Szabad Szó, 1967. január-március (24. évfolyam, 6804-6879. szám)

1967-01-03 / 6804. szám

Ál­KÉP BÁNÁT TARTOMÁNYI BIZOTTSÁGA IS A TARTOMÁNYI NÉPTANÁCS NAPILAPJA XXIV. évfolyam, 6804. szám ■ 4 oldal ára 25 báni . Kedd, 1967 január 3 Nicolae Ceauşescu elvtársnak, az RKP KB főtitkárának az új év alkalmából mondott rádió-televízióbeszéde Kedves elvtársak és barátaink! Honpolgárok! Néhány perc múlva az 1966. év —, amelyet a román népnek az egész társadalmi életben elért nagy eredményei és országunknak a nemzetközi színtéren való aktív érvényesülése tetőzött be — bekerül Románia Szocialista Köztársaság dicsősé­ges krónikájába, új lappal gazdagítva a haza év­ezredes történetét. Népünk egyik legkimagaslóbb eredménye 1966-ban az volt, hogy sikerrel befejezte az öt­éves terv első évét. Az ország termelőerői to­vább fejlődtek, a nemzeti vagyon gyarapodott, a tömegek életszínvonala emelkedett, új, minőségi változások történtek a demokrácia fejlesztésében, szocialista nemzetünk felvirágoztatásában. Az összes tevékenységi területeken elért szá­mottevő eredmények a jogos hazafias büszkeség forrását jelentik egész népünk számára. Különö­sen ki szeretném emelni a munkások, parasztok és értelmiségiek szorgalmát, tehetségét és képes­ségeit, azt a lelkesedést és önfeláldozást, amelyet az összes dolgozók tanúsítottak, nemzetiségre való tekintet nélkül, pártunk marxista-leninista poli­tikájának valóra váltásában, a haza előrehaladásá­nak szentelt nagyméretű tevékenységben. Az új esztendő küszöbén a párt és az állam vezetősége melegen gratulál az ország összes la­kosainak a szocialista Románia építésének nagy­szerű művében elért sikereikhez. Kedves elvtársak!­­ Bizalommal, derűlátással és azzal a rendíthe­tetlen elhatározással­ köszöntjük az 1967-es évet, hogy új megvalósításokkal gyarapítjuk a román nép által a szocializmus éveiben emelt épületet, újabb lépéseket teszünk előre a IX. pártkongresz­­szuson kijelölt nagyszerű célok felé. A jövőbeli feladatokat elemezve a párt Köz­ponti Bizottságának legutóbbi plenáris ülése a nagyfokú kommunista igényesség szellemében hangsúl­yozta, hogy magasabb szintre kell emelni az egész gazdasági tevékenységet, kidomborította azokat a nagy feladatokat, amelyek ebben az irányban a párt- és állami szervekre, az összes dolgozókra hárulnak. A plénum kiemelte, hogy rendkívül fontos a társadalmi élet minden ágazatában, összes szek­toraiban tökéletesíteni a munkát, mivel ezt el­engedhetetlen követelményként írja elő számunk­ra a társadalmi fejlődés dialektikus törvénye, ezt diktálja az ország jövőjével szembeni felelősség. A Nagy Nemzetgyűlésben — az országnak ebben a fontos tanácsában — lefolyt viták kidom­borították az ország összes társadalmi kategóriái­nak teljes hozzájárulását a párt és az állam veze­tősége által kidolgozott intézkedésekhez, a dol­gozóknak azt a szilárd elhatározását, hogy tán­­toríthatatlanul valóra váltják a Román Kommu­nista Párt bel- és külpolitikáját, amely híven kinyilvánítja az egész nép létérdekeit Kifejezzük azt a meggyőződésünket, hogy az elkövetkező esztendő mind nagyobb sikereket hoz a szocializmus építésében, nagyszerű népünk éle­tében, drága hazánk ragyogó jövőjének megte­remtésében. Az elmúlt évben pártunk és kormányunk fo­kozott nemzetközi politikai tevékenységet fejtett ki az összes szocialista országokkal való baráti kapcsolatok és sokoldalú együttműködés fejlesz­téséért és erősítéséért, az összes államokkal való együttműködés bővítéséért, tekintet nélkül társa­dalmi rendszerükre, a nemzetközi biztonságért és a népek közötti békéért. Országunk közvéleménye, akárcsak