Szabad Föld, 1997. július-december (53. évfolyam, 26-52. szám)

1997-11-11 / 45. szám

18 Szabad Föld i Névtábla, merre vagy? Schuszter Pálné vecsési la­kos írta nem a maga települé­séről, hanem Pomázról: „Pomázra ment férjhez a lá­nyom. Ezekben a napokban lá­togattam meg először. Igaz, ami igaz, lakóhelyének kör­nyezete sokkal szebb, mint Ve­­csésé. Hegyek-dombok-erdők övezik. Gyermekem büszkén mutatta a polgármesteri hiva­tal előterében kiállított kőszar­kofágot. Már az ókorban is ko­moly lakott hely lehetett a mai nagyközség helyén. Eldicseke­dett a művelődési házban mű­ködő diszkóval is. Abban dzsesszklub van. Az se utolsó dolog, hogy a helység határá­ban lévő nagy gyümölcsösben, a Szedd magad!-akció jóvoltá­ból a nyár derekán kilónként százforintos áron finom őszi­barackhoz juthattak, most pe­dig ugyanott ötven forint az al­ma kilója... Van azonban né­hány nagy baj Pomázon. Első­sorban a főutca. Nagy sze­mély-, teherautó- és autóbusz­áradat zúdul végig rajta, egész nap. Dobogókő és Pilisvörös­­vár felé rohannak a keskeny úton a járművek. Az út szélén lévő házak ablakait egész év­ben zárva kell tartaniok az ottlakóknak, így lányomék is rabként élnek ott. Pedig talán a forgalom megosztásával, ha egyirányúvá tennék az átmenő forgalmat, enyhíteni lehetne az ott élők keserűségén. Azt meg egyszerűen nem értem, mi az oka annak, hogy se az út elején, se ott, ahol az kilép a község­ből, nincs helységnévtábla." Városlakók a falunál is messzebb Dobos Csaba lakihegyi ol­vasónk gondja: „Ahol mi élünk, a lakihegyi nagy adóról nevezetes. Hogy miként élünk, annak nincs hí­re. Ezernél többen teremtet­tünk itt otthont magunknak. A többség Csepel és Szigethalom gyáraiban kereste-keresi a ke­nyerét. Papíron városlakók va­gyunk. Szigetszentmiklóshoz tartozunk. Itt azonban csak egy óvoda és egy háziorvosi rendelő van. Gyermekeink so­­kadmagukkal Halásztelekre jártak iskolába. Még a tanáraik is lenézték őket, s fölényesen így emlegették fiainkat-lánya­­inkat: azok a lakihegyiek. A város központjától, melyhez tartozunk, hat-nyolc kilométer a távolság. Mivel oda csak Cse­pelen vagy Szigethalmon át le­het eljutni, az utazási idő oda­­vissza két óra, az útiköltség pe­dig százhúsz forint. Nincs ná­lunk olyan közösségi helyiség, ahol megfelelő szabadidő­­programot vagy kulturális ren­dezvényt lebonyolíthatnánk. Idei majálisunkat egy vendég­lő területén kellett megrendez­nünk. Ez sokakat távol tartott. Létrehoztuk az idén a Laki­hegyi Kulturális Egyesületet annak érdekében, hogy közös­ségünk szociális, kulturális és egészségügyi igényeinek kielé­gítésében segítsünk. Eddig csak húsz tagot sikerült munkánkba bevonni. Pedig égetően sürgős volna tevékenységünk kiter­jesztése annak érdekében is, hogy a drog és az alkohol ne ra­gadja el a fiataljainkat. Arról nem szólva, hogy egy jogászra és egy könyvelőre is szüksé­günk volna ahhoz, hogy egye­sületünk a jogszabályoknak megfelelően működjék." Gércei kívánságok Farkas Lajos Gércéről egész kívánságlistát - ha úgy tet­szik, ötletgyű­jteményt - kül­dött: „Lakóhelyem kis község Vas megyében. Az 1960-as népszámlálás szerint akkor kétezer lakosa volt. Ma jó, ha ezerháromszáz-ezernégyszáz lélek van nálunk. Fő gondunk, hogy a község igen elörege­dett. Nagyon sokan túl vannak már a hetvenen. Gond a mun­kanélküliség is. Az önkor­mányzatra nagy terhet ró a munkanélküliek segélyezése. Bár szerintem lehetne könnyí­teni a helyzeten. Be kéne vonni a gond megoldásába a faluban működő téeszt, tápkeverőt, varrodát. Ezeket érdekeltekké