Szabad Föld, 2006. január-június (62. évfolyam, 1-26. szám)

2006-05-05 / 18. szám

16.Szabad Foto 2006. május 5. A vidék családi hetilapja. Lőrincz Tamás Európa-bajnok V­áratlan magyar siker szüle­tett az idei moszkvai birkó­zó Európa-bajnokságon, a kötöttfogásúak mezőnyé­ben a ceglédi Lőrincz Tamás aranyér­mes lett. A 19 éves sportoló most in­dult először felnőtt világversenyen, a szakvezetés azzal a céllal nevezte be, hogy tapasztalatokat gyűjtsön. Ehhez képest a 66 kilós súlycsoport ered­ményhirdetésekor a dobogó legma­gasabb fokára állhatott. Lőrincz Tamás öt esztendeje gya­korol a Miszterius birkózóiskolában, és eddig kilenc aranyat nyert a kü­lönböző korosztályos magyar baj­nokságokon. Utolsó éves junior, és, ahogy Hegedűs Csaba, a szövetség elnöke mondta, idén nyáron, a szom­bathelyi junior Európa-bajnokságon vártak tőle jó szereplést. Moszkvá­ban zsinórban négy győzelmet ara­tott, amíg eljutott a döntőig. A finá­léban a házigazdák reménységével, Szergej Kovalenkóval birkózott. A mindent eldöntő harmadik menet előtt még az orosz vezetett egy pont­tal, ám ekkor Lőrincz Tamás megra­gadta élete első nagy lehetőségét, re­mek versenyzéssel négy pontot szer­zett, és ellenfelének egyet sem enge­délyezett. „A sorsdöntő meccsem a török Eroglu ellen volt, még a ne­gyeddöntőben - mondta az arany­érem átvétele után az újdonsült Eu­rópa-bajnok, aki egyébként Egerben első éves testnevelés szakos hallgató a tanárképző főiskolán­­, a török vi­lág- és Európa-bajnok, a legutóbbi olimpián pedig ezüstérmes lett. Ami­kor őt legyőztem, már éreztem, hogy itt bármi lehet, nekem nincs veszíte­nivalóm.” Az arany­ mellett még két bronz­érem is jutott a magyar birkózóknak. Szabadfogásban a 22 éves Hatos Gábor a harmadik helyen végzett a 74 kilós súlycsoportban. A küzdel­mek megkezdése előtt a szakág szö­vetségi kapitánya, Gulyás István azt nyilatkozta, szeretnének legalább egy bronzot hazahozni, és ennek el­nyerésére Hatos Gábornak van a leg­nagyobb esélye. Hatos igazolta a vá­rakozást, a harmadik helyért vívott csatában két menetben bizonyult jobbnak francia ellenfelénél. A nők mezőnyében világbajnoki ezüstérmesünk, Sastin Mariann most sem okozott csalódást. Az 59 kilós súlycsoportban ugyan vereséggel kezdett, de lehetőséget kapott arra, hogy a vigaszágon javíthasson. Ez si­került, és végül megmérkőzhetett a bronzéremért. Sastin Mariann spa­nyol ellenfelének semmi esélyt nem adott, és 23 éves versenyzőnk is fel­állhatott a dobogóra. Az egy arany-, valamint két bronzérem mellett még két ötödik hely jutott a magyar bir­kózóknak. A nők mezőnyében Sze­rencse Mónika végzett ezen a helyen a 63 kilós súlycsoportban, kötöttfo­gásban Majoros István ötödik lett a 60 kilósok mezőnyében. Az olimpiai bajnok Majoros ötödik helye némi csalódás, tőle jobbat várt mindenki, de az Európa-bajnokság előtt történ­tek még élénken éltek a versenyző­ben: sportszerűtlenséget követett el, kiszökött az edzőtáborból, elment egy születésnapi bulira, majd kocsit vezetett és balesetet okozott. A szö­vetség vezetői ennek ellenére