Szabad Szó, 1962. július-szeptember (19. évfolyam, 155-232. szám)

1962-07-01 / 155. szám

XIX. évfolyam, 155. szám. Az élenjárók tapasztalatából Hogyan állunk jó minőségű öntvényeket A resicai gépgyártó üzem vasöntö­déjének egy kilenctagú öntőcsoport­­jában dolgozom. Csoportunk a­­mely a 16-es számot viseli - a 15,30 és 45 köbméteres légsűrítők részére ké­szít öntvényeket, gépvázakat és alap­lapokat. Mint csoportvezető, mindennapi tevékenységemben arra törekszem, hogy megfelelőképpen történjék a formázás, az előírások szerint önt­sünk és így jó minőségű öntvényeket adjunk. Ezért minden reggel gon­doskodom a szükséges formázó­anyagok előkészítéséről, hogy a mű­szak folyamán ne legyen semminemű fennakadás a munkánkban. Rend­szerint a műszak elején elmegyek ön­tödénk homok­malmába, ott utána­nézek annak, hogy az aznapi fel­adatainkhoz szükséges, az előírt re­cept szerint összeállított homokot megkapjuk. Miután biztosítva van a megfelelő minőségű, nedvességtartal­­m­ú homok, hozzálátunk a formázás­hoz. Arra törekedtem, hogy csoportunk mindegyik tagja az összes művelete­ket jól ismerje. Ezért már szokássá vált, hogy naponta változtatom a feladatokat, így például, ha ma négy ember a formázásnál dolgozik, ak­­ál holnap a magokat készítik. Ez­zel a módszerrel sikerült elérnem azt, hogy mindenki minden csoportunk­­beli munkálathoz jól értsen, és bár­milyen feladatot jó körülmények kö­zött meg tudjon oldani. Amikor a nagy, 45 köbméteres légsűrítő részére készítünk alvázakat, akkor a for­mázók az egész műszak idején azon dolgoznak. Másnap,hárman a cso­portból összeszerelik a forma alkat­részeit, a többiek pedig kisebb alkatré­szekhez készítik az öntőformát. Ilyen esetekben átformázók és a magké­­szítők kétnaponként cserélik felada­taikat. Az öntőforma jó minősége a dol­gozók szakismeretein, a megfelelő tulajdonságú formázóanyagokon kí­vül, nagymértékben függ a helyes kiszárítástól is. Alkatrészei még az összeszerelés előtt bekerülnek a szá­­rítókamrába. A szárítási idő letelté­vel ellenőrzöm a száradás minőségét. Ha a forma­alkatrészek még gőzö­lögnek, a szárítás nem volt tökéletes, akkor visszakerülnek a szárítóba. Semmi esetre sem szerelünk össze megfelelően ki nem szárított forma­alkatrészeket, mert aztán selejtes lenne az öntvény. A formák helyes szárítása mellett, nagy figyelmet fordítok a magok meg­felelő előkészítésére, illetve szárítá­sára is. Az egyszerű homokból ké­szített magoknak feltétlenül legalább két tüzet kell kiáltaniok, vagyis 16 órát kell a szárítókamrában marad­­niok. Miután meggyőződtünk arról, hogy a forma­ alkatrészeket és a magokat megfelelőképpen előkészítették és szá­rították, hozzálátunk a forma összesze­reléséhez. Ennél a műveletnél mindig jelen vagyok, s nagy figyelmet fordí­tok arra, hogy az előírásoknak meg­felelően történjék a szerelés. Főleg arra ügyelek, hogy az egyik félnek a másikra való helyezésénél a nyomás ne legyen túlzott, mivel a magok megsérülnének, ami homokzárványos öntvényt, tehát selejtet eredményezne. Nagyon figyelek arra is, hogy a sze­relésnél ne tolódjanak el az alkat­részek. A forma összeszerelése után min­den kész van az öntésre. Itt arra vi­gyázok, hogy a folyékony vas a meg­felelő hőfokon kerüljön a formába, ne legyen sem magasabb, sem alacso­nyabb az előírt 1.250-1.260 foknál. Az öntésnél vigyázni kell arra is, hogy ne kerüljön salak az öntőtölcsérbe. Ezt úgy érjük el, hogy ügyelünk ar­ra, hogy az öntőtartály mindig tele legyen, a csoport egyik tagja pedig vigyáz, hogy a salak ne folyhasson át a formába. Munkánkban legfontosabb a kö­rültekintő figyelmesség és pontosság. Ezért