Szabad Szó, 1945. július-szeptember (2. évfolyam, 144-216. szám)

1945-07-30 / 168. (Petőfi emlékének szentelt) szám

Petőfi emlékének szentelt szám­a Timişoara-Temesvár, II. évf. 168. szám.­­ oldal 100 Id Hétfő, 1945 julius 30 Felelős szerkesztő KAZINCZY JÁNOS Szerkesztőség és kiadóhivatal : Timişoara I., Bratianu-tér és Lonovich­ utca sarkán. Telefon : 55—74 Laptulajdonos a CORVIN Lapkiadó R.-T Timiş-Torontali törvényszék bej. száma 58 (Dos. No. 954/1958.) A DIADALMAS PETŐFI ,, S megemlékeztek a győzelmesek Ama szentekről és nagyokról, akik A szolgaságban szabadok lak­nak...“ (Petőfii Az Apostol) Így még nem ünnepelték őt soha. Pedig már csaknem századik esztendeje annak a július végi napnak, hogy Petőfi Sándor életét, alig huszonhatéves életét adta népe és a­ világi szabadságáért, itt a mi ha­zánk földjén, Segesvár mellett. Mondották: úgy halt meg, ahogy kívánta. Nem úgy történt. Hiszen holttestén át nem a világszabadság kivívott­ diadalára szá­guldottak a fújó paripák. Talán ott fulladt meg is a reáomlottt hullák alatt, a tömegsír mélyén, ahová sebesülten, de még élve dob­ták be a halottrablásra ütközet után kivo­nuló segesvári szász bitangok, Hitler SS-le­­gényeinek ősei. Talán jól hallotta, aki hal­lotta őt a gödör aljából még felkiáltani: „Ne temessetek el... élek!” Sokáig, nagyon sokáig nem hitte el a nép, hogy legkedvesebb fia, szenvedéseinek és vágyainak bátor szószólója, minden bajá­­nak-bajának, örömének, fájdalmának, méltó haragjának és gyűlöletének énekese, harcá­nak drága harsonása — nincs többé... De nem is halt meg soha igazán Petőfi Sándor. Fiatal testét elnyelhette a tömeg­­űr, 1849 részes nyarán. Szelleme, harcra nívó szava, útmutató tette élő maradt. A­ zsarnokság nagy ellenfelének, a de­mokratikus átalakulás élharcosának, a sza­badság és népuralom bajnokának ünnepét ma Románia szabad földjén ülhetik meg szabadon, magyarok és románok. A zsar­nokságok legelvetemültebbike, minden nép szabadságának legáldázabb ellensége, a fa­sizmus széttiporva már. Az ítéletet, melyet Petőfi látnoki szava csaknem egy évszá­zaddal ezelőtt kihirdetett, végrehajtották a népek. A nemzeti szabadság és a függetlenség, melyért Petőfi életét áldozta, valósággá vá­lik: a Croza-kormány, a demokratikus erők összefogásának kormánya nemcsak módot nyújt az ország minden fiának, hogy szaba­don éljen nyelvében és nemzeti hagyomá­nyaiban, de mozgósítja és megszervezi ma az egész nép, a haza valamennyi lakójának cselekvő részvételét Petőfi méltó ünneplé­sében. Mert Petőfi nem sajátítható ki egy nemzetiség számára sem. Petőfi mindany­­n­yiunké. Petőfi élő és diadalmas szellemének szól ez a mai ünnep. Ott Segesvárott és szerte mindenütt, a magyar nép és az együttlakó testvérnépek, a világ minden szabadság­szerető népének szívében. .A nagy törénelmi egyéniségek nem véletlenül születnek. Szü­lőanyjuk maga a történelem. Petőfit, a magyarság múltszá­zadbeli szabadságharcos éveinek legkiemel­kedőbb alakját is népének évszázados szen­vedései és vágyai szülték, egy olyan órában, amikor európaszerte rohamra készültek a népek a hűbéri elnyomatás rendszerének megsemmisítésére. Megérett az idő az ide­gen uralom jármának lerázására, nemzeti egységük és függetlenségük kivívására, az 1789-es nagy- francia forradalom demokra­tikus eszméinek, az emberi szabadságjo­goknak saját országukban való győzelemre juttatására. A magyar nép és a vele együtt­lakó nemzetiségek, románok, szerbek, szlo­vákok és a többiek, együtt nyögték saját feudális uraik és az elnyomó osztrák csá­szári imperializmus igáját. A nemzeti fel­szabadítási mozgalom ebben a korban egybe­fonódott és együtt fejlődött a nép legszéle­sebb tömegeinek, a jobbágyok, zsellérek millióinak társadalmi felszadulásáért folyó küzdelemmel. Mi több, a fejlettebb Nyugat ipari fellendülése révén kialakuló és mind­jobban erősödő ösztönös munkásmozgalom­nak a haladó szocialista elmélettel való egyesülése is küszöbön állott. A történelem eme feltörekvő, megújho­dást hozó erőinek bonyolult együtthatása teremti meg, az 1848-as