Szabad Vasas, 1952 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1952-01-05 / 1. szám

Villág proletárjai egyesüljetek­! Budapest, 1952 január 5 (» • Ötvenkettedik évf. 1 sz. Ara 20 fillér KOHÓ- ÉS GÉPIPARI MINISZTÉRIUM ÉS A VAS- ÉS FÉMIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA AZ ÚJ TE­RVÉV ÚJ GYŐZELMEIÉRT . Irta: PIOKER IGNÁC, 42 Egyesült Izzó Kossuth-díjas sztahanovista gyaluja Amikor második én reggel meg­nyomtam gépemen az indítógombot, Rákosi elvtárs szavai jutottak eszem­be: „ ... ipari fejlődésünk, egész gaz­dasági életünk döntő kérdése a szén­termelés fokozása, a vaskohászat és a gépgyártás fejlesztése. Ezen a téren a II. kongresszuson felemett terv e­z 1952-es esztendőben az ideinél is sok­kal nagyobb követelményeket és fel­adatokat állít elénk.” Jól emlékeztem arra is, hogy beszédének egy másik részében ötéves tervünk harmadik esz­tendejét „döntő évnek” nevezte. Ennek a döntő évnek a kezdetén arra gondoltam, hogy azoknak a na­gyobb feladatoknak a megoldása, amelyekről Rákosi elvtárs beszélt — elsősorban rajtunk, dolgozókon múlik. Ötéves tervünk harmadik évének nagy­szerű célkitűzései csakis akkor vál­hatnak valósággá, ha minden egyes dolgozó átérzi: tőle, az ő egyéni mun­kájától is függ a terv sikere! Igyekeztem én is felkészülni az új tervévre, amiből rám is nagyobb fel­adatok jutnak, mint tavaly. Rákosi elvtárs november 30-án arról is be­szélt, hogy „tervünk mostani teljesí­tésével és túlteljesítésével rakjuk le az alapot ahhoz, hogy jövőre, ötéves tervünk harmadik esztendejében, a döntő évben, minden célkitűzésünket meg tudjuk valósítani". Ugyanazon a napon, amikor a beszéd pártunk Köz­ponti Vezetősége előtt elhangzott, ne­kem sikerült — a­z országban elsőnek — befejeznem egész ötéves tervemet. Az azóta eltelt e­gy hónap alatt átlag­teljesítményem 287 százalékra emel­kedett, s így jelenleg 1955. márciusi tervemnél tartok. Tudom­ azonban, hogy­ez még nem minden, amit tehetek. Ezért arra törekszem, hogy további új módszerek kidolgozásával fokozzam munkám termelékenységét. Most folyik a kipróbálása annak a lápipagyártó­­gépekhez szükséges spiráltálcának, amit javaslatomra réz helyett gép­acélból gyártottak. Közben az az öt­letem támadt, hogy ha két spiráltálcát egy anyagból, egyszerre készíthetnék, s csak a megmunkálás után vágnánk ketté a munkadarabot, legalább egy­­harmadával kevesebb időre volna szükség egy-egy darab elkészítéséhez. Ez is egy rejtett tartalék, ami már ebben az évben hozza meg gyümöl­csét: több alkatrészt, több gépet a hazának, s még nagyobb jólétet a dolgozó népnek. Ötéves tervem befe­jezésekor vállaltam, hogy 1954. de­cember 31-ére, tehát az első ötéves terv végére teljesítem második ötéves tervemet is, Ígéretem megtartásával­ hozzájárulok ahhoz, hogy ötéves ter­vünk harmadik esztendejében üzemünk a tavalyinál is sikeresebben telje­sítse a tervből ráháruló feladatokat. Ehhez azonban még sok-sok ilyen új módszerre, sok újításra és észszerűsí­­tésre lesz szükség. A harmadik tervév sikeréért egyé­nileg is felelősek vagyunk. Minden egyes dolgozó, de különösen minden sztahanovista — felelős társainak munkájáért is. Ezért tűztem ki célul magam elé, hogy nem elégszem meg azzal, hogy brigádom, az „Ötéves terv”­brigád tagjai közül velem együtt öt — már sztahánovista. Úgy fogom segíteni Hattyár és Tóth elvtársakat a fejlődésben, hogy április 4-ig ők is kiérdemeljék a sztahánovista címet, s ezzel egész brigádunk sztahanovista­ brigád lehessen. De nem szabad meg­­állaniok a fejlődésben azoknak sem, akik már elnyerték ezt a büszke cí­met. Cservenák elvtárs, aki brigádom tagja, s egyben tanítómesterem is, most érdemelte ki, hogy ő maga el­lenőrizhesse munkájának minőségét. A brigád többi tagja előtt is nyitva áll ez az út. Az én feladatom lesz ne­velni és segíteni őket, hogy munkájuk minőségének szakadatlan javításával mielőbb elnyerjék ők is az „önbélyeg­zőt” ... A tervért harcolni annyit jelent, mint harcolni a terv megvalósulását akadályozó hibák ellen. Ezek között az első helyet a munkafegyelem laza­sága foglalja el. „A munkafegyelem lazasága jelenleg egyik legnagyobb fékünk — állapította meg legutóbbi beszédében Rákosi elvtárs. — Minél hamarabb teremtünk e téren rendet, annál erőteljesebb lesz további fejlő­désünk.” Nekünk, a termelésben élen­járó dolgozóknak, élen kell járnunk a fegyelem megtartásában és a laza­ságok elleni harcban is. Van mit tenni ezen a téren az én csoportom­ban is. Itt van például Sulyok Lajos, aki nemrég két alkalommal egymás­után egyórás késéssel állított be mun­kahelyére. Amikor ezért felelősségre vontam, ezt a meglepő választ adta: „Ha azt akarja, hogy ne késsek el, szerezzen nekem egy ébresztőórát!.. Figyelmeztettem, hogy ugyanígy a­zt is követelhetné: szállítsam be autón reggelenként a gyárba!... Az elmúlt év utolsó napjaiban csoportom tag­jaival elhatároztuk, hogy ezentúl reg­gelenként tíz perccel a munkaidő kez­dete előtt mindenki a helyén lesz. Aki pedig továbbra is bomlasztja a fegyelmet, azt nem tűrjük meg ma­gunk között! Ahhoz, hogy a dolgozóknak ne csu­pán egy része harcoljon becsületesen a terv teljesítéséért és túl­teljesítésé­ért, a munkaverseny fokozott lendüle­tére van szükség. Nekünk, sztaha­­novistáknak jó példával kell elől jár­nunk a verseny fellendítésében. Eb­ben a tudatban határoztuk el páros­­versenytársammal, Magyar Károly elvtárssal, a Budapesti Szerszámgép­­gyár­gyalásával, hogy hosszúlejáratú párosversenyszerződésünket a harma­dik tervév megkezdése alkalmából meg­újítjuk. Úgy gondolom a­zonban, hogy a mi párosversenyünk is sokkal ered­ményesebb volna, sokkal inkább előre­­vinné szocialista építésünk ügyét, ha versenyünkhöz a többi­ gyalus is csat­lakozna az ország minden részén. Miért ne hívhatnák ki valamelyik tár­sukat a többi gyalusok is, ahogyan Magyar elvtárs tette, amikor entem­ kihívott? És ez természetesen nem­csak a gyalusokra vonatkozik. Nem szabad elfeledkezni a­z 1952-es tervév sikerének egy további fontos előfeltételéről sem, amit a folyamatos munka biztosítása jelent. Ez nem kis részben a műszakiak munkájától függ, de­­ nemcsak tőlük. Mi az oka pél­dául annak, hogy az én brigádom még tíz napra sem látja pontosan előre a feladatát? Elsősorban az, hogy más üzemekben is vannak dolgozók, akiknek még nem szívügye tervünk teljesítése. Az Acélöntő- és Csőgyár­ból — a többi között — október 34 óta folyamatosan kellene érkezniük az 1952. évi tervhez szükséges öntvé­nyeknek, de eddig még egyetlen darab sem­­jött meg belőlük. Hasonlóképen több más gyár dolgozói is gátolják ily módon —­ akár tudatosan, akár nem — a mi folyamatos, tervszerű munkánkat. Vannak persze nálunk is szép számmal kijavítandó hibák. Még mindig sok idő vész kárba gép­állások következtében. A tervszerű megelőző karbantartás lelkiismerete­sebb alkalmazásával könnyen segíthe­tünk ezen a bajon. Munkaadagolásunk sem működött az elmúlt évben kifo­gástalanul, itt is sok még a