Szabadság, 1901. július (28. évfolyam, 149-174. szám)

1901-07-02 / 149. szám

2 .SZABADSÁG« 1901. julius 2. remek titkát az emberi köztudatból kiveszni engedte: úgy kezd feledésbe menni a jog­védők nemes hivatásu osztályában foglalko­zásunk ama szép zománcos elve, hogy mi a közönségért, a nyájért, az igazságért va­gyunk itt és anyagi eredményeink csakis másodsorban jöhetnek tekintetbe. Pedig, ha ez elv feledésbe megy, durva cserépfazék lesz a szabad ügyvédség eddig ritka zo­­mánczó remekműve: húsdarabok nagy kon­cokkal talán lesznek benne, de a közönség sohasem fogja szeretetteljes nagyrabecsülésé­nek polcaira elhelyezni. A boltok talán virá­gozni fognak, de az igazság nemzője fejére húzza fátyolát és kivonul tőlünk oda, ahol fenséges szűzi tisztaságát a csillogó érc és zsíros bankjegyek felébe helyezik. * Ettől a veszélytől szabadulni még koránt­sem késő. A vázolt betegség, mely a főváros ügyvédségét oly mélyen pusztítja, Nagyvárad­nak párját ritkító színvonalú ügyvédségében még csak szórványos jelleggel él. Lásson hozzá kiki saját körében, hogy kifejlődni meg ne engedje. Különösen lássanak hozzá azok, akik az »ügyvédi boltok« elhatalmasodását, mint az e cikkre felszólalásával okot adó dr. Fodor úr, eleve is méltó idegenséggel fogadják. Reklám­vadászat és ügyfélfogdosás csúf két hiba lenne, de a nagy­közönségre végre is meglehetősen egyre megy, melyik ügy­védnél van több, hol van kevesebb ügy. Ellenben ha blankettagyárosok és ügyes üzletemberek lesznek azok, akiknek jogvédőknek kellene len­niük s ha az uzsorakamatok módjára való költ­ségkérdés lenne a vezető szempont ott, ahol az ügyfelek érdeke s az ellentétes érdekek lehető összeegyeztetése az elsőrangú kötelesség, akkor a szabad ügyvédség e nyugatról be­hozott betegsége folytán a szenvedés orosz­lánrészét maga a nagy közönség volna kény­telen elviselni Az a közönség, a­mely a mi nyájunk, ügyvédeké és rrogatóké s amelyet nekünk csak védelmezni áll jogunkban, csak az ő igazságát szolgálni áll kötelességünk­ben. Nem is áll érdekünkben, hogy irodánk bolt legyen. Ha vigyázunk eredeti jellemére, előkelőbb az minden boltoknál. Mert akkor műterem az: az anyagi igazságnak szivet és elmét egyaránt fele­melő ügyvédet és ügyvédi kart egyaránt­­«emelő fenséges műterme. Dr. V. Za: Magyarország gyáripara. — julius 1. Húsz vaskos kötet fekszik előttünk , párját ritkító mű közgazdasági irodalmunkban. Kelet­kezését köszöni annak a messzelátó s minden ízében gyakorlati és hazafias szellemnek, a­mely Hegedűs Sándor kereskedelemügyi minisztert egy nagy, országos probléma megoldására sar­kalta : a magyar ipar megteremtésére. Az ipar­fejlesztés szerény jelszava mögött, a­mel­lyel Hegedűs az ő nagyszabású akcióját megindította, voltaképpen a teremtő és alkotó erőnek, a szilárd akaratnak és az apostoli lelkesedésnek egy óriási summája rejlik, a­melyet eleven, produktiv erővé átformálni s ez erővel hazánk közgazda­­sági életét uj irányba terel­n, Hegedűs Sándor­nak életcélja. Oly cél ez, a melynek elérésére csak egy valóban arra hivatott, lelke mélyéig az eszmé­től áthatott, tetterős és nagy koncepciójú állam­­férfiú vállalkozhatik. De e vállalkozásnál többre van szükség a puszta lelkesedésnél és a jóakaratnál. Tiszta látást, tántoríthatlan kitartást és mindenekfelett odaadó, önfeláldozó munkásságot követel az Meg­követeli első sorban, hogy az, a­ki ily hatalmas akcióra vállalkozik, ismerje egész terjedelmében és minden részletében a tárgyat és az anyagot, a melynek munkásságát szentelni kivánja s csak, ha teljes áttekintést nyert fölötte, jelölje