szokásom minden nap elbeszél­getni munkatársaimmal a műveletek helyes elvégzéséről. Felhívom figyel­müket a hibákra, hogy azokat kikü­szöböljék. Gondoskodom arról, hogy mindig jók legyenek modelljeink, utánajárok, hogy zavartalan munkát biztosíthassak. Mindezek eredményeként csopor­tunk rendszerint túlhaladja termelési előirányzatait, e hónapban például 29 százalékkal, és egyúttal nagy súlyt helyez a jó minőségre. Idén jóval a megtűrt selejtszázalék alatt dolgoz­tunk, hozzájárulva ahhoz, hogy rész­legünkben idén majdnem egy száza­lékkal a megtűrt alá szorítottuk a selejt arányát. Továbbra is arra fogok törekedni, hogy munkatársaimmal együtt küzd­­jünk a pártunk által kitűzött felada­tok minél jobb körülmények közötti megoldásáért s jó minőségű öntvé­nyeket készítsünk. KRAMMER IOÁN, öntő VILÁG PK­OLET/iPJai EGYESÜLJETEK' -| T TARTOMANYI BIZOTTSÁGA ES A TARTOM ANW NEPTANACS NAPILAPJA 4 oldal ára 20 hani Vasárnap, 1962 julius l A resicai kohászok­­ munkasikere : Temesvár. (Agerpres tu­ft­­ósítás).­­ A resicai kombinát új ko­hóinál a harmadik váltásban dolgozó kohászok június 28-án este előállították az el­ső félévi tervben előirány­zott öntöttvas-mennyiség utol­só tonnáit. Ez a siker a gépcsoportok termelőkapaci­tása ésszerűbb kihasználá­sának és a szocialista verseny kiterjesztésének tudható be. Csupán a június 1-e 28-a kö­zötti időszakban, a kohók hasznos tűzterének minden köbméterére számítva, 139 kiló öntöttvassal többet termeltek az előirányzott mennyiségnél. A kombinát kohórészlege az év első felében majdnem két­szer annyi öntöttvasat ter­melt, mint amennyit 1938-ban az egész romániai ipar. Félévi mérleg A temesvári Cigarettagyár munka­közössége június 26-án, határidő előtt teljesítette első félévi tervfeladatát. Globális tervünknek 101,76, áruterme­lési előirányzatunknak pedig 103,10 százalékban tettünk eleget. A rendelkezésre álló belső tartalé­kok, valamint a nyersanyag gazdasá­gos felhasználása folytán öt hónap alatt jelentős megtakarítást - mintegy 325­ 000 lejt - értünk el az önköltségi árnál. A jövedelmezőség is nagymér­tékben emelkedett: az előírtnál 600.000 lejjel magasabb. A gépkihasználási mutatószám állandó növelése, valamint a dolgo­zók odaadó munkája nyomán lehetővé vált a munka termelékenységének 2,52 százalékos növelése. BAGI MIHÁLY, levelező Határidő előtt A karánsebesi vasúti komplexum kü­lönböző egységeinek dolgozói büszkén jelentették, hogy eleget tettek első félévi tervfeladataiknak. Leginkább a vasúti sűtőház munka­­közössége méltó a dicséretre, amely a pártszervezet irányításával határidő előtt teljesítette, sőt túl is szárnyaltak valamennyi mutatószámot. A meg­fontolt nyersanyagfogyasztás lehetővé tette, hogy az önköltségi árnál mint­egy 2 százalékos megtakarítást érje­nek el, ugyanakkor a munka termelé­kenysége is 13 százalékkal emelkedett. Mindezen sikerek elérésében nagy se­gítségére voltak a dolgozóknak az újítások is. Crasciuc Teodor csoportve­zető újításait sikerrel alkalmazzák a személy- és teherszállító vagonok javításakor. A kiváló sikerekben az egész mun­kaközösség osztozik, külön kiemelke­dik Krall V. és Trandafir Martin laka­tosok, valamint Trufelea Ioan asztalos teljesítménye. Hasonló eredményekről számolhat­nak be a központosító és távközlési részleg dolgozói is: globális tervü­ket 104 százalékban teljesítették. MUNTEANU NICOLAE, levelező Mai számunkban - PÁRTÉLET: Átfogóbb pártírányitást (2. oldal). - A néptanácsi képviselő szószéke: Szorosan együttműködve a honpol­gári bizottsággal (2. oldal). - Nagy gondot fordítanak a baromfitenyésztésre (2. oldal). - Hazai hírek (2. oldal). - Sport (2. oldal). - Alkotó fiatalok (3. oldal). 