tennivaló. Ez a két példa is mutatja, hogy a műszakiakra — nemcsak az Egyesült Izzóban — nagy felelősség és ko­moly feladatok hárulnak a harmadik tervév győzelméért folyó küzdelemben. A műszakiakra vár sztahánovista mozgalmunk fejlesztésének, fellendí­tésének feladata is. A mozgalom sor­sa nagymértékben attól függ, meny­nyire segítik a műszaki értelmiségi dolgozók sztahánovistáink fejlődését. A sztahánovisták patronálására meg­indult mozgalom nagyszerű eredmé­nyeket hozhat, feltéve, hogy ez a pat­­ronálás nem marad papíron — amint ez a mi üzemünkre, az Egyesült Izzó Gépgyárára, sajnos, túlnyomórészt jellemző. Ezekben a napokban, amikor ötéves tervünk harmadik évének még csak első napi előirányzatait teljesítjük — idézzük emlékezetünkbe pártunk veze­tőinek tanítását arról, hogy a terv törvény ... a tervet minden hónapban, minden héten, minden nap és minden órában teljesíteni kell! Egy pillanatra se feledjük, hogy mostani jó munkánk mindenekelőtt január havi terveink minden részleté­ben való teljesítése, a harmadik, a döntő tervév új, nagyszerű győzelmei­nek alapja. ★ EREDMÉNYES MUNKÁT KÍVÁNUNK AZ ELVTÁRSAKNAK AZ 1952-ES TERVÉVBEN ★ A Rákosi Művek Kovácsológyárának dolgozói újabb termelési eredményekkel harcolnak a minisztertanács zászlajáért A harmadik tervév második napján a Rákosi Művek Kovácsológyárának Nagykalapács üzemében még fokozot­tabb lendülettel indult meg a munka. A hatalmas nyolctonnás gőzkalapácsok mellett dolgozó kovácsbrigádok ezen a reggelen rövid megbeszéléseket tartot­tak, amelyeken újabb termelési eredmé­nyeket tűztek maguk elé, hogy a mi­nisztertanács zászlajáért folyó verseny­ben továbbra is az élen járjanak. A Berta’brigád megbeszélésén a bri­­gádvezető vitte a szót. — Én, elvtársak, úgy gondolom hogy ha továbbra is összefogunk, má­jus elsejére befejezzük a harmadik ne­gyedévi tervünket — mondta­ Berta elvtárs. A brigád kilenc tagja összenézett, s azután Farkas István hátsó­ kovács válaszolt: — Úgy gondoljuk mi is, Berta elv­társ, hogy menni fog, csak akarni ket. Több szó ezen a napon az újabb vállalásról nem esett köztük. De an­nál többet mutatott a versenytábla. — 136 százalékot értünk el tegnap — szólt büszke hangon Schönlében Jakab kalapácskezelő, amikor meg­látta a kiírt eredményt. A további szavakat elnyelte az a hatalmas dörej, amely a Kránitz-bri­­gád felől hallatszott. — Feriék is rávernek — szólt kis idő múlva újból —, ők is harcolnak a zászlóért. Valóban a Nagykalapács-üzem min­den brigádja az új tervév első munka­napjától újult erővel látott hozzá a munkához, hogy a kitüntető zászló a birtokukba kerüljön. A ,,Béke”-brigád tagjai Juhász Ignác elvtárs vezetésé­vel állandóan 180—200 százalékot tel­jesítenek. De az ifik sem hagyják ma­gukat. Pál Mártonék 176 százalékos teljesítményükkel harcolnak a győzele­mért. De nem lehet elhallgatni, hogy a műszaki vezetők is derekasan veszik ki részüket a munkából. Az üzemben mindenütt megtalálni — különösen, ahol baj van — Gelencsér főműveze­tőt, vagy Forgács Zoltán művezetőt. — Mi a munkafegyelem megszilár­dításával, jó tervfelbontással és mű­szaki tudásunkkal segítjük dolgozóin­kat a zászló elnyeréséhez és ezen ke­resztül a harmadik tervév sikeréhez — mondta Gelencsér elvtárs, miköz­ben a hiányzók listáját nézte. — Az év első négy napjában nem volt igazolatlan hiányzónk — szólt kis idő múlva. Ezalatt kint az üzemben újabb és újabb izzó acéltömbök kerültek a ka­lapács alá. Készültek és készülnek az