Szabad Föld, 2017. január-június (73. évfolyam, 1-26. szám)

2017-02-24 / 8. szám

A vidék családi hetilapja ♦ 2017. február 24. JOGI ESETEK Nem volt baleset? Két autó össze­ütközött egy ke­reszteződésben. A Volkswagen Passat érkezett egyenesen, s neki az elsőbb­séget meg nem adva elékanyarodott egy Skoda, melynek a tulajdonosa elismerte a felelősségét. Mindkét sofőrnek ugyanannál a biztosítónál volt cas­­cója és felelősségbiztosítása is, tehát mind a két autóban bekövetkezett kárt ennek a biztosítónak kellett volna megtérítenie. A biztosító azon­ban úgy ítélte meg, hogy az összeüt­közés nem baleset volt, ezért nem fizetett. A koccanás résztvevői pert indítottak a káruk megtérítéséért. A Passat sofőrje azt mondta, hogy gyanútlanul, elsőbbsége tuda­tában, szabályosan hajtott az úton, amikor elékanyarodott a Skoda, ami annyira meglepte, hogy fékezni sem maradt ideje. Csakhogy a szakértők a járművek helyzetéből egybehang­zóan azt állapították meg, hogy míg a Skoda körülbelül harminc kilomé­ter per órás sebességgel haladt az ütközés pillanatában, a jóval na­gyobb Passat pedig hússzal, ami csak úgy lehetséges, hogy a sofőr vagy fékezett, vagy már eleve indo­kolatlanul alacsony sebességgel ha­ladt. A szerződésben pedig az áll, hogy a biztosító mentesül, ha az ügyfél szándékosan megtéveszti a teljesítése szempontjából lényeges körülmények tekintetében. Ezentúl számos olyan körülményt hoztak fel, amelyek alapján azt gondolták, hogy a balesetet szándékosan meg­rendezték, kezdve a helyszínen ta­lálható törmelék elenyésző mennyi­ségétől a légzsákok vezérlő elektro­nikájának állásáig. Mint a hasonló esetekben általá­ban, itt is a bizonyítási teher kérdé­se lett a döntő. A biztosítónak akkor kell helytállnia, ha baleset következik be, ezt idáig a biztosí­tottnak kell bizonyítania. Viszont azokat a tényeket, melyek a bizto­sító mentesülését eredményezik, a biztosítónak. A bíróság végül a két sofőrnek adott igazat. Kimondták, hogy a sofőrök életszerűen írták le a bal­esetet, vagyis bizonyították a bal­eset tényét, s megnevezték annak felelősét, ezzel megalapozták a biz­tosító teljesítési kötelezettségét. A szakértők egyetlen tekintetben cáfolták a Passat vezetőjének ver­zióját, csakhogy ez nem elég annak a bizonyítására, hogy a sofőr szán­dékosan valótlant mondott volna. Az ütközés előtti elhárító manőver olykor reflexszerűen történik, könnyen megtörténhet, hogy a sofőr nem vagy rosszul emlékszik rá. A biztosítónak a mentesüléshez azt kellett volna bizonyítania, hogy ez szándékos hazugság volt, ami ebben az esetben nem sikerült. Dr. Tanács Gábor A felvétel 1960-ban készült Ercsi­ben, a pontonos műszaki alakulat­nál. A csörlővel és dupla kerekekkel ellátott kísérleti Csepel K-300-as gépkocsi motorháztetején Végh Ist­ván, az álló sorban balról jobbra Répa Péter, Satus Károly, Cserenyee Imre honvéd és Katymár László őr­vezető, elöl Vidák Miklós és Repcsik Gábor honvéd (jómagam) látható. Nincs a képen katonatársaink közül Szabó Endre, Bóta Géza és Kapus József (ő készítette a fotót). Század­parancsnokunk Süveges János szá­zados volt, ő sincs itt velünk. Kérem, hogy aki a képen magára ismer, vagy valaki a többiek közül olvassa e pár sort, jelentkezzen. Jó lenne, ha annyi év után újra találkozhatnánk. Repcsik Gábor 2112 Veresegyház, Batthyány u. 3/B MIN NEVETTÜNK? Sztrunga Béláné zagyvarékasi olvasónknak a napokban a helyi tévében látott sorsolás eszébe juttatott egy régi történetet. Amit elmesélek, 1970 környékén történt, az értelmi szerzője én voltam. Földműves­szövetkezeti dolgozók voltunk, és évente minden tagot összehívtunk közgyűlésre. Aki eljött, kapott egy kis szelvényt, amivel a tom­bolahúzáskor nyerni lehetett. A tombolatár­gyakat mi készítettük össze, ezek között egy nyújtófa is volt. Élt a faluban egy akkor még középkorú házaspár, akik minden mókában részt vettek. A gyűlésre nem együtt jöttek, de mindketten ott voltak. Ilonka néni meglátta a tombola­tárgyak között a nyújtófát. Azt mondta: ha én nyerném meg, úgy elverném Béla bátyá­tokat, hogy csak no! Ennek hallatán egy pillanat alatt eszembe jutott, hogy ezt meg kell játszani. Ilonka néni szelvénymásolatát a sorsolásra kijelölt kalap­nak az úgynevezett izzasztószalagjába tűztük, a többi szelvény a kalap