Szabad Föld, 2021. október-december (77. évfolyam, 39-52. szám)

2021-11-05 / 44. szám

A vidék családi hetilapja ♦ 2021. november 5. Fűrészlábú szöcske Óriás törösdarázs Óriás énekeskabóca Melyik lesz az év rovara d­ ecember 6-án, éjfélig lehet szavazni 2022 rovarára a Ma­gyar Rovartani Társaság honlapján és a Magyar Természettudományi Múzeumban. A kampány célja, hogy felhívja a társadalom figyel­mét egy-egy rovarra, a védelmükre és az élővilágban betöltött szere­pükre. A védett vagy védendő fajok megismertetése nemcsak a rovarvi­lág jelentőségét, hanem a termé­szetvédelem fontosságát is hangsú­lyozza - közölte a Magyar Rovar­tani Társaság. Az idén három ro­varra lehet szavazni: a fűrészlábú szöcskére, az óriás tőrösdarázsra és az óriás énekeskabócára. Mindhá­rom rovar védett faj Magyarorszá­gon. A fűrészlábú szöcske pénzben kifejezett értéke 50 ezer forint, csakúgy, mint az óriás tőrösdará­­zsé. A természetvédelmi oltalom alatt álló óriás énekeskabóca értéke ötezer forint. Az oldalt összeállította: Puskás Kati Kaleidoszkóp Izrael Kármel-partjánál, a Földkö­zi-tengerből Shlomi Katzin ama­tőr búvár kilencszáz éves kardot hozott fel. A fegyver pengéje csak­nem egy méter hosszú, a markolat 30 centiméteres. Az Izraeli Régé­szeti Hatóság (IAA) felügyelője sze­rint a vélhetően egy keresztes lovag által hátrahagyott kard szinte töké­letes állapotban maradt meg annak köszönhetően, hogy belakták a tengeri élőlények, s ez a „burok" megvédte. Miután a restaurátorok az IAA laboratóriumában megtisz­títják, a nagyközönség kiállításo­kon csodálhatja majd meg a párat­lan leletet. A Haifa városától délre fekvő Katzin-öböl tengerfenekén a korábbi archeológiai kutatások kerámiából, illetve fémből készült horgonyma­radványokat is találtak. Ezek arra utalnak, hogy a régió már a késő bronzkor óta természetes kikötőként szolgált a viharok elől menedéket kereső hajósok számára. A múltban a környék nagyobb öblei mentén kikötővárosok is kialakultak, például a mai Dór és Am­it elődei. Kobi Sharvit, az IAA munkatár­sa elmondta: azt eddig is sejtették, hogy az öböl a keresztes hadjáratok korában, a XI-XIV. században ki­kötőként szolgált, de ez az első olyan lelet, amely közvetlen bizo­nyítékkal szolgál a feltevésre. A maradványok megtalálása nem egyszerű feladat, ugyanis a könnyű homokkal fedett tengerfenék a ki­­sebb-nagyobb áramlatok hatására is mozog, ezért nehéz pontosan meghatározni, hol fekszenek a lele­tek. Az IAA munkáját az is megne­hezíti, hogy Izraelben egyre nép­szerűbb az amatőr búvárkodás, ám a tengerből felhozott leleteket nem mindig jelentik be a hatóságoknak. Shlomi Katzin azzal, hogy a fenék­ről felhozta, majd leadta az általa talált kardot, megkapta a kiváló állampolgároknak járó oklevelet. Keresztes lovag kardja került elő FOTÓ: MTI AP, ARIEL SCHAUT Ülő Bika dédunokája Szó szerint hajszálon múlott, hogy ráleljenek a híres XIX. századi indián törzsfőnök leszár­mazottjára. A kutatók Ülő Bikának (képünkön) az egykor a Smithsonian Intézetben őrzött hajszálaiból nyer­ték ki a DNS-t, amelynek elemzésé­vel bizonyítani lehetett a családi kapcsolatot az 1890-ben elhunyt törzsfőnök és a Dél-Dakota állam­ban élő, 73 éves Emie LaPointe között. Az új vizsgálati módszert az Eske Willerslev vezette kutatócso­port fejlesztette ki. A kutatók 14 évig dolgoztak azon, hogy használ­ható DNS-t tudjanak kinyerni az erősen megrongálódott hajból, amelyet az intézet - ahol szobahő­mérsékleten tárolták - 2007-ben adott át LaPointe-nek és három nővérének. Willerslev felidézte: egy magazinban olvasott róla, hogy LaPointe-ék visszakapták Ülő Bika hajtincsét, ezért megkereste a férfit, aki felkérte a tudóst, hogy DNS- vizsgálattal igazolja a családi kap­csolatot. Mivel nagyon kevés hasz­nálható DNS-minta volt a hajszála­kon, ezért sok idő kellett egy olyan módszer kifejlesztéséhez, ami kor­látozott mennyiségű ősi DNS-t tesz összehasonlíthatóvá a ma élő em­ber DNS-ével. - Új módszerünkkel régebbi családi kapcsolatokat is meg lehet állapítani kis DNS-men­­­nyiségek felhasználásával - hang­súlyozza Willerslev. Ülő Bika - dakota nevén Tatanka Ijotake - egyesítette a sziú indián törzseket a földjeiket elfoglaló tele­pesek elleni küzdelemben. 