Szabad Föld, 2010. július-december (66. évfolyam, 26-52. szám)

2010-10-22 / 42. szám

A vidék családi hetilapja ♦ 2010. október 22. két - kevés híján - lerombolta, jószerivel csak a kémény maradt meg, s a felirat a gyár kapuja fölött: Szerencsi Cukorgyár. Csaknem hasonló sorsra jutott a cso­koládégyár is, ám tulajdonosától, a svájci Nestlétől a Csehországba körzetesített csokigyártás helyébe mi kaptuk a por alakú termékek előállításának feladatát. Az átszervezéskor ötszázharminc nehéz­cukrászt bocsátottak el, tudtam meg ké­sőbb Takács Istvántól, a Bonbon Kft. ügyvezetőjétől, miközben azt figyeltem, miként is készülnek a csoki Mikulás-figu­rák. Mert - hála a svájciakkal való jó kapcsolatának - száznyolcan ismét a sze­rencsi csoki gyártásával keresik a kenye­rüket. Ezzel Takács István egyébként a város egyik legnagyobb foglalkoztatója - ám a tőle kapott könyvet lapozgatva látom, hogy 1969-ben 2453-an édesítet­ték az életünket szerencsi csokoládé gyár­tásával... De térjünk vissza a hőerőműhöz, hogy megszólalhasson a másik oldalon álló fél is. Mindenekelőtt Rónavölgyi Endrénét, az előző polgármestert szerettem volna fag­gatni, ő azonban valami miatt nem kívánt élni a lehetőséggel. - Azért is kérem, hogy álljon velem szóba, nehogy utólag úgy érezze, egyolda­lú a riportom - vetem be az ilyenkor szo­kásos és általában hatni szokó érvemet. - Hívjon fel holnap reggel - hagy nyit­va a maga számára egy kiskaput a kérdés eldöntésére. Másnap reggel, amikor felvette a tele­fonját, kocsi zúgását hallottam a háttér­ben. Mindez nem sok jót sejtetett, s való­ban, már csaknem a főváros határában járt, ezért nem tudott találkozni velem... Helyette viszont annál szívesebben vállalkozott a beszélgetésre Takács Zol­tán, a Szerencs és Környéke Fejlődéséért Egyesület vezetője. Ez az a társulat, amely a népszavazást kezdeményezte. - Előbb meg kell néznie a várat - bújik a nyugdíjas mérnök az önkéntes idegen­­vezető bőrébe. A hely rendben van, sőt azt is megtu­dom, hogy a református templomban akarták Bocskait királlyá koronázni - ám én most mégsem a város történelmi neve­zetességeire vagyok leginkább kíváncsi. - Miért nem egyenesen arra kérdeztek, hogy akar-e a város erőművet vagy sem? - vetem fel, amikor az egyébként hangu­latos várkertben leülünk egy padra. - És miért állították szembe a világörökséget az iparral? Hiszen mind a kettő érték. Október harmadikán ugyanis a követ­kező kérdésben nyilváníthatott véleményt az arra jogosult: „Fontosabbnak tartja-e a Szerencs hagyományaira épülő iparfej­lesztést és az ehhez kapcsolódó munka­helyteremtést, mint a világörökség védő­zónájába tartozást?”­­ A mostani történet kísértetiesen ha­sonlít a százhúsz évvel ezelőttihez - tér ki a válasz elől Takács Zoltán. - Akkor a cu­korgyárat ellenezték a szőlészek, most pedig a hőerőművet. Akkor is, most is azért, hogy nagy legyen a munkaerő-fe­lesleg és alacsonyan tudják tartani a nap­számosok bérét. Később idéztem Mészáros Lászlónak, a Disznókői borászat vezérigazgatójának a felvetést, ám ő a leghatározottabban visz­­szautasította azt, mondván, hogy a szőlé­szek is szeretnék, ha Szerencsre ipar tele­pülne. Csak nem bármilyen, és nem bár­hová, és nem mindegy, hogy mennyire terhelődnek általa a környék országútjai. - Kiszámítottam, óránként átlagosan 1,8 kamiontöbblet terhelné a környék út­jait a szalma beszállításával - hallgatom Takács Zoltánt. A Voltay Gézától, az erőműépítő cég vezetőjétől később kapott tanulmány sze­rint is csak ennek a többszörösével lehet­ne elérni az évi 270 ezer tonna szalma szállítását. - Kivittek bennünket Dániába - sorol­ja újabb érvét a férfi. - Egy harminc me­gawattos erőműbe. Kérdeztem, mikor in­dítják be a létesítményt. Kiderült, hogy fo­lyamatosan működött, csak mi nem vet­tük észre, olyan halk volt. Másnap találkoztam Takács Andrással, aki a térség szőlész- és borászegyesületeit képviseli az ügyben. - Megvezették egy kicsit azt a csapatot - ingatja a fejét az egyébként pszicholó­gus végzettségű férfi a zempléni Erdőbé­­nyén, ahová a találkozót megbeszéltük.