keleti táblajáték. 41. Kosár. 42. Lányunk férje. 43. A germánium vegyjele. 44. Ritka női név. 46. Vezérkari főnök volt az osztrák-magyar hadseregben (Artúr). 47. Folyadék apró buborékokat fejleszt. 49. Urán, szén és jód. 50. Vonat közepe! 51. Autó, angolul. 52. Téli sportszer. 53. A Magyar Televízió elnöke volt (Elemér). 55. Könnyed. 57. Ferde, rézsútos irányú. 59. Az a másik. 60. Vegyi csoport. 61. Búzadara. 62. Computertomográf. 63. Újság. 65. Névutó és igekötő. 66. Unszol. 69. Mosószermárka. Függőleges: 1. A Giselle című balett francia zeneszerzője. 2. Hosszan tartó kellemetlen hang. 3.... volt, hol nem volt; mesekezdet. 4. A ruténium vegyjele. 5. Az édes.... Fellini ismert filmje. 6. Idegen tagadás. 7. Indulatszó. 8. Csattanós, kétségbevonhatatlan. 9. Római 1006. 10. Visszás! 11. Duzzogva neheztel. 12. Táppénzre vesz. 13. Afrikai tó, a másik neve Edward-tó. 18. Haraszt. 22. Fővárosi kerület. 24. Szigetlakó nép. 25. Gyakorító képző. 26. A gondolat második része. Zárt betűk: E. N. 27. ... Cramling, svéd sakkozónő. 28. ... Diavolo, Auber operája. 30. Régi űrmérték. 32. Strázsa. 34. Déligyümölcs egykettede. 35. Rabság jelképe. 36. Teherautó. 37. Kis keresztutca. 38. Eredményesen kérése. 41. Vulkáni sziget Szumátra és Jáva között. 42. Ütlegel. 45. Te és én. 46. Anna idegen változata. 47. Tánclépés. 48. Vasúti kocsi fülkéje. 50. Hírhedt terrorszervezet. 51. Hamisan játszik. 53. Személyéhez. 54. Lám. 55. Elek! 56. Mályvaféle dísznövény. 58. Német közgazdász (Friedrich, 1789-1846). 60. Az adóhivatal közismert rövidítése. 62. Fizikai mértékrendszer. 64. Az egyik szülő. 67. Francia arany. 68. A tallium vegyjele. 70. Görög betű. Beküldendő a vízszintes 1., és a függőleges 26. sorok megfejtése. A megfejtéseket kérjük november 2-ig levelezőlapon szerkesztőségünk postacímére (1428 Budapest 8., Pf. 52) beküldeni. A nyertesek névsorát a Szabad Föld 1993./45. számában közöljük. Az október 12-én megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Szomszédok. Derrick, Dallas, Família Kft. Tetthely. A sorsoláson háromszáz forintot nyertek: Andrekovics Éva, Pátroha; Bödecs Péter, Csikvánd: Csernok Ferenc, Budapest; Domokos Tímea, Ősi; Erdős Hanna, Tiszaföldvár; Füleki Beáta, Rábapordány; Gál György, Hajdúvid; Gyöngyösi Mihály, Balotaszállás; Hegyi Szilvia, Palotás; Juhász Imréné, Parád; Kanta József, Zalaegerszeg; Lakner Ferenc, Kurd; Molnár Józsefné, Szigetvár; Paróczi Zoltán, Becske; Ribai András, Kisnémedi. A jutalmat postán küldjük el a nyerteseknek. rr^T7ntoTTóR»i i miqttö unióig **■ ^vilidig A héten E az 5 találat kc W nyereményalapját |100 MILLIÓS AOT forintra uá ^^kiegészítjük /S