Szabad Vasutas, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1997-01-01 / 1/1. szám
„SZQIMIOfIÚ ACTUAOTÁS OK... A »Jdegyezés* teríjMiiIn Szomorú aktualitás, hogy ezt az írást nem küldhettem el a “Vasutas Világ” szerkesztőségébe, mert a MÁV vezérigazgatójának menesztése következményeként, megszűnik az újság. Egy lap megszűnése sajnálatra méltó, még akkor is ha néha voltak vitáink “AZT’ szerkesztőségével. Azt valljuk: minél több újság, sajtótermék áll a vasutasság rendelkezésére a tájékozódáshoz, annál nagyobb az esélye, hogy az érdeklődő egyén, az adott ügyeket több oldalról megvilágítva kísérelheti meg valós kép kialakítását a különböző történésekről. Ha esetenként vitázva is, de ‘Virágozzon minden virág”! A vitatott írás a Vasutas Világ decemberi számának 3. oldalán jelent meg, aláírás nélkül. Csak a stratégiai igazgató szigorú szemű, szúrós tekintetű arcképének aláíró szövegéből következtethető, hogy a szerző Kiss László. Érdekes írás, mindenkinek ajánlom figyelmébe. “Advent, várakozás, önismeret, honismeret, környezetismeret, lelkiismeret, kiegyezés magunkkal, másokkal stb.” Majd levonja a következtetést: “Annak felismerése, hogy a kifelé irányuló erős kritikai véna már régen nem építő, hanem romboló jellegű. Felemészti a feladatmegoldásra szánt energiákat, az egymásba vetett hitet, és rombolja a bizalmi tőke maradékát.” Fogadjuk el egymás értékeit, egyezzünk ki egymással - javasolja a főstratéga. Nem szeretnék ünneprontó lenni, és tisztességtelen lenne a részemről a kinyilvánított szándék őszinteségét kétségbe vonni, de az írásban foglaltak vitára ingerelnek, a szerző korábbi tevékenysége finoman szólva nem esik egybe a mostani hangvételével. A szerző fejtegetése tipikus példája az “az ülésrend meghatározza az álláspontot” sémának. Ismerve a szerző korábbi tevékenységét, a pénzügyi főosztály beosztottjaként nem ez volt a véleménye. Tanúja lehettem olyan szakmai megbeszélésnek, amelyen a szerzőnk minősíthetetlen hangnemben kritizálta a főosztály akkori vezetőjét, aki ráadásul nő volt. Természetesen addig elfogadható az “építő jellegű a kritikai véna”, amíg személyesen bele nem kerülünk a hatalomba. Amint ez sikerült az igazgató úrnak, és a kritika esetenként az ő tevékenységét is érinti, a kritika természetesen “rombolóvá” válik. Ismerjük ezt a magatartást Karinthytól: amíg az illető nem tud felszállni a tömött villamosra, addig mindenki, aki a villamoson tartózkodik bitang, “le velük”, amint azonban a sikerül feljutni a járműre, csökken radikalizmus “emberek vagyunk”, “éljen a kalauz úr” és lehurrogja a peronon tülekedőket, akikkel korábban együtt “kritizálta a rendszert”. A kiegyezés felvetése éppen most, a vasúti vezetők menesztése idején ugyancsak érdekes kérdés. Korábbi írásaimban magam hiányoltam, hogy a MÁV új stratégiájával kapcsolatban, annak bevezetése előtt nem folytattuk le azokat a szükséges tisztázó szakmai vitákat, ami éppen a Kiss igazgató úr által most úgy hiányolt kiegyezéshez szükséges lett volna. Ki, vagy mi akadályozta az akkori kiegyezést? “Vegyük észre másokban is a szorgalmat, a tehetséget”, int az igazgató, ám hol volt ez az empátiás megközelítés 1994 őszén, amikor a megszerzett hatalom mámorában sorozatban “tették lapátra” a főosztályvezetőket, szakembereket, Valovicsot, Zsadányit, Kistelekit. Aki tehette nem várta meg, hogy elérje a tisztogatás. Igazgató úr kollégáival együtt egy jezsuita kíméletet nem ismerő szigorával, ellentmondást nem tűrő magabiztossággal, “hályogkovács” módjára járt el. Vajon akkor miért nem merült fel kiegyezés, egymás tiszteletének, szeretetének igénye? Vajon lehet-e köze a vasúti vezetők mostani leváltásának, ahhoz hogy az igazgató úr ilyen jelentős szemléleti változáson ment át? Nehéz úgy bizalmat kérni, ha az erő pozíciójából korábban sok-sok sebet ejtettünk. A kritika, a kontroll mindig fontos az