1876. jú­nius 25-én a Little Bigham-i csatá­ban az általa vezetett indiánok le­győzték George Armstrong Custer 7. lovasezredét. Ülő Bikának két hi­vatalos temetkezési helye is van: az egyik az észak-dakotai Fort Yatesben, a másik a dél-dakotai Mobridge-ben. LaPointe szerint valószínűleg nem a Fort Yates-i sírban, hanem Mobridge­­ben vannak dédnagyapja maradvá­nyai, melyeket DNS-vizsgálattal azo­nosítani lehetne. Genetikai mutációval védekeznek A­z elefántok hatalmas agyara nem díszül szolgál a fejükön, hanem nehéz tárgyakat emelnek meg, fákat döntenek ki, harcolnak és ásnak velük. A mozambiki Gorongosa Nemzeti Parkban azonban egyre több nőstény születik az agyar növekedéséért felelős gének nélkül. Vél­hetőleg így adnak evolúciós választ: agyarta­­lanságuk természetes védelmet nyújt az orvva­dászokkal szemben. Tudósok szerint a genetikai mutációt az vál­totta ki, hogy a kelet-afrikai ország - 15 évig tartó, 1992-ben véget ért - véres polgárháború­ja alatt elburjánzott az orvvadászat az elefánt­­csont értéke miatt. A fegyveresek ugyanis a fe­ketepiacon értékesített „fehér aranyból" finan­szírozták a háborút. Eközben az elefántpopulá­ció 2000-ről 250-re csökkent, az agyartalan nőstények száma pedig megháromszorozódott. A Science magazinban megjelent tanulmány rámutat a nyilvánvaló tényre: az agyar nélküli elefántoknak nagyobbak voltak a túlélési esélyei, ezért tudtak szaporodni, a genetikai mutáció pedig öröklődött. A hetvenes években a nőstény­elefántok csupán 18,5 százalékának nem volt agyara, három évtizeddel később már több mint a felük (51 százalékuk) nem növesztett ilyen csontot. - Ez nem más, mint a természetes kivá­lasztódás - fogalmazott a tanulmány szerzője, Ryan Long. De mi a helyzet a hímekkel? Az agyartalan nőstényeknek az egyik X-kromoszó­­májában következett be a mutáció, amely meg­akadályozza csontnövekedést. A változás azon­ban nem kedvez a hímeknek. Mivel csak egy X-kromoszómát örökölnek agyartalan anyjuktól, 50 százalék az esélyük, hogy világra jöjjenek, ami azért van így, mert a mutáns kromoszóma a hímekre nézve halálos - magyarázta Long. KOZMIKUS ALAGÚTBAN ÉLNEK A FÖLDLAKÓK Az égboltot betöltő, szabad szem­mel nem látható struktúrákat újra­értelmezve, úgy tűnik, Naprend­szerünk a Tejútrendszerben húzódó mágneses cső belsejében helyez­kedik el. A csillagászok szerint a mágneses cső megmagyarázná a Tejút eddig ismeretlen eredetű közeges struktúráit. - Reméljük, újabb lépést tettünk galaxisunk és a világegyetem mágneses mezejé­nek megértése felé - mondta Jennifer West, a kanadai Dunlap Intézet munkatársa. Hozzátette: a sarkantyúnak és legyezőnek ne­vezett - a '60-as években felfede­zett­­ struktúrák szabad szemmel nem látható, fényes rádióhullám­források az égen.­­ A rádióteleszkópok által ész­lelteket számítógépen szimulálva kiderült, hogy a két struktúra ugyanannak az alagútszerű kép­ződménynek a része. Mi most első­ként javasoltunk olyan modellt, ami megmagyarázza a mibenlétü­ket. Ehhez azonban új szemszögből kellett megközelíteni a galaxist - mutatott rá West. A legutóbbi munkát is két különböző objek­tumként próbálták értelmezni. A tudósok általában úgy közelítik meg a Tejutat, hogy az Északi-sark van felül, a galaxis központja kö­zépen. A szakember szerint ez olyan, mintha az ember a kanapé­ján fekve próbálná feltérképezni az egész lakását. Jennifer West a ga­laxis rádiótérképében mozogva hirtelen megértette, mit lát. A csillagász és csapata a közel­jövőben további mérésekkel és modellezéssel igyekszik tanulmá­nyozni a Naprendszert körülvevő titokzatos folyosót.

Next