kéne tenni abban, hogy a helyi munkanélküliek közül minél többnek adjanak megélhetési lehetőséget. De jobban kéne se­gíteni a 75 éven felülieket is. Ők többnyire már betegesek. Nem képesek önmagukról gondoskodni. A munkanélkü­liek közül sokan vállalnák egy­két idős, beteg ember segítését, gondozását, így tulajdonkép­pen meg is dolgoznának az ön­­kormányzattól kapott segé­lyért. Pár évvel ezelőtt a gázt be akarták vezetni a faluba. A szándék megfeneklett. Főleg azért, mivel az idősebb kis­nyugdíjasok nem tudtak rá tíz­ezreket előteremteni... De ez maradhat így?... A falu nyu­galmát szolgálná, ha megala­pítanák nálunk a polgárőrsé­get. Ezen belül sok járadékost lehetne foglalkoztatni, de má­sok is szívesen vállalnának ilyen elfoglaltságot... Megem­lítem még a helyi iskola hely­zetét is. Jelenleg külön épület­ben oktatják az alsó és a felső tagozatosokat. Nagyon régi, elavult épületekben. A termelőszövetkezet tíz év­vel ezelőtt hatalmas, emeletes irodaépületet létesített, s az most nincs megfelelően ki­használva. Talán ha nyolcan dolgoznak benne. Úgy tudom, volt idő, amikor a téesz szíve­sen megvált volna az ingatlan­tól. Az az objektum - kisebb át­alakításokkal - nagyszerű mo­dern otthon lenne az iskola számára. Megoldható volna?" Malomház és turizmus Egy önmagát szerénység­ből megnevezni nem kívánó pusztaszeri olvasónk gondo­latai: „Pusztaszeren élek, Ópusz­taszer szomszédságában. A két helység között mintegy tíz kilo­méter a távolság. Úgy érzem, a két Pusztaszer testvértelepülés lehetne. Ez a két polgármeste­ren múlik. Nem tudom, mi az akadály. Mert szerintem ehhez pénz sem kellene. Nálunk van egy régi malom­ház. Semmit se kezdenek vele. Kis alakítással hasznosítható lenne. A hét vezér hét dombja közül az egyik itt van, kis szo­borral. A szoborhoz kijárnak a gyermekek, és megtartanak egy-két ünnepséget. Van egy al­kotóházunk, kicsi forgalom­mal. Van egy szép arborétu­munk is, de az iskolás gyerekek nagy része nem tudja, hol van a kutatóház és a madárrezervá­tum. Miért? Nincs kivezető kö­­vesút, illemhely, folyóvíz, egy­két fából épült menedékház. Pe­dig ha ezeket megcsinálnák, könnyen ismertté válhatna ez a látni-, látogatnivaló ország-vi­lág előtt. Nincs, de nagyon kellene Pusztaszert Tömörkénnyel és Ópusztaszerrel összekötő kö­vesd­­. Kellene egy igazi temp­lom is. Az iskolának kellene egy szép, tágas tornaterem. Sorol­jam még? Kellene továbbá fény­másoló meg néhány számító­gép. De máris sok a »kellene«­­ből." Perkátai álmok Tizenöt éves diáklány a Perkátán élő Toldi Zsófia Má­ria. Ő a „kell"-eket felsoroló­kat álmodozóknak nevezte. „Megkérdeztem több jó is­merősömet, mik a kívánságaik, igényeik településükkel kap­csolatban. Elhangzottak ötle­tek, álmok bőven. Mint példá­ul, hogy kellene egy kultúrház, amelyben színjátszó kör, néptáncegyüttes működhetne. Sok szó esett a falusi turizmus­ról. Ehhez persze uszoda, strand létrehozása volna szük­séges. A lovaglás nálunk elég népszerű. Azt is fel lehetne használni a falusi turizmus fej­lesztésében... Nincs ok a csüggedésre, ha egy községben akad néhány, céloktól vezérelt és a közössé­gért cselekvő ember. Ilyen ná­lunk például Pavlicsek Nán­dor asztalos. Ő a helyi sport­egyesület elnöke. A megélhe­tését biztosító elfoglaltsága mellett sokat lót-fut, kilincsel a falu érdekében. Ezeket mondta nekem: - Pénzhajhász, érdeklőső, különös világban élünk. Per­kátán is ez bújik meg a legtöbb probléma hátterében. Az összefogás hiányzik. Mi a sportegyesületben a fiatalok jobbá tételét szeretnénk elérni. Őket