Szabad Föld, 2020. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2020-03-13 / 11. szám
16 Kultúra Legyen az ünnep egyben majális! Legfőbb vágya, hogy nemzeti ünnepeinken megöleljék egymást az emberek. Számára magyarnak lenni nem valamiféle szlogen, a szeretetet pedig keresztényi neveltetéséből a legfontosabb erények közé sorolja. A szombathelyi Weöres Sándor Színház direktorát, a Kossuth-díjas Jordán Tamást nemrég maguk közé fogadták a Nemzet Színészei. - Kinek mondta el először? - Elsőként a 101 éves édesanyámmal közöltem a hírt, de addigra már hallotta a rádióban. Sosem voltam díjfüggő, bár korábban gondoltam rá, esetleg én is sorra kerülhetek egyszer. - Tartja a kapcsolatot a többiekkel? - Törőcsik Marit rendszeresen látogatom a velemi otthonában. Bodrogi Gyulával, Haumann Péterrel is szoktam beszélgetni. Mérhetetlen a boldogság, hogy a legnagyobbak maguk közé fogadtak. Sok mindenben kimondatlanul is egyezik a véleményünk. Hasonlóan gondolkodunk például arról, hogy a mi mesterségünkhöz nem elég a tehetség, a szorgalom, hanem mérhetetlen alázat is kell hozzá. Talán szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy ez fémjelzi a szakmai feladataimhoz és a munkatársaimhoz való viszonyomat. - Nemcsak a színész, hanem a színház számára is rang, ha nemzetinek nevezik. Mindegyik fölött áll? - Formálisan mindenképpen. A budapesti Nemzeti Színház története során mindig is a nemzet első számú játszóhelye volt, és remélhetőleg ez így is marad. Ha a nemzeti jelzőt használják, én egy kicsit zavarban vagyok. Nekem ugyanis nincs szükségem arra, hogy állandóan emlékeztessenek rá, melyik a legmagyarabb színház. Számomra ez evidencia. Nagyon erős az identitástudatom, nem tudnám máshol elképzelni az életemet. Arról nem is beszélve, hogy a foglalkozásom alapfeltétele a magyar nyelv és annak mesteri használata. Származásomat tekintve is magyar vagyok, az őseim is azok voltak. Mintha vesztene a fényéből a nemzeti jelző, hiszen már annyiféle összefüggésben használjuk. Pedig annak a szívünkből kell(ene) jönnie... - Én is így gondolom. Mindazonáltal nagyon nagy szükség van a nemzeti ünnepekre, amelyek esetleg összehoznak minket. Az esetleg szót azért használom, mert mára olyan mély árkok alakultak ki a két Magyarország között, amelyeket mi már nem biztos, hogy be tudunk temetni, viszont ezt a jövő generációjának kötelessége lesz megtenni. Mennyivel szebb lenne, ha a jeles napokon, például március 15-én pártállástól függetlenül megölelnék egymást a magyar emberek, és az erősen hangzó szlogenek helyett mindenféle harag és feszültség nélkül néznének egymás szemébe. Évekkel ezelőtt volt egy tervem: október 23-án ne tartsanak pártrendezvényeket, hanem legyen az összejövetel olyan, mint egy majális. Hát ez sem sikerült. - Vannak olyan március 15-i ünnepségek, melyekre szívesen emlékszik vissza? - Számos alkalommal léptem fel ezen a napon. Általában verset mondtam, legtöbbször Petőfitől. Sikeres szervezés esetén sokan részt vesznek az ilyen rendezvényeken, de valljuk be őszintén, a többség nem azért megy oda, hogy verset hallgasson. Ettől függetlenül szerettem az ünnepi alkalmakat. - A Nemzeti Színházban 1848. március 15-én este a Bánk bánt játszották. Nem jelent ez valamiféle kötelezettséget a mai direktorok számára, hogy legalább ünnepnapokon vegyenek elő magyar klasszikusokat? - Manapság az éppen aktuális műsorterv érvényesül, nem tudok arról, hogy lennének kifejezetten ünnepi előadások. Én például aznap egy Sigmund Freudról