Szabad Ifjuság, 1954. április-június (5. évfolyam, 77-153. szám)

1954-05-05 / 105. szám

I --------------------------— ■ ------- JWw SüBffiWsÁG ! A NAP HÍREI­­ BÉKENAGYGYŰLÉST REN­DEZETT az egyetem aulájában kedden délután a debreceni Kos­suth Lajos Tudományegyetem békebizottsága. Az egyetem több­száz hallgatóján kívül az egye­temi tanárok — élükön Bognár Rezső Kossuth-díjas akadémikus­sal, az egyetem rektorával­­ vettek részt a gyűlésen. Földvári Aladár Kossuth-díjas egyetemi tanár, a földtani tudományok doktora, a Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem békebizottságának elnöke nyitotta meg a gyűlést, majd Parragi György Kossuth­­díjas újságíró külpolitikai kér­désekről adott tájékoztatást. SZTÁLINV­ÁROSBA LÁTO­GATTAK EL kedden a május elsejei ünnepségeken részvevő külföldi szakszervezeti delegá­ciók tagjai. Megnézték a vasmű gyártelepét. Hosszabb időt töl­töttek az erőműnél és a nagy­olvasztónál is, ahol Horváth László kohómester brigádja Zahnár László ifjúmunkás fö­­olvasztárral az élen a kohó fel­avatása óta a 372. adagot csa­polta. A vendégek elismeréssel nyilatkoztak a látottakról. A „Mongólia mai élete” című kiállítást, amely képekben mu­tatja be a szocializmust építő Mongol Népköztársaság lakóinak életét, munkáját, tudományos és kulturális életét, május 4-én dél­után nyitották meg Székesfehér­várott. A kiállítás megnyitásán a Mongol Népköztársaság ha­zánkban tartózkodó művészkül­döttei: Goncsigniju Cerenderzs és Szuhim­ Derzspalam meleg szeretettel üdvözölték Székesfe­hérvár dolgozóit. MI­LOS SADLO, a Csehszlo­vák Köztársaság Állami-díjas gordonkaművésze ma este 8 órakor önálló hangversenyen mutatkozik be a Bartók-terem­­ben. Új nyolctantermes iskola épí­tését kezdték meg május 4-én Komlón. MONTEVIDEOBAN megnyílt a dokumentum-, tudományos­­népszerűsítő és rajzfilmek nem­zetközi fesztiválja, amelyen 26 ország mintegy 250 filmmel vesz részt. Bemutatnak 13 szov­jet, 19 cseh és 4 magyar fil­met. A „KISKRA­ICAR”-t Prágá­ban április 29-én ünnepi előadá­son mutatták be. Színházak műsorából Május 5, szerda. Operaház: Don Pasquale (B-bérl., 7. előadás, 7). — Erkel Színház: Faust (17. bérl., 6. előadás, 7). — Nemzeti Színház: Vihar (7). — Ka­tona József Színház: Volpone (7). — Madách Színház: Egy magyar nyár (7). — Magyar Néphadsereg Szín­háza. Emlékest Jókai Mór halálának 50. évfordulója alkalmából (7. Jegyek nem válthatók). — Ifjúsági Színház: A kőszívű ember fiai (7). — Ifjúsági Színház Kamaraszínháza: A titkos őrs (4). — Fővárosi Operettszínházi Álruhás kisasszony (7). — Fővárosi Víg Színház: Szombat délután (7). — Fővárosi Kis Színpad: Tréfa az egész (7). — Vidám Színpad: Nem a tükör görbe (7). — Állam­i Bábszín­ház: Ki­nizsi Pál (3, 5). A három testőr (1­8). — Állami Faluszínház: Amerikai tra­gédia (7). — Bartók-terem: Mozart: Szöktetés a szerájból (11. mikroba­rázdás bérlet, 5. előadás, fő). — Mills Lad­'a gordonkaestje (8). A rádió műsorából Május 6. csütörtök. Kossuth-rádió. 4.30: Hírek. — 4.40- -8.20-ig: Reggeli zenés műsor. — 8.20: Műsorismerte­tés. —­ 8.30: Balettzene.