forradalmak köz­vetlen befolyása alatt a magyar szabadság­­harcot és annak vezéregyéniségeit: Kossuth Lajost, Táncsics Mihályt, a márciusi ifjú­ságot. És közöttük a legnagyobbat, mert a legkövetkezetesebbet és legmesszebblátót: Petőfi Sándort. Kávés olyan ragyogó példáját találjuk az idők könyvében a hirdetett gondolat és a tettbeli magatartás töretlen egységének, mint Petőfiét. Senki lángolóbban nem tudott a szóval hatni, mint ő. De ő több akart len­ni, mint csupán a szó mestere. Ha férfi vagy, légy férfi, S ne szád hirdesse ezt. Minden Demosthenesnél Szebben beszél a tett. És van-e tett, mely szebben beszélhet an­nál, melynek ma ünnepeljük évfordulóját ? Az életáldozás tette, ott a segesvári csata­téren pecsételte meg felülmúlhatatlan kö­vetkezetességgel Petőfi egész költői művét, egész emberi magatartását. Petőfi magatartása nem egy ködös eszmékért vakon rajongó fanatikusé! „Az a lekicsinyelt ifjú ember, az a Petőfi Sándor, az a zenebonos népköltő tízmillió embernél tisztábban látott, jobban látott.” Így jel­lemzi őt Ady Endre, a magyar költők közt legméltóbb követője. Bár a haladás alapvető mozgatóerőinek, a gazdasági erőknek döntő szerepét a társadalom alakulásában Petőfi még nem látta, mert nem is láthatta tisz­tán, mégis tudta és hirdette: Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán. Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk. Mert itt van már a Kánaán! Romantikus modorú kifejezése ez annak a gondolatnak, hogy a fejlett termelésen alapuló anyagi jólét nélkül nem képzelhető el az emberiség teljes jogi és szellemi fel­­szabadulása. A történelmi fejlődés törvényszerűségei­nek határozott megsejtése Petőfi világlátá­sát, perspektíváját jóval kortársaié fölé emeli. Nemcsak Kossuthnál, sőt Táncsicsnál lát ő messzebb. Nemcsak kora nyugati harcos költőtársain, Shelley-n, Byron-on, csodált Béranger-ján, Heinén, Freiligrathon tesz túl politikai éleslátásban. Petőfi nemcsak lelkesülni tudott a szabadságért, nemcsak gúnnyal ostorozta a zsarnokságot, nemcsak harsogta a nép keserűségét és gyűlöletét az elnyomás ellen. Amint szabadságeszménye sem ködösen elvont, hanem kézzelfogható társadalom­gazdasági elképzeléshez kötött, ugyanúgy a hazafiság is elválaszthatatlan nála a követ­kezetes demokrata magatartástól. Haza csak ott van, hol jog is van S a népnek nincs joga . . . — kiáltja oda a reakciónak, mely akkor is, akár napjainkban, álhazafias jelszavakkal igyekezett a kisemmizett­ népmilliókat saját szekeréhez láncolni. .Aki ilyen világosan tudta, hogy miért küzd, aki annyira szerette a népet, mellyel ízig-vérig összeforrt, az nem csüggedhetett el egy pillanatra sem a harc nehézségei, át­meneti kudarcai miatt. Petőfi tudta, hogy a szabadságért, népjogokért folyó harc nem könnyű ügy, tudta, hogy hosszú, véres fo­lyamat az, győzelmek és vereségek lánco­lata, áldozatokat kívánó küzdelem. Hány drága élet hullt már érted el, Oh, szent szabadság! és mi haszna van? De lesz, ha nincs, tiéd a diadal Majd a csatáknak utasaiban ... Az 1848—49-es csatákban még nem lett a szabadságé a diadal. Petőfi és sokezer harcos társának sírja felett egy évszázad­nak kellett még elmúlnia, hogy a negyven­­nyolcas eszmék valóra válhassanak. El kellett seperni az emberi haladás útjából a legszörnyűbb akadályt: a fasiz­mus uralmát. Fel kellett számolni a hűbéri­ség csökevényét, a nagybirtokokat, hogy a parasztság milliói kikerüljenek a jobbágy­sorból és szabadon művelhessék saját föld­jüket. Hozzá kellett látni a kivívott sza­badság gazdasági alapjának megszilárdítá­sához, a háború dúlta ország iparának, mezőgazdaságának, közlekedési rendszeré­nek újjáépítéséhez. Csak a mindenfajta zsarnokság átkos örökségének, a nemzeti gyűlölködésnek feszámolása árán léphettek rá erre az útra Románia népei. Ezen az úton, a szabad haza közös erők­kel való felépítésének útján haladnak ma a népek, testveid összefogásban. Petőfi útja ez, melyet egy évszázadon át is diadalmas ragyogással világít meg az ő évszázadon át immár győzelemre juttatott szelleme. KARDOS LÁSZLÓ

Next