Szabad Föld, 2016. január-június (72. évfolyam, 1-26. szám)

2016-04-08 / 15. szám

I Külvilág A SZIESZTÁNAK VÉGE? Megszüntetné a délutáni sziesztát a spanyol kormányfő. A választá­sokra készülő kormányfő szerint ez azért is jó lehetne, mert koráb­ban végeznének az emberek a munkában: este nyolc helyett már hatkor letehetnék a lantot. A szi­eszta hosszú ideje tradíció a déli országban, a bevezetésekor a föl­deken dolgozó parasztokat óvták az erős déli napsütéstől - ezért a pár órás pihenő a nap közepén. Mariam Rajoy kormányfő ezzel a termelékenységet, a hatékonysá­got növelné. 3­00 ezer dollárt fizetett egy üzletember a pápamobilért, vagyis az egyik, pápa által használt autóért. A kö­rülbelül 82,5 millió forintért meg­vásárolt autót a pápa tavaly szeptemberben használta, amikor New Yorkba utazott. A katolikus egyházfő természetesen nem teszi zsebre a pénzt: katolikus jóté­konysági szervezeteknek ajánlják fel. Az üzletember úgy nyilatko­zott, nem bánja, hogy a tervezett pénz sokszorosát fizette ki, a kü­lönleges utas és a jótékony cél miatt megérte az „adakozás”. Az autót csak kiállítási darabnak szánják. BEFAGYASZTOTT PÉNZEK Fizetéscsökkentés - többek között ettől várja a megoldást a finn kormány. A már évek óta gazda­sági problémákkal küzdő északi országban a kormánytagok a dol­gozók juttatásainak csökkentését javasolják. Körülbelül öt száza­lékkal lenne alacsonyabb a bérek és juttatások mértéke: ez vagy konkrét fizetéscsökkenést, vagy bizonyos béren kívüli juttatások elvételét jelentené. Egyelőre még semmi sincs kőbe vésve, a kor­mány jelenleg a szakszervezetek­kel alkudozik. LASSÚ VÍZ... Különös dolog történt egy londo­ni férfival. Este leparkolt a háza előtt az autójával, reggelre meg­büntették. Hajnalra ugyanis moz­gássérült-parkolóvá vált a hely, ahol a kocsija állt, jól meg is büntették, amiért illetéktelenül hagyta a kiemelt helyen. Noha a férfi azt hitte, csak áprilisi tréfa a dolog, kiderült, hogy nagyon is komoly. A mozgássérült-parkoló­helyet ugyanis még a férfi szom­szédja igényelte férje számára, ám a londoni ügymenet elhúzódott, csak mostanra sikerült intézkedni, és az ominózus éjszakán lefesteni a parkolóhelyet. Sajnos már későn, az igénylő férje időközben elhunyt. A hibát végül az önkor­mányzat elismerte, és a büntetést visszavonták. Az oldalpárt szerkesztette: MARKOS MÁRIA 2016. április 8. ♦ A vidék családi hetilapja Égető bizonyíték A német Süddeutsche Zeitung című lap munkatársai hozták nyilvánosságra azokat a dokumentumokat, amelyek néhány nap leforgása alatt világméretű­vé duzzadó botrányt indítottak el. A Panama Aktákból kiderül, hogy offshore cégeken keresztül politikusok, uralkodók és nemzetközi szervezetek is kihasz­nálták az adóelkerülésnek ezt a módját. A­mit Edward Snowden évekkel ezelőtt elkezdett az Egyesült Államok lehallgatási ügyeinek kiszi­várogtatásával, az a folyamat most beérni látszik. A múlt vasárnap este kirobbant offshore-botrány a világ negyedik legnagyobb ügyvédi irodá­jának meghekkelésével kezdődött, 11,1 millió iratot juttatva el ezáltal a médiához és a nagyérdemű olvasó­­közönséghez. Annak ellenére, hogy a banko­kat, ügyvédi irodákat minden or­szágban törvény kötelezi arra, hogy meggyőződjenek, ügyfeleik nem pénzek tisztára mosására vagy adó­­elkerülésre akarják használni a náluk jegyzett céget, a dokumentu­mokból kiderült, hogy az offshore­­iparban érdekelt szereplők több mint nagyvonalúan kezelték ezt a törvényi kitételt. A botrányt kirob­bantó, panamai székhelyű Mossack Fonseca ügyvédi iroda is ilyen cég volt, abban segített ügyfeleinek, hogy minél hatékonyabban eltün­tethessék vagyonukat. Az egy éven át tartó nyomozásban 370 újságíró bírósági adatbázisokban, tulajdoni lapokban, cégiratokban kutatott, pénzmosással foglalkozó szakembe­rekkel és nyomozókkal interjúzott. Az 1977 és 2015 közötti időszakot felölelő iratok bemutatják, hogyan mozogtak a feketepénzek a globális pénzügyi rendszeren keresztül. A román és a spanyol uralkodó, Putyin baráti köre, sportolók és nem­zetközi sportszervezetek elöljárósá­gai, a Forbes üzleti magazin listáján szereplő üzletemberek és bűnözők, sőt a pénzügyi átláthatóságért