Szabad Föld, 2017. január-június (73. évfolyam, 1-26. szám)
2017-02-24 / 8. szám
A vidék családi hetilapja ♦ 2017. február 24. JOGI ESETEK Nem volt baleset? Két autó összeütközött egy kereszteződésben. A Volkswagen Passat érkezett egyenesen, s neki az elsőbbséget meg nem adva elékanyarodott egy Skoda, melynek a tulajdonosa elismerte a felelősségét. Mindkét sofőrnek ugyanannál a biztosítónál volt cascója és felelősségbiztosítása is, tehát mind a két autóban bekövetkezett kárt ennek a biztosítónak kellett volna megtérítenie. A biztosító azonban úgy ítélte meg, hogy az összeütközés nem baleset volt, ezért nem fizetett. A koccanás résztvevői pert indítottak a káruk megtérítéséért. A Passat sofőrje azt mondta, hogy gyanútlanul, elsőbbsége tudatában, szabályosan hajtott az úton, amikor elékanyarodott a Skoda, ami annyira meglepte, hogy fékezni sem maradt ideje. Csakhogy a szakértők a járművek helyzetéből egybehangzóan azt állapították meg, hogy míg a Skoda körülbelül harminc kilométer per órás sebességgel haladt az ütközés pillanatában, a jóval nagyobb Passat pedig hússzal, ami csak úgy lehetséges, hogy a sofőr vagy fékezett, vagy már eleve indokolatlanul alacsony sebességgel haladt. A szerződésben pedig az áll, hogy a biztosító mentesül, ha az ügyfél szándékosan megtéveszti a teljesítése szempontjából lényeges körülmények tekintetében. Ezentúl számos olyan körülményt hoztak fel, amelyek alapján azt gondolták, hogy a balesetet szándékosan megrendezték, kezdve a helyszínen található törmelék elenyésző mennyiségétől a légzsákok vezérlő elektronikájának állásáig. Mint a hasonló esetekben általában, itt is a bizonyítási teher kérdése lett a döntő. A biztosítónak akkor kell helytállnia, ha baleset következik be, ezt idáig a biztosítottnak kell bizonyítania. Viszont azokat a tényeket, melyek a biztosító mentesülését eredményezik, a biztosítónak. A bíróság végül a két sofőrnek adott igazat. Kimondták, hogy a sofőrök életszerűen írták le a balesetet, vagyis bizonyították a baleset tényét, s megnevezték annak felelősét, ezzel megalapozták a biztosító teljesítési kötelezettségét. A szakértők egyetlen tekintetben cáfolták a Passat vezetőjének verzióját, csakhogy ez nem elég annak a bizonyítására, hogy a sofőr szándékosan valótlant mondott volna. Az ütközés előtti elhárító manőver olykor reflexszerűen történik, könnyen megtörténhet, hogy a sofőr nem vagy rosszul emlékszik rá. A biztosítónak a mentesüléshez azt kellett volna bizonyítania, hogy ez szándékos hazugság volt, ami ebben az esetben nem sikerült. Dr. Tanács Gábor A felvétel 1960-ban készült Ercsiben, a pontonos műszaki alakulatnál. A csörlővel és dupla kerekekkel ellátott kísérleti Csepel K-300-as gépkocsi motorháztetején Végh István, az álló sorban balról jobbra Répa Péter, Satus Károly, Cserenyee Imre honvéd és Katymár László őrvezető, elöl Vidák Miklós és Repcsik Gábor honvéd (jómagam) látható. Nincs a képen katonatársaink közül Szabó Endre, Bóta Géza és Kapus József (ő készítette a fotót). Századparancsnokunk Süveges János százados volt, ő sincs itt velünk. Kérem, hogy aki a képen magára ismer, vagy valaki a többiek közül olvassa e pár sort, jelentkezzen. Jó lenne, ha annyi év után újra találkozhatnánk. Repcsik Gábor 2112 Veresegyház, Batthyány u. 3/B MIN NEVETTÜNK? Sztrunga Béláné zagyvarékasi olvasónknak a napokban a helyi tévében látott sorsolás eszébe juttatott egy régi történetet. Amit elmesélek, 1970 környékén történt, az értelmi szerzője én voltam. Földművesszövetkezeti dolgozók voltunk, és évente minden tagot összehívtunk közgyűlésre. Aki eljött, kapott egy kis szelvényt, amivel a tombolahúzáskor nyerni lehetett. A tombolatárgyakat mi készítettük össze, ezek között egy nyújtófa is volt. Élt a faluban egy akkor még középkorú házaspár, akik minden mókában részt vettek. A gyűlésre nem együtt jöttek, de mindketten ott voltak. Ilonka néni meglátta a tombolatárgyak között a nyújtófát. Azt mondta: ha én nyerném meg, úgy elverném Béla bátyátokat, hogy csak no! Ennek hallatán egy pillanat alatt eszembe jutott, hogy ezt meg kell játszani. Ilonka néni szelvénymásolatát a sorsolásra kijelölt kalapnak az úgynevezett izzasztószalagjába tűztük, a többi szelvény a kalap aljában