Szabad Föld, 2007. január-június (63. évfolyam, 1-26. szám)
2007-02-02 / 5. szám
Kultúra Színészgyűrűt adott Makó ÁTADTÁK A PÁGER-GYŰRŰT a hét végén. Ezzel az aktussal hatodik éve emlékeznek meg Makón Páger Antalról. Az elismerést idén Kern András kapta. Az esemény a helyiek nagy megelégedésére zajlott le. Elcsíptem a makói Hagymaház előterében kabátjára váró, hetven körüli aszszony megjegyzését: „Tavaly jobb volt a Réz András.” A filmesztéta hivatott minden évben egy kicsit elbeszélgetni a díjazottakkal az életükről, no meg Páger Antalról, akinek legendás aranygyűrűjét másolja a díj. Az ünnepélyes alkalomnak láthatóan megadják a módját, mindenki állig kiöltözve teszi tiszteletét a Hagymaházban; mellettem egy asszony abbéli reményét fejti ki, hogy Kern András énekelni is fog. Az előtér tele van Páger Antal fényképeivel. - Ilyenkor egy kicsit ránk figyel az ország - summázza a díjátadás fő célját Búzás Péter makói polgármester. Az az ország, amely hajlamos elfelejteni, hogy Páger makói volt, hiszen fiatalon került Szegedre, igazi karriert pedig Budapesten futott be. Makón persze nem feledkeznek meg a színészről, szülőházán emléktábla virít, amit évente koszorúznak, méghozzá a Páger utcában. Célja lenne a díjátadónak az is, hogy felhívják a figyelmet Páger Antal művészi örökségének értékeire, s egy füst alatt megjutalmazzanak egy olyan művészt, aki valamilyen szempontból Páger eszközmentes játékmódját viszi tovább. Tavaly a Krétakör Színház tagja, Csákányi Eszter volt a díjazott, idén Kern Andrást találta legjobbnak a szakmai zsűri. - Sikerült elérni, hogy sok mindent elhiszünk a művész úrnak - méltatta Búzás Péter a díjazottat. Talán Kern András beszélt a legtöbbet Páger Antalról vasárnap délelőtt. Téni bácsival - merthogy így szólították az öreget - volt alkalma együtt játszani, hiszen amikor Kern a Vígszínházba került, akkor ott Páger volt az élő legenda. - Az eszköztelenség - mondta Kern - persze csak annak látszott. De Téni bácsinak rengeteg eszköze volt, amelyekkel megtanult bánni. Az volt az ő trükkje, hogy ezeket az eszközöket el tudta rejteni. Ezt tudta világszínvonalon. Réz András már inkább Kern Andrásról mond kedveseket, többek között, hogy ő már a hatvanas években tudta, hogy Kern András az, ami ő nem lehet. - Te meg Réz András lettél, az nem jó? - vág vissza Kern. Végül a filmesztétának sikerül felvázolnia, miben is hasonlít egymásra Kern és Páger: mindkettő természetes és mindkettőnek van humora. A szó innen a humor üldözöttségére terelődik, mely szerint a galád kritikusok - köztük Réz András - üldözik a humort, és csak a komor tragédiákat méltatják, szegény Págernek is csak a Pacsirtáért adtak cannes-i nagydíjat, a komikusszerepeiért pedig nem. A közönség a fejtegetés közben feszülten figyel, mikor lesz ebből éneklés. - A szórakoztatás a mi feladatunk - tűnődik Kern András. - Nehéz gondolatot akarok elsütni: naponta tragédiákat kell megélnünk - kontrázik Réz András. - Közben meg elfelejtettünk röhögni. A közönség el van szánva, hogy szórakozni fog: hangos kacagással jutalmazza Kern András manőverét, amikor áttűzi a mikrofonját bal oldalról jobbra, hogy Réz Andrással fordulhasson szemközt, egyszersmind a hátát forgathassa Páger Antal leszármazottainak, akik