ki akciójának irányát és tűzze ki annak határait. Hegedűs Sándor az ipar terén, a mikor resszortját átvette, talált kezdeményezéseket, intézményeket, kísérleteket és bizonyos eredmé­nyeket. De nem talált szilárd, megbízható ala­pot arra a nagy feladatra, a­melyet czélul tű­zött ki magának. Nem ismerte s máig sem ismeri senki az országban az ipar tényleges ál­lapotát, a termelés és fogyasztás összes viszo­nyait, szóval a meglevő ipari erőt s annak érvényesülését. A kezdet tehát az volt, hogy meg kellett ismerni mindezeket. Meg kellett keresni és találni azt az erős alapot, a­melyen Magyarország ipari jövőjét fel lehessen építeni. Ez az alapvető munka fekszik ma előttünk. Magyarország első gyári statisztikája, a­mely egy egészen új, a statisztikai tudomány által még nem kultivált módon készült. Hegedűs Sándor még 1899. tavaszán rendelte el az ös­­­szes gyárak szakszerű helyszíni felvételét. De nem a sablonos kérdőívekkel, hanem speciális szakemberekkel eszközöltette a miniszter a fel­vételt, úgy, hogy az az anyag, a­mely ily mó­don összehordatott és feldolgoztatott, feltétlen hitelességű. Hogy micsoda óriási munka az, a­mely e 20 kötetben fel van halmozva kiderül abból a tényből, hogy közel 2800 gyártelep vétetett fel még­pedig minden, gyakorlatilag fontos szem­pontból­­ kezdve a személyi adatokon, végig a berendezés, a feldolgozott nyers­anyag, az elő­állított iparcikkek mennyisége, értéke és érté­kesítése adatain át, a műszaki alkalmazottak és munkások statisztikájáig. Minden egyes, ezekre vonatkozó kérdéseknek a részleteit is kutatta a felvétel, mert ezekre nélkülözhetetlen szük­sége van az ipari és kereskedelmi politikának, hogy határozott rendszer legyen teremthető. A tényleges viszonyoknak páratlan, feltétlen tár­gyl­agos felderítése, külön, gyárankint és össze­vonva iparágan­kint és csoportonkint, ez a célja e nagyarányú felvételnek s az ennek alapján készült hatalmas műnek , mily hatalmas és nagy koncepciójú volt ez a terv, a gyári termelési statisztika meg­teremtése, épp oly hatalmas és kiváló szak­értelmet igénylő munka volt e mű megszerkesz­tése. Hivatottabb munkatársat, a­ki szándékai­nak, terveinek és eszméinek mélyébe bele tudott hatolni, nem találhatott volna a miniszter, mint Szterényi Józsefet, a kereskedelemügyi minisz­térium iparfejlesztési osztályának főnökét. Az ő vezetése és közreműködése mellett Hegyeshalmy Lajos dr. miniszteri osztálytanácsos és Farkas Ferenc miniszteri segédtitkár vettek részt a mű szerkesztésében, a mely büszkeségére válik köz­­gazdasági irodalmunknak. A bevezetésben, a mely Szterényi jeles tollából való alapos tanul­mány, e munka úgy van megjelölve, mint irányt jelző, a­melynek a nyomában rendszer legyen teremthető, az ország tényleges viszo­nyainak megfelelő rendszer. S ennek a feladat­nak méltón és gyakorlatilag meg is fog felelni ez a mű. Igaz, hogy az csupán a gyáripart öleli fel, holott a termelésben nagy tényező a kisipar sőt némely cikkben a háziipar is. De az 1903-ban­­ eszközlendő újabb felvétel ezt is fel fogja ölelni s akkor már teljes és tökéletes lesz az alapvetés munkája. Ebben a mostani 20 kötetben az 1898-iki állapotokról találjuk meg a kimerítő monográ­fiát. Minden egyes ily gyáripari monográfia a lehető legrészletesebb leírását képezi az illető iparágnak, nem számok halmazával, hanem az pukkanás, öngyilkos csalók, vagy csalódottak halálhörgése, mert kellemetlen volna azt hall­gatni, hiszen olyasmit is mondhatna: Sokan, nagyon sokan vagytok, a­kik szintigy hörög­nétek, ha a ti órátok is ütött volna már. Dh