Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-22 / 21. szám

Nagykároly, 1904. május 22 21. szám. Szatmármegyei Közlöny TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI és MEGYEI ÉRDEKŰ HETILAP. A SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. •■=^1 MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. *=­SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : JV­agy­kár­olybán, Jókay-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona. -e* Egyes szám ára 20 fillér. *=­Hirdetések jutányos áron közöltétnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. XXX. évfolyam. Pünkösd. Jövel Szentlélek­­ zugó „Ki a világteremtés hajnalán az ős vizár hullámai felett lebegtél s az élettelen ősanyagba oly csodás életerőt leheltél, hogy a sötétség burkából kibontakozva bámulatos vál­tozatosságban, ékes rendben, időről-időre, többről-többre fejlődjék s tökéletesbüljön a világmindenség . . jövet Szentlélek!“ „Ki a világmegváltás üdvtényének párat­lan mozzanatánál, a megnyilatkozott égbolto­zatból szelíd galamb alakjában leszálltál, hogy a halál és kárhozat mélyeire alá merült, de mindenható erejének látható zálogául újból felemelkedett s föltámadott Idvezitővel, az Isten ama szent Fiával maradj örökkön-örökké, fenttartva, gyarapítva, megdicsőitve a kegyelem országát . . . jövet Szentlélek !“ „Ki amaz első pünkösd idején, megdicső­­ült megváltónk Ígérete szerint, bölcsi világ újjászületése végett a a szellemes­bűn miatt bánkódó s váltság után epekedő szivekbe beköltözés s az apostolokat égi vekkel hirdetett bizonyságtételre csodás nyel­képesítetted, hogy vigasztalás s békesség éltesse, igazság és szabadság vezérelje s az idvesség reménye boldogítsa e föld minden hivő vándorát . . . jövet Szentlélek!“ „Te csodás esemény, amely idestova két ezredévnek regés távolából beszélsz hozzánk nagy tanulságaiddal, óh szállj le közénk a múltnak örök mozdulatlanságban álló tagjairól mint anyaszentegyházunk annyi lélekemelő történetében, légy valósággá a mi szivünkben is. Jövel Szentlélek !“ „Sebesen zugó szelíd zendülése hadd töltse be templomainkat és varázslatos hatal­mad hadd érintse meg, hadd rázza fel a sze­­retetlenség, az önzés, hármas ércétől szorított s a testiség mámorában elmerült lelkünket.“ „Jövet Szentlélek! Alászálló fehér galam­bod minden szárnyrebbenése hozzon békét, áldást erre a sokat szenvedett hazára, hogy megelégedettségben, zavartalan egyetértésben, boldogságban munkálhassuk közművelődésünk és nemzeti dicsőségünk nagy feladatait és az isteni félelemben s ebből táplálkozó tiszta erkölcsiségben biztos alapjait rakhassuk hazánk és nemzetünk szebb jövendőjének.“ K­ ..Végy mindannyiónk szivében állandó lakozást, jövet hozzánk áldott Szentlélek Isten.“ Ujlaky. Május. Itt a Május. Az a csodaszép hónap, amelyre annyi csengő rimet, annyi virágos frázist paza­roltak a poéták, de amelynek szépségét csak a természet tudja leírni a maga káprázatos színeivel. A természeti erők kifejlődésének virágba borulásának mámoros időszaka ez, az élet föl­­támadása, tobzódása. A természet lelke fényes szárnyakon rebben föl a csodaszép májusi haj­nalon, hogy fehérfényü szárnyaival megérintse a virágok kelyhét, a kéklő vizek színét, a hegyek ormát, a völgyek mélyét s az ember lelkét. Május . . . Mintha egy aranyhajú ifjú lány szálna végig a mindenségen. A lépte nyomán rózsák fakadnak, a szeme kékjétől szintvált a menyboltozat, az aranyhajától kigyul a levegő s a halk, mámoros sóhajától sejtelmek suhannak a szellők szárnyán. És az igezetes májusi hajnal