Szabad Föld, 2021. január-június (77. évfolyam, 1-25. szám)

2021-03-05 / 9. szám

2 I Külvilág Szigorúan őrzött vakcinák Összesen több mint 114 millió koronavírussal fertőzöttet, közülük 2,53 millió halálos áldo­zatot tartanak számon a világon a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint. Az Európai Unió készül a vakcinaútlevél bevezetésére. A­z Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az eddig előállított vakcinák csaknem 80 százaléka 10 országnak jutott, több mint 200 pedig - 2,5 milliárd lakossal - nem kapott egyet­len adagot sem. A WHO és számos segélyszerve­zet is arra kéri a vakcinák jogtulajdonosait, hogy osszák meg tudásukat, hiszen a világjárvány már eddig 2,53 millió ember halálát okozta. A fejlődő országok közül több is besegítene a koronavírus elleni oltóanyag gyártásába, ha megosztanák velük az előállítás ismereteit a vakcinákat kifej­lesztő gyógyszergyárak. Az AP hírügynökség példaként említi, hogy Bangladesben kapacitásá­nak mindössze negyedével dolgozik az Incepta oltóanyaggyártó üzem, amelynek felszerelései, berendezései vadonatújak és Németországból származnak. Jelenleg egyebek közt influenza, veszettség, agyhártyagyulladás elleni szérumokat gyárt. A vállalat felajánlotta, hogy besegít a koronavírus elleni küzdelembe, ha megkapja a gyártási útmutatót és az engedélyt, ám eddig még nem érkezett válasz sem a Pfizer/BioNTech, sem a Moderna, sem pedig az Oxford/AstraZeneca oltóanyagának kifejlesztőitől. Az amerikai hírügynökség jelentése szerint a jogtulajdonos gyógyszergyárak - amelyek euró­pai és amerikai adófizetők pénzéből tetemes fi­nanszírozást kaptak, hogy példátlanul gyorsan fejlesszenek ki vakcinát a koronavírus ellen - külön-külön tárgyalnak gyártókkal kizárólagos engedélyezési szerződésekről, ügyelve arra, hogy megóvják szellemi tulajdonukat, és biztos legyen oltóanyaguk minősége. Eközben kiderült, márciusban tesz javaslatot az Európai Bizottság egy európai uniós digitális vakcinaútlevél létrehozására. Annyit azért tudni, hogy ez a bizonyos digitális zöld útlevél tanúsít­ványul szolgálna arra, hogy tulajdonosát már beoltották a koronavírus ellen, emellett tartal­mazná a teszteredményeket azok körében, akiket még nem oltottak be, továbbá azzal kapcsolato­san is lennének rajta adatok, hogy ki és mikor gyógyult fel a vírus okozta betegségből. Az elnök Ursula von der Leyen a bejelentést követően a Twitteren írta: a cél az lenne, hogy a zöld útle­véllel rendelkezők biztonságban mozoghassanak az Európai Unión belül vagy harmadik országban - akár munka, akár turizmus okán. Nincs egyetértés az EU-n belül a zöld útlevél­ről. Míg a turizmustól nagyban függő Spanyol­­ország és Görögország sürgetné ennek kiadását, Franciaország és Belgium aggályosnak tartja, hogy a zöld útlevéllel bírók számára könnyítsék az utazási feltételeket. A közös európai rendszer technikai kifejlesztéséhez legalább három hó­napra van szükség. Miközben Európa számos országában szigorítanak, addig Németországban lazították a járvány terjedésének lassítását szolgáló korlátozásokat annak ellenére, hogy ismét növekedik az új fertőződések száma. A szövet­ségi kormány és a tartományi kormányok februárban kötött megállapodása alapján két és fél hónap kény­szerszünet után országszerte megnyitottak a fodrászatok. Számos tartomány vezetése további lazításokat is engedélyezett. A március 14-i helyi törvényhozási választásra készülő Baden-Württembergben és Rajna­­vidék-Pfalzban például megnyithattak a kertáruházak és a kertészetek. Rajna-vidék-Pfalzban a lábápoló szalonokban is fogadhatnak ismét vendégeket, és Malu Dreyer miniszterelnök bejelentette, hogy még márciusban megnyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai, kerthelyiségei. Az első hajvágás egy gleisenkircheni fodrászatban a két és fél hónapos korlátozás után Gyengélkedő herceg T­ovább folytatódik Fülöp herceg kórházi keze­lése - olvasható a Buckingham-palota közle­ményében. Az angol királynő férj­ét február 17-én szállították kórházba, miután rosszul érezte magát, majd egy - meg nem nevezett - fertőzést diag­nosztizáltak nála. A Buckingham-palota tájékoz­tatása szerint a 100. évében járó Fülöp herceget a VII. Eduárd királyról elnevezett londoni kórházból a Szent Bertalan Kórházba vitték, és ott a kezelés eredeti indokának tekintett, közelebbről nem rész­letezett fertőzés mellett a herceg egy már régebb óta fennálló szívproblémáját is vizsgálják. A palota ezúttal sem közölte, hogy milyen fer­tőzésről van szó, és azt sem, hogy a kórházban pontosan milyen kardiológiai problémát vizsgál­nak. A londoni City pénzügyi központjában mű­ködő, csaknem 900 éve alapított