3 - A világpolitika eseményei (4. oldal). 1 Cseresznyeszüret a doláci kollektív gazdaságban Minden munkában segít a traktorosbrigád A nagyszentmiklósi Banatul kollek­­tivistákat azon törekvésükben, hogy it a gazdaság minden tagja elégedett az agrotechnika megkövetelte min­­a nálunk dolgozó traktorosok munká­­kával járuljanak hozzá a terméshoza­jával. Szinte minden időszak munká­jából kiveszik részüket, s lelkiisme­retesen, hozzáértően segítik a kollek­tok növeléséhez. A két brigád veze­tője, Voichiţă Vasile, a Szocialista Munka Hőse, és Galetai Ion, igyek­szik úgy megszervezni a traktorosok munkáját, hogy összhangban legyen a gazdaság követelményeivel, s a mezei brigádosok célkitűzéseivel. Már a tavaszi kampánytól kezdő­dően derekasan dolgoztak a kol­lektivisták is gazdaságunk földjein. A vetést, későbben a gépi kapálást a lehető legjobb körülmények között végezték. Ez utóbbi munkálatnál fő­leg arra ügyeltek, hogy ne vágják ki a kukoricatöveket, s így biztosítsák a hektáronkénti előirányzott növényszá­mot. E munkában különösen Nagy József, Ilin Mihai, Matei Ion, Raica Vasile tűntek ki. Most, az aratás megkezdése előtt, a két traktorosbrigád felkészülve várja­ a nagy munkát- A brigádszékhelyen készen állnak a kombájnok, trakto­rok, s a traktorosok még arra is gon­doltak, hogy a kombájnokhoz polyva- és törekgyűjtőt szereljenek,, s így elke­rüljék azt, hogy a takarmányozás céljára is alkalmas polyva kárba vesz­­szen a tarlón. A gazdaságunkban dol­gozó traktorosok a begyűjtési kam­pányban is az előbbi munkálatokhoz hasonlóan, nagy segítséget nyújtanak kollektivistáinknak. SÁNTA ISTVÁN magas hozam Növeljük a talaj termőképességét Az RMP III. kongresszusa Irány­elveinek megfelelően, normális idő­járási viszonyok között, 1965-ig a következő hektárhozamokat kell el­érni: búzából 1.800 kilót, kukoricából 2.500-2.800 kilót, napraforgóból leg­kevesebb 1.500 kilót, cukorrépából 25.000 kilót, s burgonyából több mint 15.000 kilót. E párt kitűzte nagy fel­adat valóra váltására - ezt bizonyít­ják az élenjáró kollektív gazdaságok tapasztalatai Facsád rajonban is megvannak a lehetőségek. Ez azon­ban egész sor gyakorlati intézkedés foganatosítását teszi szükségessé. A talaj termőképességének szüntelen növelése az 1-es számú kérdés. A Facsád rajoni pártbizottság arra moz­gósítja az állami és kollektív gazda­ságokat, hogy a talaj termőképessé­gét növelő intézkedések között rend­kívüli figyelmet fordítsanak a trágya­félék egyre nagyobb mértékben tör­ténő használatára. A Facsád rajoni pártbizottság, fi­gyelembe véve pártunk Irányelveit, mozgósította a gazdaságok mérnöke­it és technikusait, hogy a helyi talaj- és éghajlati viszonyok figyelembe vé­telével tanulmányozzák a talaj ter­mőképessége növelésének sokrétű kérdéseit, s a hektárhozam növelése GYU­RI CSI­CS LÁSZLÓ, a Facsád rajoni pártbizottság titkára érdekében, gyakorlati intézkedéseket foganatosítsanak. A temesvári agrokémiai laborató­rium szakembereinek rajonunk gaz­daságaiban végzett kísérletei azt mu­tatják, hogy a terület 75 százaléka podzoltalaj - vegyhatása 4,5 - 5 PH - s 25 százaléka öntés - erdei vörös- és réti agyagtalaj. A facsádi állami gazdaságban és az igazfalvi kollektívában podzolta­­lajokon végzett kísérletek bizonyít­ják, hogy meszezéssel, továbbá szer­ves trágyával, s helyes agrotechnika alkalmazásával a hektárhozam érez­hetően fokozható. A facsádi állami gazdaságban 1960-ban és 1961-ben a meszezéssel kapcsolatosan kísérleteket végeztek, s hektáronként 320 kiló búzatermés-többletet értek el. Abban az esetben, amikor mészen kívül egy­­egy