Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 2001 (36. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám

Móricz Zsigmond Színház 1981-2001 Szigeti András (1940-1998) Mi, a nyíregyházi színházban tudjuk róla, hogy rendkívüli személyiség volt. A megye­határon túl már nem tudják, csak esetleg el­hiszik. Harminc évvel ezelőtt ismertem meg, ka­rizmatikus egyénisége, az örök ellensze­güléstől izzó mondatai a első találkozásunk­kor lenyűgöztek. A már fiatalon is kérlelhe­tetlenül konok moralista kirívó karizmája engem, az akkor még éretlent megejtett, és huszonöt évig is eszemben tartottam, szí­vemben őriztem akkori találkozásaink em­lékét. 1993-ban boldog voltam, hogy itt ta­láltam őt a nyíregyházi színházban. Igaz, csöndesebb, fáradtabb, elhasználtabb em­ber fogadott, de a rengeteg munka során és sok-sok fontos beszélgetésben mégis mindig, mindenkor, újra és újra kigyúlt. Erős jelen­­létű ember volt, tehát törvényszerűen küz­delmes volt a vele való együttműködés, de éppen ezért csodás is egyben. Állítom, korosztályának legnagyobb tehetségű, legszug­­gesztívebb színésze volt, mindössze az élethez, a neki kiszabott időben való létezéshez volt teljesen tehetségtelen. Soha egyetlen egyet nem lépett azért, hogy elismertebb, si­keresebb, jobban kereső legyen. Soha nem hazudott, ha állásfoglalásra kényszerítet­ték. Soha nem hagyta szó nélkül, ha megsértették méltóságában, ha igazságtalanság érte őt vagy mást!... Soha nem volt szolgalelkű, elvtelen. Soha nem törte le senki ked­vét, soha nem minősített senkit félvállról. Komoly ember volt, olyan, akinek anélkül járt a tisztelet és szeretet, hogy azt ő bárkitől is - egyébként joggal - elvárta volna. Egyszerű, kis igényű, puritán életet élt. Nagy fájdalmairól tapintatosan hallgatott, a nekifutott apró örömeit pedig megosztotta velünk, legyen az egy jó falat, egy finom pohár ital, vagy egy fél napnyi boldogságot remélő terverezgetés. Soha senkit nem zavart, nem zaklatott föl, de soha senkitől nem is hagyta zavartatni magát. Rigolyás volt és bájos, morózus és ironikus, keserű és jópofa, bölcs és játékos. Tapasztalt, sokat megélt férfi volt, akinek a szíve mégis mindig legyőzte a eszét. És soha senkinek nem ártott, csak saját magának. Zárkózottsága, szemérme, elkülönülése ellenére rajongva szerette mindenki, pályatár­sai és a közönség egyaránt. Egyetlen látványos vagy hivalkodó megnyilvánulását sem csíptem el - sőt! - amiből kiviláglott volna, hogy a legjobb lelkű valaki volt, akivel har­minc év alatt találkoztam a színházi világban. 491

Next