bizal­mat szavaztak neki, mondván, az Eu­rópa-bajnokságon jóváteheti a tör­ténteket. Csak részben sikerült neki, a bronzcsatában alulmaradt ellenfelé­vel szemben. Lázár Lajos A magyar Lőrincz Tamás (szemben) az orosz Szergej Kovalenkóval küzd a moszkvai kötöttfogású birkózó Európa-bajnokság 66 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében Május elseje munkaszüne­ti nap, oly­annyira, hogy még az üzlet­láncok boltjai is bezárnak. Hogy ünnepeltünk május első hétfőjén. A sport maga a csoda PALÁGYI BÉLA mit an­nak a megválaszolása kíván némi jártasságot a törté­nelmi materializmusban. Maradjunk annyiban, hogy május elseje a munka ünnepe. Csak azért ne erőltessük a dolgot, mert valaki megkérdezhetné: és mit ünnepel­nek az állástalanok? Anélkül, hogy a múltat sírnám vissza, szeretnék elnosztalgiázni a régi idők május else­jei fölött. Az csak természetes, hogy erre a szép, har­sány tavaszi napra mindig is rátelepedett a politika. Az idén is ünnepelt a győztes párt a Városligetben, és tö­megrendezvényen keseregtek a vesztesek a Várban. (így volt ez régen is, azzal a különbséggel, hogy akkor mindenki győztesnek volt kikiáltva.) De azért ebben az orgonaillatú kavalkádban mindig is helyet kapott a sport. Annál az egyszerű oknál fog­va, hogy a sport szép és felmutatni való. Kezembe ke­rült lapunk Képes Vasárnapja (idősebb olvasóink tud­ják, miről beszélek). A barna tónusú nyomásban előál­ló fényképes melléklet minden bizonnyal a televízió vi­zuális élményét volt hivatva pótolni. Fellapozom az 1954-es esztendő tudósítását a „tizedik szabad május elsejéről”. A vezető felvételen szép kiállású fiatalok menetelnek, és az aláírás: „Ragyogó napsütésben szín­pompás, lelkes felvonulással ünnepelte Budapest dol­gozó népe május elsejét. Képünkön: a sportolók felvo­nulása a Sztálin téren.” A kisújszállási lányok biciklin vonulnak, „a karcagi díszmenet élén az alföldi rónák lóra termett parasztifjúsága üget”. Mivel tölthette még a sportot is szerető közönség ezt a piros betűs napot? Telt ház előtt játszott a Népstadionban a Csepeli Vasas és a Budapesti Vasas. Az eredmény „természetesen” igazságos 2-2 lett. „A javuló formában játszó Bp. Kinizsi sorozatos vereségek után 3-2 arányú győzelmet aratott a Bp. Dózsa ellen." (Akkor még így kellett kommentálni egy Fradi győzelmet a Dózsa ellen...) „A Vasas vízipólózói nem okoztak csalódást a közönségnek, az Egri Fáklya elleni mérkőzésen 11-0-ra győztek. Szívós egymaga 9 gólt dobott.” Jómagam akkor, diákként, egy MEDOSZ-csapatban futballoztam. A felvonulás előtti délutánon kiosztot­ták a felszerelést, a vadonatúj melegítőket. Kék pa­mutból voltak, a szegélyük piros, a zipzár a bal vál­lon. A szovjet sportolóknak is ilyen volt. Reggel azt kellett viselni a felvonuláson. Éjjel felkeltem, meg­néztem, megsimogattam, megvan-e? Aztán jött az ünnep, túlestünk a kötelező szónoklatokon, majd pe­dig futballoztak a nősök-nőtlenek, kövérek-sová­­nyak, fröccsösek-sörösök... . Nézem az idei május elsejei sportműsort: kosárlabda­rájátszás, fogathajtás, röplabda, tékvandó - ennyi. Pe­dig milyen jó alakalom lenne, ha ezen a ráadás szabad­napon a sport is megmutatná magát! Jó, jó, nem úgy, mint a hajógyári szigeten a fesztiválozók tömege vagy a Budapest Parádén százezrével vonulók, hanem csak szolidan demonstrálva, hogy a testedzés az életünk ré­sze, az egészséges életmód az, amitől még létezünk, a vetélkedés ösztöne pedig egyidős az emberrel. Nincs már kötelező felvonulás a disztribünök előtt, nincsenek „ottfelejtett” táblák a tűzfalak mögött - de mintha a für­dővízzel együtt kiöntöttük volna a gyereket is, ez a „gyerek” pedig a sport volt, holott úgy szeretné megmu­tatni magát néha, a teljes valóságában. Mondjuk, éppen május elsején! Amelynek műsorából mára a sport el­tűnt, a politika viszont megmaradt. Van egy összetett szó, így hangzik: „sportpolitika”. Nem ez lenne a gye­rekké váló, játszadozó felnőttek érdekképviselete? port Negyven perc mágia A­z a negyven perc mindent megért. Uwe Krupp, az egykori le­gendás német játékos (lövésének kezdősebessége nagyjából ak­kora volt, mint a valahai névrokona tervezte hírhedt ágyúké) beval­lotta a torna végén: egyetlenegy csapattól, a magyartól tartott. A házigazda franciák? Ugyan már... Uwe Krupp negyven percig felettébb ideges ember volt. Nem csoda, hiszen a szuperesélyes, az A csoportból tavaly kiesett és ter­mészetesen azonnal visszakerülni igyekvő Németország két har­mad után 2-2-re állt Magyarország ellenében a Divízió 1-es jégko­rong-világbajnokságon. És hogy ez a 2-2 igencsak hízelgő volt, azt jelzi, hogy néhány másodperccel korábban még a magyar együttes vezetett. Igaz, mind Krupp, mint Pat Cortina, a magyar válogatott edzője sejtette a lelke mélyén, ki lesz végül ennek a meccsnek a nyertese, ám mindkettejükben ott motoszkált a „mi van, ha...”. Nem ért be a meglepetés, Németország végül 6-2-re győzött, ami vég­eredményben igen sima mérkőzést sejtet, ugyanakkor ne feledjük, a végül feljutó német alakulatnak mind számszerűen, mint fizikai­lag ez volt a legnehezebb meccse. Nem csoda, hogy mintegy ezer szurkolója óriási fesztivált csapott a torna végén, ne tessenek kivé­telesen rosszra gondolni, hiszen, mint a hokidrukkerek megjegyez­ték, ők egyáltalán nem hasonlítanak a rettegett futballszurkolókra. Az utolsó meccset követően például nem érték be azzal, hogy hazá­juk győztes fiait ünnepük, odakérték maguk elé a második francia és a harmadik japán válogatott tagjait is egy kis össznépi fiesztára. Felülmúlhatatlan? Csak majdnem, hiszen a tornán többször meg­esett, hogy mindenféle esetleges ásatag politikai előítéletet elfeled­ve sok száz német torok buzdította a kicsinek, ezért felkarolandó­­nak véli Izraelt... Ezt a kicsit a magyar válogatott is elintézte nyolc góllal, legyőz­te a mindig veszélyes briteket, döntetlent játszott a nálánál sokkal erősebb franciákkal, mielőtt kikapott volna Németországtól. Ez ed­dig bravúros teljesítmény, csak hát az utolsó fellépést elrontották a fiúk, hiszen 6-3-as vereséget szenvedtek Japántól. Annak a hihetet­len, mindent megérő két­harmadnak ez a csúfos zakó volt