­­~ 9.20: A gyermekrádió műsora. — 9.10: Gyer­mekzene. — 10.00: Hírek. — 10.10: Népi zene. — 10.30: Beszélő atlasz. — 10.45: Régi tavaszköszöntők. — 11.10: Népművelési Híradó. — 13 .30: Vidám fúvószene. — 12.00: Hírek. — 12-15: Déli hangverseny. — 13.00: Kórusok — 13.30: Magyar népdalok. — 14.00: Hitek. — 14.25: A rádió gyermekúj­ság műsora. — 15.10: Brahms: d-m­oll szonáta. — 15.30: A rádió születése. — 15.45: Népek zenéje. — 16 00: Gobbi Hilda legkedvesebb versei. — 16.30: Népi zene. - 17.00: Hírek. - 17.10: Jó munkáért szép muzsikát. — 17.45: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk — 18.00: Szív küldi ... — 18.30: Han­gos Újság. — 19.00: Egy falu — egy nóta. — 19.40: Levelekre válaszolunk. -- 20.00: Hírek. — 20.10: Zenés iro­dalom tarkaest. — 21.10: Tánczene. — 22.00: Hírek. — 22.20: A rádió szim­fonikus zenekara játszik. - 23.30: Eli zene. — 24.00: Hírek. Petőfi-rádió. 6.30: A kis iskolások műsora. — 6.40: Torna. - 6.50: Filmzene. — 7.10 — II.30-ig: Azonos a Kossuth-rádi­ó műsorával. — 14.00: Délutáni hang­verseny. — 14.55: Liszt: A Rajnán. — 15.00: A rádió kisegyüttese játszik. — 15.40: Operarészletek. — 1£.30: Zene­szerzői arcképek. — 17.25: A növény­ápolási munkák szervezési problém­ái a mezőgazdasági üzemekben. — 17.40: Szórakoztató zene. — 18.30: Népek tavasza Előadás. — 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.30: Fúvószenekarok hangversenye. — 20.10: Sporthíradó. — 20.30: Ma­gyar népdalok és táncok. — 21.30: Szabad Vietnam földjén. — 22.00: Szórakoztató zene. — 22.40: Kozmin vitéz. Román népmese. Magyarország felsőbb osztályba léphet... A Davis Kupában: Magyarország—Új-Zéland 3:2 Az égboltot kedden délután sűrű Viharfelhők borították, mégis zsúfolt autóbuszok indul­tak­, a Margitszigetre. Több ezren igyekeztek a Dózsa teniszstadion­jába, hogy szemtanúi legyenek a Magyarország—Új-Zéland Da­vis Kupa mérkőzés befejező küz­delmeinek. Az első két nap után a magyar csapat 2:1 -es vezetés­hez jutott. Az utolsó napra két egyes mérkőzés maradt. Az­ első ellenfelek, Magyarország és Új- Zéland két legjobb teniszezője, az újzélandi John Barry és As­­heih József már készen állt a küzdelemre, amikor néhány perc­cel fél három előtt megnyíltak az ég csatornái. A több mint egyórás nyári zápor sem tudta azonban elűzni a Dózsa-stadion mintegy hatezer nézőjét. A kö­zönség kitartott, hiszen magyar győzelmet várt, bízott a magyar csapat továbbjutásában. Kedvezőtlen időben, szemer­kélő esőben, metsző szélben, a türelmetlenül várakozó kö­zönség tapsai közepette lé­pett a pályára Asbóth és Barry. Az első játszma Asbóth adoga­tásával és magyar vezetéssel in­dult. Asbóth biztosan helyezte labdáit egyik sarokból a másik­ba. Barry különösen­ veszélyes kétkezes tenyerese után ment so­kat a hálóhoz. De Asbóth elütött, ravaszul ejtett és remekül idő­zítve átemelt. Így a játszma a közönség lelkes tapsa közben 6:4-re Asbóthé lett. Az eső mind jobban esett, sőt néha zuhogott, de a játék nem állt meg egy pillanatra sem. A második játszmában 1:0-ás A­s­­bóth-vezetés után Barry erősí­tett. 4:1-re elhúzott, de ezután a magyar bajnok percei következ­tek. Asbóth a legjobb napjaira emlékeztető formában a legre­ménytelenebbnek látszó labdákat is megmentette. 