Szabad Föld, 2001. január-június (57. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-19 / 3. szám
6 2001. JANUÁR 19 . Konyha gyerekeknek, rászorulóknak A Hortobágy szélén lévő Nagyiván óvodájában néhány napja új konyha és étterem nyújt étkezési lehetőséget a falu gyerekein kívül nyugdíjasoknak, valamint harminc rászorulónak. A csaknem tizenkétmillió forintos beruházáshoz négy és fél milliót adott az önkormányzat, a többit a Szociális és Családügyi Minisztérium, a térségi válságkezelési program és a Pénzügyminisztérium pályázatain nyerték. A kétszáz adagos, új berendezésű önkormányzati konyha és étterem korszerű körülményeket és jó minőséget biztosít. Karcagon ipari park létesült A Nagykunság fővárosának nevezett Karcag önkormányzata 1999-ben pályázta meg az ipari park címet a Gazdasági Minisztériumnál, s a cím használatáról szóló szerződést tavaly írták alá. Az önkormányzat most megalapította a Karcagi Ipari Park Kft.-t, hogy ez végezzen folyamatos marketingtevékenységet, és működtesse az ipari parkot, amely Karcag déli részén, a 4-es számú főút két oldalán valósul majd meg. Gyógymasszázs Túrkevén A túrkevei fürdőt gyógyfürdővé fejlesztik, már a napokban kiválasztják a kivitelezőt. A százötvenmilliós beruházás építése hamarosan megkezdődik, befedik a gyógymedencét, új öltöző, zuhanyozó, melegedő, büfé készül, és felépítik a gyógyászati egységeket is. Az októberi átadás után a gyógyulásra várók igénybe vehetik a tangentort, az orvosi gyógymasszázst, a szénsavfürdőt és más szolgáltatásokat. A költségek felét Túrkeve önkormányzata adja, a másik felét PHARE-támogatásból teremtik elő. Életmódklub Szilben A közösségi élet formálása és az egészségügyi ismeretek bővítésére Dománé Varga Hermina, a kisalföldi község pedagógusa több mint két esztendeje klubot alapított. A civil szervezet és programjai gyorsan népszerűvé váltak a falu lányai és asszonyai körében. A sziliek sok érdekes és hasznos orvosi előadást és kirándulást szerveztek. Tavaly ellátogattak a Balatonhoz és az Országházba, ahol megtekintették a Szent Koronát. A rác templom újra a régi A folyók városában páratlan műemlék tekinthető meg. A görög katolikus - közismert nevén: rác - templom, melyet 1997- ben kapott vissza Győr és környéke kétszáz fős egyházközössége, új fényében csillog. A felújítás negyvenmillió forintba került. A templom leglátványosabb darabja, a nagy szakértelemmel restaurált ikonosztázion, amely a hajótól választja el a szentélyt, ámulatba ejti a látogatót. A csodálatos - harminckilenc képből álló - kompozíció több mint három évtizeden át hányatottan, koromfeketén porosodott. Hidat avattak a Rábcán Bő harminc esztendőn át csak álom volt egy, a Rábca fölött átívelő híd a börcsiek számára. A hetvenes évek közepén használhatatlanná vált a korábban fából épített átkelő, így a zsákközségnek számító település lakói csak kerülővel juthattak el a szomszédos falvakba. Az álomból most valóság lett. A PHARE CBC-pályázaton nyert pénz ugyan kevésnek bizonyult, de a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium segített, így elkészülhetett a Börcsöt Ikrénnyel összekötő, 5,1 méter széles és 25 méter hosszú híd, melyhez másfél kilométeres kerékpárút is kapcsolódik. (A vidék híreit tudósítóink jelentéseiből állítottuk össze.) Szabadföld HAZAI ÉLET Gyümölcs áfájától, fiú az apjától Aranytojás nem kerül minden családhoz Díszhalszaporítás, baromfitenyésztés, komputertomográf