igazi, jó vezető számára. A kritika egyfajta visszajelzés a vezetés tevékenységéről. A jó vezető az egyébként a tartalmas - akár “építő” akár a “romboló” - kritikából hasznosítható információkat szerezhet. Hogyan néznek ki az intézkedéseink egy más nézőpontból? A kritika stílusát most tekintsük formai kérdésnek. A kritikának mindig megvan, és meg is lesz a maga helye szerepe, függetlenül attól hogy éppen ki a MÁV vezérigazgatója. Befejezésül még egy dologról. Ismét az igazgató urat idézem: “Ha magunkba néznénk láthatnánk, sokszor olyasvalamiért kritizálunk, amit magunk sem tudnánk megoldani, vagy éppen már bele is tört a bicskánk”. Ezzel azt kívánja sugallni, hogy aki legalább két-három vasutat nem szervezett még át, az honnan veszi a bátorságot arra hogy az igazgató úr elképzeléseit bírálja. Ez teljesen rossz megközelítés. Egy aforizmával válaszolva: attól hogy valaki meg tudja állapítani egy tojásról, hogy az táp, még nem biztos hogy tojni is tud. Márpedig a MÁV átszervezésének eddigi menete, eredményei nem igazolják sem a személyes magabiztosságot sem az előzetes várakozásokat, ezt a miniszter a személyi döntésének indoklásakor kifejtette. A tojás hasonlatra visszatérve, úgy tűnik a tojásnak minőségi problémái vannak. A stíluskövetelmények figyelembe vételével fogalmazhatunk úgy is: a tojás feltörése után béltartalmának állaga, valamint az azt kísérő szagjelenség szignifikánsan eltér a normálistól, használati értéke nulla. Más szavakkal: büdös, záptojás, szemétbe vele. Azt gondolom, az igazgató úr “kiegyezési” ajánlata elkésett, aktualitását vesztette. Fejtegetése azonban nem haszontalan, hiszen az önismeretre, önmérsékletre, önvizsgálatra szüksége is lesz. Tudomásunk szerint ugyanis Kiss László hamarosan megválik a stratégiai igazgató pozíciótól, így a stratégiával kapcsolatban folytatott egyoldalú polémiának is kényszerűen vége szakad. Pedig az igazgató úrnak bizonyára még rengeteg ötlet maradt a tarsolyában... Rákóczi Lajos EMLÉK-TELJESÍTMÉNYTÚRA Az Ipoly-Vidéki Természetjáró Klub és Nógrád Megyei Természetbarát Bizottság második alkalommal rendezi meg a “Romhányi Csata 40” teljesítménytúrát, a Nyugat Cserhát lankáin. A túra célja: Sportjellegű természetjáráson kívül emlékezzünk a Rákóczi Szabadságharc romhányi csatában elesett katonákra és vele együtt bemutatjuk “görbeország” kis darabját. A túra időpontja: 1997. január 25. (szombat) Útvonal (rajt) Balassagyarmat Vasutas Műv. Klub (fél percre a vasútállomástól) - Nyírjes - Ipolyszög - Lőrinci erdészlak - Csesztve, Markó panzió, Madách Múzeum - Göröcpuszta - Vadkerti erdő - Kétbodony - Romhány Rákóczi emlékmű - (cél) Romhány tornacsarnok. Táv: 40 km Szintidő: 10 ha Jelzés: Sárga sáv Nevezés és indítás: 7.00-tól - 9.00-ig Nevezési díj: 180 Ft A túrán részt vehet mindenki, akinek erőnléte, egészsége megfelelő. Minden résztvevő saját felelősségére indul! A túra csak gyalogosan teljesíthető. Díjazás: Szintidőn belül először teljesítők oklevelet és plakettet kapnak, másodszor teljesítők oklevelet és kitűzőt kapnak. Szolgáltatás: Kétszeri teázás, csomagszállítás, tusolási lehetőség, meglepetés. Ajánlott felszerelés: Bejáratott cipő, tartalék zokni, Cserhát térkép, elemlámpa, esőkabát. Megjegyzés: Szállás igényeket a csoportok előre jelezzék az információban megadott telefonszámokon vagy címen 1997. jan. 10-ig. Információ: Pálinkás Gábor Ipolytarnóc 3138 Vasút út 15. - Nógrád Megyei Természetbarát Bizottság, 06-32-317-366 csütörtök 16-18- ig Gubola István 06-32430-346 (esti órákban), Havas Szabolcs 06- 35-340-348, Fax: Ipoly Unió 06-35-301-579 Megjegyzés: tájékoztatjuk kedves Olvasóinkat, közöttük az ex-igazgató urat és társait, hogy a fenti túra szervezői között több VDSzSz-es kolléga is van. A téli túrát erre való tekintettel is melegen ajánljuk a vitézségében csorbult, menesztett grémiumnak felfrissülésük érdekében. 2