4:4 után ismét az újzélandi vezetett. Játszma­labdához is jutott, de Asbóth rákapcsolt és 7:5-re nyerte a második játszmát. A harmadikban Barry mindent megpróbált, hogy megfordítsa a mérkőzés sorsát. Csaknem vala­mennyi labdamenet után a háló­nál láttuk. De Asbóth biztos kéz­zel fogta ütőjét. Ő irányította a játékot, 6:2-re nyert és ezzel a mérkőzés is Magyarországé lett. A több mint hatezer néző fel­állva tapsolt Asbóth Józsefnek, örült a magyar együttes győzel­mének, annak, hogy tovább­jutott a Davis Kupában. Az első gratulálok az ellen­felek, az újzélandiak voltak. — Remek volt, jól játszottál Joe, csak így tovább. Nyerjetek Nyugat-Németország ellen is — mondta Barry és ezzel kezet rá­zott Asbóthtal. Ad­ám, aki a nézőtérről szur­kolta végig Asbóth győzelmét, a továbbjutástól kissé túlörven­dezve állt ki az utolsó mérkő­zésre Otway ellen, mert az új­zélandiak Robson helyett fiatal játékosukat szerepeltették. Ot­way korszerű játékával szemben Adám nem nyújtotta igazi ké­pességeit és így­ az eredményen szépítettek a tengerentúliak. Ot­way három játszmában (6:3, 6:2, 6:2) győzött Adám ellen. A magyar csapat az első aka­dályt Ádám jó kezdésével, As­­bóth nagyszerű játékával sikere­sen vette. A magyar Davis Kupa csapat legközelebb ismét Buda­pesten küzd a továbbjutásért. A következő ellenfél — jövő pénte­ken, szombaton és vasárnap — Nyugat-Németország együttese. A második ellenfél nehezebbnek ígérkezik, mint Újzéland. A sok­szoros bajnok, Budapesten is jól ismert Cramm mellett a tehet­séges, már szép sikereket elért fiatalok, Herman és Bucholtz játszanak a nyugatnémet együt­tesben. Vad Dezső Magyarország győzött! Az újzélandi Barry (baloldalon) el­ismeréssel gratulál Asbóth Józsefnek ­A tanító ír dem­e Bemutatjuk Nógrád megye legjobb falusi sportkörének el­nökét: Szabó Imrének hívják, Palotás községben tanító. Köze­pes termetű, barna hajába itt-ott már deresedő szálak vegyülnek, pedig még jóval innen van a harmincon. Azt beszélik róla: 1950-ben alig érkezett meg Deb­recenből új munkahelyére, azon­nal elárulta „gyengéjét” , a sport iránti rajongó szeretetét.­­ Egy évvel azután, hogy az új tanító átlépte a falu határát, már sok minden megváltozott. Az atléták résztvettek a járási szpartakiádon: heten voltak Szabó Imrével együtt és vala­mennyi számban megszerezték a győzelmet. Szűcs Marika a 100 m-es síkfutásban és a távol­­ugrásban győzött, a tanító maga is nyert vagy három első díjat. — Marika győzött az első ver­senyén . .. — járt a hír szájról szájra a faluban. S a hatás nem maradt el. Rö­videsen megalakították a sport­kört, a tanítói választották el­nöknek. Megkezdték a tagok szervezését és rövid idő alatt 300 támogatójuk volt már a község­ben. A jó tagszervezésért a me­gyei TSB-től nyolcezer forint értékű felszerelést kaptak. Az el­nök javaslatára megalakít­ot­ták az asztalitenisz szakosztályt. Az iskolából kikerült fiúkból ifjú­sági labdarúgó­­együttest hoztak létre. Az elnök, aki egyben edző is, egyre jobb formába lendítette a csapatokat. Tavasszal már szűknek bizo­nyult a régi pálya. — Építsünk újat, korszerűb­bet — javasolta Szabó Imre. S meg is kezdték a munkát az újtelep mellett. A falu lakosai mindenben támogatták a lelkes sportköri vezetőt. A futópályára ötven százalékban ingyen hord­ták a salakot Jobbágyiból és a földmunkában is résztvettek. Azt csak ősszel látták, hogy milyen jó volt előre gondolni. A labda­rúgó csapat ugyanis megnyerte a járási bajnokságot és egy osz­tállyal feljebb került — így még rendesebb, szabályos méretű pá­lyára volt szükség.