Szabad Föld, 2005. január-június (61. évfolyam, 1-25. szám)

2005-02-25 / 8. szám

Szabadföld2005. febuár 25. A vidék családi hetilapjaKultúra IRÁNYTŰ SZÍNHÁZ Igazi ritkaságot kínál a kecskeméti Katona József Színház, mely gyors egymásutánban kétszer is a népszerű XIX. századi szerző, Eugene Scribe darabját tűzte műsorára. Elsőként a Kamaraszínházban az Adrienne, avagy a por művészete című, kevésbé ismert és keveset játszott drámát mutatták be Zsótér Sándor rendezésében, a címszerepben Börcsök Enikővel. A francia szerző a színpadi és a szerelmi intrikák világába vezet, a főszereplő, Adrienne ugyanis kora, a XVIII. század legnagyobb tragikája volt. A nagy színpadon Seribe Egy pohár víz című, világszerte igen gyakran játszott darabját láthatja a publikum. A Madách Színház előadását hozták el Kecskemétre, Kerényi Imre rendezésében. Az angol királyi udvarban játszódó darabban többek közt Timkó Eszter, Balog Anna, Piros Ildikó, Huszti Péter és Kautzky Armand lép fel. (Az Adrienne a következő héten március 1-jén és 3-án este 7-kor, az Egy pohár víz február 25-én, 26-án, 27-én, március 1-jén, 2-án, 3-án este 7-kor tekinthető meg. Újvári Sándor fotóján az Adrienne egyik jelenete látható Kertész Katával és Balogh Erikával.) P. E. KIÁLLÍTÁS Botár Edit akvarellkiállítása Bolyongásaim Erdélyben és a világban címmel március 20-ig látható a budapesti Vármegye Galériában. A jubileumi tárlat a 75. születésnapját ünneplő festőnő 75. egyéni kiállítása. A művész évtizedekig a Kolozsvári Bábszínház díszlet- és bábtervezője volt. Húsz éve csak a festészetnek él. Emberként-alkotóként sokat kapott szülőföldjétől, és akvarelljein, tusrajzain sokat is ad vissza. Légies szépségű vízfestményein megörökítette a táj és az épített világ évszakonként változó varázsát. A kalotaszegi harangláb, Kolozsvár, Toledo és Párizs templomai, a Maros- és a Szamos-part álomszerű felidézése mellett ott sorakoznak a téli Hargita, Velence, a spanyol falu és a görög színház megragadó képei. A színek és formák impresszionista látásmódja mögött biztos technikai tudás, meleg érzelmi háttér áll. (Képünkön a Farkas utcai templom Kolozsváron című festmény.) L. I. FILM Étkezés, öltözködés, utazás, egyéni pénzkezelés - mi köze mindennek a környezetvédelemhez s egy emberibb, szolidárisabb, igazságosabb társadalomhoz és világrendhez? A fejlett országok gondtalan fogyasztói hogyan hatnak a szegény országok sorsának alakulására? A fogyasztás lehet-e más, mint a minél többet-minél-olcsóbban hajszolása? Körösi Zsuzsa Franciaországban forgatott Mi döntünk című dokumentumfilmje ezekre a kérdésekre keres választ, mindazonáltal feltárja a felelős, az etikus fogyasztás lehetőségeit. A téma olyannyira aktuális, hogy már a fogyasztás fellegvárai, a szuper- és hipermarketek is kénytelenek árusítani az új szemléletű termelői hálózatok termékeit. Annak ellenére, hogy Magyarországon is egyre szélesebb a másként fogyasztás elkötelezettjeinek köre, a filmben bemutatott fogyasztási lehetőségeknek csupán csak egy része létezik hazánkban. De bízhatunk... T. M. KÖNYV Garas Dezsőről könyv született. Nem mintha még nem írtak volna róla átfogó művet. Ezúttal azonban egy sorozat darabjaként találkozhatunk vele. A Nemzet Színészei újabb kötete a sokak által kedvelt, gazdag pályával rendelkező, nagy formátumú művészről szól. Nézzük, mi fér bele egy ilyen vaskos kötetbe. Például egy hosszabb interjú, melyet Albert Györgyi készített, s ez a maga nemében azért páratlan teljesítmény, mert Garas köztudottan nem szeret nyilatkozni. Itt azonban mégis csak a „saját” könyvéről volt szó... Molnár Gál Péter kritikus a „magányos szerepjátszót” ismerteti meg az olvasóval, vagyis teljes képet ad a színész színházi életútjáról. Kőháti Zsolt a „mozicsináló” Garasról ír. Marschall Éva megszólaltatja a pályatársakat is, egyebek közt Törőcsik Marit, Sándor Pált, Marton Lászlót, Farkasházi Tivadart, Fülöp Zsigmondot, Haumann Pétert, Kern Andrást. A fekete-fehér és színes fotókkal bőven illusztrált kiadvány végén 1954-től 2004-ig terjedő filmográfia és színpadi szereplista böngészhető. (Budapest Print) B. T. FOLYÓIRAT