Barts a brit fővá­ros egyik kiemelkedő kardiológiai klinikája. Udva­ri illetékesek hangsúlyozták, hogy Fülöpöt nem koronavírus-fertőzés miatt kellett kórházba vinni. A herceg és II. Erzsébet királynő - aki áprilisban ünnepli 95. születésnapját és 69 éve ül az Egyesült Királyság trónján - január 9-én megkapta a koro­navírus elleni oltást. Az udvari illetékes közölte ugyanakkor, hogy a herceg szervezete reagál a kezelésekre, és Fülöp továbbra is jól érzi magát. A szóvivő hozzátette: a herceg legalább e hét végéig kórházban marad. Az edinburghi hercegnek, aki júniusban tölti be 100. életévét, már volt komolyabb szívpanasza: 2011 karácsonyának előestéjén szívkoszorúér-elzáró­dást diagnosztizáltak nála. Fülöp 2017 őszén hiva­talosan visszavonult a közszerepléstől, és azóta nem fogad el meghívásokat nyilvános események­re. I. Erzsébet királynő és hitvese novemberben ünnepelte 73. házassági évfordulóját. Egy mentőautó hagyja el a London központjában található VII. Edward Király Kórház hátsó bejáratát. Először ide vonult be gyógykezelésre Fülöp herceg 2021. március 5. ♦ A vidék családi hetilapja DIlyen a diplomácia öntött a Biden-adminisztráció: nem ve­zetnek be szankciókat Mohamed bin Szal­mán Al Szaúd szaúdi trónörökössel szemben Dzsamál Hasogdzsi rendszerkritikus szaúdi új­ságíró brutális meggyilkolása miatt. Közzétet­ték azt a minősített hírszerzési jelentést, amely szerint a szaúdi trónörökös közvetlenül hagyta jóvá az újságíró meggyilkolását. Szaúd-Arábia viszont tagad. Antony Blinken külügyminiszter vízumkorlátozásokat jelentett be 76 szaúdi személlyel szemben, akiknek a szerepe felme­rült aktivisták és újságírók vegzálásában. De Mohamed bin Szalmán Al Szaúdra vonatko­zóan ekkor sem történt semmi annak ellenére, hogy Joe Biden elnök a kampányban még ko­moly fellépést ígért szaúdi vezetők ellen. Kate Bedingfield, a Fehér Ház kommuniká­ciós igazgatója úgy nyilatkozott, hogy történel­mileg az Egyesült Államok nem szankcionálja olyan országok vezetését, amelyekkel diplomá­ciai kapcsolatot tart fent. Ebbe a csoportba so­rolta például Oroszország és Kína vezetőit is. A katonai kapcsolatok szemmel láthatóan jelenleg is igen aktívak Szaúd-Arábiával. Joe Biden csütörtöki egyeztetése értelmében az Egyesült Államok továbbra is támogatja a szunnita királyságot például Iránnal szemben. Az elnök jóváhagyásával az Egyesült Államok hadereje légi csapást hajtott végre Szíriában Irán-barát milíciák ellen. ■iiiiifluifflg— KLÓNOZOTT A HANG? Lemondott Kembo Mohadi zim­babwei alelnök, miután napvilágra kerültek olyan hangfelvételek, amelyeken állítólag erotikus be­szélgetéseket folytat két férjezett nővel. Mohadi azt állította, nem tart fenn kapcsolatot házas nőkkel, és kijelentette: „Dezinformáció, hangklónozás, szponzorált félelem és politikai szabotázs áldozata va­gyok." Ugyanakkor elismerte, időre van szüksége ahhoz, hogy meg tudjon birkózni személyes problé­mákkal. A hivatalából távozó alel­nök 2019-ben egy csaknem 40 éves házasságnak vetett véget. KALANDOS ÚT Egy hajtányt tolva tértek haza Észak-Koreából a phenjani orosz nagykövetség munkatársai. nyolc emberből álló csoport, köz­­­tük gyerekek, a koronavírus-jár­­vány nyomán leállított légi közle­kedés miatt kénytelen volt előbb 32 órát vonatozni, majd további két órát buszozni. Az út utolsó szakaszát az orosz határig gyalo­gosan, a vasúti síneken tették meg, csomagjaikat egy hajtószerkezet nélküli drezinán több mint egy ki­lométeren át tolva. A hajtánnyal hazatérő csoport „fő hajtóműve" és egyetlen férfi tagja Vlagyiszlav Szorokin követségi harmadtitkár volt. A nagykövetségi alkalmazot­tak és a gyerekek végül a Tumar­­naja folyó hídján áthaladva elérték az orosz Haszan határátkelőt, ahová a Tengermellék régió kor­mányzata autóbuszt küldött értük. HALÁLOS TILTAKOZÁSOK Legalább tizennyolcan meghaltak Mianmar több városában, miután a rendőrök rálőttek a puccs ellen tiltakozókra. A hatósági rajtaüté­sek a mianmari katonai hatalom­­átvétel ellen tüntetőkön a múlt szombaton kezdődtek, vasárnap pedig minimum tizennyolcan ve­szítették életüket az összecsapá­sokban. Ezzel ez volt a február 1-jén végrehajtott puccs utáni időszak eddigi legvéresebb napja. MINDENKI SZABADON Nigériai fegyveresek szabadon en­gedtek 27 iskolás fiút, akiket az ország északi részén fekvő Kagara államban raboltak el. A gyerekeket 12 hozzátartozójukkal és három iskolai dolgozóval együtt ejtették fogságba egy héttel korábban - mindannyian visszanyerték szabad­ságukat. A gyerekek vizet kértek, többen járni is alig bírtak egy szem­tanú szerint. Ugyanakkor egy fiút még a támadás során megöltek. Az oldalpárt szerkesztette: MARKOS MÁRIA

Next