az állatnemesítésben. Címszavak, amelyek Horn Péter akadémikusnak, a Kaposvári Egyetem rektorának pályáját jellemzik. Ha valaki azonban nem tudná, miképpen kell szakszerű egérversenyt rendezni, az is forduljon hozzá bizalommal. T. DÖGEI IMRE____ Az állattenyésztési tudományok mai főprofesszora bő fél évszázada egy 1A másik nemzetközi hírű magyar tv- A. A.dós - történetesen az édesapja - lakásában tartott rendszeres találkozóját a lépcsőházbéli haverokkal. A hatévesforma gyerkőc akkor éppen háziegereket szaporított, s a „tenyésztés próbája a verseny” jeligére fogadtak is, miként a felnőttek a lóversenyen. A szoba közepére terített lepedő szélén felsorakoztatták a mezőnyt, majd a másik végén megemelték a „pályát”, s az egerek hegymenetben nekilódultak. Az egérkorszaknak a szülők egyik váratlan hazatérése vetett véget. Általában jótékonyan szemet hunytak fiuk „állati” szenvedélyei felett, hisz volt kitől örökölnie. Hasonló korában az édesapja, Horn Artúr is mindent tenyésztett, ami tenyészthető. Tőle gazdásznemzedékek tanulták a szakmát, s nemcsak a katedráról. Háromkötetes, enciklopédikus jellegű Állattenyésztés című tankönyve máig alapműnek számít. Reá és Péter fiára igazán illik a közmondás: nem esik messze alma a fájától, hiszen a kaposvári tudós-tanár szinte leképezte apja iskolateremtő pályafutását. A szarvasmarha-tenyésztésben maradandót alkotó Horn Artúr professzor kilencvenesztendős, s már évek óta csupán a rádión át érzékeli a világ dolgait. A sors kegyetlen iróniája, hogy a teremtő utóbb feleségétől, a háromgyermekes családot melegséggel övező Franciska asszonytól is elvette a fényt. Horn Pétert régóta ismerem, s arcának finom áttűnéséből érzékelem: nem szívesen beszél szerettei szomorúságáról. Inkább egy életre szóló hatással bíró karácsonyi ajándékra tereli a szót. Hétéves korában akvárium állott a fa alatt, s a benne úszkáló egyik elevenszülő díszhal a sejtelmes fényben utóddal lepte meg tágra nyűt szemű új gazdáját. Az akvarisztika azóta is fogva tartja Horn Pétert, aki először 16 éves korában, egy nemzetközi konferencia legfiatalabb előadójaként számolt be új változatokat is eredményező díszdalnemesítő munkájáról. Mindez nyelvtudás nélkül aligha ment volna. A Horn családban azonban egészen szokványos volt, hogy olykor németül vagy angolul érdeklődtek, „mi volt az iskolában?”, s értelemszerűen a válasznak is a kérdés nyelvén illett elhangzania. - Ahogy visszaemlékszem, üzletnek sem volt rossz az akvarisztika - időzik kissé nemzetközi hírnevét megalapozó szenvedélyénél. - Már gimnazistaként anyagi függetlenséget teremtettem az öt-hatezres díszhaltenyészetemből. Az ötvenes évek vége felé háromötezer forintot is kerestem havonta, akkor, amikor a hazai átlagfizetések az ezer forintot sem érték el. Olyannyira jól hoztak az akváriumok, hogy egy időben havi nyolcszáz forint fixért az öcsémre bíztam a nem kevés időt és fáradságot igénylő táplálékbeszerzést. Horn Péter sokak szerint a szerencse fia, hiszen - némi túlzással - amihez nyúlt, az sikerült neki. Pedig a nagy emberek gyermekei gyakran életük végéig sem képesek a terebélyes fa árnyékából a napfényre kerülni. Ő meg sem próbálta túlszárnyalni a világ legjobb szarvasmarhafajtáival jól bevált keresztezési programokat megvalósító édesapját, aki 1970-ben - mindmáig egyedüli magyar kutatóként - megkapta az állattenyésztők legmagasabb nemzetközi kitüntetésének számító Aranytojás