a követ­kezménye, hiszen ha a magyarok mérkőzés közben is lazán hagyják, hogy a német csapat nyolc-tíz góllal átszáguldjon rajtuk, akkor ti­zennyolc órával később vélhetően felőrlik az aprócska japánokat. Nem hagyták, belementek egy elképesztő fizikai csatába, és más­napra már nem maradt bennük elég szufla. A remélt harmadik hely­ből így negyedik lett. Nem mintha ennek különösebb jelentősége lenne: azt a csodás negyven percet úgysem cserélnénk el a dobogóra. Kun Zoltán Megemberesedett ifik B­áz az oroszok elleni mérkőzést lapzártánk óta már lejátszotta a 17 esztendős ifjakból álló magyar vá­logatott, az igazi menetelés még csak most kezdődik. Pénteken Luxem­burg, utána Spanyolország, aztán elődöntő, végül döntő. Hogy kicsit messzire szaladtunk? Elképzelhető, hiszen semmi garancia nincs arra, hogy Both József csapata Európa-bajnok lesz vagy akár csak dobogóra is kerül, ám az sem kizárt, hogy végül mégis nagy sikert érnek el a magyar fiatalok. A helyzet ugyanis meglehetősen érdekes: a lu­xemburgi torna nyolc válogatottjá­ból hét esélyes akár a végső győze­lemre is (szegény házigazdák­­ őket tekintjük a pofozógépnek), és semmi­vel nem lenne kisebb meglepetés egy esetleges magyar siker, mint ha, mondjuk, a szerbek, a spanyolok vagy az oroszok dobálnák magasba edzőjüket. Paradox módon az ifik máris fel­nőttek a világhoz. Mindez természetesen nem egye­dül Both József érdeme, sokkal in­kább Tamási Zsolté, valamint az agárdi futballkollégium többi szak­edzőjéé, akik naphosszat foglalkoz­tak ezekkel a srácokkal. A magyar válogatott tizennyolcas keretéből tizenhárman futballoznak a Sándor Károly Futballakadémián, tizenne­gyedik társuk, Németh Krisztián pe­dig a kollégiumból kinőve az MTK- hoz igazolt. Hogy sokat nem játszik majd kék-fehérben, az valószínű­nek tűnik, hiszen bár a napokban még sikerült kikosarazni a Dinamo Kijevet, a kérők száma és állhata­tossága aligha fogy, csak éppen a vételár megy majd felfelé. Ez pedig halvány reményt is hozhat a labda­rúgás számára, hátha négy-öt év múlva a legjobb és legpiacképesebb magyar játékos nem egy kiesett an­gol csapatban focizik majd... Németh Krisztiánon, Simon Ádámon, Balikó Milánon és a többi tehetséges fiatalon a következő na­pokban igen sok múlik. Még egy Eb-győzelem esetén sem változna ugyan semmi az itthoni hétközna­pokon (a lenyúlt pénzek, vakondtú­rásokkal teli pályák és eszement klubtulajdonosok korszaka megma­radna), de azért valahol a lelkünk mélyén elhinnénk: a látszattal el­lentétben igenis létezik még magyar labdarúgás. K. Z. A csapat sztárja Németh Krisztián FOTÓ: KOSZTICSÁK SZILÁRD, MTI TOTÓTIPPEK A 17. heti helyes tippek: 2,1, X, 1. X. 1, 1,1,1, 1. X. 2, X. 2 18. hét, május 6-7. 1. MTK-Fehérvár FC1 2. Bielefeld-Duisburg 1 X 3. Bremen-1. FC Köln1 4. Dortmund-FrankfurtX 5. Kaiserslautem-Bavern M. X 2 6. Leverkusen-Nümberg1 7. Mainz-Schalke X 2 8. Möncheng.-Hannover . 1 9. VfB Stuttgart-Wolfsburg1 10. Ascoli-Lazio X 2 11. Intemazionale-Siena1 1 12. Juventus-Palermo1 13. Parma-Milan X 2 +1 MÉRKŐZÉS: 14. Hertha BSC-Hamburg1

Next