­­ Azt mondják, evés közben jön meg az étvágy, így volt­ ez Szabó Imrével is. Amikor láta, hogy munkája gazdagon gyü­mölcsözik, egyre szebb eredmé­nyeket érnek el — még többet akart. Az iskola udvarán kosár- és röplabdapályát építettek. Megalakították a röplabda-, sakk-, kerékpáros, kézilabda- és kosárlabdaszakosztályt. Varga Lajos tanácstitkár, Széles Fe­renc DISZ-titkár is egyre több segítséget adott munkájához Széles Ferenc például elvállalta, hogy az ifjúsági labdarúgó­­csapat ügyes-bajos dolgait in­tézi. Ezzel is könnyítene az el­nök vállára nehezedő terheket. Mert bizony már csaknem minden napra jut valamilyen edzés. S a versenyzőket jól fel kell készíteni, hiszen tavaly Szűcs Marika már II. osztályú versenyző lett, rendszeresen sze­repel a­­megyei válogatottban, s ez évben szeretné elérni az első­­osztályú színiét is. Közben az utánpótlásról sem feledkezik meg Szabó Imre. Az iskolában figyeli a növendékeit — úgy mint kezdetben —, máris talált néhány kiváló ké­pességű gyerekei: Bedő Klára, Hasznosi Piroska, Szánási Má­ria ügyes atlétának ígérkeznek. A még fiatalabbak között a 12 éves Ilonka Eszter, valamint a 11 éves Varga Vali a jövő re­ménysége. Eszter 580 méteres futásban, Vali pedig távolugrás­ban elérte a 111. osztályú szintet. A sportköri elnök sok-sok ne­hézséggel megküzdve , néhány év alatt eleven, lüktető sport­életet teremtett a községben. Gyakran küzdöttek anyagi ne­hézségekkel, néha még a vonat­­költségre sem futottak .Kern egy­szer adta kölcsön Szabó Imre a fizetését, hogy a csapat ne ve­szítse el a bajnoki pontokat. Most már az ilyen gondok meg­szűntek: az állam több mint­ tíz­ezer forint támogatást ad Palo­tás község sportkörének. S ezt annak is köszönhetik, hogy leg­jobbak a megyében. — Büszkék vagyunk a sport­körre — mondja Holtner László, a járási TSB elnöke. —­ S egy pillanatra sem felejtjük el, hogy a­ jó sportmunka elsősorban Szabó Imre tanító érdeme. B. I. A kerékpáros békeverseny harmadik napja A Varsó—Berlin—Prága bé­keverseny harmadik szakasza Lodz és Sztalinogrod között 173 km-es távon vezetett. Elsőnek a lengyel VT. Klabinszki érkezett a célba 4 óra 35.24 perces idő­vel,­­ Klabinszki (franciaor­szági lengyel) és Ruzicska (csehszlovák) előtt. A magya­rok közül Viszi 27., Kucsera 62., Török 63., Bencze 65., Ripp 78. és Szabó a 80. helyen végzett. A csapatban Belgium győzött, Magyarország a tizenharmadik lett. Az összetett versenyben Wil­­czewski vezet (61. Török), a csapatban Lengyelország (a ma­­g­yar együttes a tizenharmadik helyen áll). Szerdán a Sztalino­­grád—Wroclav-szakasz követke­zik. Függőben maradt a 20. játszma Moszkva, május 4. (TASZSZ) A sakkvilágbajnoki párosver­seny 20. játszmájára kedden ke­rült sor. A mérkőzés befejező részében az ellenfelek nagy idő­zavarba kerültek. Botvinniknek kemény védekezéssel sikerült visszavernie ellenfele támadását. A játszma végül is függőben maradt, Szmiszlovnak némi po­zíciós előnye van. A függő­játszma befejezésére szerdán ke­rül sor. 11 legjobb ejtőernyősük éjszakai csoportos ugrása a Ferihegyen A legjobb 24 budapesti ejtő­ernyős, köztük Neu Jenő, Davi­­dovics László, Pruha József, Rosszul Mihály és Hollósi Lajos, a ferihegyi repülőtéren­ csütörtö­kön este — első ízben — éjszakai csoportos ugrást hajtanak végre. A feladat teljesítése a sötétben igen nehéz és ezért a tájékozó­dást jelzőtüzekkel segítik elő. A magasságot az időjárástól füg­gően állapítják meg. Várható időjárás Felhőátvonulás­ok, több helyen zá­poresők, időnként élénkebb déli-dél­nyugati szél. A nappali hőmérséklet nyugaton kissé emelkedik, keleten csökken. Várható hőmérsékleti érté­kek: szerdán reggel 