Szabolcs-Szatmári Szemle, 1973 (8. évfolyam, 1-4. szám)
1973 / 1. szám
sének százéves évfordulójára. Az ünnepi megemlékezések ürügyén éles ideológiai harc bontakozott ki, amelynek során megütközött a magyar kizsákmányoló osztály és a dolgozó tömegek Petőfi-értelmezése. A területen működő magyar polgári pártok az évfordulót a soviniszta és nacionalista szólamok terjesztésére, a különböző nemzetiségű dolgozók szembeállítására, az osztálybéke propagálására és az ellenforradalmi Horthyrendszer dicsőítésére akarták felhasználni. Ezt fejezte ki Koláth Endrének a ruszinszkói Magyar Pártok Szövetsége elnökének 1923-as újévi cikke, amely a szövetség lapjában, a „Ruszinszkói Magyar Hírlapban”, valamint a liberális színezetű „Új Közlönyben” jelent meg. „Petőfi a szabadság költője” (különösen a kommunista és a szociáldemokrata pártban levő magyar testvérek figyelmébe) c. cikk osztálykülönbség nélküli összefogásra hívta fel a magyar lakosságot. Ezt az egy ajánlatot határozottan elutasította úgy a kommunista, mint a szociáldemokrata párt. A kommunista párt lapja a „Munkások Újsága” ez idő tájt nem jelent meg, de a lap még egyik 1921. decemberi számában Petőfit mint „a társadalmi forradalom és világszabadság szent ügye” harcosát mutatta be. A szociáldemokraták válaszát Koláth cikkére a „Ruszinszkói Népszavában” közölték. Annak ellenére, hogy a párt vezetősége ez időben az opportunista és reformista platformon állt, ebben a kérdésben nyilván a szocialista munkások hangulatát fejezvén ki, helyes álláspontra helyezkedett. A válasz osztályszemszögből közelíti meg a problémát, amikor kifejti, hogy mi, szocialisták „sokkal közelebb érezzük magunkat ruszin, német és csehül beszélő elvtársainkhoz, mint a magyar polgári pártok feudalista, vagy kapitalista szellemű reakciós és antiszociális tagjaihoz”. „Petőfit mi, szocialisták, tényleg magunknak valljuk — olvassuk a válaszban —, de tagadjuk, hogy Petőfi Sándor az önöké is volna, s hogy önöket Petőfi Sándor szelleme megihlette volna. Mert szíveskedjenek felelni arra a kérdésünkre, hogy pártjuk hivatalos lapja a Ruszinszkói Magyar Hírlap, meg a pártok által rendezett Petőfiünnepségek szónokai vagy felolvasói miért kerülgették oly gondosan, hogy bemutassák az igazi Petőfit, a republikánust és forradalmárt. Azt a Petőfit, aki az elnyomott dolgozók, a jobbágyság felszabadításáért küzdött... minden lelkesedésével s szívének minden dobbantásával. Azt a Petőfit, akiben halálos megvetés és gyűlölet lobogott a magyar nemesség, főnemesség és papság ellen?! Azt a Petőfit, aki azt hirdette, hogy „haza csak ott van, ahol jog is van s a népnek nincs joga ...” A továbbiakban az irat szerzői néhány kérdést tettek fel a polgári politikusnak: „Híve-e ő a köztársasági rendszernek, amelynek a nagy költő lelkes pártolója volt? Tudja-e ő, hogy Petőfi »a 48-as forradalmaktól társadalmi forradalmat várt«, hogy « a mozgalom »szélső balszárnyán állott, ki a jobbágyság félig-meddig való felszabadítása helyett, radikális földreformot várt?«” „Lelkesedik-e ön ezért a Petőfiért? — kérdezték a polgári politikust az irat szerzői. „ Vagy alája állanak ön is annak a poros lobogónak, amely alatt küzdene ma is minden bizonnyal Petőfi Sándor is a világszabadságért.” Az irat szemére veti Koláthnak, hogy elhangzott ünnepi beszédében hallgatott a költő forradalmiságáról. Ebben annak a kifejezését látja, hogy a polgári pártvezér nem azonosítja magát a forradalmi Petőfivel ,a költő igaz szellemével, amely maga a legélesebben tiltakozik az ellen, hogy a magyar munkásság egy táborban legyen önökkel. Petőfi Sándor politikai elveinek megtagadóival, sőt halálos ellenségeivel”. Az irat a továbbiakban a Magyarországon tomboló fehérterrorról ír, hogy a területen működő magyar pártok nem tiltakoztak „amiatt, hogy ott a dolgozók százai és ezrei síny- 60