Szabadság, 1945. április-június (1. évfolyam, 63-133. szám)
1945-05-02 / 87. szám
I. évfolyam, 87. szám 1945 május 2. szerda DEMOKRATIKUS NAPILAP SZERKESZTŐBIZOTTSÁG: BARCS SÁNDOR, DARVAS JÓZSEF, KÁLLAI GYULA, ZILAHY LAJOS Berlin Hitler halálát jelenti Megcáfolták a német békepuhatolózás hírét FÉLMILLIÓ EMBER ÜNNEPELTE AZ ELSŐ SZABAD MÁJUST Az újságíró tolla tétovázik: minden szó minden jelző, minden hasonlat kevés ahhoz, hogy hozzávetőlegesen érzékeltesse azt a gigantikus méretű május elsejei ünnepet, amely a Hősök terén zajlott le. Ha a százezres tömegekre, ember- és zászlóerdőre célzunk, ha azt írjuk, hogy egy fűszálnak való hely is pusztának tetszett volna az egész környéken — alig mondanánk valamit. Mirt medrét vesztett folyam, olyan áradással özönlött az éneklő, vidám tömeg a Hősök tere felé. A fővárosi és környékbeli munkásság: a csepeliek, az újpestiek, a kispestiek, kommunista pártiak és szociáldemokraták lobogó piros zászlóik és magasra emelt tábláik alatt, emblémákkal, a sarló és kalapáccsal és a kalapácsos emberrel, az International és a Marsellaise forradalmi üzemeire már tíz óra körül minden talpalattnyi helyet elfoglaltak a Hősök terén, a később érkező menetek már csak az Andrássy út hosszában — végig az útvonalon, egészen a Vilmos császár útig — sorakozhattak fel, sőt, több tízezer ember a környékbeli utcákba szorult, ahol megafonokon keresztül hallgathatták az ünnepi szónokok beszédeit. Hozzávetőlegesen ötszázezer ember jelent meg az első szabad május történelmi jelentőségű ünnepén. Megrázó és felejthetetlen élmény volt. Maga a kép álomszerű, gazdag kelléktárával, az aranynyal hímzett drapériákkal, piros és nemzetiszínű zászlókkal, tarka szőnyegekkel, ötletesebbnél ötletesebb mozgó szerelvényekkel és táblákkal, amelyek a házak falait, ablakait, tetőit, a közutak dróthálózatát és a lombosodó fákat egy frenetikus tömegszertartás díszleteivé avatták. És minden szónoklatnál beszédesebb jelképei voltak a munkásság teremtő erejének, annak az emberfeletti erőfeszítésnek, amely a romok helyére életet varázsolt, a bombasérült házakat sok helyütt lakhatóvá tette, a villamosokat megindította és az újjáépítés munkáját érzékelhető valósággá szépítette. Felnőttek és gyerekek, asszonyok és férfiak, ifjak és leányok, a főváros dolgozó népe, kétkezű és szellemi munkások, mind külön-külön és együttvéve ennek a nagy napnak ünneplőbe öltözött, a boldogság lázasarcú és csillogószemü részesei és hősei voltak. Kapkodtuk a fejünket és iparkodtunk képet alkotni a felvonulókról, szervezetek és csoportok szempontjából. Hiú erőlködés! Táblák légiója imbolygóit, megkoszorúzva és felszalagozva a kissé borús, bujósdi napfénnyel kecsegtető májusi égbolt alatt. A két munkáspárt, aMamjfk Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt vetélkedett egymással a külsőségek kifejező erejében és pompájában. De ebben a versengésben egyetlen szilárd elhatározás érvényesült: a munkásegység. „Éljen a munkásosztály harci egysége“, „Egység!“, „Éljenek az egységes szabad szakszervezetek“ — olvastuk mindenfelől. Semmi sem jutott megmásíthatatlanabbul kifejezésre, mint a munkásság harcos hite és közös akarata. Ezt a hitet sugározta szerte, szét ezer és ezer fiatal lélek, szomjas sóvárgása is. Ifjúsági egységet“, Ifjak együtt a jövőért!