9—12, délben nyu­gaton 17—20, keleten 20—23 fok kö­zött. A Munka Törvénykönyve válaszol Ismét több levél érkezett a Fiatalok Tanácsadójához, ame­lyekben a Munka Törvény­­könyve rendelkezéseiről kér­deznek. Sándor Géza salgótar­jáni ifjúmunkás a helyettesítés díjazásáról érdeklődik. A Mun­ka Törvénykönyvének 66 . §-a kimondja: ..Azt a dolgozót, aki mást helyettesít, az általa tény­legesen betöltött munkakörre megállapított munkabér illeti meg, ez azonban nem lehet ke­vesebb, mint amennyi eredeti munkaköre szerint megillette.” A havidíjas dolgozót csak a helyettesítés 30. napjától illeti meg a helyettesítési díj. A­­em jár viszont helyettesí­tési díj annak, akit már erede­tileg helyettesi minőségben al­kalmaznak (például: hivatal­­vezető helyettes); vagy annak a dolgozónak, aki a rendes szabadságon lévő dolgozótár­sát helyettesíti, Vogy Márton, Zalaegerszeg­ről a tévesen kifizetett munka­bér visszafizetéséről érdeklődik a Fiatalok Tanácsadójánál. Kérdésére a következő a vá­lasz: Ha számolási hiba miatt vagy egyéb okból a dolgozó részére tévesen fizettek ki munkabért, a visszafizetésre való kötelezésről a dolgozót írásban kell értesíteni 30 na­pon belül. Ha ez alatt az idő alatt a vállalat az értesítést elmulasztotta, a dolgozó az összeg visszafizetésére csak akkor kötelezhető, ha a kifize­tés helytelenségéről tudomása volt (tehát, ha rosszhiszemű volt), vagy ha a téves kifize­tést maga idézte elő (például: helytelen adatok bemondásá­val). Ebben az esetben is csak egyeztető bizottsági eljárás út­ján lehet kötelezni a dolgozót a tévesen kifizetett összeg vis­­­­­szafizetésére. Egy­edő kirándulás Több olvasónk fordult kérdéssel a Fiatalok Tanácsadójához: Milyen ruhában, műyen felszereléssel legajánlatosabb ilyenkor ta­vasszal kirándulásra indulni. Erre válaszolunk az alábbiakban. Május a kirándu­lások hónapja. Va­sárnaponként sok­ezer fiú és lány kerekedik fel és indul az ország leg­szebb tájaira. A kirándulások sok szép élménnyel, de sokszor rengeteg apró bosszúsággal is járnak, ha a ki­rándulók nem ké­szülnek fel alapo­san a természet­járásra. Ha az induláskor derült, felhőtlen az ég, sokan könnyel­műen otthonhagy­­ják a ballonkabátot, pullovert azzal, hogy minek még azt is cipelni? Amikor aztán hirtelen be­borul felettük az ég, perceken belül bőrig áznak a könnyelmű kirán­dulók, s fogvacog­va, tartós náthát szerezve indulnak haza.. Különösen a fia­tal lányok közül sokan szeretnek elegánsan ,,kiöltöz­ve” kirándulni menni. Este aztán mérgelődve szem­lélhetik a siralma­san tönkrement an­tilop szandált , amelynek esetleg a hegymászásban le­törött a magas sar­ka, vagy a fatollo­­kat kapott ruhát. Kirándulni legjobb egyszerű, nem ké­nyes és nem túl meleg ruhában, ké­nyelmes, lapossarkú cipőben.. A háti­zsákba pedig aján­latos belerakni me­leg pullóvert, kis­­kabátot, ballonkabá­tot és rövidnadrá­got. Ne feledkez­zünk meg a pokróc­ról sem, mert a természet „lágy öle” néha bizony elég göröngyös és kemény. A májusi kirán­dulásokon rendsze­rint már igen erő­sen süt a nap, vö­rösre égeti a ter­mészetjárók arcát. Aki otthonhagyja a krémet, napolajat, az este ugyancsak jajgathat és né­hány álmatlan éj­szakát szerezhet magának. Az erős napsütés ellen, kü­lönösen az érzé­­kenyszemű fiata­loknak, nem árt napszemüveget vin­ni magukkal. Gondolni kell ar­ra is, hogy az em­ber még a kirándu­láson sem tölti