a sport által egymás iránti tiszteletre, szeretetre igyek­szünk nevelni. Hogy az anya­giakon túl felébresszük ben­nük az igényt, amely szerint a falu lakosai közötti egyetértés és jó hangulat ugyanolyan fon­tos, mint a pénz... Álmaim egyike, hogy Kerkáta szép, tá­gas kastélykertjében egyszer sportcentrumot hozzunk létre. És én teszem hozzá: ugyan miért ne sikerülhetne?" Meggy nélkül Szorgalmas, kedves külső munkatársunk, Matiszkó Ká­roly Bodrogolasziból írta: „Arra csábít a Szabad Föld, hogy állítsam össze a helybeli kívánságok listáját. Közvéle­mény-kutatás kéne plajbász­­szal, notesszal. Kérdezni min­denkit. De hát kinek a papné, kinek a lánya. De ahogyan ara­­szolgattam botommal a vasút­állomástól még a nyári meleg­ben hazafelé, az iskola melletti villanyoszlopon láttam egy odaragasztott fehér cédulát. Gondoltam, valami hirdetés. Mert előtte három-négy fehér­cseléd akumlálta a szöveget. Megszólalt egyikük: - Jó lenne belőle vagy öt va­gonnal. Ha lúd, hát legyen kö­vér. Amikor tovább­ ballagtak, odasomfordáltam a plakáthoz. Ez volt rajta: »Szára nélkül sze­dett meggyet minden mennyi­ségben jutányos áron átve­szünk.« Hát megértettem! Jó volna belőle akár ötvagonnyi is. Mert az idén nem termett jóformán egy szem sem. Elvitte a tavaszi fagy, még virágzás idején. Tanulság: mindig az kéne, ami nincs. Ha esik, jó idő, ha hideg van, akkor meleg kéne. A betegnek egészségre, a sze­génynek pénzre, a munkanél­külinek kenyérkereseti lehető­ségre volna szüksége. A mával való elégedetlenségünk néha a múltba való visszapillantásra készteti az embert. Egy példa erre is: Összetalálkoztam a kedves Horváth Ferivel. Kis kézikocsit húzott, benne gázpalackkal. Tudta, megkérdezem, hát sza­vaim elé vágott: - Gallyért megyek az erdő­be. Ebből azt értettem, gázért megy a cseretelepre. Miért értettem így a monda­tát? Mert gyermekkorunkban a tüzelőbeszerzés egyebek közt abból állt, hogy gyalogol­tunk tíz kilométert a herceg er­dejéig a gallyért. És ez olyan mélyen megmaradt emlékeze­tünkben, hogy a korosabb em­berek a gázpalackért mentük­ben is azt mondják: »Gallyért megyek az erdőbe.« Lemondtam hát a közvéle­mény-kutatásról. Nincs az Is­tennek akkora notesze, amibe beleférne falum népének min­den kívánsága." Falatok Pusztabíró Mihály buda­pesti lakos a világvárosnak csak néhány óhajáról tájékoz­tatott: „Lehet harminc éve, hogy akkor még falun, legényem­berként több cikket olvastam a Szabad Földben arról, kéne a Duna-parti metropolisban egy parasztszállót létesíteni. Azért, hogy a rokontalan földműves­emberek ne a pályaudvarok várótermeiben éjszakázzanak, mert nincs pénzük a drága szállodára. Úgy tudom, nem lett a dologból semmi. Mint nálunk gúnyosan mondogat­ták, hogy is lett volna, hiszen se Lenin, se Sztálin nem írt ar­ról, hogy a parasztoknak ilyesmire szükségük volna. Tudtommal azóta se történt semmi az ügyben. A szállodai árak az USA-ból vagy Arábiá­ból jött utazóknak megfelel­nek, aki pedig Törtelről vagy Vasszilvágyról jön lapos pénz­tárcával Budapestre és nincs ismerőse, aki befogadná, for­duljon a hajléktalanok ottho­nához. És a körúton évek óta üresen áll a volt Royal Szálló épülete, mert nincs rá milliár­dos vevő. A vidékről Budapestre láto­gató vagy a létminimum körül kereső fővárosi lakos néhány éve még elfogadható áron el­verhette ékét a közületek által fenntartott büfékben. Nagyon egyszerű körülmények között, de szerény összegből is táplál­kozhatott az arra szoruló a vá­ros minden forgalmas helyén és a pályaudvarok közelében. Néhány éve külföldi