néma díszletet képeznek. Páger Juditot, a színész lányát meg is szólítom kifelé menet: ő nagyon örül, hogy Makón így számon tartják az édesapját, bár ők itt soha nem laktak, ezen az évi egy alkalmon kívül nem is járnak vissza. Találok még egy Páger Piroskát: saját bevallása szerint szegről-végről rokona a színésznek, és makói, Páger Antal emlékét pedig ilyenkor ápolja. - Azért a Kern egy picit énekelhetett volna - sóhajt egy néni, és lábával kitámasztja az ajtót. D. T. G. Kern András főként játékának természetességével és humorával érdemelte ki a Páger-gyűrűt Siker hátszél nélkül „Adjon isten sok jót az új esztendőben, / fehér kenyér legyen a nyárfa tekenőben. / Kéményetek legyen megrakva kolbásszal, / csíkos tarisznyátok füstölt szalonnával” - e rigmussal köszöntötte a 12. Néptáncantológia résztvevőit január utolsó szombatján házigazdái minőségében Demarcsek György, a Nyírség Táncegyüttes művészeti vezetője. A fővárosi Erkel Színház zsúfolásig megtelt, csaknem kétezer fős nézőterének közönsége igényes válogatást látva kaphatott képet arról, hol tart s merre halad a Kárpátmedencei néptáncművészet. Fergetegesen kezdett a Jászság, majd a debreceni Hajdú Táncegyüttes mutatta be, milyen is egy számadóbál a Hortobágyi csárdában. Az antológia határok nélküli jellegéről ezúttal a Keleti-Kárpátokon is túlról érkezett moldvai csángó falucska, Somoska hagyományőrzői, valamint a felvidéki Nagyida néptáncegyüttese gondoskodott. Diószegi Lászlót, az eseményt rendező Martin György Néptáncszövetség elnökét rövid értékelésre kértem. - Csökkenteni, csökkenteni, csökkenteni, üzenik nekünk a népművészetek folytonos szorongatásával, miközben a táncosok és a nézők száma egyre növekszik, csak növekszik - foglalta össze egyáltalán nem kellemetlen, ám mégis kínos helyzetüket a koreográfus. - A kultúrpolitika segítsége nélkül képtelenek vagyunk áttörni a közönyt, ami a hivatalosság és a sajtónyilvánosság részéről ezt az Európa-szerte egyedi értéket hordozó magyar művészeti ágat övezi. A táncosok és a zenekarok ezenközben, annak élő cáfolatául, hogy sanyarú helyzetükbe beletörődnének, belefeledkezve jártak a színpadon. A budapesti Fáklya Horvát Művészegyüttes tagjai például a keresztény kultúrkörön túlra, a Balkánig röpítették a képzeletet. A Zalai Táncegyüttes legényeinek virtuóz cigánytánca pedig arra szolgált bizonyságul, hogy a show-business eszközei nélkül, „csupán” tehetséggel, jóformán a semmiből is lehet értéket varázsolni. A szűnni nem akaró ováció és vastaps legalábbis erről tanúskodott. (dögéi) RITMUS Balkan Fanatik: Hungarikum (Fanatic Productions) Nagyon sokra becsülöm a kísérletező kedvű zenészeket. Az elektronikus muzsikát népzenével ötvöző Balkan Fanatikra már 2004-ben felfigyeltem, amikor megjelent első albumuk. Nem öncélú produkcióval rukkoltak elő, s távol áll tőlük a divathullám meglovaglása is. Nagyon egyedi (ahogyan most jelzik: „hungarikum”) az ő zenéjük, bátor vállalkozás a különböző műfajok társítása, hogy komputerekből előcsalogatott géphangokat hoznak össze tradicionális dalokkal, melyek a Kárpát-medencében lelhetők fel. Az élmény Jorgosz Tzortzoglounak (aki a Gépfolklórban és a Barbaróban már elkötelezte magát a modern irányzatokkal), valamint Lépés Gábornak (akit