Szabad Vasutas, 1995 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1995-01-01 / 1. szám

Sztrájk­ után__ ____3 »»» No comment - zárhatnánk le a levélváltást nemes egyszerűséggel, mondván: az olvasottak, önmagukért beszélnek. Valóban: a két levél, különösen az időközben lezajlott események tükrében, tényleg önmagáért beszél. Néhány felmerülő kérdés megspórolását azonban ezúttal nem engedhetjük meg magunknak. Mindenek előtt a VDSzSz leveléből kiderül, hogy az előterjesztők meghívása ellenére azon a bizonyos október 12-i tárgyaláson a KTM képviseletében senki sem jelent meg. Nem volt egyetlen ráérő szakértő sem vasútügyben? Épp erre az ügyre nem volt, melyről mint a december 29-i válaszlevélből kiderül, Baja úr KTM- miniszternek közel hasonló véleménye volt - a kormányzati álláspont ellenére - mint a VDSzSz-nek a vasútvonalak megszüntetése illetve meg nem szüntetése tekintetében...?! Lehetséges lenne az, hogy a vélemény megvolt, csak kisebbségi véleményüket nem tudták felvállalni? Netán - uram­bocsá a gyanúsításért - az előterjesztők az időpont­­egyeztetésről megfeledkeztek a KTM-mel?! Folytatva a helyzet alakulását: a beinduló tárgyalások eközben nem vezettek eredményre, konfliktus, illetve sztrájkhelyzet állt elő a MÁV-nál, különösképpen az ismert 2117/94. sz. kormányhatározat következményeképpen, mely november 8-án került meghozatalra. Senki nem gondolt arra, hogy a KIM különvéleménye éppenhogy­ elősegíthette volna a konfliktus hely­­et oldását?! A kérdések persze tolulnak más irányból is. Nem derül ki egyértelműen Baja miniszter úr leveléből, mikor került részükről­­: a különvélemény megfogalmazása Létezett-e az már pl. az október 12-i szakszervezetekkel folytatott tárgyalások idején? Ha igen, miért nem volt senki a KHVM illetve PM részéről, aki legalább említést tett volna erről? Avagy: a KIM különvéleménye csak az ominózus november 8. keltű 2117/94-es határozat meghoza­talakor került a kormányülés jegyzőkönyvi mellékletei közé? Ha igen, ez­­ért nem volt publikus oly mértékben, hogy az akár meg­oldó képlet is lehetett volna a kialakult konfliktus kapcsán folyó tárgyalásokon? S­ végezetül még egy kérdés: Mért viseli Baja, KTM miniszter levele - mondhatni: szinte eső után köpönyegként - a december 29--i dátumot? Elképzelhető ilyen nagy válaszolási időzavar a KTM-ben? Vagy netán ó jaj nekem újabb kétkedésemért - a válaszlevél a kifejtett miniszteri állásponttal együtt utólag íródott egyfajta szakszervezeti megnyugtatás gyanánt a válaszadási illendőség jegyében? Nos hát ennyi, s valahogy épp ezen kérdések mentén született meg az az akár durvának is tekinthető fő kérdés a címben, melyet hasonló módon újra feltesz szerkesztőségünk: Hát tényleg lehetséges, hogy sumákosak az érdekelt miniszterek? Lukácsi Bálint STÍLT LGIÍL A UTAUiN MAUTOUaÍláRÍL Gaskó István Úrnak VDSzSz elnöke Budapest Tisztelt Elnök Úri Több oka is van annak, hogy levelemmel megkeresem. Az elmúlt hetekben, hónapokban alig múlt el hét, hogy ne hallottunk, olvastunk volna a magyar vasutasokról. Ezekből a híradásokból gyakran pontosan az ellenkezőjét igyekeztek elhitetni velünk, mint amilyen vélemény, kép benn­em is kialakult sok év alatt. Családomban több generáción keresztül mindig volt MÁV alkalmazott. Apám is onnan ment nyugdíjba, és most is vasúti szolgálattevő az egyik sógornőm. Ismerjük, tudjuk egymás örömeit, gondjait. Azt is, hogy kevés olyan fegyelmezett munkahely akad a országban mint a MÁV. Azt, hogy szigorú rendnek megfelelően végzik munkájukat, súlyos felelősség mellett, ám évtizedek óta hiányzik a megbecsülésük. Egymásrautaltságuk és kollegialitásuk akár jelkép értékű