volt. Amikor jött a sorsolás, és a nyújtófához érkeztünk, a sorsolásra kijelölt kislány az izzasztóból húzta ki a szelvényt, így aztán a nyújtófát Ilonka néni nyerte meg. Amikor átvette, egyenesen Béla bácsihoz ment, és jól elagyabugyálta - persze csak úgy játékból. A teremben lehettek vagy hetvenen-nyolcvanan, mindenki dőlt a nevetéstől. Mi meg azt nevettük, hogy senki sem sejtette, ez csalással jött létre. Most már le merem írni, mert sajnos olyan régen történt, hogy már nem kaphatok büntetést, a koromnál fogva sem. (Éppen 77 éves vagyok.) Mentségemre legyen mondva, soha ilyen eset nem fordult elő, mármint, hogy csaltunk volna. Az esetnek másnap híre ment a faluban, sokan derültek rajta, így szereztünk a falunknak egy kis vidámságot. Rég volt, de igaz volt... Az olvasó oldala TÁRSKERESŐ EGYSZERŰSÉG, SZERETET jeligére: „Egyszerű özvegyasszony vagyok, csendes, megbízható, szeretetet adni tudó, hűséges. Hatvanhét éves vagyok és nyugdíjas, 20 éve élek egyedül, magasságom 155 centiméter, alakom picit telt. Saját lakásom van nagy kerttel egy nagyon csendes, picike faluban, Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Közel van a Tisza, és Debrecen is csak ötven kilométer. Szeretem a falut és az otthonomat is. Szeretnék egy egyszerű társat találni, akivel csendben, nyugalomban leélhetnénk hátralevő életünket. Nem vágyom másra, csak nyugalomra, békére, a társam ne legyen iszákos, dohányos. Az sem baj, ha lakása nincs, és kocsi sem, csak nyugodt, csendes, megbízható legyen.” MADÁRBARÁT jeligére: „Békés megyében élő férfi vagyok. Leveleznék - kézzel írott formában, postai úton - olyan emberekkel, akik megosztanák velem élményeiket, tapasztalataikat madarakról, emlősökről, fákról, kertekről, háziállatokról. A levél persze szólhat másról is, de fő témánk a környezet, az élő természet, az ökológia legyen.” Kettévágták a templomot Dunapataji olvasónk hívta fel figyelmünket az egyik tv-csatornán futó ismeretterjesztő sorozatra, melyben óriási épületeket költöztetnek el egyik helyről a másikra. Azt is jelezte, hogy településükön szintén volt hasonló eset, sőt náluk történt Magyarország első épületeltolása. Az 1761-ben épült egyhajós katolikus templom bővítésének gondolata az 1930-as évek elején vetődött fel, mivel a hívek száma oly mértékben gyarapodott, hogy csak egyre szűkösebben fértek el. Felmerült az is, hogy elbontják az épületet és nagyobbat építenek helyette, de végül egy extrém megoldás mellett döntöttek: kettévágják a templomot, s a leválasztott szentély elhúzásával a két épületelem közti részt kifalazzák és vasbeton kupolával fedik le. Garai Béla plébános a kalocsai érsekhez fordult anyagi segítségért, de nem járt sikerrel. A vallási és közoktatási minisztérium, illetve a vármegye sem tudott támogatást nyújtani. Ettől függetlenül Rökk Károly kalocsai építésszel terveket készíttetett, szakértőnek pedig Möller Károly budapesti építészt kérte fel. Valahogy csak összejött a pénz, és Möller újszerű elképzelését, a templomelhúzásos módszert valósították meg. 1934. augusztus 25-én a szó szoros értelmében belevágtak a munkába: a templom falát a két kupola csatlakozásánál szétvésték, majd a szentély alá acélgerendákat és acélgörgőket helyeztek, és a 280 tonnás részt csigasorok segítségével 10 méterre elhúzták. A munkálatokra Mácsay László kalocsai építési vállalkozóval kötöttek szerződést, a tényleges feladatokat azonban két dunapataji kőművesmester, András Károly és Arth János végezte el. A nem mindennapi eseményt a meghívottakon kívül sok bámészkodó figyelte, külön tribünt ácsoltak nekik. Minden zökkenőmentesen zajlott, a bővítés hatalmas szakmai sikerrel zárult. A templomot 1934. november 18-án gróf Zichy Gyula érsek szentelte fel a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. A hajdani szemtanúk közül már csak a 95 éves Kiss Józsefét, aki arra is emlékszik, hogy sok csendőr vigyázta a rendet, a gyerekeket pedig a munkálatoktól távolabbra terelték. Azt pedig maga is a legendák közé sorolja, hogy Möller mérnök elmenekült a helyszínről és a Duna-parton várta a híreket, mondván: kudarc esetén a vízbe fojtja magát szégyenében. Borzák Tibor (Köszönjük az archív képet Schill Tamásnak, a Pataji Múzeum vezetőjének.)