Szabad Föld, 2021. július-szeptember (77. évfolyam, 26-38. szám)

2021-08-13 / 32. szám

2021. augusztus 13. ♦ A vidék családi hetilapja 2 Történelem Egy elfeledett diadal A XV. században egyre fe­nyegetőbbé vált a török veszély, amikor is fel­tűnt Magyarországon a Tallóci család. A négy fivért - Mátkát, Frankot, Petkót és Jovánt - a korai oklevelek mint Raguzait említik, mivel a gazdag kereskedő­­városból, a mai Dubrovnikból köl­töztek a Magyar Királyság déli vé­geire. Egyszerre voltak vagyonos kereskedők és katonaemberek, akik a török elleni harcokban vitézsé­gükkel és tüzérségi szakértelmükkel is kitűntek Luxemburgi Zsigmond oldalán. A legidősebb, Matkó már ott volt Galambóc 1428-as ostrománál is, az uralkodó nándorfehérvári várkapi­tányi címmel jutalmazta a kiváló vitézt, akinek pályája meredeken ívelt felfelé. Jelen volt Zsigmond német-római császárrá koronázásán is, majd szlavón, valamint horvát­­dalmát bánná nevezték ki. Miután 1431-ben megkapta a Verőce me­gyei Tallócot birtokul, felvette a Tallóci nevet. Az egykori polgár az országnagyok közé emelkedett test­véreivel együtt. Frank előbb a he­lyettese lett Nándorfehérváron, majd Szörényi bánná nevezték ki. Petkóval megosztotta horvát-dal­­mát báni címét, Jován pedig vránai perjel volt, tehát a johannita lovag­rend magyarországi tartományának főnöke, 1438-tól pedig ő viselte a nándorfehérvári kapitányi címet. A négy fivért nem csak tisztsé­gekkel, de óriási vagyonnal is ellát­ta Zsigmond. Többek között a kirá­lyi sójövedelmeket kezelték, vala­mint a szándékosan betöltetlenül hagyott délvidéki főpapi javadal­makat, például a kalocsai vagy a zágrábi püspökséget. Az uralkodó ugyanis a Szörénytől az Adriáig terjedő végvárrendszert egy kézbe kívánta adni. A Tallóciak már az 1430-as években is több alkalommal rászol­gáltak a bizalomra, Jajcával együtt több boszniai várat is a Magyar Királyság fennhatósága alá vontak, Nándorfehérvár 1440. évi ostromá­nál pedig végképp bizonyították, hogy nem érdemtelenül bízták rájuk a déli végek védelmét. Senkire se számíthattak Zsigmond fél évszázadnyi uralko­dást követően 1437-ben elhunyt. II. Murád szultán elérkezettnek látta az időt, hogy nyílt hódító politikába kezdjen, és a következő három év mindegyikében személyesen veze­tett hadjáratot hazánk irányába. 1438-ban - kihasználva, hogy az új király, Habsburg Albert a hu­sziták és a lengyelek ellen volt kénytelen harcolni a cseh trón megtartásáért - hetekig dúlta Er­délyt. 1439-ben Szerbia követke­zett, amit Murád a Magyarország elleni támadás megalapozásának tekintett. Szerbia újonnan megépí­tett fővárosát, a Duna fölött 25 to­ronnyal magasodó szendrői várat vette ostrom alá, és el is foglalta. Ezzel Szerbia lényegében török kézre került, mire Albert király el­határozta, hogy következő év tava­szán nagy sereggel a török ellen indul, csakhogy még abban az évben meghalt vérhasban. Albert halálával pártokra sza­kadt az ország, ebben a felfordulás­ban rabolták el titokzatosan a Szent Koronát az özvegy Erzsébet király­né számára. A nemesség egyik felé­nek a támogatásával meg is koro­náztatta vele Albert utószülött fiát, V. Lászlót, a főurak másik fele - so­raikban Tallóci Matkóval­­ Ma­gyarországra hívta az ifjú lengyel királyt, Jagelló Ulászlót, és trónra emelte. Kitört a kegyetlen polgárhá­ború, eközben Erzsébet királyné Komáromban elfogatta Tallóci Matkót, majd Sopronba vitette. A felfordulás kapóra jött Murád szultánnak, aki elhatározta, hogy elfoglalja az ország kulcsát, Nán­dorfehérvárt. Tallóci Jován kapi­tány és a várvédők semmiféle fel­mentő seregre nem számíthattak. A legidősebb fiú biztosan nem tu­dott ott lenni az ostromnál, és a magyarországi nemességet teljesen elfoglalta a polgárháború, amibe Murád is megpróbált beavatkozni. Felajánlotta Ulászlónak a támoga­tását, amennyiben megkapja Nán­dorfehérvárt, de az ifjú lengyel ki­rály elutasította