“ hirdették a táblák a hullámzó tömegek fölött és a romlatlan, de harcos gyerektekintetekben. A hrlx és a szeretet is gazdagon jutott kifejezésre a felszabadító Vörös Hadsereg, a hatalmas Szovjetunió és annak lángeszű vezére, Sztálin marsall iránt. Engels, Marx és Lenin hatalmas képei a munkásságnak kitörölhetetlen és örök emlékezetéről tett tanúbizonyságot. De a munkásság tömegdemonstrációja egyúttal kíméletlen hadüzenet is volt a reakció ellen. „Pusztuljon a reakció“, „A nácik és nyilas bitangok lerombolták, a MÉMOSz újra építi Budapestet“ stb. felírású táblák az egységbe tömörült dolgozók elszánt akaratát hirdették a belső ellenség felé, az ország ügyeinek intézésében is és a magyar munkásosztály megérett arra, hogy a politikai életben átvegye a nemzetárulóvá lett történelmi osztály helyét és intézményesen biztosítsák neki a közélet minden fórumán a megfelelő súlyú képviseletet. Ez ünneplő főváros Az ünnepség színhelyén, a Hősök terén óriási piros drapériával ugyancsak a szocializmus nagy tanítómestereinek és a magyar szabadságeszme harcosainak, Dózsának, Petőfinek képeivel díszített hármas emelvényen helyezkedtek el az ünnepély szónokai, körülvéve a munkáspártok pirosinges rendezőgárdájával. Az emelvényen ott láttuk a főváros képviseletében Csorba János polgármestert, Bechtler Péter és Jámbor László alpolgármestereket, közöttük tűnt fel, Takács Ferenc iparügyi miniszter is. Rajtuk kívül a munkáspártok képviselői vették körül a tömeggyűlés szónokait: Rákosi Mátyást, Szakasits Árpádot és Kossa Istvánt. Az emelvény előtt húzódó első széksorban a kormány tagjai foglaltak helyet: Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök, Vörös János honvédelmi miniszter, Gyöngyösi János külügyminiszter, Erdei Ferenc belügyminiszter, Balogh László miniszterelnökségi államtitkár, B. Szabó közellátásügyi államtitkár és a Vörös Hadseregnek, valamint új honvédségünknek számos magas rangú képviselője. Felemelő eseménye volt az ünnepély kezdetének az a pillanata, amikor a munkáspártok két vezére hosszasan és melegen kezet rázott az emelvényen. A tömeg óriási lelkesedéssel ünnepelte a megbonthatatlan munkásegységnek ezt a nyilvános és tüntető megpecsételését. Tizenegy óra tájban kezdetét vette az ünnepség. Bevezetőül a Munkás Dalosszövetség egyesített dalárdái a Partizán-indulót, valamint Bartók- és Kodály-dalokat énekeltek, majd a sokszázezres tömeg morajlása közepette Kossa István, a Szakszervezeti Tanács főtitkára lépett a mikrofon elé. mi villásosztál? m Ígérez arra, hogy átvegye a nemzetárulóvá lett történelmi osztály helyét" Bevezetőben köszöntötte Nagy- Budapest dolgozóit a magyar szabad szakszervezetek, a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt nevében, majd méltatta május 1-e jelentőségét. A szakszervezetek még teljesebb bevonása nélkül — folytatta ezután — nem lehet a magyar nép sorsát intézni. Ezért jogosan ragaszkodunk ahhoz, hogy ne csak ellenőrizhessük az üzemeket, gyárakat, hanem a vezetésbe és a termelés irányításába is beleszólást nyerjünk, annál is inkább, mert a munka és az országépítés terheit csak mi viseljük és csak a mi munkánk nyomán fakad új élet ebben az országban. Szólt ezután a májusi szocialista versenyekről, amelyek megmutatták, hogy vasakarattal csodákat lehet művelni, majd így folytatta: — Ezek után látnia kell mindenkinek, hogy a szervezett munkásságnak nemcsak a gépek, az, eke, vagy íróasztal mellett van helye, hanem Csökkentsék a dolgozókat sújtó közterheket Rámutatott arra, hogy a vesztett háború minden terhe a dolgozók vállaira nehezedett, lehetetlensé