Hajlott korúakat nem nagyon illik emlékeztetni éveik szaporodására. A Napút folyóirat minden esztendőben, jó okkal, mégis ezt teszi a hetvenedik életévükbe lépőkkel. Legutóbbi számában dióhéjban (hetven sorban) vall életéről születése hónapjába sorolva számos ismert vagy kevésbé ismert jelességünk, ezúttal hetvenhatan. Hogy az 1935-ben születettek korosztálya mi mindennek volt tanúja, megélője, azt az éppen lapunk megjelenése napján hetvenéves, szombathelyi születésű, tatabányai illetőségű Gombkötő Gábor újságíró emlékező sorai is jól példázzák: „az utolsó békeév sült gesztenyéje, nyilasok terelte menet, a vasút bombázása, a bődön zsírt rejtegető kulákasszony megszégyenítése, börtönlátogatás apjánál, ötvenhatos lázak, konszolidáció, békés-békétlen rendszerváltás s könyvek és újság betűtánca.” A különleges lapszám egész éven át forgatható „kézikönyv”. B. A. Latyi repül A SORS KÜLÖNÖS RENDEZŐ. Annak idején Latabár Endre nyitotta meg az újjáépített miskolci kőszínházat, családi sírboltja is a városban van. A „Latyik” hatodik nemzedékéhez tartozó Árpád pedig hat éve játszik miskolci színpadon. A kétszáz éves híres színészdinasztia, a táncos-komikus család népszerű Árpádjai, Kálmánjai (az „öreg”, a „hosszú” és „kis” Latyik) közül már csak Latabár Árpád koptatja a világot jelentő deszkákat. Zárkózott alkat, nem szívesen ad interjút, egyik nyilatkozata szerint pedig „csalódott a színészetben, az ő vonalán aligha megy tovább a közönség szívét melengető név”. Csodálkozva kérdezem: - Ez igaz? A miskolciak roppant büszkék, hogy nekik ismét van egy „saját Latyijuk”. Ráadásul már szinte gyökeret vert náluk, hiszen két éve egy Miskolc melletti faluban telepedett le a családjával. - Talán rossz passzban voltam, amikor ezt mondtam. Színészekkel megesik, nem kell mindent elhinni nekünk. Nem vagyok sem csalódott, sem zárkózott ember. Igaz viszont, hogy nem szokásom „a szerepért” való nyüzsgés, a felesleges locsogás. Nekem mindig a legfrissebb a legkedvesebb szerepem. Most Borbíboros Isivány Kapitány leszek a Quasimodóban. Az idézetből legfeljebb azt fogadom el: kétéves lányomat biztosan nem győzködöm majd a pályám folytatására. De lebeszélni sem fogom, ha ezt szeretné. A színészek megszállott emberek. Rajtam sem látszik, mégis mindig egy kicsit belehalok, mire megszületik egy szerep, miközben a közönség jókat nevet a habókos, csetlő-botló figurákon. Szeretem Miskolcot és a közönségét. Itt kaptam először címszerepet a Micimackóban, a meseregény már akkor befészkelte magát a szívembe, amikor gyerekként olvastam. Tenyerükön hordoznak az istenek, és örök gyerek maradok, mert felnőttként is a mesékben lévő bölcsességet, emberséget keresem az Ágacskában, a Lúdas Matyiban, a Micimackóban vagy a Kis hercegben. Saint-Exupéry meséje különösen kedves nekem. A szerző pilóta volt, a repülés szerelmese, akárcsak én. PÁLYAKÉP Latabár Árpád 1963. május 5-én született. 1982-től a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, 1985- től a Pécsi Nemzeti Színház, 1987-től a kecskeméti Katona József Színház, 1999-től a Miskolci Nemzeti Színház tagja. A motoros sárkányrepülés szakképzett pilótája, klubtag, és tizenkét évig aktívan motorozott is. Szereti a veszélyt? - Kölyökként repültem először Siófokon, rendőrök vittek fel magukkal. Később az esztergomi gimnáziumból, ahol a bencéseknél tanultam, kilógtam néhányszor az atyák elől a repülőtérre. Ott kezdtem vitorlázgatni. A repülés nekem múlhatatlan „káros szenvedélyem”, csak jóval kisebb a veszélye, mint a dohányzásnak vagy a közúti közlekedésnek. Repülni mámorító érzés, maga a szabadság! Van más bolondériám is: zongorázom, dobolok. Most éppen nincs, de volt már zenekarom is. És imádom a kutyákat! Német juhászunk van, Hexi, együtt járunk le vele és a lányommal sétálni a Sajó-partra. (Külön köszönöm hát az ajándékot, Szűcs Gábor Artúr-könyvét.) - Milyen az otthona? - Nyugodt és eklektikusan lakályos, amire mindig is vágytunk a feleségemmel. Ő már civil, bár valamikor művészeti titkár volt egy színházban. Ki nem állhatom a várost. Zajos, büdös, koszos és hajmeresztő! Főleg Budapest! - És