újabb és újabb szerszámok, gépalkat­­részek, hirdetői békés építő munkánk­nak és annak, hogy a Rákosi Mátyás Művek kovácsai nem hagyják magu­kat a versenyben és boldog tulajdono­sai akarnak lenni a minisztertanács zászlajának. Egy esztendővel a minisztertanács takarékossági határozata után Egy esztendeje írolt annak, hogy a minisztertanács meghozta nagyjelen­tőségű határozatát a takarékosságról. „... A feszült nemzetközi helyzet, a béke védelme megköveteli a szocia­lizmus építésének meggyorsítását... Ennek fontos feltétele az anyaggal, gépekkel, munkaerővel való takarékos­ság fokozása...” — szólt — a többi között — a határozat. Dolgozóink meg­értették, hogy a fokozott takarékosság harci kérdés, politikai kérdés, az osz­tály­harc kérdése. Erről számolnak be a kohó- és gépipari üzemek győzellm­­jelentései is. Je anyaggal való takarékoskodás t­lagm­ozgalofik­ná vált Az üzemek és kutatóintézetek tagjai­ból h. n. anyagtakarékossági bizottsá­gok k alaktístose. Ezek közöl különösen jelentős eredményeket ért el például a „csapágybizottság” 960 tonna bronz megtakarítása által, az „elektromos­ bizottság” 1200 ton­na réz és 1 100 tonna ólom helyet­tesítésével, az „ötvözött acélok bizottsága“ 3000 tonna nikkel- és molybdéntartalmú acél helyettesí­tésé­vel. Az anyag­takarékossági bizottságok jó munkája nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a kohó- és gépipar terü­letén jelentős mértékben csökkenthet­­jü­k a külföldi eredetű színesfémek fel­­használását. Eredményünk, hogy a bi­zottság által kidolgozott takarékanya­gok felhasználása a gyártmányok mi­nőségében semmiféle romlást nem idéznek elő. A határozat előírtai a vaskohászati öntecsfelhasználás csökkentését. Vas­­kohászati üzemeink dolgozói az elő­irányzatot túlteljesítették: az elmúlt háromnegyedév alatt a mozgalomban 39.835.000 forint értékű öntecset ta­karítottak meg. Ebből az összegből — például — H elektromos meghajtású Diesel motorvonatot lehetne előállítani. Különösen élenjártak az öntecs­­fe­lhasználást csökkentésében az RM Acélhengerműjének dolgozói, akik a Gazda-mozgalom kereté­ben az egy mázsa hengereltáruhoz szükséges betét mennyiségét 1,2 kilóval csökkentették. Jelentős eredményt értek el vaskohászati üzemeink dolgozói a koksszal való takarékoskodás terén is. A második és harmadik negyedév­ben 2.251.734 forint értékű kok­szot takarítottak meg. Gyorsan terjedt és ma már tömeg­mozgalommá vált a kohó- és gépipar üzemei között az egyéni megtakarítási számla rendszere különösen a Rákosi Mátyás Művek Kerékpárgyára és a Láng Gépgyár dolgozói takarítottak meg értékes anyagokat az egyéni ta­karékossági számla vezetésével. A mozgalom kezdete óta eltett öt hónap alatt 25.000 dolgozó mintegy 13 és fél­millió forintot takarított meg a kohó- és gépiparban. Az anyagtakarékoss­ággal járó újítások bevezetése még ennél is nagyobb összegű megtakarítást eredményezett. A múlt év első 10 hónapjában a kohó- és gépipar dolgozóinak anyagtakaré­kossági újításai 146.237.000 forint megtakarítást hoztak népgazdaságunk­nak. Még jobban emelkedett az újítá­sok száma a Ga­zda-mozgalom elterje­dése után, amikor a hulladék haszno­sítására tett javaslatok száma hatvan százalékkal nőtt. Üzemeinkben az u. n. „hulladékka­taszter“’ felállításával megszervez­ték a gyártás közben rendszeresen keletkező­ hulladékok és mellékter­mékek gyűjtését és a termelési folyamatba való visszaállítását. Ennek eredményeként vas- és acélhulladékból 117.830 tonnát