­­ Azt hitték, hogy 30 megawattos erőműbe vitték őket, miközben csak 12 megawattos volt. A többi a hulladékhő, amit hasznosí­tottak a városban. Igen, a hulladékhő. Az erőműellenzők egyik legfőbb érve, hogy az elégetett energiának csupán egyharmada alakulna át elektromossággá, a többi a szabadba távozna. Szerencsen ugyanis nem táv­hővel fűtik a lakásokat, de nem igényli azt a mezőgazdaság és a meglévő kevéske ipar sem. Azt pedig senki sem tudja, ilyen bődületes mennyiségű energia levegőbe bocsátása miképpen befolyásolná a borvi­dék mikroklímáját. Márpedig az aszúso­­dás, ami a tokaji borvidék legnagyobb kincse, kényes folyamat, amit a legkisebb változás is megzavarhat. Takács András referenciája egyébként a borászok számára a zempléni Aranyos völgyébe tervezett energiatározós erőmű megépítésének megakadályozása volt. Si­kerén felbuzdulva bízták rá a borászok az erőmű elleni tiltakozás összehangolását. - Az egyik legnagyobb baj az erőmű­vel az, hogy nem illik a tokaj-hegyaljai kultúrtájba - hallgatom Takács Andrást. - Mint ahogy egy Tesco sem a Parlament mellé. S mit szól mindehhez Hujber Ottó, aki néhány évvel ezelőtt tíz szalmatüzelésű erőművet ígért - amiből egy sem épült meg? Ő már semmit. - Átadta a helyét a cég élén, mert nem akarta, hogy politikai kötődése akadálya lehessen az erőmű esetleges megvalósulá­sának - hallgatom a váltás okáról utódját, Voltay Gézát, immár Budapesten, a cég központjában. Bár, állítja Voltay Géza, sok hasznuk ebből a bizonyos politikai kötődésből sem volt. Ha lett volna, akkor megépül az erőmű, hiszen minden engedélyük meg­volt hozzá. Egy dolog viszont hibádzott, de az nagyon: a pénz. Előbb azonban egy japán bankcsoport mondta vissza a 30 milliárdos finanszírozást, majd a Magyar Villamos Művek, végül pedig - még Bajmi Gordon miniszterelnöksége alatt - a mindenkori kormány gazdasági elkép­zeléseit is finanszírozó Magyar Fejlesztési Bank.­­ De azért még nem mondtunk le vég­legesen az erőmű építéséről - jegyzi meg a férfi. - Pedig ezt írták Koncz Ferencnek - jegyzem meg. - Sőt, felajánlották az in­gatlant megvételre. - Az egy félreérthető levél volt. De ha mégsem tudnánk megegyezni, akkor me­gyünk a Dunántúlra. Mostanában zárják be a Vértesi Hőerőművet, Oroszlányban tárt karokkal fogadnának bennünket. Az új helyszín mellett szól az is, hogy ott a sokat emlegetett hulladékhő is hasz­nosulna, hiszen Oroszlány és Bököd laká­sainak a fűtése eddig is a bezárás előtt álló szénerőmű hőjével történt. Voltay Géza mégis kétségtelenül annak a mondatomnak örül a legjobban, amely szerint a polgármestertől úgy tudom, egy­két héten belül leül vele megbeszélni a hőerőmű ügyét. - Minden programomat lemondva sietnék Szerencsre - mosolyodik el, így akár még boldog véget is érhet a történet. De hogy így lesz-e, arra azért mérget nem vennék... Szerencsen valamikor több mint kétezren gyártottak csokoládét. Ma száznyolcan Takács András állt az ellenzék élére Takács Zoltán megszavaztatta a népet A beruházók minden engedélyt beszereztek, mégsem kezdtek az építkezésbe Egyetlen szőlészt sem találtunk, aki tapsolt volna az erőmű tervének Riport

Next