hektár területet 100 kiló ammó­­niumnitráttal trágyáztak meg, a hek­táronkénti többlettermés meghaladta a 650 kilót. Ebben az állami gazda­ságban a mész mellett csillagfürtöt is használnak trágyázásra, s ebben az esetben 650 kiló búzával termesztet­tek többet hektáronként, mint ott, ahol nem alkalmazták ezt a trágyázá­­si módszert. Az igazfalvi kollektivistákat már évek óta foglalkoztatja a talaj ter­mőképessége növelésének a kérdése, a meszezés. Ugyanis a terület nagy része podzoltalaj s a hektárhozam bizony nem érte el a kellő színvona­lat. 1954-ben alkalmaztak először me­­szet talajjavításra, s búzából 220-430, kukoricából pedig 340-620 kiló ter­méstöbbletet értek el. A meszezés hatása még ma is megmutatkozik.­­ (Folytatás a 1. oldalon) k Y 2 M­our Vajda József kommunista mes­tert a munkacsarnokban találtuk. Annak közepén állt, és vizsgálódó szemmel nézett körül. Számba vet­te az elvégzett munkát, és hozzáve­tőlegesen kiszámította, mennyi ma­radt az elkövetkező időszakra. Üzemosztálya a szabadfalusi cu­korgyár egyik élenjárója, a kam­pányt előkészítő munkálatokban. Szóba elegyedtünk vele és ha­marosan munkájára tereltük a szót. - A most végzett munkálatok létfontosságúak számunkra - ma­gyarázta -, mert ettől függ, meny­nyire zökkenőmentesen dolgozha­tunk a hamarosan megkezdődő idényben. Az idén jó cukorrépater­més ígérkezik, ez pedig fokozot­­tabbrfeszítésre késztet majd .Most nem végezzük főjavítását a között, akkor­­megkezdése en kis red­sen, amellyel egy gyártási idényben több ezer tonna cukrot készítettek.­­ Sok minden közrejátszik ab­ban, hogy a remontot jó körülmé­nyek között végezhessük el. Elő­ször is fontos az anyagellátás. Idén e téren nem is volt baj - magya­rázta Vajda József mester. - A be­szerző osztály idejében megkapta az anyagszükségleti listát és idejé­ben gondoskodott a szükséges al­katrészekről. Mi, akik a javításo­kat végezzük, nem panaszkodha­tunk anyaghiányra. Ennek is kö­szönhetjük, hogy munkánk legna­gyobb részével már elkészültünk. ... Megtekintettük a hatalmas csarnok gépi felszerelését. Vajda József, mint­ aki mindent jól is­mer, legelőször is az emeletre ve­zetett bennünket. Az üstök, veze­tékek már készen várják a répát. Tisztaság uralkodik mindenhol. Ugyanaz a helyzet a második és első emeleten is, mint a legfelsőn. Csak éppen az első emeleten, ahol a cukrot gépen, szemcsék szerint osztályozzák, ott dolgoznak még. Rad­eş Gheorghe kommunista és Samson Gheorghe IMSZ-tag gép­lakatosok új cukorosztályozót sze­relnek össze a meglévő kettő mel­lé. - Ezt a kisgépesítési alapból ké­szítettük - felelte kérdésünkre Rád­­­es Gheorghe Minden alkatrészt a gyár műhelyében készítettünk el. Az új idényben ennek segítségével több mint 20 százalékkal növeljük az osztályozott cukor mennyiségét. Ez a minőségre van kihatással. Egyöntetűbb a szemcse, éppen ahogy a fogyasztók azt kérik. További beszélgetésünkből ki­tűnt, hogy a remont keretében a szerelők vállalták: minden havi ter­vüket egy nappal előbb befejezik. Ezt a vállalásukat már túl is szárnyalták. A felszerelés főpró­báját határidő előtt akarják elvé­gezni, hogy az esetleges hibákat a cukorgyártás megkezdéséig kijavít­sák. A földszinten még javában fo­lyik a munka, de már itt is a gé­pek összeszerelésén dolgoznak. A centrifugák függőleges csapágyait kicserélték, a csővezetékeket ki­tisztították . .. Nemsokára foly­hat benne az édes cukorrépáié. Szorgalom, lelkiismeretesség jel­lemzi a remontot végző géplakato­sokat. Igyekezetük nem lesz hiába­való: az idén a javított felszerelés­sel több és jobb minőségű­ cukrot termelnek majd, hogy kielégítsék a lakosság egyre növekvő szükség­letét. MAYER JÁNOS lilki II : ..,!