Szabad Föld, 2021. október-december (77. évfolyam, 39-52. szám)
2021-11-05 / 44. szám
A vidék családi hetilapja ♦ 2021. november 5. Fűrészlábú szöcske Óriás törösdarázs Óriás énekeskabóca Melyik lesz az év rovara d ecember 6-án, éjfélig lehet szavazni 2022 rovarára a Magyar Rovartani Társaság honlapján és a Magyar Természettudományi Múzeumban. A kampány célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét egy-egy rovarra, a védelmükre és az élővilágban betöltött szerepükre. A védett vagy védendő fajok megismertetése nemcsak a rovarvilág jelentőségét, hanem a természetvédelem fontosságát is hangsúlyozza - közölte a Magyar Rovartani Társaság. Az idén három rovarra lehet szavazni: a fűrészlábú szöcskére, az óriás tőrösdarázsra és az óriás énekeskabócára. Mindhárom rovar védett faj Magyarországon. A fűrészlábú szöcske pénzben kifejezett értéke 50 ezer forint, csakúgy, mint az óriás tőrösdarázsé. A természetvédelmi oltalom alatt álló óriás énekeskabóca értéke ötezer forint. Az oldalt összeállította: Puskás Kati Kaleidoszkóp Izrael Kármel-partjánál, a Földközi-tengerből Shlomi Katzin amatőr búvár kilencszáz éves kardot hozott fel. A fegyver pengéje csaknem egy méter hosszú, a markolat 30 centiméteres. Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) felügyelője szerint a vélhetően egy keresztes lovag által hátrahagyott kard szinte tökéletes állapotban maradt meg annak köszönhetően, hogy belakták a tengeri élőlények, s ez a „burok" megvédte. Miután a restaurátorok az IAA laboratóriumában megtisztítják, a nagyközönség kiállításokon csodálhatja majd meg a páratlan leletet. A Haifa városától délre fekvő Katzin-öböl tengerfenekén a korábbi archeológiai kutatások kerámiából, illetve fémből készült horgonymaradványokat is találtak. Ezek arra utalnak, hogy a régió már a késő bronzkor óta természetes kikötőként szolgált a viharok elől menedéket kereső hajósok számára. A múltban a környék nagyobb öblei mentén kikötővárosok is kialakultak, például a mai Dór és Amit elődei. Kobi Sharvit, az IAA munkatársa elmondta: azt eddig is sejtették, hogy az öböl a keresztes hadjáratok korában, a XI-XIV. században kikötőként szolgált, de ez az első olyan lelet, amely közvetlen bizonyítékkal szolgál a feltevésre. A maradványok megtalálása nem egyszerű feladat, ugyanis a könnyű homokkal fedett tengerfenék a kisebb-nagyobb áramlatok hatására is mozog, ezért nehéz pontosan meghatározni, hol fekszenek a leletek. Az IAA munkáját az is megnehezíti, hogy Izraelben egyre népszerűbb az amatőr búvárkodás, ám a tengerből felhozott leleteket nem mindig jelentik be a hatóságoknak. Shlomi Katzin azzal, hogy a fenékről felhozta, majd leadta az általa talált kardot, megkapta a kiváló állampolgároknak járó oklevelet. Keresztes lovag kardja került elő FOTÓ: MTI AP, ARIEL SCHAUT Ülő Bika dédunokája Szó szerint hajszálon múlott, hogy ráleljenek a híres XIX. századi indián törzsfőnök leszármazottjára. A kutatók Ülő Bikának (képünkön) az egykor a Smithsonian Intézetben őrzött hajszálaiból nyerték ki a DNS-t, amelynek elemzésével bizonyítani lehetett a családi kapcsolatot az 1890-ben elhunyt törzsfőnök és a Dél-Dakota államban élő, 73 éves Emie LaPointe között. Az új vizsgálati módszert az Eske Willerslev vezette kutatócsoport fejlesztette ki. A kutatók 14 évig dolgoztak azon, hogy használható DNS-t tudjanak kinyerni az erősen megrongálódott hajból, amelyet az intézet - ahol szobahőmérsékleten tárolták - 2007-ben adott át LaPointe-nek és három nővérének. Willerslev felidézte: egy magazinban olvasott róla, hogy LaPointe-ék visszakapták Ülő Bika hajtincsét, ezért megkereste a férfit, aki felkérte a tudóst, hogy DNS- vizsgálattal igazolja a családi kapcsolatot. Mivel nagyon kevés használható DNS-minta volt a hajszálakon, ezért sok idő kellett egy olyan módszer kifejlesztéséhez, ami korlátozott mennyiségű ősi DNS-t tesz összehasonlíthatóvá a ma élő ember DNS-ével. - Új módszerünkkel régebbi családi kapcsolatokat is meg lehet állapítani kis DNS-mennyiségek felhasználásával - hangsúlyozza Willerslev. Ülő Bika - dakota nevén Tatanka Ijotake - egyesítette a sziú indián törzseket a földjeiket elfoglaló telepesek elleni küzdelemben. 