Szabad Szó, 1945. július-szeptember (2. évfolyam, 144-216. szám)
1945-07-30 / 168. (Petőfi emlékének szentelt) szám
Petőfi emlékének szentelt száma Timişoara-Temesvár, II. évf. 168. szám. oldal 100 Id Hétfő, 1945 julius 30 Felelős szerkesztő KAZINCZY JÁNOS Szerkesztőség és kiadóhivatal : Timişoara I., Bratianu-tér és Lonovich utca sarkán. Telefon : 55—74 Laptulajdonos a CORVIN Lapkiadó R.-T Timiş-Torontali törvényszék bej. száma 58 (Dos. No. 954/1958.) A DIADALMAS PETŐFI ,, S megemlékeztek a győzelmesek Ama szentekről és nagyokról, akik A szolgaságban szabadok laknak...“ (Petőfii Az Apostol) Így még nem ünnepelték őt soha. Pedig már csaknem századik esztendeje annak a július végi napnak, hogy Petőfi Sándor életét, alig huszonhatéves életét adta népe és a világi szabadságáért, itt a mi hazánk földjén, Segesvár mellett. Mondották: úgy halt meg, ahogy kívánta. Nem úgy történt. Hiszen holttestén át nem a világszabadság kivívott diadalára száguldottak a fújó paripák. Talán ott fulladt meg is a reáomlottt hullák alatt, a tömegsír mélyén, ahová sebesülten, de még élve dobták be a halottrablásra ütközet után kivonuló segesvári szász bitangok, Hitler SS-legényeinek ősei. Talán jól hallotta, aki hallotta őt a gödör aljából még felkiáltani: „Ne temessetek el... élek!” Sokáig, nagyon sokáig nem hitte el a nép, hogy legkedvesebb fia, szenvedéseinek és vágyainak bátor szószólója, minden bajának-bajának, örömének, fájdalmának, méltó haragjának és gyűlöletének énekese, harcának drága harsonása — nincs többé... De nem is halt meg soha igazán Petőfi Sándor. Fiatal testét elnyelhette a tömegűr, 1849 részes nyarán. Szelleme, harcra nívó szava, útmutató tette élő maradt. A zsarnokság nagy ellenfelének, a demokratikus átalakulás élharcosának, a szabadság és népuralom bajnokának ünnepét ma Románia szabad földjén ülhetik meg szabadon, magyarok és románok. A zsarnokságok legelvetemültebbike, minden nép szabadságának legáldázabb ellensége, a fasizmus széttiporva már. Az ítéletet, melyet Petőfi látnoki szava csaknem egy évszázaddal ezelőtt kihirdetett, végrehajtották a népek. A nemzeti szabadság és a függetlenség, melyért Petőfi életét áldozta, valósággá válik: a Croza-kormány, a demokratikus erők összefogásának kormánya nemcsak módot nyújt az ország minden fiának, hogy szabadon éljen nyelvében és nemzeti hagyományaiban, de mozgósítja és megszervezi ma az egész nép, a haza valamennyi lakójának cselekvő részvételét Petőfi méltó ünneplésében. Mert Petőfi nem sajátítható ki egy nemzetiség számára sem. Petőfi mindanynyiunké. Petőfi élő és diadalmas szellemének szól ez a mai ünnep. Ott Segesvárott és szerte mindenütt, a magyar nép és az együttlakó testvérnépek, a világ minden szabadságszerető népének szívében. .A nagy törénelmi egyéniségek nem véletlenül születnek. Szülőanyjuk maga a történelem. Petőfit, a magyarság múltszázadbeli szabadságharcos éveinek legkiemelkedőbb alakját is népének évszázados szenvedései és vágyai szülték, egy olyan órában, amikor európaszerte rohamra készültek a népek a hűbéri elnyomatás rendszerének megsemmisítésére. Megérett az idő az idegen uralom jármának lerázására, nemzeti egységük és függetlenségük kivívására, az 1789-es nagy- francia forradalom demokratikus eszméinek, az emberi szabadságjogoknak saját országukban való győzelemre juttatására. A magyar nép és a vele együttlakó nemzetiségek, románok, szerbek, szlovákok és a többiek, együtt nyögték saját feudális uraik és az elnyomó osztrák császári imperializmus igáját. A nemzeti felszabadítási mozgalom ebben a korban egybefonódott és együtt fejlődött a nép legszélesebb tömegeinek, a jobbágyok, zsellérek millióinak társadalmi felszadulásáért folyó küzdelemmel. Mi több, a fejlettebb Nyugat ipari fellendülése révén kialakuló és mindjobban erősödő ösztönös munkásmozgalomnak a haladó szocialista elmélettel való egyesülése is küszöbön állott. A történelem eme feltörekvő, megújhodást hozó erőinek bonyolult együtthatása teremti meg, az 1848-as forradalmak