szűzi moso­lyától megrészegül minden. Lázasabban vernek a szivek, fölforr a vér és nagy érzések feszül­nek a lelkekben. Minden szelíd, bájos vonatkozása mellett is forradalmi időszak a május. Azok a nagy érzések, amelyek a májusi lázban gyúlnak ki, nagy gondolatok, nagy czélok és nagy akara­tok ébresztői. A májusi hajnal bíborpiros ván­kosán sok nagy, világuyitó álom született. Az uj kor mozgalmainak, az emberi egyenlőség gondolatainak ünnepi délutána a májusi hajnal. És a május hajnali álmok vánkosát nem csak a fölkelő nap sugarai festették pirosra, hanem sok vér is. Az uj kor legéletképesebb társadalmi gon­dolata, a szoczializmus ünnepnapjává avatta Május 1 ő ..apját. És a szűzi mosolyu Május hajnali i :i­ sötétarczat zordon hadseregét látjuk felvonulni az emberi­ jogszabadságnak, jog­­egyenlőségnek, a mai kor világuyító eszméinek. Az uj kor a tömeg öntudatra ébredésének kora. És végignézve a földkerekségen, látjuk az emberiség millióit, amint forradalmi zászlók alatt, diadalmas menetben követelik a sorstól, a világ társadalmától, az állami hatalomtól a maguk emberi jogait, amelyek nem másban gyökereznek, mint az élés jogában. Az élethez joga van minden ménynek. És mikor ébredhetne föl élő teremt­világos látás erejével e jog öntudata, jobban , mint a természet ama forrongó időszakában, amikor maga a mindenség is tobzódva, ujjongó mámorral hirdeti a világ legnagyobb gondolatát: Élet! Élet! A természet forradalma tanítja meg az emberiséget a nagy tömegeket a maguk ere­dendő jogainak használatára. A tömegek újraébredésének korát éljük. A nép, amely görnyedő háttal építette évez­redeken át a Pharaók gúláit az emberi hatalom és alkotó képességének dicsőségére, követeli a munkából a maga jussát. És kimondja, hogy a népnek nincs igaza ? S ha még küzd az évezredek jogszokása az öntudatra ébredt tömegek óhajai és követelései ellen, legyőzik a hiú küzdelmet a rövid századok. Magyarország az utolsó száz év alatt átélte legnehezebb napjait a nép jogkereső mozgalmainak. Mint egy májusi szélroham, amely lesöpri a zöldbe borult fákról, a sápadt, beteg virágszirmokat, úgy söpörte el itt a népszabadság gondolata a múlt század közepén a jobbágyságot. És sorra eltűnnek mindama évezredes, intézményes jogtalanságok, amelyek Magyar­­ország népét görnyedni kényszerítették, lásson bár veszedelmet a kishitűség azokban S­s a szoc­iális mozgalmakban, amelyek nálunk is: T­A ÍR C Z A, Jókai, Petőfi, Arany. A nagy triászból a harmadikat is elfödi immár a sir. Megtért az ősi földbe, amelynek hűségét, dicső­ségét zengte a triász mindaddig, mig lantjuk húrjait a halál ketté nem pattantotta. Ők hárman Magyarország politikai és kulturális megujhodásának héroszai voltak s századoknak kell elmúlnia, mig hatásuk alól a jö­vendő kor magát emancipálni fogja. Mert ilyen láng­elme, mint e három férfiú volt, nem született Magyar­­országon minden században, de a nyugati országok­ban sem, ahol a világra szóló nagy emberek pedig nagyobb számmal termettek. Ők megmutatták az utat melyen Magyarország művelődésének haladnia kell s hogy uj utakra léphessünk majdan, ahhoz uj mék kellenek, akik azokat nekünk megmutassák.lángel­Egész világ választja el egymástól Jókai, Arany és Petőfi egyéniségét. Csak egyben voltak egyek ők: a haza forró szerelmében és a nagyságáért való mun­kában. Más és más, általunk először taposott uton járt mind a kettő, s a három út a halál küszöbén mégis egy állomáson : a halhatatlanság futott össze. Most már nyugosznak ők, a pályaudvaron nagy fiúk dúló csaták után és sírjuk felett