az egész világé, szilárdan elítélte az Egyesült Államok Vietnam elleni agresszív há­borújának folytatását és fokozását. Pártunk és államunk, az egész nép határo­zottan követeli, hogy vessenek véget ennek az agressziónak, aktív szolidaritását nyilvánítja ki a vietnami nép hősi harcával, a népeknek a kolo­­nializmus és az imperializmus ellen, s ama szent jogukért folytatott harcával, hogy maguk hatá­rozzanak sorsuk felől. Kívánjuk, hogy az, új évben további haladás történjen a függetlenség és a nemzeti szuvereni­tás elveinek az államok közötti kapcsolatokban való érvényesülése útján, a demokráciáért és a szocializmusért folytatott harc útján, újabb ered­mények szülessenek a román népnek, akárcsak az összes népeknek a békére és a nemzetközi együttműködésre irányuló törekvéseiben. Az új év első óraütésének elhangzása előtt " ürítsük poharunkat mindazokra, akik hősies és lelkes munkájukkal valóra váltják a párt politi­káját: a munkásosztályra, a parasztságra, az ér­telmiségre, egész népünkre;­­a Román Kommunista Pártra — a dolgozók megbízható vezetőjére; hazánk, Románia Szocialista Köztársaság fel­virágzására; a békére és a népek közötti együtt­működésre. Kedves elvtársak! Még nagyobb munkasike­reket, egészséget, személyes boldogságot, összes nemes törekvéseik beteljesülését kívánom önöknek! Boldog újévet! Fogadás az Államtanács Palotájában Chivu Stoica, Románia Szo­cialista Köztársaság Államtaná­csának elnöke, Ion Gheorghe Maurer, a Minisztertanács elnö­ke, Ştefan Voitec, a Nagy Nemzetgyűlés elnöke, Grigore Geamănu, az Államtanács titká­ra és Corneliu Manescu külügy­miniszter december 31-én az Ál­lamtanács Palotájában fogadta a Románia Szocialista Köztársaság­ban akkreditált diplomáciai kép­viseletek vezetőit, akik kifejez­ték jókívánságaikat az újév al­kalmából. Az Államtanács, a Miniszter­­tanács és a Nagy Nemzetgyűlés nevében Chivu Stoica, az Állam­tanács elnöke köszönetet mon­dott a diplomáciai képviseletek vezetőinek az üdvözletekért és a jókívánságokért. Jó egészséget és felvirágzást kívánt az álta­luk képviselt országok népeinek, a békére, a nemzetközi barát­ságra és együttműködésre ürítet­te poharát. Manuel Jepe Menendez, a Ku­bai Köztársaság nagykövete, a diplomáciai testület dékánja a román államvezetők egészségére, a román nép felvirágzására, a népek közötti békére és barát­ságra ürítette poharát. giimm­minuntiuuiitmuu AZ ÉV UTOLSÓ ESTÉJÉN az Egye­tem tágas előcsarno­ka több mint ezer diák vidám szórako­zásának volt szín­helye. Itt csendültek össze éjfélkor az a­­ranyló borral töltött poharak, ölelkeztek össze a barátok, kol­légák és kívántak si­kerekben, eredmé­nyekben gazdag új­­esztendőt­­ egymás­nak. Eljöttek a ta­nárok is, s ez kel­lemessé, meghitté varázsolta a légkört Kedves élmények, a­z­assag események tarkítot­ták az estétől­ reg­­gelig tartó ünnepsé­get. A képzőmű­vészeti fakultás hall­gatóinak eredeti mó­don feldíszített téli­fája mellett itt is megjelent a „Tél­apó“, ajándékokat osztott a munkában, tanulásban élenjá­róknak. Majd az új­évi regősök, a diá­kok vidám „plugu­­şor“-ja szórakoztat­ta, nevettette az ün­neplőket. Az újév beköszön­tése előtt dr. docens Ion Curea profesz­­szor, az Egyetem rektora szólt a diá­kokhoz, új sikerekre buzdítva őket. Aztán újból tánc, vigasság,­­hóra, peri­­nita ... reggelig. A POLITECHNI­KAI INTÉZET ha­talmas ebédlőjének egyik szögletében ó­­riási télifa áll meg­rakva a szokásos „kellékekkel“. Színes papírfonalak hálóz­zák be a termet. Itt fogyasztja „fejedelmi vacsoráját“ az itt szil­veszterező mintegy 500 diák, a kémiai és elektrotechnikai fa­kultás