ajánlatát. Külföldi felmentő seregre ugyancsak nem számíthattak Nán­dorfehérváron. A pápát keresztes had szervezése helyett a keleti és a nyugati egyház uniója foglalkoz­tatta, a rodoszi johannita lovagok pedig szintén nem tudtak segíteni rendtársaiknak, mivel a mamelu­­kok ellen viseltek hadat. Becslések szerint így mintegy 3000-5000 magyar katona és johannita lovag - kiegészülve az Alsóvárosban élő egy-két ezer szerb lakossal - nézett szembe a hozzávetőleg 35 ezer főre tehető szultáni haddal. Ismeretlen országmentők A rendelkezésre álló források meg­lepően hosszú, hat, illetve hét hó­napig tartó ostromról számolnak be, ami mindenképp rendkívüli, tekintve például, hogy a közismert 1456. évi ostrom szűk három hétig tartott. A történészek között ko­moly vita tárgyát képezi ez az időkérdés, ám bármennyi ideig is tartott, a védőknek a legjobban felfegyverzett, ostromgépekkel, puskákkal, falbontó mozsarakkal felszerelt szultáni haddal szemben kellett harcolniuk, amely szárazföl­dön és vízen is körülzárta az ország „déli kapuját”. A vár több oldala azonban kettős falrendszerrel volt ellátva, ráadásul a Tallóciak élen jártak az ekkor megjelenő tűzfegy­verek beszerzésében és alkalmazá­sában. Minden bizonnyal raguzai kapcsolataik révén láthatták el Nándorfehérvárt korszerű fegyve­rekkel, ahogyan az sem véletlen, hogy Nándorfehérvár azon kevés erősségek egyike volt az országban, ahol elegendő lőporkészlet állt ren­delkezésre.­­ A Tallóci Jován vezette védők S bombavető mozsarakkal és szakál­lg­las puskákkal, más néven kézi­­ ágyúkkal lőtték az ostromló törö­­­ köket. A falakat rohamozó törö­­­­kökre forró szurkot öntöttek, és méhkasokat dobáltak közéjük. A falak töretése és a vár ellen veze­tett török rohamok eredménytelen­nek bizonyultak. A nappal okozott károkat éjszaka rendbe hozták a védők, és többször is kirontottak a török táborba, komoly zavart okoz­va ezzel, a török gályákra pedig ágyúikkal mértek súlyos csapáso­kat. Ugyan a szultán nyílvesszőn küldött leveleiben tett ígéretekkel is próbálkozott, de a védők nem tör­tek meg, és nem voltak hajlandók átadni neki a várat. Murád végül a vár aláaknázása mellett döntött, azonban ennek mi­kéntjéről szintén megoszlanak for­rásaink és a történészi vélemények. Egyes krónikák szerint hosszú föld alatti folyosót építtetett a szultán, „ ám amikor a védők tudomást sze­­­­reztek erről, akkor a várfalon belül­­i­ről, szemből hasonló járatot építet­­­­tek, majd mielőtt összeért volna a­­ két alagút, az ostromlókra robban­­­­tották az egészet, 17 ezer török halálát okozva ezzel. Más leírások szerint az aknázás nem a föld alatt történt, hanem a várárokban. Az ostromlók ugyanis fahasábokkal feltöltötték azokat, hogy megkön­­­nyítsék a támadást, a védők azon­ban puskaport szórtak rá, és akkor robbantották fel, amikor már a fa­lakat rohamozták a törökök. Ahogyan a vár ostromának idő­tartamára, úgy az aláaknázás kérdé­sére sem sikerült egyelőre biztos választ adni. A védők kitartásához, hősiességéhez azonban nem fér két­ség, ahogyan a Tallóciak tüzérség­ben és ostromtechnikában való jár­tasságához sem. Amennyiben Nán­dorfehérvár elesik 1440-ben, úgy a szultán előtt megnyílt volna a pol­gárháború által pártokra szakadt Magyar Királyság, ami végzetes kö­vetkezményekkel járhatott volna. Tallóci Jovánnak - akiről alig ma­radt fenn használható informá­cióink - és az ismeretlen védők ez­reinek a haditette felbecsülhetetlen szolgálatot tett Magyarországnak. Märle Tamás í r HUNYADI JÁNOSRÓL, a déli harangszóról és az 1456. évi nándorfehérvári győzelemről már mindenki hallott. De ki ismeri a hős Tallóci Jován nevét? Ki hallott róla, hogy 1440-ben hét(!) hónapon át ostromolta a szultán Nándorfehérvárt? Végül aknát ásatott, hogy bejusson az erősségbe, de azt a védők rárobbantották csaknem húszezer mohamedánra... Számtalan festmény született a diadalról­­ az 1456-osról...

Next