szóló darabban játszom a Rózsavölgyi Szalonban. Ami az 1848. március 15-i díszelőadást illeti: a Bánk bán a legjobb választás volt arra, hogy a nézőkre is „átragadjon” a pesti forradalom mozgatórugóit képező szabadságvágy és magyarságérzet. Borzák Tibor Jordán Tamás szerint mérhetetlen alázat is kell a színészmesterséghez 2020. március 13. ♦ A vidék családi hetilapja Vidéki újratervezés kényszernyugdíj után Didaktikus tételmondatok és -jelenetek sorozata Szabó István új filmje, melynek bemutatója az idei Magyar Mozgókép Szemle nyitófilmje is volt egyúttal. A Zárójelentéssel a filmrendező harminc évvel a Mephisto című, Oscar-díjjal jutalmazott filmje után a hatalmas sikereket hozó főszereplőjéhez, Klaus Maria Brandauerhez tér vissza. A történet szerint a befutott kardiológusprofesszor pályája végén, egy hirtelen kórházbezárás és váratlanul jött kényszernyugdíjazása után visszatér szülőfalujába, ahol átveszi a régóta üres háziorvosi praxist, amelyet egykor apja és nagyapja is vitt. Ám hiába a korábbi szakmai siker, „odahaza” kénytelen azzal szembesülni, hogy csak a hatalom és a tekintély elve érvényesülhet az elöregedett, elszegényedéssel küzdő kis magyar faluban. A fiatal, rendkívül ambiciózus polgármester - a falu felvirágoztatása ürügyén - bárkit képes eltaposni, aki útjába kerül. A Zárójelentés már címében is valamiféle szintézist sugall: Stephanus doktor sorsán keresztül egy nagyívű pálya mögött álló nagyívű gondolatiság, erkölcsi dilemmák sorozata sorakozik fel, csupa klisészerű jelenetben. Mindezt persze rendkívül szépen, magas esztétikummal tálalva a nézők elé, a klasszikus zene hatásában lenyűgöző, egyúttal legismertebb darabjainak hangi aláfestésével. Ha nem is összművészeti, de mindenképpen több művészeti ág felé történő kikacsintás a filmművészeti utalást sem kerüli el: film a filmben megoldásként a nagy pályatárs, Jiri Menzel Sörgyári capricciójának néhány filmkockája is lepereg előttünk. A tágabb és szűkebb közösségeinket érintő problémák ennek ellenére megmaradnak a mindenki által jól ismert közhelyek szintjén. Mindemellett számos erénye is van Szabó István filmjének: csodálatos, festői hangulatot árasztó képek (az operatőr Koltai Lajos), a vidéki Magyarország tipikus figuráinak szívbe markolóan hiteles színészi megidézései (Brandauer mellett a Kerekes Éva által alakított énektanárnő az egyik legmaradandóbb alakítás, de Udvaros Dorottya mint operaénekes-feleség, Stohl András polgármestere és Eperjes Károly falusi lelkésze is lenyűgöző). Végül, de egyáltalán nem utolsósorban: emlékszik valaki olyan Szabó-filmre, amelyiken tudott nevetni? Nos, a Zárójelentésnek van végre humora, mi több: öniróniája. A 82 éves rendező ügynökmúltjára is kitér egyik utolsó ha nem éppen legutolsó filmjében. Markos Mária CSIPETNYI ADY. Igazi kincseket birtokol az Országos Széchényi Könyvtár Ady Endréről, amelyeket - a költő halálának századik évfordulójáról megemlékező tavalyi kiállításdömping után - kamaratárlaton kínál közszemlére március 20-ig. Vasúti bérlete, unikális kéziratai, kevésbé ismert fotográfiái, dedikált kötetei, kézírásos életrajza, levelei és képeslapjai mellett korabeli hírlapok és a Nyugat 1909. június 1-jén közölt Adytematikus száma látható. Meghallgathatók többek közt Reinitz Béla Ady-dalai, valamint Cseh Tamás és Novák János megzenésített Ady-versei is. Levetítenek egy, a korabeli Párizsról szóló kisfilmet és a költő budapesti temetési menetéről készült filmfelvételt is. A költő éves vasúti bérlete