a kecskeméti Kortársak együttesből, valamint Pierrot és Ákos produkcióiból ismerhetünk) köszönhető, de remek teljesítményt nyújt az új énekesnő, Kovács Nóri, illetve a rap felelősei, MC Yammin és MC Rise FM is. Második albumuk kemény és határozott. Ghymes: Messzerepülő (EMI Music) Büszke vagyok rá, hogy van nekünk felvidéki zenekarunk (is). A Ghymes szerte a világban ismert, nem feltétlenül azért, mert világzenét játszik. De mondhatjuk-e világzenének a közép-európai népzenét, dzsesszt és kortárs muzsikát elegyítő műfajt, melyet tagjai képviselnek, vagy inkább nemes egyszerűséggel nevezzük Ghymes-zenének, ami végül is a sajátos előadásmód miatt csak rájuk jellemző. Bámulatos a hangszerparkjuk, olyan elementáris erővel szólalnak meg a vonósok, a fúvósok és a szintetizátorok, hogy senki nem lehet érzéketlen, ha hallja őket, és persze a különleges énekszólamok is leveszik lábáról a hallgatót, nem fér kétség hozzá, hogy a Szarka testvérek torkából „messze repülő” hangok indulnak útnak. Legújabb lemezük számos felfedezni való értéket rejteget, a karácsonyi dalok és a hátborzongató címadó ballada mellett Petőfi Sándor Kördal című versére és a második Üvegtigris betétdalára, a Csillagreggae-re is érdemes odafigyelni. Gömbszörp: A jövő zenéje (Hangvető) Mi a csuda az a „gömbszörp”? - méláztam el, amikor meghallottam a zenekar nevét. Aztán ránéztem a lemezborítóra, zöld lombikba „bezárt” fiatalok nevettek rám. Hát persze! Az Unicum. Ők finomabban körülírják, jellegzetes formájú üvegbe töltött gyógynövénylikőr, azaz gömbszörp. Innen indulunk hát. A Méta, a Fix-Stimm, a Galga együttes, valamint a Magyar Állami Népi Együttes kötelékébe tartozó zenészek (Vatai Barbara, Dulai Zoltán, Rónai Zoltán, Gera Attila, Karacs Gyula, Mohácsy Albert) csak alkalmanként muzsikálnak együtt, de akkor nagyon jól érzik magukat, s ez érződik produkciójukon is. Gömbszörp néven most már lemezük is van, melynek címével arra utalnak, hogy igenis átmenthető az új évezredbe is a hagyományos Kárpát-medencei népzene. A lemez anyagát Erdély és Magyarország tájairól válogatták. Együtt bízhatunk abban, hogy az általuk képviselt zenei kultúra legszebb kincsei sokakhoz eljutnak. (horzák) Játék! a 3. számban közölt játékunk megfejtése: Wham! Sorsolásunkon CD-t nyert: Molnár Aliz, Kiskunmajsa; Papp Sándor, Mezőgyán; Szakál Istvánné, Magyarbánhegyes. E heti kérdésünk: Melyik magyar filmhez írt zenét a Ghymes együttes? A választ levelezőlapon várjuk címünkre: Szabad Föld szerkesztősége, Ritmus, 1428 Budapest 8., Pf. 52. Beküldési határidő: •egy hét. Ezúttal az EMI 3 db CD-jét sorsoljuk ki. -2QQ7. február 2.SZABAD FÖLD[11 A vidék családi hetilapja | Isten ajándéka _________FIESKÓ PÁL__________ Boldog születésnapot, fogadja el kórházunk ajándékát, ha felépül, majd otthon megihatja, mondta Nővér nővérke, és egy üveg pezsgőt adott át a férfinak. A férfi már évek óta nem kapott semmilyen alkalomból semmiféle ajándékot, jólesett neki most ez a gondoskodás. Talán a két palack bor miatt van, gondolta, amit a Doktor doktor úrnak adott, meg amit Nővér nővérke férjének. Lassan egy hónapja feküdt már bent, azt hitte, ez lesz a végállomás, majd lassul a test, aztán vége. A születésnapján szeretett volna meghalni, hatvanévesen, meg