% ’: - W * ,Ján és Goga Moise kommunisták behelyezik a centrifugába a függőleges csapágyat. 13· « * « $* * » « » « » « »«» o «»«»·”:»«»«»«» « » a soron lévő mezőgazdasági munkákról küzdenek a gyom ellen A gátaljai kollektivisták egyik fő törekvése ebben az időszakban, hogy folyamatos kapálással, talaj­lazítással a lehető legjobb fejlődési körülménye­ket biztosítsák a kapásnövényeknek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az e téren elért eredményeik. A 615 hektár kukoricával bevetett terület második kapálását már a múlt hetek­ben befejezték a csoportok, s jelenleg a harmadik kézi kapálást végzik. A terület több mint felén már ezt is befejezték a kollektivisták. Elvégez­ték a 100 hektár napraforgó, 80 hek­tár cukorrépa és 20 hektár dinnye harmadszori kapálását is. Az előbbinél nem kisebb jelentősé­get tulajdonítottak a kollektivisták a takarmányalap biztosításának. Ez ideig 450 tonna korai szilázst vermel­tek s 143 hektárról betakarították a szénát­ Gépekkel és kézi erővel A sculeai állami gazdaság munka­­lással a traktorosok. Több mint 500 közössége az agrotechnika megkívánt hektár kukorica kézi kapálását is el­la ápolási munkák időbeni elvégzésé­vel igyekszik hozzájárulni az elő­irányzott terméshozamok eléréséhez. A több mint 1.000 hektár kukorica­földön harmadszorra kapálnak jelen­leg az állami gazdaság dolgozói. E munkából kiveszik részüket a kézi kapások mellett a gépesítők is. Alig néhány nap alatt megközelítőleg 1.000 hektár kukoricával bevetett terü­leten végeztek a harmadik gépi kapá­­égezték. Háromszor megkapálták cukorrépát és a napraforgót. A növényápolás mellett 118 tonna szénát gyűjtöttek a gazdaság dolgo­zói. A gépészek kijavították a betaka­rítási kampányban szükséges felsze­relést, hogy a napokban elindulhas­sanak a kombájnok az árpa- és búza­táblákon. BELL IOAN Felkészülten várják a kalászosok beérését A facsádi állami gazdaság munka­­közössége felkészülten várja a kalá­szosgabona beérését. A gépészeti részleg dolgozói idejében megjavítot­ták a betakarítási csatában használt 23 kombájnt, 10 szalmaprést, s ellen­őrizték a 33 traktort is. E munkában elsősorban a kommunisták jártak az élen, mint Lazarescu Alexandru, Vil­mos Jakab, Benke István, Szántó Ger­gely, Enache Ion, Barboni Ion és Otescu Nicolae-Az említettek mellett a gazdaság párta­lapszervezetének irányításával, a vezetőség megszervezte a kombáj­nokkal és egyéb felszereléssel dolgo­zó gépesítők szakmai továbbképzését. A betakarítási kampány sikeres le­folyása céljából a vezetőség munkater­vet dolgozott ki, amelyben - az erők ésszerű elosztásával és a munka jó megszervezésével - előirányozták az 1.338 hektáron a kalászosgabona 8 munkanap alatti betakarítását. To­vábbá azt, hogy közvetlenül a betaka­rítás után, a traktorosok elvégezzék az egész területen a nyári mélyszán­tást, s ebből 100 hektáron vessenek csillagfürtöt, amelyet zöldtrágyakon fognak felhasználni. POVIAN IOAN Hunnmhirel Tanerők értekezlete Tegnap fejeződött be a három na­pig tartó értekezlet, amelyen a Temes­vár rajoni és városi tanítók és taná­rok vettek részt. Az értekezleten megtárgyalták az ifjú nemzedék nevelésében elért sike­reket, s javaslatokat tettek a jövő tanév munkájának megjavítására. Az értekezlet tegnap, szombaton fe­jezte be munkálatait mely alkalom­mal megünnepelték a tanítók napját is. Színvonalas kulturelőadásokat tartottak a részvevők tiszteletére és a nevelésben elért sikereikért több tanerőt kitüntetéssel jutalmaztak. Jól sikerült kirándulás A napokban több mint 250 vörös­­acéli dolgozó jól sikerült