aljában volt. Amikor jött a sorsolás, és a nyújtófához érkeztünk, a sorsolásra kijelölt kislány az izzasztóból húzta ki a szelvényt, így aztán a nyújtófát Ilonka néni nyerte meg. Amikor átvette, egyenesen Béla bácsihoz ment, és jól elagyabugyálta - persze csak úgy játékból. A teremben lehettek vagy hetvenen-nyolcvanan, mindenki dőlt a nevetéstől. Mi meg azt nevettük, hogy senki sem sejtette, ez csalással jött létre. Most már le merem írni, mert sajnos olyan régen történt, hogy már nem kaphatok büntetést, a koromnál fogva sem. (Éppen 77 éves vagyok.) Mentségemre legyen mondva, soha ilyen eset nem fordult elő, mármint, hogy csaltunk volna. Az esetnek másnap híre ment a faluban, sokan derültek rajta, így szereztünk a falunknak egy kis vidámságot. Rég volt, de igaz volt... Az olvasó oldala TÁRSKERESŐ EGYSZERŰSÉG, SZERETET jeligére: „Egyszerű özvegy­asszony vagyok, csendes, megbízható, szeretetet adni tudó, hűséges. Hatvanhét éves vagyok és nyugdíjas, 20 éve élek egyedül, magasságom 155 centiméter, alakom picit telt. Saját lakásom van nagy kerttel egy nagyon csendes, picike faluban, Jász-Nagykun-Szolnok megyé­ben. Közel van a Tisza, és Debrecen is csak ötven kilo­méter. Szeretem a falut és az otthonomat is. Szeretnék egy egyszerű társat találni, akivel csendben, nyugalom­ban leélhetnénk hátralevő életünket. Nem vágyom másra, csak nyugalomra, békére, a társam ne legyen iszákos, dohányos. Az sem baj, ha lakása nincs, és kocsi sem, csak nyugodt, csendes, megbízható legyen.” MADÁRBARÁT jeligére: „Békés megyében élő férfi va­gyok. Leveleznék - kézzel írott formában, postai úton - olyan emberekkel, akik megosztanák velem élményei­ket, tapasztalataikat madarakról, emlősökről, fákról, kertekről, háziállatokról. A levél persze szólhat másról is, de fő témánk a környezet, az élő természet, az öko­lógia legyen.” Kettévágták a templomot D­unapataji olvasónk hívta fel figyelmünket az egyik tv-csa­tornán futó ismeretterjesztő sorozat­ra, melyben óriási épületeket költöz­tetnek el egyik helyről a másikra. Azt is jelezte, hogy településükön szintén volt hasonló eset, sőt náluk történt Magyarország első épületeltolása. Az 1761-ben épült egyhajós kato­likus templom bővítésének gondola­ta az 1930-as évek elején vetődött fel, mivel a hívek száma oly mérték­ben gyarapodott, hogy csak egyre szűkösebben fértek el. Felmerült az is, hogy elbontják az épületet és na­gyobbat építenek helyette, de végül egy extrém megoldás mellett döntöt­tek: kettévágják a templomot, s a leválasztott szentély elhúzásával a két épületelem közti részt kifalazzák és vasbeton kupolával fedik le. Garai Béla plébános a kalocsai érsekhez fordult anyagi segítségért, de nem járt sikerrel. A vallási és köz­oktatási minisztérium, illetve a vár­megye sem tudott támogatást nyúj­tani. Ettől függetlenül Rökk Károly kalocsai építésszel terveket készítte­tett, szakértőnek pedig Möller Károly budapesti építészt kérte fel. Valahogy csak összejött a pénz, és Möller új­szerű elképzelését, a templomelhúzá­­sos módszert valósították meg. 1934. augusztus 25-én a szó szoros értel­mében belevágtak a munkába: a templom falát a két kupola csatlako­zásánál szétvésték, majd a szentély alá acélgerendákat és acélgörgőket helyeztek, és a 280 tonnás részt csi­gasorok segítségével 10 méterre el­húzták. A munkálatokra Mácsay László kalocsai építési vállalkozóval kötöttek szerződést, a tényleges fel­adatokat azonban két dunapataji kőművesmester, András Károly és Arth János végezte el. A nem min­dennapi eseményt a meghívottakon kívül sok bámészkodó figyelte, külön tribünt ácsoltak nekik. Minden zök­kenőmentesen zajlott, a bővítés ha­talmas szakmai sikerrel zárult. A templomot 1934. november 18-án gróf Zichy Gyula érsek szentelte fel a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. A hajdani szemtanúk közül már csak a 95 éves Kiss Józsefét, aki arra is emlékszik, hogy sok csendőr vi­gyázta a rendet, a gyerekeket pedig a munkálatoktól távolabbra terelték. Azt pedig maga is a legendák közé sorolja, hogy Möller mérnök elmene­kült a helyszínről és a Duna-parton várta a híreket, mondván: kudarc esetén a vízbe fojtja magát szégye­nében. Borzák Tibor (Köszönjük az archív képet Schill Tamásnak, a Pataji Múzeum vezetőjének.)

Next