a névnapján. Vincének hívták, Vince-napon született, szegények voltak a szülei a háború után, az ünnepeken is spóroltak. Ő nem spórolt a munkával, meglett mindene, család (egy asszony, két gyerek), ház, autó, nyaraló kis szőlővel, akkor még azt hitte, ez a boldogság. A negyvenkettedik születésnapjára készülődött, 1989-et írtak. Ő főzött a születésnapján, mint ahogy a névnapján is, meg általában mindennap. Éppen hámozta a krumplit, amikor a krumplihéjak alól előbukkant egy hír, aznaptól a névnapját a magyar kultúra napjának hívják. Nem tudta, miért pont a Vince-nap lett az, miért nem a Béla-, a Kálmán- vagy valamelyik László- vagy Pál-nap. Olvasta tovább a cikket, megértett mindent: 1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey a Hymnust. Most, amikor ott feküdt a kórházi ágyában, elkezdte dúdolni. Csak úgy magában, fel ne keltsen valakit. Szeretett volna felállni, mindig felállt rá, még ha egyedül nézte a meccset, akkor is, de most nem tudott, némán csöpögött a nafta a kezébe. Évek óta gondolkodott azon, hogy milyen lehetett, amikor Kölcsey pontot rakott a jövendőre. Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt. Miért nem csak a múltra rakott pontot? A múltra, ami dicsőségesen rossz volt? Miért pont a jövendő mögé került az a pont, amiről még nem tudhatta, milyen lesz. Nagy költő volt, az igaz, de félvak, nem jövendőmondó. Az utolsó boldog születésnapja már jó tíz éve lehetett, akkor adta utoljára a felesége oda a testét, ajándékba. Azóta semmi, csak a betegségek meg a hátrahagyatottság. Néha eszébe jutott még, ahogy a fiát tanította focizni, a lányát meg biciklizni, nekik is már csak a kényelmetlen múltat és az öröklendő jövendőt jelentette. Kényelmetlen lett a számukra. Pontot tettek az életére. Kölcseyre gondolt, hirtelen nem jutott eszébe, hogy neki volt-e gyereke. Az ő fiai már csak egyet vállaltak, ebbe a világba minek, mondták. Ha az unokáira gondolt, legalább nyugodt volt. Néhány nap múlva meghal, megöröklik a lakást, nem kell majd kótért fizetni az egyetemre. Mert hogy meghal, abban biztos volt. Jobb is így. Amikor először kérdezte az orvos, hogy jobban van-e, akkor már tudta. Nézte az orvos szemét, és látta benne a reménytelenséget, mint amikor a vágóhídon aláhull a letaglózott állat feje, még kinyitja a szemét, aztán lassan elhalkul, és az ember csontjáig hatol az a meleg tehetetlenség. Ezt látta az orvos szemében. Valamit adnia kellett neki. - Van férje? - kérdezte Nővér nővérkét. - Van - mondta az ápolónő. - Tegyen meg nekem egy szívességet - mondta -, van két palack borom kint a szőlőben. Még akkor raktam el, amikor a gyerekek születtek. Hozza el nekem, kérem. Odaadta a kulcsot, másnap az egyik üveg bort odaadta a Doktor doktor úrnak, a másikat Nővér nővérkének. Vince úr hajnalban ébredt. Bekapcsolta a Krónikát, bemondták, ki kapott kitüntetést a magyar kultúra napján. Nem haltam meg, állapította meg keserűen. Nem lett kerek az életem. Nem került pont a végére. Vince úr nem tudta még akkor, hogy néhány nap múlva hazaengedik, és miközben Doktor doktor úr aláírja a szabadulólevelét, csak úgy megkérdezi Nővér nővérkét, na milyen volt az öreg bora? - Isteni volt - mondta Nővér nővérke. - Isten ajándéka, hogy a férjem nem halt meg tőle.