díjat. Egy családban elég egy dudás - gondolta magában -, s az állattenyésztés egyik leggyorsabban pörgő ágazatát, a baromfit választotta. Nem véletlenül! Hiszen Bábolnán éppen akkor - a hatvanas évek elején-közepén -, kezdett kibontakozni az iparszerű csirkehústermelés. Burgert Róbert, a későbbi legendás „vezér” hatalmas tempót diktált. Ebbe csöppent bele a kisebbik Horn. Szokatlanul magas követelményrendszer, s egészen progresszív fegyelem és rend jellemezte Bábolnát. Ott akkoriban kinyílt a világ, hiszen a fejlett államok szaktekintélyeinek sora vett részt a tenyésztési programokban. Könnyű nektek - mondották a szocialista szomszédokban élő hasonszőrű ismerőseim -, hiszen ti már a Nyugathoz tartoztok. Horn Péter pályája jó ideig szinte párhuzamosan futott a világ élvonalába törekvő magyar mezőgazdaságéval. Hiszen a hetvenes évtized fordulóján kezdődött a tengerentúli tejelő marhák tömeges importja. Európában Magyarországon vert gyökeret először a sertéshibridizáció, miközben a nagymenőnek tartott dánok néhány évtizede még a fajtatiszta tenyésztés mellett kardoskodtak. - A hetvenes évek elején a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolára hívott az intézményből idővel valóságos fogalmat teremtő Guba Sándor főigazgató. Magam sem hittem volna, hogy a vezetésemmel kidolgozott nemzetközi baromfiteljesítményvizsgálati módszer olyan maradandó lesz, hogy annak továbbfejlesztett változatát 1999-től az Európai Unió szabványa is átveszi. De említhetném a magyar kukorica sikerét is. Sörözés közben amerikai farmerek mesélték nekem, hogy amikor 1980-ban először jártak Magyarországon, egyszerűen nem hittek a szemüknek. Abban a hitben éltek ugyanis, hogy a legtöbb és legjobb kukorica náluk terem, Iowa államban. Dermesztő volt számukra, amikor a vasfüggöny mögött, egy piciny szocialista országban különb kukoricát láttak, mint otthon. Ebben az időszakban kutatóként is erősítette az önbecsülésünket, hogy mindenhol úgy fogadtak bennünket, mint egy avantgárd, fejlett agrárgazdaságú ország képviselőit. Nemrég ünnepelte tízéves évfordulóját a Kaposvári Egyetem Diagnosztikai Intézete. Az ötlet még a nyolcvanas évek közepéről való. Miért ne lehetne az orvosi gyakorlatban használt csúcstechnológiát, a komputertomográfot az állatnemesítésben is használni. Hiszen élő állapotban alkalmas a testösszetétel megállapítására, s ennek ismeretében kézenfekvő és gyors eredményeket hozhatna a tenyésztési gyakorlatban. Az iszonyatosan drága CT-berendezést végül is a humán gyógyászati és az állattudományi cél összekapcsolásának szokatlan, ám hatásos érvrendszerére építve, sikeres nemzetközi lobbizás révén hozta Somogyország fővárosába Horn Péter. Azóta is mindkét célra használják a műszert, noha pénzügyileg az emberi vizsgálatok tartják el a központot. Az már igazán nem az ötletgazda bűne, hogy mire a tomográfia igazán alkalmassá lett volna az állattenyésztés szolgálatára - vagyis napjainkra -, az állatok száma az újabb kori magyar történelemben példátlan mélypontra zuhant Burokban született emberünknek ezen a téren nem volt tehát igazán szerencséje. A mindig derűsnek tűnő kutatónál ilyen esetekben kerekednek felül az édesanyjától örökölt tulajdonságok. Vagyis a vidámság, a közvetlenség, a derűlátás. Segítségükkel nagyon rövid idő alatt képes kitörölni magából a kudarcokat. - Nem terhelem magam a haraggal sem. Egyszerűen nem vagyok hajlandó tartósan neheztelni