Szabad Föld, 2021. július-szeptember (77. évfolyam, 26-38. szám)

2021-07-02 / 26. szám

38 Közelről 2021. július 2. ♦ A vidék családi hetilapja Lenyűgöztek a dzseládákA Dráva kapujában 1. Melyik születésnapja a legemlékezetesebb?­­ Valamiért a harmincadik ugrik be. Meg­hívtam a barátaimat, alig fértünk el a szentendrei otthonom nappalijában. Hoz­záteszem: sosem voltam nagy bulizós, nem tartottam házibulikat, születésnapi összejöveteleket, kivéve ezt az egyszeri alkalmat. Talán azért is vágytam társaság­ra, mert akkoriban váltam el. Lezárult egy kapcsolat, lehetett bennem egyfajta fel­­szabadultsági érzés. 2. Bántja-e valami, amit elszalasztott az életében? - Nem szeretek a múlton rágódni. Nem volna értelme utólag okosnak lenni, hogy egy bizonyos helyzetben mit kellett volna cselekednem. Nyilván nekem is voltak az életemben olyan döntések, amelyeknek azóta sem örülök. Lassanként elengedem ezeket. Sőt, az is előfordult már, hogy valakitől évek múltán bocsánatot kértem. Amit pedig elszalasztottam, az már úgy­sem hozható vissza. 3. Mit szeret önmagában? - Erős a túlélési ösztönöm. Nevezhetjük ezt pozitív életszemléletnek is. Képes va­gyok a változásokra reagálni, nem enge­dem meg magamnak a hosszan tartó mélyrepülést. Én már az idősödők táborát erősítem, de azt el sem tudnám képzelni, hogy leüljek a fotelba és úgy maradjak. 4. Mivel lehet kikergetni a világból? - A hazugsággal, az őszintétlenséggel, az igaztalan bántással. 5. Kíváncsiságból kivel cserélne életet egyet­len napra? - Szívesen belebújnék egy napra a francia festő, Paul Gauguin bőrébe. Legalább el­jutnék Tahitire, ahol csodálatos remekmű­veket alkotott. Ezzel szemben a valóság az, hogy valószínűleg kimarad az életem­ből az egzotikus sziget, és ecsetet sem veszek a kezembe. 6. Ha egy álomutazást nyerne, mit választa­na úti célul? - Kamcsatkára mennék. Érintetlen, válto­zatos, vad világnak gondolom. Biztosan lenyűgöznének a félsziget természeti szépségei, a folyók, az erdők, a tűzhá­nyók. Egyébként is vonzódom Oroszor­szághoz, többször jártam ott. Érdekel a kultúrájuk, a történelmük, és mivel beszé­lem a nyelvüket, elég könnyen tudok kapcsolatot teremteni az emberekkel. Azzal a gondolattal is játszom, hogy egy­szer felülök a transzszibériai expresszre és elutazom a Bajkál-tóig. 7. Mi a legértékesebb értéktelen tárgya? - Tele van ilyenekkel a házam. Képtelen lennék kidobni például a nagymamám csorba kisollóját, hiszen rá emlékeztet. Az utazásaimról hazahozott apróságok is a kincseimmé váltak, ha megakad valame­lyiken a szemem, rögtön felidézi bennem azt a helyet, ahol találtam. 8. Mire sajnálja legjobban az időt?­­ Például a postán való sorban állásra. Ma már azt is nagyon megfontolom, hogy kivel töltsem el az időmet. Feleslegesnek tartom a tiszteletköröket, a jópofizást, akkor inkább elmegyek gyalogolni, filmet nézek vagy könyvet olvasok. 9. Mire nem sajnálja a pénzt? - Egyértelmű, hogy az utazásra és a könyvekre. Egész életemben ezekre köl­töttem a legtöbbet. Engem nem izgattak például az autók, megteszi a használt is. Most is azzal járok. Sosem voltak márkás ruháim, cipőim, táskáim, és luxusbútorok sincsenek a lakásomban. ENDREI JUDIT Szolnokon született, Tiszatenyőn nőtt fel, Szege­den szerzett tanári diplomát. Főiskolásként kezdett televíziózni 1976-ban, 1998-ig volt a Magyar Televízió bemondója, miköz­ben számos magazinműsort is készített. Negyvenöt évesen ön­ként távozott az intézményből. Azóta könyveket ír, életmód­vezetési előadásokat tart. Nemrég bemondóként visszatért a Story4 képernyőjére. Nincs haragban az életkorával, sőt újabban nadrág helyett szoknyát hord - amivel azt akarja példázni, hogy sosincs késő változtatni. 10. Kinek szánja az adója 1 százalékát?­­ Beteg vagy tehetséges gyerekeket tá­mogatok. 11. Melyik írótól olvasta a legtöbb könyvet? - Kedvenc orosz szerzőmtől, Ljudmila Ulickajától az utóbbi egy-két évben szin­te mindent elolvastam, ami nálunk meg­jelent. Lebilincselően ír az orosz hétköz­napokról, az orosz valóságról. Az olyan regények állnak hozzám közelebb, ame­lyeknek akár én is lehetnék a szereplője. Egyébként szeretek egy-egy témában el­merülni, most például közel-keleti és af­rikai női sorsok érdekelnek. 