küzdő Transparency International chilei ve­zetője is érintett többek között az eddigi legnagyobb offshore-ügyeket felgöngyölítő kiszivárogtatással. Az ezeréves demokráciájára oly büszke Izland miniszterelnöke, Sigmundur David Gunnlaugsson és a felesége is eddig egyedüli nyugat-európai politi­kusként olyan kétes figurákkal került egy névsorba, mint Vlagyimir Putyin, Nawaz Sharif pakisztáni miniszterel­nök, Ijád Allávi iraki exminiszterelnök, Petro Porosenko ukrán köztársasági elnök vagy éppen Hoszni Mubarak korábbi egyiptomi köztársasági elnök fia. Az iroda ügyfelei között szerepelt a marokkói VI. Mohamed, a szaúdi Salman király. A Mossack Fonseca olyan, az USA-ban feketelistás cégek­nek és személyeknek is segített va­gyonuk eltüntetésében, akik koráb­ban mexikói drogbárókkal, terror­szervezetekkel és Észak-Koreával üz­leteltek. A felsorolásnak még koránt sincs vége, a lista percről percre egyre színesebb, az 1,3 terrabájt mennyisé­gű adat hónapokra elegendő cseme­géről gondoskodik. A spájzajtó tárva­­nyitva, néhány csontváz csak kidől végre a sufniból. FOTÓ: SHUTTERSTOCK PANAMA SZÁMOKBAN dokumentum szivárgott ki, köztük alapító okiratok, banki szerződések, e-mailek, útlevélmásolatok. offshore céget neveznek meg, amelyek politikusokhoz, családtagjaikhoz, nem­zetközi szervezetekhez kapcsolódnak. a Mossack Fonseca ügyvédi iroda által bejegyzett cég adatait szivárogtatták ki. nemzeti vezetőt, köztük miniszterelnö­köket, uralkodókat, elnököket neveznek meg az akták, akik éltek az adóelkerülés lehetőségének ilyen módjával. 1 40 1 2 Békétlenség földje Túl kicsi a Kaukázus az ott élőknek - nem elő­ször látjuk ezt a történelemben. Igazolja ezt a Hegyi-Karabahban szombat óta folyó csatározás is. Ötven halott, számtalan sebesült - keddi lap­zártánkkor ez a konfliktus mérlege. M­últ héten, egy atomenergiai csúcstalálkozó alkalmából az Egyesült Államokban járt egy csomó állami vezető, közöttük Szerzs Szargszjan örmény és Ilham Alijev azeri államfő. John Kerry amerikai államtitkár tárgyalt az azeri elnökkel, s megjegyezte: „Szeretnénk látni egy végleges megoldást a Hegyi-Karabah miatti fagyott konfliktusban, egy tárgyalásokon alapuló megegyezést, hosszú távú tervekkel.” Az örmény államfővel az USA vezetése nem tervezett külön tárgyalást. Ez történt szerdán. A csúcsnak pénteken lett vége, szombaton pedig egymásra támadtak az azeri meg a karabahi örmény csapatok. Bármelyik fél kezdte, valószínű, hogy a döntés egy Washing­tonból a Kaukázusba tartó elnöki repülőgépen született. A döntés folyománya az 1994 óta bekö­vetkezett legsúlyosabb konfliktus. Emlékeztető: 1994-ben kötött tűzszünetet Azerbajdzsán és az örmények lakta, egyoldalúan kikiáltott, a szovjet Azerbajdzsán területéből kiszakított Hegyi-Ka­rabah Köztársaság. Máskor is előfordult, hogy néhány fős csapatok átmerészkedtek a szomszéd területére, amiből aztán néhány katonaéletet kö­vetelő lövöldözés lett, de ezúttal nehézfegyvereket, harckocsikat, helikoptereket, rakétákat és drónokat is bevetnek a felek. Akik természetesen a másikat hibáztatják, mondván: ő kezdte. A karabahiak fegyverkezési büdzséjéről sem­mit nem tudni, az viszont nyilvános adat: Azer­bajdzsán háromszor annyit költ fegyverkezésre, mint Örményország. Talán ezért annyira maga­biztos, hogy nemcsak az elszakított Karabahot támadja, hanem a szuverén Örményország terü­letén is megtámadott legalább két területet - ami külön probléma. Oroszország (amely a keresztény Örményor­szággal ápol jobb kapcsolatot) kijelentette, hogy sürgősen be kell fejezni a csörtét, különben is az orosz kéksisakosoknak kellene fenntartaniuk a békét az övezetben. Törökország (a muszlim Azerbajdzsán szomszédja és támogatója) is megszólalt: biztos abban, hogy elkerülhetetlen Karabah visszakerülése eredeti tulajdonosához. A konfliktus súlyosságát jól felmérte az Európai Biztonsági és Együttműködési Szerve­zet: a részeként működő Minszki Csoport tagjai lapzártánkkor Bécsben tanácskoznak a történ­tekről, valamiféle megoldást keresve. Hogy mennyire bíznak a saját sikerükben, arról min­dent elmond: a sajtót nem fogják tájékoztatni. Tehát baj van. Király Farkas FOTÓ: PROFIMEDIA/SPUTNIK

Next