hallgatói. — Bár a zenekar nem tartozik a leg­jobb főiskolai együt­tesek közé — álla­pítja meg László Kálmán, a kémiai fakultás végzős hall­gatója —, jól lehet rá táncolni. Az előcsarnokban pedig bőven van táncra hely, csak az a kár, hogy az idén sem tudta leküzdeni a Politechnikai Inté­zet a „lányhiányt“ (ugyanis főleg fiúk jelentkeztek erre a szakmára), így a pár nélkül maradt fiatal­emberek egy része az ebédlőben énekli a „Sokáig éljen“-t. Az elektrotechnika a kémiát élteti, a ké­mia pedig az elek­trotechnikát ... — Igazán jól ér­zem magam — mondja Illyés Anna,­­V. éves kémikus — a vezetőség mindent megtett, hogy kelle­mes körülmények között köszönthessük az újévet. Roman Ioan is, az intézet di­á­k­szövetségének titkára most önfeled­ten táncol, túl van a szervezési gondokon. És, hogy a jól el­töltött szilveszternek valami „tárgyi“ bi­zonyítéka is marad­­­jon, szinte az ebéd­lő egész díszítését lekopasztották a diá­kok. Eltűntek a fa­lakról a karikatúrák és a télifáról a sza­loncukrok — termé­szetesen mindez éj­fél után történt... — Igazán ránk fért ez a kis kikapcsoló­dás — állapítja meg László Kálmán. — Nehéz szesszió vár ránk. Remélem min­den végzős hallgató és valamennyi diák újult erővel fog majd neki a tanulás­nak, és akkor az új év­ valóban sikerek­ben gazdag lesz min­denki számára. Schmidt Katalin, tanárnő Újévi köszöntőt mond az Egye­tem rigmusbri­gádja ! Minden szilveszteri mulatság­­ egyik fénypontja: a tánc. Az­­ aradi Vagongyár dolgozói is kedvtelve járják. EB tttuiiitffEtiwBMiumimHmmnmu 3-OLDAL Ion Gheorghe Maurer­­nek, Románia Szocialis­ta Köztársaság Minisz­tertanácsa elnökének in­terjúja az Otecsesztven Front című bolgár újság szerkesztősége számára Románia Szocialista Köztársaság Államtanácsa Törvényerejű rendelet a községi néptanácsi képviselők megválasztása időpontjának megállapításáról Románia Szocialista Köztársaság Államtanácsa elrendeli. Egyetlen szakasz: A községi néptanácsi képviselők megválasztására 1967 március 5-én kerül sor Az újonnan megválasztott községi néptanácsok 1967 március 7-e után alakulnak meg. CHIVU STOICA, az Államtanács elnöke Szilveszter éjszakáján A­z ünnepváró utca képe Szokatlan volt a nyüzsgés, a zsibongás. A sűrű köd leplébe takarózva 1966 utolsó estéjén az ünnepélyes hangulat deleje járta be a várost. Megbolydultak a temesvári utcák, terek, az em­berek nyílt tekintetében a színes rakéták szikrázó fényessége tü­zelt, a várakozás izgatottsága pa­rázslóit ... Kisebb-nagyobb cso­portokban indultak az emberek az év ünnepi búcsúztatására: az üzemi és szakszervezeti klubok­ba, a vendéglőkbe, a barátokhoz, az Opera vagy az Állami Német Színház szilveszteri előadására. Őszinte­­ várakozással és optimis­ta bizakodással lépett mindenki ezen az estén az utcára. Az ö­­römteli percek, a felemelő han­gulat eljöttére várakoztunk, és társadalmi és egyéni terveink törvényeit ismerve, a ránkkö­­szöntő­dj esztendő gazdag ígére­teiben bizakodtunk... Ez a ket­tős fénysugár világította meg a nagyszámú járókelő, a temesvá­ri utcák vidám „bolygóinak“ ar­cát. Találomra nyitottunk be a Ba­natul klub szépen feldíszített he­lyiségébe. Katonás rendben so­rakoztak a székek a gondosan megtérített fehér asztalok mel­lett. A vendégeket várták. Né­hány „rendező“ fiataltól megtud-­ tuk, hogy a félezres társaság ki­lenckor kezdi a mulatságot... Jó szórakozást kívántunk nekik. Jó szórakozást és boldog újévet — ezzel a kifejező szókapcsolattal köszöntötték egymást az emberek, míg felettük az ünnepvárás ö­­römmódóra szárnyalt... Fenn­­költ röptét mintha az opera elő­adásáról kiszűrődő Strauss-kerin­­gők