is lehetne. Szinte állandósult továbbképzési követelményüknek igyekeznek eleget tenni és a már riasztóan alacsony jövedelmek mellett is derűs, emberséges a munkakapcsolatuk a munkahelyen. Az utóbbi évben a vasutas társadalom elszegényedése felgyorsult. A gazdasági folyamatokat lefékező kormányzati gazdaságpolitika most már nem csupán a fizetőképes keresletet fogja vissza, hanem ezáltal beszűkíti a termelést és ennek következményeként a "szállítani valót" is. A vasutas tehát tűr, mert félnie kell munkahelye elvesztésétől és ez a félelem igen erős. Erősebb annál is, mint amit munkaerejének kíméletlen leértékelése miatt szenved el. Ez a félelem fegyelmez. Lehet vele játszadozni is. Akár felelőtlenül. Amikor híre ment annak, hogy a vasutasok hiábavaló, ám nyilvánvalóan jogos bérharcukban, kétségbeejtő és kilátástalan helyzetük miatt sztrájkolni fognak, egyetlen neheztelő megjegyzéssel sem találkoztunk környezetünkben. Pedig bennünket is megpró­bált a hatalom szembeállítani velük, amikor arra hivatkoztak, hogy csak más rétegek rovására teljesíthető a béremelés. Az a béremelés, amely még az infláció mértékét sem érte volna el! (Lám a parlament rövid úton megszavazta magának a 20 %-os béremelést Tanár vagyok. Több mint negyedszázada állok a katedrán. Soha nem hittem volna, hogy velem próbálnak sakkban tartani majd egyszer rászorult, kétségek közé sodort embereket Nem tehetek mást, mint határozottan visszautasítom ezt, mert gyalázatos manipulációnak tartom. Egy sokat ígérő és a szociális érzékenységével kérkedő politikai hatalom a hasonló módon kiszolgáltatottakat próbálja egymással szembeállítani, kijátszani cselek­vőképtelenségének takargatására. Ez annak a jele, hogy hozzáértés híján a bérből és fizetés­ből élőkkel igyekeznek megfizettetni azt, amit - sokszor elhangzott ígéretük szerint - a gazda­ság lendületbe hozásával kellene megoldani. Szomorúan tapasztalhatjuk, hogy a gazdaság fellendítése helyett annak visszaszorítása történik. Olyan döntések születnek, amelyek az egyéni kezdeményezéseket és a munkavállalói érdekek védelmét háttérbe szorítják. Sem ebben a helyzetben, sem másban nem adtunk felhatalmazást a fejvesztetten kapkodó hatalomnak arra, hogy ránk hivatkozva tagadja meg bárkinek is a munkája minimális megbecsülését. 1994-ben 20 % körüli volt az infláció. Az elmúlt napokban ez tovább emelkedett és 1995. végére meghaladhatja az újabb 25 %-ot. A gazdasági előrejelzések világosan értésünkre adják: itt valami olyasmi kezdődött el, aminek az árát velünk akarják megfizettetni. A már eddig elszegényedett réteggel már nem is számol a kormány, mondva, hogy "nincsen veszíteni valójuk". A valóságtól túlságosan elszakadt régiókban élő emberek nyilatkozhatnak csak így. Tisztelt Vasutas Barátaink. Tudniuk kell, hogy minden jóérzésű pedagógus együtt érzett és továbbra is támogatja Önöket. Holnap ugyanaz a megalázó helyzet vár ránk, amibe a sztrájk időszakában igyekezett belesodorni a korlátozatlan hatalmukban elbizakodott kormányzat Pár hónap alatt többet vettek el a társadalom rászorult rétegeitől, mint bármikor. Félő, hogy ennek még nincsen vége. Nincsen tehát más választási lehetőségünk, mint az összefogás és a határozott helytállás. És minden szembeállító, megosztó kísérlet visszautasítása, nyilvános feltárása Ezt a nyilatkozatot a Pedagógus Kollégium nevében kérem közzétenni lapjukban. Kérem ezt e szakmai szervezet elnökeként, és kívánok önnek, minden magyar vasutasnak sikeres összefogást munkahelyük megőrzése, jogos bérharcuk eredményessége érdekében. Budapest, 1995. január 10. Tisztelettel: Dobó Attila­,­­ a Pedagógus Kollégium elnöke »UW? .

Next