egy nagyratörő nem­zet soha nem szűnő bámulatának és hálájának gló­riája lebeg. Petőfi költészete, gyönyörű, irtatlan erdőség, melyben faóriások állanak buja pázsit közepette. Fan­táziája erőteljesebb, mint a világ legtöbb nagy poétáé, s lelkét oly sok nagy gondolat foglalkoztatja, hogy úgy tűnik fel egyszer, mintha azokat megfelelő for­mába nem tudta volna önteni. Különösen látszik ez költői pályafutása kezdetén, amikor a verseihez ma­gyar nyelvet is kellett csinálnia. Amilyen idegenszerű nekünk a Bajza-féle erőltetett édeskés magyar műnyel­­vezet, csak olyan idegenszerű volt az hatvan esztendő előtt Petőfinek. S mialatt a 30—40-es évek sok ki­­sebb-nagyobb hírnévre vergődött poétája kapott az „érzeményeken“, „ábrányokon“ és egyéb árnyakon és ényeken, Petőfi leszállón a magyar nép nyelvének mélységeibe és gyakran nem kis zengzetes fáradság­gal kereste ki a gondolatai kifejezésére alkalmas sza­vakat. Egy poéta, aki a verseihez nyelvet csinál, ame­lyet az első hallomásra megért mindenki — igen nagy dolog ez. Egyszerűen, mint az alföldi mezők pacsirtái, éne­kelt Petőfi a szerelemről. És szerelmes sokszor volt a lánglelkü ifjú és többször csalódott, mint nem. De ő hitt a szerelem idvességében s igaz voltában, tisztelője maradt a nőknek és a női becsületnek. A nők való elfogultságot, a szerelemnek pessimista vagy iránt czi­­nikus felfogását hasztalan keressük nála, amely pedig oly nagy mértékben megvan az akkori franczia köl­tőknél és Heinénél, aki akkor már magasan ragyogó csillagzat volt a világirodalom égboltozatán. Csodálatos, hogy a szerelmes, természetes, godz lírai egyéniség mellett megtért a világ egyik nyu­log- szilajabb politikusa, legvakmerőbb forradalmára. Izzó szeretete a szabadságnak és izzó gyűlölete a szolga­ságnak, a régi rendnek és mindennek, ami nem sza­bad és világos. A forradalmi, a társadalom ferdeségei és bajai felett tépelődő Petőfit az Apostol czímű mű­véből ismerjük meg, amely művét — mely egyike a világirodalom legjelesebb alkotásainak — nem méltat­ták még kellően. Az olyan határtalan szabadsági vágy, az ideális felforgatásnak ez égig csapó tűzzel való vallása és hirdetése — csak katasztrófa elé vihetik a halandót. Ha Petőfi el nem vész a csatatéren, bizon­­­nyal egy osztrák börtönben vagy a vérpadon fejezi be életét , mert megalkudni nem tudott és nem is akart. Nemcsak mi magyarok, de a szoczialisták is tel­jes joggal hirdetik őt magukénak. Mint a széles medrében nyugodt méltósággal hömpölygő folyam, olyan az Arany János élete és költészete. Pedig de sok fájdalom, keserűségnek hajója hasított mély sebet e folyamon — mégis összecsaptak ismét a nyugalmas hullámok a sebek felett folyt előre a nagy víz, áldást és életet keltve, és folyt, amerre ment. Toldival kezdte és aki az igaz, egyszerű és nemes magyar költészet kedvelője, az ma is Toldi első énekét tartja legelső művének. De számos évti­zeddel a Toldi után gyönyörű reneszánszban lett része az öregség felé haladó poétának, balladái mind meg­annyi gyöngye a világirodalomnak. A forma és erő kiaczélosodott munkái e balladák. Arany János tipikus fia volt a nehéz, barna ma­gyar földnek. Szenvedélyei őt soha el nem ragadták, nem kúszott fel az örömök Jákob lajtorjáján és nem zuhant soha a kétségbeesés örvényébe. Nyugalmas külső körülmények között igyekezett élni, csendes meleg otthonában érezte jól magát s inkább borongós volt mint vidám. Itt-ott, a szabadságharcz leveretése után s amikor élete vége sok testi s lelki szenvedés gyötörte, szivetrázó panasz jajdult fel a húrján, de ez

Next