senkire, hiszen nap mint nap látom magam körül, miként rogynak bele tehetséges emberek is versenytársaik utálatába. Nem vagyok ugyan vallásos, de rájöttem: egy ponton legalábbis minden vallás filozófiája közös. A tétel valahogy így hangzik: szeresd felebarátodat, mint tenmagadat! Horn Péter nem hajlandó tartósan neheztelni senkire Kohanek miklós felvétele A halottvirrasztó asszony nem szereti az ücsörgést WESSELY GÁBOR Nem ma volt, amikor Mariska néni Júliamajorból, a hat kilométerre lévő Fácánkertre járt iskolába gyalog. A kilencvenkét éves asszony, Takács Ferencné pontosan emlékszik lánykorára, a csípős, mezítlábas hajnalokra és a közvilágítás nélküli, sejtelmes éjszakákra. Nehéz sora volt, de úgy látszik, számára ebben rejtőzött a hosszú élet titka. Hiszen a hosszú élet receptje személyre szabott. A sors szereti a változatosságot. Van, akit robotolva, van, akit lázas semmittevés közepette tart e sártekén egy évszázadon át. Apja nem nagyon szívelte Mariska nénit. Már tizenhárom esztendős korában mezei munkára fogta - kapálás, aratás, dohányválogatás -, napszámba küldte a földbirtokos, Kunffy szőlőjébe - előfordult, hogy éjfélkor feküdt és háromkor kelt -, s ráadásul tizenhét esztendős korában belekényszerítette egy házasságba. A frigy nem sokáig tartott, mert az ifjú férj belehabarodott egy másik asszonyba. Végül útjaik végleg elváltak. Második férjével 1932-ben keltek egybe. Egy gyerekük született, de csak fél évet élt. A századelőn nagy volt a gyermekhalandóság: Mariska néni nyolcgyermekes családból származik, és csak négyen cseperedtek fel. Őelőtte egy testvére halva született, mert az anyja leesett a padlásról, az utána jövőt meg hamar elvitte a betegség. Férjével 1937-ben költöztek Júliából Tolnára. Mindketten a földdel foglalkoztak hosszú, boldog esztendőkön át. De már tizetnét éve megözvegyült. Úgy döntött, nem megy a rokonok nyakára, s inkább eltartási szerződést kötött. Ahhoz képest, hogy hétéves korában majdnem elvitte a spanyolnátha az orvos nélküli majorban, elég jól tartja magát Mariska néni. Édesanyja negyvennyolc esztendőt élt; azt hitte, neki se jut sokkal több, s lassacskán rádupláz. Kényesnek, pedánsnak, rendszeretőnek ismerik. Ha kilincset fog más után, kezet mos. Egy dolgot nem szeret: ücsörögni. Télen maga lapátolja a havat, nyáron konyhakertet művel, meszel, befőttet rak el, süteményt, száraztésztát készít Ruháit is saját kezűleg szabja, varrja. Tévét nem néz, mióta műtötték a szemét szürkehályoggal, de rádiót rendszeresen hallgat. Szereti a szép énekeket. Régebben sokat járt búcsúba - Vodiára, Gyüdre, Szentivánra, Máriaremetére, Andocsra tagja a rózsafüzér-társulatnak is. Néhanapján megszédül, néha felhomályosodik a látása, hébe-hóba nem jól hall, de állandósult testi panasza nincs. A biztonság kedvéért bottal jár, amit hol kinn felejt a konyhában, hol benn a szobában, tehát nincs egyértelműen ráutalva. Ugyanez a helyzet a szemüveggel is. A nyaka kissé duzzadt Ennek az a magyarázata, hogy annak idején sok terhet cipelt, fejen. Mariska néni halottvirrasztó. Százakat kísért utolsó útjukra. Saját temetésére is gondolt már. Mindig szerényen élt, alighanem ez tekinthető élete legjelentősebb beruházásának. Tíz éve, amikor komoly háztáji summát kapott a téesztől, húszezer forintos érckoporsót vett, szemfedelet és két tartós művirágkoszorút. A drága portékát a fölső szobában tartja, legbecsesebb bútorai társaságában.