Szabad Föld, 2010. július-december (66. évfolyam, 26-52. szám)
2010-10-22 / 42. szám
A vidék családi hetilapja ♦ 2010. október 22. két - kevés híján - lerombolta, jószerivel csak a kémény maradt meg, s a felirat a gyár kapuja fölött: Szerencsi Cukorgyár. Csaknem hasonló sorsra jutott a csokoládégyár is, ám tulajdonosától, a svájci Nestlétől a Csehországba körzetesített csokigyártás helyébe mi kaptuk a por alakú termékek előállításának feladatát. Az átszervezéskor ötszázharminc nehézcukrászt bocsátottak el, tudtam meg később Takács Istvántól, a Bonbon Kft. ügyvezetőjétől, miközben azt figyeltem, miként is készülnek a csoki Mikulás-figurák. Mert - hála a svájciakkal való jó kapcsolatának - száznyolcan ismét a szerencsi csoki gyártásával keresik a kenyerüket. Ezzel Takács István egyébként a város egyik legnagyobb foglalkoztatója - ám a tőle kapott könyvet lapozgatva látom, hogy 1969-ben 2453-an édesítették az életünket szerencsi csokoládé gyártásával... De térjünk vissza a hőerőműhöz, hogy megszólalhasson a másik oldalon álló fél is. Mindenekelőtt Rónavölgyi Endrénét, az előző polgármestert szerettem volna faggatni, ő azonban valami miatt nem kívánt élni a lehetőséggel. - Azért is kérem, hogy álljon velem szóba, nehogy utólag úgy érezze, egyoldalú a riportom - vetem be az ilyenkor szokásos és általában hatni szokó érvemet. - Hívjon fel holnap reggel - hagy nyitva a maga számára egy kiskaput a kérdés eldöntésére. Másnap reggel, amikor felvette a telefonját, kocsi zúgását hallottam a háttérben. Mindez nem sok jót sejtetett, s valóban, már csaknem a főváros határában járt, ezért nem tudott találkozni velem... Helyette viszont annál szívesebben vállalkozott a beszélgetésre Takács Zoltán, a Szerencs és Környéke Fejlődéséért Egyesület vezetője. Ez az a társulat, amely a népszavazást kezdeményezte. - Előbb meg kell néznie a várat - bújik a nyugdíjas mérnök az önkéntes idegenvezető bőrébe. A hely rendben van, sőt azt is megtudom, hogy a református templomban akarták Bocskait királlyá koronázni - ám én most mégsem a város történelmi nevezetességeire vagyok leginkább kíváncsi. - Miért nem egyenesen arra kérdeztek, hogy akar-e a város erőművet vagy sem? - vetem fel, amikor az egyébként hangulatos várkertben leülünk egy padra. - És miért állították szembe a világörökséget az iparral? Hiszen mind a kettő érték. Október harmadikán ugyanis a következő kérdésben nyilváníthatott véleményt az arra jogosult: „Fontosabbnak tartja-e a Szerencs hagyományaira épülő iparfejlesztést és az ehhez kapcsolódó munkahelyteremtést, mint a világörökség védőzónájába tartozást?” A mostani történet kísértetiesen hasonlít a százhúsz évvel ezelőttihez - tér ki a válasz elől Takács Zoltán. - Akkor a cukorgyárat ellenezték a szőlészek, most pedig a hőerőművet. Akkor is, most is azért, hogy nagy legyen a munkaerő-felesleg és alacsonyan tudják tartani a napszámosok bérét. Később idéztem Mészáros Lászlónak, a Disznókői borászat vezérigazgatójának a felvetést, ám ő a leghatározottabban viszszautasította azt, mondván, hogy a szőlészek is szeretnék, ha Szerencsre ipar települne. Csak nem bármilyen, és nem bárhová, és nem mindegy, hogy mennyire terhelődnek általa a környék országútjai. - Kiszámítottam, óránként átlagosan 1,8 kamiontöbblet terhelné a környék útjait a szalma beszállításával - hallgatom Takács Zoltánt. A Voltay Gézától, az erőműépítő cég vezetőjétől később kapott tanulmány szerint is csak ennek a többszörösével lehetne elérni az évi 270 ezer tonna szalma szállítását. - Kivittek bennünket Dániába - sorolja újabb érvét a férfi. - Egy harminc megawattos erőműbe. Kérdeztem, mikor indítják be a létesítményt. Kiderült, hogy folyamatosan működött, csak mi nem vettük észre, olyan halk volt. Másnap találkoztam Takács Andrással, aki a térség szőlész- és borászegyesületeit képviseli az ügyben. - Megvezették egy kicsit azt a csapatot - ingatja a fejét az egyébként pszichológus végzettségű férfi a zempléni Erdőbényén, ahová a találkozót megbeszéltük. Azt hitték, hogy 30 megawattos erőműbe vitték őket, miközben csak 12 megawattos volt. A többi a hulladékhő, amit hasznosítottak a városban. Igen, a hulladékhő. Az erőműellenzők egyik legfőbb érve, hogy az elégetett energiának csupán egyharmada alakulna át elektromossággá, a többi a szabadba távozna. Szerencsen ugyanis nem távhővel fűtik a lakásokat, de nem igényli azt a mezőgazdaság és a meglévő kevéske ipar sem. Azt pedig senki sem tudja, ilyen bődületes mennyiségű energia levegőbe bocsátása miképpen befolyásolná a borvidék mikroklímáját. Márpedig az aszúsodás, ami a tokaji borvidék legnagyobb kincse, kényes folyamat, amit a legkisebb változás is megzavarhat. Takács András referenciája egyébként a borászok számára a zempléni Aranyos völgyébe tervezett energiatározós erőmű megépítésének megakadályozása volt. Sikerén felbuzdulva bízták rá a borászok az erőmű elleni tiltakozás összehangolását. - Az egyik legnagyobb baj az erőművel az, hogy nem illik a tokaj-hegyaljai kultúrtájba - hallgatom Takács Andrást. - Mint ahogy egy Tesco sem a Parlament mellé. S mit szól mindehhez Hujber Ottó, aki néhány évvel ezelőtt tíz szalmatüzelésű erőművet ígért - amiből egy sem épült meg? Ő már semmit. - Átadta a helyét a cég élén, mert nem akarta, hogy politikai kötődése akadálya lehessen az erőmű esetleges megvalósulásának - hallgatom a váltás okáról utódját, Voltay Gézát, immár Budapesten, a cég központjában. Bár, állítja Voltay Géza, sok hasznuk ebből a bizonyos politikai kötődésből sem volt. Ha lett volna, akkor megépül az erőmű, hiszen minden engedélyük megvolt hozzá. Egy dolog viszont hibádzott, de az nagyon: a pénz. Előbb azonban egy japán bankcsoport mondta vissza a 30 milliárdos finanszírozást, majd a Magyar Villamos Művek, végül pedig - még Bajmi Gordon miniszterelnöksége alatt - a mindenkori kormány gazdasági elképzeléseit is finanszírozó Magyar Fejlesztési Bank. De azért még nem mondtunk le véglegesen az erőmű építéséről - jegyzi meg a férfi. - Pedig ezt írták Koncz Ferencnek - jegyzem meg. - Sőt, felajánlották az ingatlant megvételre. - Az egy félreérthető levél volt. De ha mégsem tudnánk megegyezni, akkor megyünk a Dunántúlra. Mostanában zárják be a Vértesi Hőerőművet, Oroszlányban tárt karokkal fogadnának bennünket. Az új helyszín mellett szól az is, hogy ott a sokat emlegetett hulladékhő is hasznosulna, hiszen Oroszlány és Bököd lakásainak a fűtése eddig is a bezárás előtt álló szénerőmű hőjével történt. Voltay Géza mégis kétségtelenül annak a mondatomnak örül a legjobban, amely szerint a polgármestertől úgy tudom, egykét héten belül leül vele megbeszélni a hőerőmű ügyét. - Minden programomat lemondva sietnék Szerencsre - mosolyodik el, így akár még boldog véget is érhet a történet. De hogy így lesz-e, arra azért mérget nem vennék... Szerencsen valamikor több mint kétezren gyártottak csokoládét. Ma száznyolcan Takács András állt az ellenzék élére Takács Zoltán megszavaztatta a népet A beruházók minden engedélyt beszereztek, mégsem kezdtek az építkezésbe Egyetlen szőlészt sem találtunk, aki tapsolt volna az erőmű tervének Riport