Szabad Föld, 2021. július-szeptember (77. évfolyam, 26-38. szám)

2021-09-10 / 36. szám

A vidék családi hetilapja ♦ 2021. szeptember 10. Kultúra 13 Vigyázzon magára! NYOLCVANNYOLC ESZTENDŐS KORÁBAN, párizsi otthonában hétfőn elhunyt Jean-Paul Belmondo színész-rendező, a francia és az európai filmművészet meghatározó személyisége. írásunkban rá emlékezünk. M­egint szegényebb lett a világ. Bébel, vagyis Belmondo, a le­gendás francia színész nemcsak kivételes tehetségével kápráz­tatta el a színház- és filmbarátokat, hanem végtelen szerénységével és humorával is. Olyan fickó volt, akit mindenki kedvelt, a nők pedig kifejezetten rajongtak érte. Pedig nem tartozott a szépfiúk közé, mint például kollégája és barátja, Alain Delon, neki in­kább csibészes mosolyával kellett hódítania. A két sármos színész első közös filmjét 1958- ban forgatta Légy szép és tartsd a szád cím­mel, itt még csak mellékszereplők voltak. Aztán a Borsalino című gengsztertörténetben hatalmasat alakítottak, s a film minden idők legnagyobb francia kasszasikere lett. Belmondo szicíliai származású apja szob­rász, anyja festő volt. Kézenfekvőnek tűnt, hogy maga is művészi pályára lépjen, de ő bohócnak készült, majd focizott és bokszolt. Ez utóbbi látható nyomot hagyott az orrán, ami még markánsabbá tette a fizimiskáját. Aztán 17 évesen beült egy színházi előadás­ra, ami olyan nagy hatást tett rá, hogy attól kezdve színész akart lenni. Voltak, akik nem sok jóval kecsegtették a szétkalapált orra és a túl széles szája miatt. Tévedtek. Jean-Paul Belmondo a korszak legkarakteresebb és legsikeresebb sztárjává nőtte ki magát, egy nemzedék bálványozott példaképe lett. A francia újhullám alapfilm­jével, az 1960-ban bemutatott Kifulladásiggal kezdte, majd sorra jöttek a szórakoztató pro­dukciók, amelyekben legtöbbször zsarut vagy csirkefogót alakított, s a legveszélye­sebb jeleneteket is kaszkadőr nélkül forgatta. Mintegy nyolcvan filmben játszott, utoljára 2008-ban az Ember és kutyája című moziban tűnt fel. És pályafutása során voltak kiemel­kedő színházi korszakai is. Aztán 2001-ben nem sokkal egy korzikai filmforgatás után­ szélütés érte, és lebénult arcának jobb oldala, egy párizsi intenzív osztályon ápolták. Öt év múlva újabb baj történt: megcsúszott a fürdőszobájában és combnyaktörést szenvedett, a kórházban pedig tüdőgyulladást kapott, válságos volt az állapota. Szerencsére felgyógyult, sőt még filmezett is. Az utóbbi években azonban magányosan élt. Rajongóival tartotta a kapcsolatot, a leg­több levélre válaszolt is. Az élet nagy aján­dékának tartom, hogy júniusban kaptam tőle egy névre szóló dedikált fotót, mellé pedig egy számítógéppel írott levelet, amiben meg­köszöni a 88. születésnapjára küldött jókí­vánságaimat. „Megmelengette a szívemet” - kezdte a válaszát, majd utalt a veszteségeire, a megpróbáltatásokra, amiket a járvány okozott. „Vigyázzon magára, ne legyen vak­merő" - így búcsúzott. Most, hogy repül a mennyországba, én is csak ennyit mondhatok. Borzák Tibor A kosztümös filmekben is remekelt A káprázatos című vígjátékban, 1973-ban Claudia Cardinale számtalan filmben volt Belmondo gyönyörű partnere FOTÓ: COLLECTION CHRISTOPHEL VIA AFP TAIJf 2021. SZEPT.18.­OKT.9. t Nemzeti Táncszínház www.tancfesztival.hu Hirdetés

Next