kirándulá­son vett részt. A kirándulást a Vörös Acél Üzemek szakszervezeti bizott­sága szervezte. A kirándulók ellátogattak Poiana Moruluira, ahol a műkedvelők - tán­cosok, az énekkar és népi zenekar tag­jai - előadást tartottak a pihenősza­­badságon lévő dolgozóknak. A kirándulás sikere arra ösztönzi a szakszervezeti bizottságot, hogy a jö­vőben is szervezzen hasonló rendez­vényeket. Máris tervbe vett egy kirán­dulást Herkulesfürdőre és a Valea Rugului-i kirándulóhelyre. Képzőművészeti kiállítás Karánsebesen, a kultúrház előcsar­nokában, a Képzőművészeti és Zenei Középiskola növendékei képzőművé­szeti kiállítást nyitottak a napokban. A diákok több mint 80 alkotást ál­lítottak ki. A kiállított munkák jellegzetessége, hogy szinte kivétel nélkül valameny­­nyi napjaink életéből meríti témáját. Egyesek a pionírok életéből mutat­nak be mozzanatokat, mások ipari tájat ábrázolnak és sok az olyan kép is, amely a mezőgazdaságból ragad ki jellegzetes pillanatokat. A kiállítás nagy sikernek örvend a karánsebesi lakosok körében. Élenjáró vállalat Emlékezetes esemény színhelye volt tegnap, szombaton délután a Helyi­ipari Kombinát klubterme. Itt gyűl­tek össze az említett vállalat dolgo­zói, hogy átvegyék az élenjárókat megillető oklevelet. A vállalat dolgozói délután gyűl­tek össze a klubban, ahol megjelent a Szakszervezetek Központi Tanácsá­nak küldötte is, aki átnyújtotta a vál­lalat megbízottainak az elismerő ok­levelet: a temesvári Helyiipari Kom­binát a második helyet foglalja el or­szágos viszonylatban, a helyiipari kombinátok közül. Az oklevél átadását gazdag kultúr­műsor követte - a vállalat műkedve­lői szórakoztatták az egybegyűlteket. Az ezredik előadás A brassói Gheorghe Dima dalszín­ház a napokban Csajkovszkij: Jevgenyij Onyegin című operáját mu­tatta be. Ez az ezredik előadás, a­­melyet a brassói opera együttese 1956- tól - tevékenységének megkezdése óta - bemutatott. A brassói opera hat éves fennállá­sa során több száz előadást tartott a helyi és a tartomány más vállalatai­nak munkásai, a Vrancea és a Foga­­ras hegységek erdőipari munkásai, a különböző községek és falvak kollek­tivistái, továbbá a Báznán, Vízaknán és Predealon pihenő dolgozók szá­mára. Az előadásokat mintegy 400.000 személy nézte végig. Ócskavas az olvasztároknak Az aradi December 30 textilüze­mek ifjúmunkásai és idősebb utolso-2ói, szívesen kapcsolódnak be az ócskavasgyűjtési akcióba. Célok: mind több ócskavasat küldeni az olvasz­tároknak. Az év eleje óta, vagyis az első hat hónapban, a textilgyári dolgozók összesen 147 tonna ócskavasat és 83 tonna használhatatlan öntvényt gyűj­töttek össze és küldtek az olvasztá­roknak. Ezekben az akciókban ki­emelkedő érdemeket szereztek ma­guknak a főgépész részlegen dolgo­zó munkások és technikusok, a fono­da, a szövődé, valamint a kikészítő részleg IMSZ-szervezeteinek tagjai. Sportpályát létesítettek A teregovai 8 osztályos iskola diák­jai a napokban befejezték a sportpá­lya építését. A diákok mintegy 1.000 önkéntes munkaórát fordítottak a lé­tesítmény építésére. A többi között egy röplabdapályát rendeztek be, egy homokárkot készí­tettek különböző atlétikai ágak - magasugrás, távolugrás stb - üzésére stb. Az önkéntes munkából 170 diák vette ki részét. A diákok elvállalták a pálya kar­bantartását is. Varnulé időjár. Változékony idő­járás várható, többnyire borús égboltozattal, időnként esővel. A hőmérséklet nappal 17 és 23 fok, éjszaka 9 és 15 fok között. Mér­sékelt, helyenként fokozódó nyugati, északnyugati szél. A következő három napra javuló időjárás várható, kevés felhővel, a hőmérséklet fokozatosan emelkedik.

Next