csak titkon tudni is elég, hogy az éh­ség és szerelem e harcát milliók és milliók mily becstelenül vívják ... És amikor e harctér fölött a nagy természet oly haragosan s oly pusztítón söpör olykor végig, csak titkon ha gondolunk olyasmit, hátha ez is valami bün­tetés, hátha bűneink és e büntetés között mégis van valami összefüggés ? . . . Tikkasztó nyári napon — estére, éjszakára jeges zivatar közeledtét sejtve babonás álom fog el, s e bűnhödést is ekkép álmodom: Az uj Sodom­a s Gomorra bűnöseinek ajká­ról fölszáll a lehellet az izzó fényü levegőbe és ott óriási fekete felhővé gomolyul s e felhő, (rosszból alakulván, csupa rossz): termésverő jég, gyilkos, gyújtó villám, árvízzé szakadó zápor s elindul s végig söpri a föld hátát, me­lyen oly becstelenül nyüzsög az élősdi csalfaság — s mintha dühöngése csak titkos jele volna egy más zivatarnak, mely még pusztitóbb leszen. Az ily viharok is mintha csak azért pusz­títanának, hogy még keservesebbé növeszszék e magát haladással áltató nemzedék nyomorát s elviselhetetlenné rontván keservét, oly pusztu­lásba döntsék, mely éhínség, dögvész, forradal­mak lázával — mint viharok dühöngése a leve­gőt — legalább egy időre megtisztítsa az életet A cselédkérdésről. — Csevegés. — írta: Fröhlichste Márk­ Paula. III. A mit igy tapasztalati után az élet meg­mutat, azt tudományosan is be lehetne bizonyí­tani, mert minden, amit Herbert Spencer a gyermeknevelésről állít (könyvét magyarul ki­adta az Akadémia), tökéletesen ráillik a cse­lédeké­n való bánásmódra is és aminthogy mo­dernül, célszerűen Spencer tanai nélkül .nevelni nem lehet a gyermekeket, úgy a cselédeket sem. Állításom bizonyítására legyen szabad né­hány megtörtént eseményt például felhoznom. A fegyelem és folytonosan gyakorolt ellen­őrzés egyik fő tényezője annak, hogy a cseléd jól végezze kötelességét. — Az ország egyik legelőkelőbb urától, kit a király „mon cousin“-nek szállitott és ar­con csókolt, mikor aranygyapjassá avatta, több évről szóló kitűnő bizonyítván­nyal megfogad­tak egy komornyikot. Állásának elfoglalása után harmadnapra óriási lopáson kapták rajta és a rendőrségnél a vallatások nyomán kisült, hogy szolgálatának évei alatt előbbeni urát rendszeresen lopta. V. grófnő udvarhölgy mesélte : — Nálunk a főhercegi udvarnál, nem történhetik semmi mulasztás, semmi ok­ vagy célszerűtlen, mert a fenséges as­szony, minden reggel maga veszi kezébe a kulcsokat délután pedig én megyek ki rendelkezni és a munkának utána nézni. A méltányosság egy másik rendkívüli té­nyezője a gazda és cseléd között jó viszonynak. Egy szívbajos leány felmondta szolgálatát, mert nem bírt már dolgozni és az orvos pihe­nést rendelt neki, de nem kapta meg felmen­tését gazdájától és a munkából teljesen kidőlt. Még az ágyból is kihúzták és dologhoz paran­csolták Az orvos erre a kórházban helyezte el s maga fizette érte a költséget, mert a munka­adók megtagadták nemcsak a betegség költsé­geit, de fizetését s ruhaneműjének, cselédköny­vének kiadását is. A leányt mindenhol elutasí­tották szépszerével, mert a hatóságnak kelle­metlen lett volna illő büntetésben részesíteni a kis város olyan előkelő családját, mint amilyen a cseléd gazdája volt. A hű, ragaszkodó, de csak a kötelességét jól teljesítő cselédnek a jutalmat, bármilyen formában is, mindig a gazdának kellene kilá­tásba helyeznie vagy megadnia s kikerülni, hogy a cseléd kérjen jogos bérfelemelést. Sokkal nagyobb a munkaadó erkölcsi befolyása, ha ju­talmazni tud. A gazdáknak nemcsak felügyelni kellene a higiénikus testi jóllétét cselédüknek,

Next