gyűjtöttek össze üzemeink dolgozói. A munkaidő jobb kihasználása érde­kében a rendelet kötelezővé tette az u. n. „ráfordítási idő” csökkentését. Ezen a téren is jelentős eredmények vannak üzemeinkben, így például az Egyesült Izzóban ma már 16,1 száza­lékkal rövidebb idő alatt készül el egy fénycső. A Budafoki Zorm­áncárugyár­­ban 36 százalékkal kevesebb idő alatt készülnek el a zománcedények. A Fémáru- és Szerszámgépgyárban 15,2 százalékkal kevesebb idő kell egy MVE 280-as típusú esztergapad előállí­tásához, a Magyar Vagon- és Gépgyár­ban 33,8 százalékkal rövidebb idő alatt készítenek el egy 45 tonnás gőzdarut. A kovácsüzemi anyagkihozatalnál a kovácsolási művelettervek kidolgo­zásával és bevezetésével jelentős mennyiségű öntecsetet takarítottak meg üzemeink dolgozói. A vaskohászati üzemekben 354 tonna, gépipari üze­meinkben 335,1 tonna önteccsel keve­sebbet használtak el. A takarékosságról szóló miniszter­­tanácsi határozat végrehajtásában a felsorolt eredmények mellett azonban még számos hiányosság van. Alég nem fordítottunk kellő gondot az ön­tödei selejt csökkentésére. Öntödéink selejtszázalékának alakulása azt mutatja, hogy — bár egyes válla­latok az előírt selejtcsökkentést végre­hajtották — a selejt még mindig ma­­gas. Ennek oka, hogy öntödéink dol­gozói a mennyiségi termelés mellett a minőség javítását elhanyagolják. A növekvő szakmunkáshiány, a munka­­erővándorlás, az átképzések nagyszáma — és nem utolsó sorban — a koksz és formázóanyagok meg nem felelő mi­nősége is nagymértékben hozzájárul­tak az öntödei selejt emelkedéséhez. A magas selejttel dolgozó öntö­dékkel szemben példaképen kell megemltetnüünk a Magyar Vagon­és Gépgyár acélöntödéjét, ahol a selejt az egész év folyamán a megengedettnél jóval alacsonyabb volt. Súlyos hiányosságok mutatkoznak azonban a Kecskeméti Gépgyár öntö­déjében, ahol a selejt az előirányzat kétszeresére emelkedett. Ennek oka részben a munkaerővándorlásban, és a műszaki vezetés gyengeségében kere­sendő. Számos tennivaló van a vaskohásza­ti selejt csökkentése érdekében is. Vaskohászati üzemeink nem tudták végrehajtani az előirányzott selejtcsök­kentést. Ehhez hozzájárult az a kö­rülmény, hogy a grafikon szerinti ter­melést az első háromnegyedévben nem sikerült megvalósítani. Az RM Martin­­üzemében a kemencék és daruk kapa­citása közötti aránytalanság, valamint a MÁVAG Kohászati Üzemek zsú­foltsága is okozói voltak a magas se­­lejtnek. Fontos feladatunk a tervszerű megelőző karbantartás kiszélesí­tése, amelyet üzemeinknek csak kis részében sikerült eddig megvaló­sítani. Azonban ezen a téren is vannak már eredmények, a Ganz Villamossági Gyárban és a Csepel Autógyárban. Az 1952-es tervévben a tervszerű megelőző karbantartás rendszerének kiszélesítésére nagyobb gondot fordí­tunk, mert ezzel is elősegítjük a gépek jobb kihasználását és a terv­­teljesíté­sét. Hiányosság — még a fent felsorol­takon kívül —, hogy üzemeink dolgozói között nem vált még általánossá a Szovjetunió fejlett takarékossági ta­pasztalatainak alkalmazása. A takarékossági rendelet megjelené­se után egy esztendővel megállapít­hatjuk, hogy dolgozóink magukévá tet­ték a minisztertanács határozatát. Fel­adatunk az, hogy a ma még fennálló hiányosságokat sürgősen kiküszöböl­jük, eredményeinket tovább szélesítsük. A minisztertanács határozatának szi­gorú betartása, a mozgalom kiszélesí­tése jelentős lépés ötéves tervünk har­madik évének sikeres teljesítésében. Pongor Magda

Next