közvetlen befolyása alatt a magyar szabadságharcot és annak vezéregyéniségeit: Kossuth Lajost, Táncsics Mihályt, a márciusi ifjúságot. És közöttük a legnagyobbat, mert a legkövetkezetesebbet és legmesszebblátót: Petőfi Sándort. Kávés olyan ragyogó példáját találjuk az idők könyvében a hirdetett gondolat és a tettbeli magatartás töretlen egységének, mint Petőfiét. Senki lángolóbban nem tudott a szóval hatni, mint ő. De ő több akart lenni, mint csupán a szó mestere. Ha férfi vagy, légy férfi, S ne szád hirdesse ezt. Minden Demosthenesnél Szebben beszél a tett. És van-e tett, mely szebben beszélhet annál, melynek ma ünnepeljük évfordulóját ? Az életáldozás tette, ott a segesvári csatatéren pecsételte meg felülmúlhatatlan következetességgel Petőfi egész költői művét, egész emberi magatartását. Petőfi magatartása nem egy ködös eszmékért vakon rajongó fanatikusé! „Az a lekicsinyelt ifjú ember, az a Petőfi Sándor, az a zenebonos népköltő tízmillió embernél tisztábban látott, jobban látott.” Így jellemzi őt Ady Endre, a magyar költők közt legméltóbb követője. Bár a haladás alapvető mozgatóerőinek, a gazdasági erőknek döntő szerepét a társadalom alakulásában Petőfi még nem látta, mert nem is láthatta tisztán, mégis tudta és hirdette: Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán. Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk. Mert itt van már a Kánaán! Romantikus modorú kifejezése ez annak a gondolatnak, hogy a fejlett termelésen alapuló anyagi jólét nélkül nem képzelhető el az emberiség teljes jogi és szellemi felszabadulása. A történelmi fejlődés törvényszerűségeinek határozott megsejtése Petőfi világlátását, perspektíváját jóval kortársaié fölé emeli. Nemcsak Kossuthnál, sőt Táncsicsnál lát ő messzebb. Nemcsak kora nyugati harcos költőtársain, Shelley-n, Byron-on, csodált Béranger-ján, Heinén, Freiligrathon tesz túl politikai éleslátásban. Petőfi nemcsak lelkesülni tudott a szabadságért, nemcsak gúnnyal ostorozta a zsarnokságot, nemcsak harsogta a nép keserűségét és gyűlöletét az elnyomás ellen. Amint szabadságeszménye sem ködösen elvont, hanem kézzelfogható társadalomgazdasági elképzeléshez kötött, ugyanúgy a hazafiság is elválaszthatatlan nála a következetes demokrata magatartástól. Haza csak ott van, hol jog is van S a népnek nincs joga . . . — kiáltja oda a reakciónak, mely akkor is, akár napjainkban, álhazafias jelszavakkal igyekezett a kisemmizett népmilliókat saját szekeréhez láncolni. .Aki ilyen világosan tudta, hogy miért küzd, aki annyira szerette a népet, mellyel ízig-vérig összeforrt, az nem csüggedhetett el egy pillanatra sem a harc nehézségei, átmeneti kudarcai miatt. Petőfi tudta, hogy a szabadságért, népjogokért folyó harc nem könnyű ügy, tudta, hogy hosszú, véres folyamat az, győzelmek és vereségek láncolata, áldozatokat kívánó küzdelem. Hány drága élet hullt már érted el, Oh, szent szabadság! és mi haszna van? De lesz, ha nincs, tiéd a diadal Majd a csatáknak utasaiban ... Az 1848—49-es csatákban még nem lett a szabadságé a diadal. Petőfi és sokezer harcos társának sírja felett egy évszázadnak kellett még elmúlnia, hogy a negyvennyolcas eszmék valóra válhassanak. El kellett seperni az emberi haladás útjából a legszörnyűbb akadályt: a fasizmus uralmát. Fel kellett számolni a hűbériség csökevényét, a nagybirtokokat, hogy a parasztság milliói kikerüljenek a jobbágysorból és szabadon művelhessék saját földjüket. Hozzá kellett látni a kivívott szabadság gazdasági alapjának megszilárdításához, a háború dúlta ország iparának, mezőgazdaságának, közlekedési rendszerének újjáépítéséhez. Csak a mindenfajta zsarnokság átkos örökségének, a nemzeti gyűlölködésnek feszámolása árán léphettek rá erre az útra Románia népei. Ezen az úton, a szabad haza közös erőkkel való felépítésének útján haladnak ma a népek, testveid összefogásban. Petőfi útja ez, melyet egy évszázadon át is diadalmas ragyogással világít meg az ő évszázadon át immár győzelemre juttatott szelleme. KARDOS LÁSZLÓ