milyen családapa Latabár Árpád? - Apaként kenyérre lehet kenni. Egyszerűen elolvadok Petrától, aki egyúttal a nevelésem csődje. Petra a mobilomat, magnómat gyilkolja, Hexi meg a virágokat a kertben. De sebaj! Ha ne adj’ Isten, egyszer mégis elcsábulnék innen, az nagyon nehéz lesz... Keresztény Gabriella Nagybetűs olvasnivaló Jó hír a gyengébben látóknak: Nagyító könyvek címmel sorozatot indít útjára a pécsi Ponte Press Kiadó. A kötetek a hagyományos betűméretnél jóval nagyobb, „öregbetűs” kiadványok lesznek, amelyeket könnyen olvashatnak mindazok, akiknek a szokványos betűnagyság túl kicsinek bizonyul. Elsőnek Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című regénye jelenik meg, ezt követi a magyar és a világirodalom több népszerű remekműve, köztük például Jókai Mór Az aranyember, Gárdonyi Géza A láthatatlan ember és Jane Austen Értelem és érzelem című könyve. A Szent Péter esernyője 3900 forintos áron megrendelhető kiadónknál az ingyenesen hívható 06-80/204-510-es telefonszámon. A postaköltséget átvállaljuk! ANYANYELVI ŐRJÁRAT Hátrébb GRÉTSY LÁSZLÓ Gondolatébresztő levelet kaptam a közelmúltban Rabóczki Imre olvasónktól. Több nyelvhasználati kérdésről is ír, rovatunkban most ezek egyikével foglalkozom. Nézzük mindenekelőtt, miről is van szó! Néhány soros részlet a levélből: „Sokszor úgy érzem, mintha a Magyar Televízióban nem ismernék jól a magyar nyelvet. Például a sportműsorokban gyakran ezt hallom: »A labdát hátrébbról kell dobni.« Ha ez így jó, akkor akár előrábbról is dobhatják.” Az észrevétel jogos, de levélírónk egyre nem gondol. Arra, hogy a hátrébb középfokú alak csakugyan él a nyelvben, az előrébb viszont nem. Márpedig ez a döntő, s ezért a kérdésre érdemben csupán ennek figyelembevételével válaszolhatunk. Kezdem azzal, hogy nem a hátrébb az egyetlen olyan középfokú alak, amely magánhangzójának az alapfokú változatétól való furcsa eltérésével, mély hangúból magas hangúvá alakulásával kelt feltűnést. Egyenrangú társa ebben az arra mutató határozószavunk középfokú alakjaként használatos arrébb is, például: „Menj arrébb egy kicsit, akkor jobban látod majd a kapubejáratot!” És akkor még nem szóltam az odébb-ról, amely az oda hasonló módon alakult középfokú változata. Ezek a felsorolt formák - hátrébb, arrébb, odébb - „szabálytalan” voltuk ellenére jelen vannak nyelvhasználatunkban, s még csak azt sem mondhatjuk, hogy napjaink sporttudósítói, bemondói vagy egyéb közszereplői rontottak s rontanak meg velük bennünket. Mindegyiknek több évszázados múltja van. A bennünket most leginkább érdeklő hátrébb alakra például pusztán a jeles erdélyi tudós nyelvész, Szabó T. Attila Magyar szótörténeti tár című hatalmas munkájából tucatszámra idézhetnénk adatokat, íme, egy-kettő! 1646: „Az kik közülünk hátrébb maradnak ( ‘tovább maradnak életben’), kevesebb veszekedéssel egymás közt eligazodhassanak”; 1770: „ő meghal a szegény, a felesége hátrébb marada”; 1779: „hátrébb megtanálták a tarka ruhát”, stb. Nem is csupán olyan irányú változásról számolhatok be, amelyben mély hangú magánhangzó változott magas hangúvá, s különült el ugyanazon szóban levő társától, hanem a fordított irányú változás is végbement egy-két szóban. A legjellemzőbb példa erre az ide „szabályos” középfokából, az idébb alakból létrejött idább változat, amelyre ismert és népszerű XIX. századi szerzők, például Eötvös Károly és Vas Gereben műveiben is rátalálhatunk, s amely szintén él azóta is. Ezek a voltaképpen szabálytalanszóalakok, amelyek a fő változatokhoz képest egy kissé népies ízűek, léteznek tehát, s nincs jogunk őket megpróbálni kiebrudalni a nyelvből. Különben sem sikerülne. De abban kétségtelenül igaza van levélírónknak, hogy az igényes, kulturált köznyelvbe, amelybe tartozónak tekintjük a televízió és a rádió nyelvhasználatát is, nem vagy legalábbis nem teljesen illenek bele ezek a formák. Noha egy kis népies Í£ éppenséggel nem árt, ott valóban jobb egy fokkal a hátrább, arrább, odább, idébb alakok használata. Egy kivétel azonban van: az idáig forma, amely az odáig hasonító hatására immár véglegesen része a köznyelvnek is.