egész napját hegy­mászással, vagy a táj szemlélésével, s jólesik ilyenkor va­lamilyen nem meg­erőltető játékot ját­szani. Akad szám­talan társasjáték, amelyhez csupán résztvevők kelle­nek, de emellett ta­nácsos labdát is vinni és ha a tár­saságban sok a sakk­ kedvelő — sakkot is! (Nem ne­héz, kis helyen is elfér és jó szórako­zást nyújt.) No és végül a legfontosabb vinni­­való: az élelem. Érte nem adunk külön tanácsot, röindeki azt vi­gyen magával, amit a legjobban sze­ret. Ne feledkez­zünk el a sóról. Főtt tojást, vagy vajas­­kenyeret enni bi­zony nem jó só nélkül. U­gyancsak ajánlatos termosz­ban teát, vagy li­monádét­ vinni ma­gunkkal, s később, amikor a tea már elfogyott, a ter­moszban hozhatunk vizet. Evőeszközről se feledkezzünk meg! Ha a társa­ságból senki sem hoz magával kést, a kenyeret tördelni bizony nem nagy élvezet. A lekvár meg jobban esik Kiskanállal, mint úgy ... késhegy­ről ... Aki alaposan meggondolja, mit vigyen magával a tavaszi kirándulás­ra, annak nem ront­ják kedvét az ilyen apró bosszúságok. Búcsú az iskolától Jaszovszky Sándor elvtárs, a szegedi Gépipari Technikum tanulója, az iskola negyedikes diákjai nevében levéllel fordult szerkesztőségünkhöz, amelyben azt kérdezi, hogyan vegyenek búcsút iskolájuktól ebben a tanévben. Középiskoláinkban évtizedek óta hagyománnyá vált, hogy a végző diákok búcsút vesznek iskolájuktól, tanáraiktól, fia­talabb tanulótársaiktól. Az elmúlt évek során több helyen tették érdekessé, feled­hetetlenné a búcsúzás napját. Székesfehérváron például a tanítás végeztével az összes végző középiskolások felkeresik Ságvári Endre szobrai s ott búcsúznak iskolájuktól, ott adják át a zászlót, az iskola jelképét az utánuk következő osztálynak. A budapesti Gor­­kij-iskolában is évről évre ese­ményszámba megy a végzősök búcsúzása. Bankettet rendez­nek, amelyre meghívják az iskola egykori diákjait is. Aki a banketten nem jelenhet meg — külföldön vagy vidéken van — táviratban üdvözli a búcsúzókat, így alakulnak, for­málódnak az iskola új hagyo­mányai. Milyen dallal búcsúzzunk? A régi „ballagó-nóta” ma már sokban idejétmúlta, hiszen a „vén diákok” helyett vidám, lelkes, jövőjükben bízó fiatalok hagyják el az iskola padjait. Uj dalok születtek s születnek. A legjobb, ha friss, népi dalla­mokra maguk írnak vidám, hangulatos szöveget. Az új­fajta búcsúztatást a vidám hangulatnak kell mindvégig áthatnia és ezt kell az új is­koladaloknak is szolgálniok. Kívánunk tehát Jaszovszky elvtársnak és osztálytársainak szép „búcsút” a kedves isko­lától. Üzenetek sorokban Névtelen. Tiszadob. Kérjük, kö­zölje nevét és pontos címét, abban az esetben, ha kitűnőrendű­­ségről van szó. Ezek szerint az a ,,Középiskolai diák” jeligére, rá- tanuló, aki minden tárgyból jeles , leszóljuk, hogy a magatartási ősz­ (ötös) érdemjegyet kapott, de ma- ) tályzat nem befolyásolja az általa- gatartási osztályzata négyes, nem­­ nos tanulmányi eredményt, csupán lehet kitűnőrendű. j 1954 május 5. SZABAD IFJÚSÁG, a DISZ Központ? Vezetőségének lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Szerkesztőség Bp., VIII., Rökk Szilárd­ u. 6. T: 139-460. Kiadja: Ifjúsági Lapkiadó Vállalat Budapest V., Ságvári­ tér 1. T: 111—255, 111—256. Az előfizetők ügyeit vidéken a postahivatalok, Budapesten a kézbesítő postahivatalok intézik. Havi előfizetés: 8.50 Ft. Szikra Lapnyomda. F. v. Kulcsár Mihály

Next