1876. június 25-én a Little Bigham-i csatában az általa vezetett indiánok legyőzték George Armstrong Custer 7. lovasezredét. Ülő Bikának két hivatalos temetkezési helye is van: az egyik az észak-dakotai Fort Yatesben, a másik a dél-dakotai Mobridge-ben. LaPointe szerint valószínűleg nem a Fort Yates-i sírban, hanem Mobridgeben vannak dédnagyapja maradványai, melyeket DNS-vizsgálattal azonosítani lehetne. Genetikai mutációval védekeznek Az elefántok hatalmas agyara nem díszül szolgál a fejükön, hanem nehéz tárgyakat emelnek meg, fákat döntenek ki, harcolnak és ásnak velük. A mozambiki Gorongosa Nemzeti Parkban azonban egyre több nőstény születik az agyar növekedéséért felelős gének nélkül. Vélhetőleg így adnak evolúciós választ: agyartalanságuk természetes védelmet nyújt az orvvadászokkal szemben. Tudósok szerint a genetikai mutációt az váltotta ki, hogy a kelet-afrikai ország - 15 évig tartó, 1992-ben véget ért - véres polgárháborúja alatt elburjánzott az orvvadászat az elefántcsont értéke miatt. A fegyveresek ugyanis a feketepiacon értékesített „fehér aranyból" finanszírozták a háborút. Eközben az elefántpopuláció 2000-ről 250-re csökkent, az agyartalan nőstények száma pedig megháromszorozódott. A Science magazinban megjelent tanulmány rámutat a nyilvánvaló tényre: az agyar nélküli elefántoknak nagyobbak voltak a túlélési esélyei, ezért tudtak szaporodni, a genetikai mutáció pedig öröklődött. A hetvenes években a nőstényelefántok csupán 18,5 százalékának nem volt agyara, három évtizeddel később már több mint a felük (51 százalékuk) nem növesztett ilyen csontot. - Ez nem más, mint a természetes kiválasztódás - fogalmazott a tanulmány szerzője, Ryan Long. De mi a helyzet a hímekkel? Az agyartalan nőstényeknek az egyik X-kromoszómájában következett be a mutáció, amely megakadályozza csontnövekedést. A változás azonban nem kedvez a hímeknek. Mivel csak egy X-kromoszómát örökölnek agyartalan anyjuktól, 50 százalék az esélyük, hogy világra jöjjenek, ami azért van így, mert a mutáns kromoszóma a hímekre nézve halálos - magyarázta Long. KOZMIKUS ALAGÚTBAN ÉLNEK A FÖLDLAKÓK Az égboltot betöltő, szabad szemmel nem látható struktúrákat újraértelmezve, úgy tűnik, Naprendszerünk a Tejútrendszerben húzódó mágneses cső belsejében helyezkedik el. A csillagászok szerint a mágneses cső megmagyarázná a Tejút eddig ismeretlen eredetű közeges struktúráit. - Reméljük, újabb lépést tettünk galaxisunk és a világegyetem mágneses mezejének megértése felé - mondta Jennifer West, a kanadai Dunlap Intézet munkatársa. Hozzátette: a sarkantyúnak és legyezőnek nevezett - a '60-as években felfedezett struktúrák szabad szemmel nem látható, fényes rádióhullámforrások az égen. A rádióteleszkópok által észlelteket számítógépen szimulálva kiderült, hogy a két struktúra ugyanannak az alagútszerű képződménynek a része. Mi most elsőként javasoltunk olyan modellt, ami megmagyarázza a mibenlétüket. Ehhez azonban új szemszögből kellett megközelíteni a galaxist - mutatott rá West. A legutóbbi munkát is két különböző objektumként próbálták értelmezni. A tudósok általában úgy közelítik meg a Tejutat, hogy az Északi-sark van felül, a galaxis központja középen. A szakember szerint ez olyan, mintha az ember a kanapéján fekve próbálná feltérképezni az egész lakását. Jennifer West a galaxis rádiótérképében mozogva hirtelen megértette, mit lát. A csillagász és csapata a közeljövőben további mérésekkel és modellezéssel igyekszik tanulmányozni a Naprendszert körülvevő titokzatos folyosót.