tehát, hogy az újjáépítés terheit is csak a munkásosztály viselje. Szükségesnek, s elengedhetetlennek tartja, hogy lényegesen csökkentsék a dolgozókat sújtó közterheket és különös gondoskodás történjék a dolgozók életszínvonalának emelésére azáltal, hogy a tényleges munkában állóknak hatósági áron élelmiszert juttassanak. — A magyar dolgozók nem tűrhetik tovább — emelte fel hangját Kossa István —, hogy amíg a fizikai és értelmiségi dolgozók versenyre kelnek egymással az ország újjáépítéséért folyó munkában, addig tízezrek kivonják magukat a munka alól. Éppen ezért feltétlenül be kell vezetni a pénzzel meg nem váltható közmunkát azok részére, akik fővárosunk romjai között is semmittevéssel, vagy ope3,nH-rattá, feketézéssel töltik idejüket. A magyar munkásosztály önálló cselekvőképessége, számára kedvező időkben mértéktartó magatartása bebizonyította államvezetői képességeit, azértnem lenne helyes az, hogy a közhivatalok továbbra is egyes társadalmi rétegek kisajátított kiváltságai legyenek. A minősítési törvény teljes eltörlésével meg kell nyitni a közhivatalok kapuit a szervezett munkásság legjobbjai előtt, mert igazi széles népi demokrácia enélkül nem lehetséges. A falu és város dolgozóinak testvéri szövetsége — Nagy-Budapest dolgozóinak májusi nagy seregszemléjéről — folytatta Kossa István —, a szabad szakszervezetekben tömörült ipari és értelmiségi dolgozók szeretetteljes üdvözletét küldjük a magyar vidék, a magyar falu felé, elsősorban az új földtulajdonosok felé, akik a magyar ipari és mezőgazdasági munkásság összefogásának eredményeként jutottak hozzá évszázadok óta esedékes jussukhoz. A mai ünnep megerősítette ezt az összefogást; legyen e mai ünnep ösztönzője annak a gondolatnak, hogy e két munkásréteg vállvetve iparkodjék egymást megsegíteni. Kiemelte, hogy a demokratikus átalakulásért a magyar ipari munkásság hozta a nagyobb áldozatot és most a magyar falun van a sor, hogy megsegítse a város dolgozóit és így elhárítsa fejük felől az éhinség veszedelmét. Rámutatott arra, hogy a magyar munkásosztály egységét nem lehet létrehozni az értelmiségi dolgozókkal való szövetség nélkül. A szabad szakszervezetekben tömörült ipari, mezőgazdasági és értelmiségi dolgozók szövetsége a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt legteljesebb támogatásával létrehozta a magyar munkásosztály legyőzhetetlen harci egységét. Kötelességévé tette a magyar szabad szakszervezetek zászlai alatt felvonult százezreknek, hogy lankadatlan erővel és elszántsággal küzdjenek a demokratikus jogok továbbfejlesztéséért és állandó éberséggel őrködjenek a már megszerzett jogok megtartásán. Rákosi Mátyás: Szaval, helyett tettek A percekig tartó lelkes helyesléssel fogadott beszéd után Rákosi Mátyás lépett a mikrofon elé. A többszázezer főnyi tömeg óriási éljenzéssel és 3 tapssal üdvözölte a Magyar,, Kommunista Párt vezetőjét. Rákosi bevezetőben utalt arra, hogy az első szabad magyar május elseje egybeesik a fasiszta fenevad végvonaglásával. Méltatta az ünnepély jelentőségét, amely a felszabadulás kettős ünnepe és hangoztatta: vessük pillantásunkat elsősorban Kelet felé, a nagy Szovjetunió felé, ahol a moszkvai Vörös-téren a szovjet nép nagy vezére, Sztálin marsall előtt százezrével vonultak fel a dolgozó tömegek és a Vörös Hadsereg harcedzett katonái. Rámutatott ezután arra, hogy négy-öt évvel ezelőtt hazánk még fasiszta gyűrűbe volt fogva, míg ma minden oldalról újjászületett