vállalko­zók kezére kerültek a legna­gyobb forgalmú - ahogy mondták némi gúnnyal - »za­­báldák«. Az új tulajdonosok kicsinosították a helyiségeket, idegen nyelven megnevezett ételeket hoztak forgalomba, meglehetősen drágán. Csakugyan nem lehet olyan fogásokat is tartani, hogy azt a kis keresetűek is megfizethes­sék?" Csak egy zongora Szabó Attiláné Pécelről csupán egyetlen óhajról írt rö­viden, de határozottan: „A zeneiskolának jótékony célú rendezvényekhez egy hangversenyzongorára van szüksége. Erre nagyon kevés a pénz. Manapság rengetegbe ke­rülnek a hangszerek. Pedig a jó hangszerben örömét leli a tanu­ló is, a tanár is. És ez az öröm ki­sugárzik a hallgatóságra, a vá­rosra. Azok a gyerekek, akik örömüket lelték abban, hogy megfelelő zongorán tanulnak, örömére lesznek a városnak - s mint nem egy példa van rá a magyar zenetörténetben -, a vi­lágnak is." Kívánságlista Legutóbb arra kértük olvasóinkat, írjanak e rovatba lakóhe­lyükkel kapcsolatos kívánságaikról. Lett is foganatja felhívá­sunknak. Noha sok levélben ugyanaz volt olvasható - hogy a közművekkel való ellátottság hiányosságain kéne javítani, a közhivatalok ügyintéző­ kényelmeskedésén, a munkanélkülisé­gen -, akadt nem kevés egyéb kívánság is. íme közülük a válogatás: BOHANEK MIKLÓS FELVÉTELE Szabad Föld-est Szécsényben. A színpadon a helyi asszonykórus fa ODK­K 1997. NOVEMBER 11. Új szokások Életünk változásával új szokások is belépnek minden­napjainkba. Ezek a köszönés módjától a lagzik lebonyolításá­ig, a házszentelésektől a gyászszertartásig terjednek. Követ­kező összeállításunkban ilyen új szokásokkal szeretnénk megismertetni olvasóinkat. A megjelent írások beküldőit könyvjutalomban részesítjük. Bajor Nagy Ernő A NATURLAND INNO RHEUMA KRÉM A NATURLAND INNO RHEU­MA KRÉM természetes hatóanya­gokat tartalmazó hazai termék. Ki­váló klinikai és orvosi vizsgálati eredményeinek köszönhetően Ma­gyarországon kívül más országok­ban is nagyon kedvelt készítmény. Összetételében a rozmaring illóolaj, a levendula illóolaj, a kámfor és a mentol található meg. A rozmaring il­lóolaj biztosítja, hogy a termék a bő­rön keresztül gyorsan felszívódjon, a levendula kellemes, nyugtató hatást fejt ki, a mentol értágító és helyi ér­zéstelenítő valamint hűsítő hatású, míg a kámfor a vérkeringés fokozásában játszik rendkívül fontos szerepet. Orvosi szakvélemények alapján az INNO RHEUMA KREM eredménye­sen alkalmazható a társadalom min­den korcsoportjában: az idős emberek fokozatosan beszűkülő mozgáskészsé­ge következtében fellépő fájdalmakat enyhíti, a mozgásfunkciókat javítja, így reumás eredetű fájdalmaik csök­kennek, panaszaik ritkulnak. Ugyanakkor a krém az egész po­pulációt érintő reumatológiai kórkép kezelésében is ígéretes, ajánlott önál­lóan vagy a célzott gyógyszeres te­rápiák kiegészítése. Természetes hatóanyagainak kö­szönhetően a NATURLAND INNO RHEUMA KRÉM kiváló ered­ménnyel alkalmazható a reumás fáj­dalmak enyhítése mellett a bőrön megjelenő gyulladásos tünetek ke­zelésére is, a fájdalom csillapítására és izomlazítás céljából. A készít­mény tartós használata javasolt, így alkalmazva a krém hosszú távon is biztosítja a reumás tünetek okozta fájdalom enyhítését, elűzését. A reumakrém hatóanyagai ked­vező biológiai hatásokkal rendelkez­nek, mellékhatásuk még tartós hasz­nálat esetén sem ismert. Ha a fájdal­maitól szabadulni akar, mindenkép­pen próbálja ki a NATURLAND INNO RHEUMA KRÉMET! Kap­ható valamennyi gyógyszertárban és fitotékában! Hogy a mozgás mindenkinek öröm legyen... !

Next