lengő dallama kisérte volna... Az öröm ünnepére készült a város. Aradi Este kilenc órakor jókedvvel, cukrász­dás malacokkal, pánt­likás színes fejfe­dőkkel és a nélkülöz­hetetlen koccintani­­valóval , „felfegyver­kezve“ mindenki ké­szen állt, hogy vi­dáman szilveszterez­zen. Tíz óra. A főtér is népesebb volt mint máskor. A Mu­reş vendéglőből ki­­készülődött a zene, a­­hogy az ajtót nyito­­gatták. Tizenegy órakor az utcák elnéptele­nedtek. A magánszil­­veszterezők már el­foglalták helyüket a televíziós készülékek előtt. A pernyávai és a gáji kulturott­­honokban is a tévé mellett várták az új­évet a szilvesztere­­zők. A vasutasok és a vagongyáriak klub­jában ünnepi műsort rendeztek az élenjá­ró dolgozók tisztele­tére. A Teba ízlése­sen feldíszített ter­mében is emelkedett volt a hangulat. Pon­tosan tizenkét órakor megszólaltak a gyá­rak szirénái. Szebb, boldogabb újeszten­­dőre emeltük poha­runk. A szokáshoz híven, az aradiak is dallal zenével, tánccal fo­gadták az érkezőt — 1967-et. mozzanatok Hajnalig villamscig­tis promien nangulat uralkodott a temesvári vasúti komplexum dolgozóinak szilvesz­teri mulatságán is, melyen több mint 550 személy vett részt. Bă­­dean­u Aurel, Pákai Lajos, Per János, Keresztúri János és a töb­bi vasúti dolgozó családtagjai­val együtt bizakodva fogadta az új esztendőt. A szilveszteri mulat­ság szervezői jól kitettek ma­gukért. Az egybegyűltek között nagy tetszést aratott a Vasutas­klub műkedvelői által bemutatott hagyományos plugasorul, mely­ben felelevenítették a vasúti dol­gozók legjelentősebb munkasike­­reit és az előfordult hiányossá­gokat. Éjfél után kisorsolták a szilveszteri malacot és még­ szá­­mos közhasználati tárgyat. Hajnalban búcsúztak csak el egymástól a szilveszteri mulatság részvevői. Az Electromotor gyáriak vidám hangulatú ünnepi összejövete­lén, a szocialista verseny élen­járóinak és családtagjainak aj­káról, éjfélkor felhangzott a hagyományos köszöntés: „La mulţi ani!“... „Boldog Új­évet!“... „Prosti Neujahr!“ Az acél fellegvárában Resica — az acél e fellegvára — kultúrházának termei az óév utolsó estéjén zsúfoltak voltak. Itt gyűltek össze a városbeli vál­lalatok dolgozói, családjukkal, hogy méltóképpen búcsúztassák azt az esztendőt, amelynek so­rán számos kimagasló termelési sikert valósítottak meg, s kö­szöntsék — telt pohárral a kéz­ben — az új évet. A vidám mulatozók között ott volt Cercega Nicolae, az ICMMR technikusa, Niţă Gheor­ghe, a hengermű lakatosa, Ham­mer Ferenc villanyszerelő a gép­gyártó üzemből; összesen körül­belül 500 személy — románok, magyarok, németek, szerbek — töltötte vidám hangulatban az óév utolsó és az újév első óráit. Fénypont volt a népszokások­ból átvett újévi köszöntő, a „pluguşorul“, amellyel a kultur­­ház színjátszó csoportjának tag­jai köszöntötték mindazokat, a­­kik ere az éjszakára birtokukba vették ezt az impozáns intéz­ményt ... Változatossá tette a szórako­zást a műkedvelő szólóénekesek és zenészek fellépése is. Min­denütt meglátszott, hogy a „han­­gulatfelelősök“ — szakácsok, csa­posok, kiszolgálók — igencsak kitettek magukért... Szüntele­nül tölteni kellett a poharakat, s a jókedv egyre magasabb fokra emelkedett. Az embereket a jóki­­vánságosztás öröme töltötte el­­, különösen közvetlenül éjfél u­­tán, miután a televízióban meg­hallgatták Nicolae Ceauşescu elv­társnak, az RKP KB főtitkárá­nak üdvözlő beszédét. ... Kohászok, hengerészek, a bonyolult magas technicitású gé­pek gyártói, öntők, munkások, technikusok, mérnökök együtt köszöntötték az új esztendőt a múlt évinél is több sikert, bol­dogságot kívánva egymásnak.

Next