12. Mi a számítógépen a háttérkép? - Vágynék olyanra, mint amilyen a hú­gomé, de eddig még nem tudtam megcsi­nálni. Szeretném, ha az én képernyőmön is felbukkannának randomszerűen a vi­lágjárásaim során készült fotóim. Persze akkor meg azokat nézegetném és nosz­talgiáznék, tehát munka szempontjából nem biztos, hogy jó megoldás lenne. 13. Ha az állatkertben egyetlen állatot kel­lene megfigyelnie egy napig, melyiket választaná? - Imádom az elefántokat, de szerintem a napi tevékenységük nem annyira válto­zatos, hogy 24 órán keresztül akarjam nézni. Akkor inkább a majmokkal tarta­nék, ott aztán van élet. Másfél éve Etió­piában természetes élőhelyükön testkö­zelben lehettem a dzseláda páviánokkal, teljesen lenyűgöztek. +1 Milyen idézetet tenne ki a hűtőajtóra, hogy minden reggele ezzel induljon?­­ Valami vidám megjegyzést. Ha netán rosszkedvűen ébrednék, máris felvidíta­na. Lehetne ez is: „Még nincs itt az ideje, hogy kinyisd a hűtőajtót!” Borzák Tibor A Zöld Toll-díjas szerző a Környezetügyi Államtitkárság tanácsadója Hazánk déli végvidékén kanyarog a Dráva. Aki csó­nakba száll, a folyó magaspartjában fészkelő madárta­nyák és alakváltó zátonyszigetecskék között evezhet tova. A sodrás érintetlenül szép zöldben kanyarog. Csak itt-ott tűnik fel néhány rozsdásodó vízi alkalma­tosság. Itt teszi a dolgát a természetvédelmi őrszolgá­lat. Kiterjesztett szárnyú kormoránok szárítkoznak a nyári verőfényben. A túloldalon már Horvátország vigyázza a fák birodalmát. Barcsnál lebegünk a vízen, Somogyban járunk. A Dráva Kapu Bemutatóköz­pont megújult kiállításának megnyitóján. Rácz András a nemzetipark-igazgatóságokról beszél. Arról, hogy 2021 dereka számukra a „projektmegvalósítások nya­ra”. Mintegy 30 beruházást adnak át a közönségnek, úgy 8,5-8,7 milliárd forintnyi értékben. A környe­­zetügyért felelős államtitkár tovább sorolja a fejlesz­téseket: Magyarország 38 LIFE-projektet valósított meg európai uniós tagságának fennállása óta, ennek 85-86 millió eurós költségéből 60 millió volt közössé­gi forrás. Závoczky Szabolcs, az intézményt üzemeltető Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság vezetője visz körbe minket. Tőle tudjuk, hogy a Dráva és környeze­te élővilágával foglalkozó kiállítás még 2008-ban nyílt meg. Haladni kellett a korral, szükségessé vált a kiál­lítás megújítása. A korszerűsített tárlat immár érintő­­képernyők segítségével is bemutatja a legjellemzőbb kétéltűeket, madarakat és emlősöket, amelyeknek nemcsak a fényképét láthatják, hanem a hangját is hallhatják az érdeklődők. A rétek és mocsarak élővilá­gának megismerését új installációk segítik, s látványo­sabbak lettek az élőhelymodellek, a halakat bemutató tablók és a padlón elhelyezett légifotó-térkép. Az ismeretterjesztést 31 új preparátum is se­gíti. Köztük az állami természetvédelem nemes címermadara, a hófehér nagykócsag. Az ide térő gazdag élővilágra lel. Számos védett növény él az ártéri ligeterdőkben: a kígyónyelvpáfrány, a nyugati csillagvirág vagy a kardos madársisak. A Dráva-völgy­ éra nemcsak változatos, de egyedi, csak itt élő fajok is tarkítják, mint a drávai tegzes vagy a szávai csiga. Több tanösvény is várja az erre túrázó­kat. A barcsi borókásban olyan növényritkaságokat találunk, mint a fekete kökörcsin, a homoki kocsord vagy a homoki szalmagyopár. Honunkban csak itt látni az egy-két méteresre terebélyesedő királyharasz­­tot is. E tájon fejeződött be az Európai Unió LIFE- programjának egyik újabb eleme. Most azokon a sor, akik aktív kikapcsolódásra vágynak. A nemzeti park­­igazgatóság szélesre tárta a Dráva kapuját a látogatók előtt. Zárásképpen ide kívánkoznak Kiss Gy. Csaba Címerfolyó című, Somogy folyóiratban közölt 2015-ös tanulmányának sorai: „A felvilágosodás irodalmának legjelentősebb költője, Csokonai Vitéz Mihály egy évig volt a csurgói református gimnázium tanára, A haza templomának öröm napja 1798 című versében olvas­hatjuk a következő sort: »örvend a Dráva ligetes országa«.” Vass Krisztián Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság vezetője és Rácz András környezetügyért felelős államtitkár FOTÓ: DUNA-DRÁVA NEMZETI PARK

Next