Szatmármegyei Közlöny, 1905 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1905-02-05 / 6. szám
SZATMÁR MEGYEI KÖZLÖNY , azaz két igazgató pályázott csak. Az egyik a jelenlegi igazgató Krémer Sándor, a másik Baróti Rezső. Utóbbi színházi titkár jelenleg és úgy látszik társulatát még csak ezután fogja megalakítani. A napokba fog dönteni, vagy talán már döntött is, a szinikerület végrehajtó bizottsága a pályázatok felett. Mint értesülünk Szatmáron nincsenek megelégedve Krémer színtársulatával, mert nem egy szerepkörre gyenge erőket szerződtetett és mikor a szinügyi bizottság erre figyelmeztette, sőt meg is nevezte azokat, akik jobb erővel kicserélendők, Krémer ígért fűt-fát, fel is léptetett néhány tagot, akik aztán nyomtalanul ismét eltűntek, és maradt a régi társulat. Hát nem értjük Krémernek ezt az eljárását, mert ambicziózus, ügyes színigazgató és talán csak az a hibája, hogy kis gázsival szeret dolgozni, hogy minden eshetőséggel szemben biztosítsa a színigazgatói tárczáját a nagyobb krachtól. Igaz aztán az is, hogy mindég rendezett anyagi viszonyok között van társulata és nincs rá esett, hogy a tagoknak időhaladékot kellene adni az igazgatónak. De azért szerintünk mégis túlságba megy Krémer a takarékosságban és ez lépten nyomon meglátszik egyes szerepkörök nagyon alantos nívóján. Talán jó volna már Krémernek is és a szinikerületnek is ha új színigazgatóval próbálkoznának, mert bizonyos kölcsönös unottság észlelhető mindkét részről. De hát nagy mentsége is lehet Krémer Sándornak a többi között az is, hogy a nagykárolyi színkör felépítése még mindig késik az éji homályban. Két év után most ismét akarunk tenni ez irányban valami lépést, de hogy milyen sikerrel, azt még nem tudjuk. Így aztán nem állíthatott be hozzánk a nyári szezonban valami jó társulattal, amikor a P. O.-kör nagytermének csúfolt teremben kénytelen előadásokat tartani, amely olyan elégtelen és rossz helyiség, hogy ha mindég telt házai volnának, még akkor is deficittel küszködnék. Szükségesnek tartjuk a rendőrség figyelmét felhívni a Polgári Olvasókör nagytermére. Ugyanis, azolyan szerencsétlen berendezésű terem, ahonnét kevés kijárat vezeti ki a szabadba, jóformán csak a terem egyik oldalán és egy tűzvész esetére a legnagyobb szerencsétlenség következnék be. Bálteremnek, amikor nem ül zsuffoltan benne a publikum, megfelelhet ez a terem, de nem színháznak. Nagyon helyesen tenné azért a rendőrség, ha nem engedélyezne ott többé, tűzveszélyes volta miatt, színielőadásokat. Hátha ezzel is elősegítené a nyári színkör mielőbbi felépítését. Szükségesnek tartottuk ezeket a szintkerület bérbeadása alkalmával elmondani. És ha meghiúsulna az a terv, hogy a város államsegéllyel egy színkört építsen, legalább támogatná ebben erkölcsileg a magánválalkozót, eszközölné ki azt, hogy az állam némi segélyben részesítené az illetőt. Ugyanis hallomás szerint van egy háztulajdonos, aki hajlandó telkére nagy szállodát és udvarára színházat építeni, ha a város az utóbbi építkezés tekintetébe őt támogatni hajlandó. Természetes, hogy erről csak akkor lehet szó, ha a város maga bármely okból nem volna képes színházat létesíteni. Végszükségben tehát ez is jó lesz, mentő eszköznek. HIREK. — Személyi hir. Kristóffy József vármegyénk főispánja, nejével és leányával a múlt szombaton hosszabb tartózkodásra Budapestre utazott. — Gróf Károlyi Istvánná szül. Csekonics Margit grófné a fővárosba utazott. — Gyászos évforduló- A múlt hétfőn volt 15-ik évfordulója azon szomorú eseménynek, hogy Rudolf trónörökös, a magyar nemzet reménye, korai sírjába szállt. Mindég szomorú évforduló ez a magyar nemzetre nézve, mert a trón olyan várományossát vesztette el, aki alatt talán szebb napok virradtak volna a sokat szenvedett nemzetre. De kétszeresen szomorú évforduló e nap, most, amikor olyan politikai válság van hazánkban. Talán más megoldást nyerne az, ha Rudolf trónörökös állana most a trón közelében. — Áthelyezés. A pénzügyminiszter Habina Jenő helybeli pénzügyi fogalmazót hasonminőségben az egri pénzügyigazgatósághoz helyezte át. — Vacsora. Nagy László alispán és kedves neje a múlt hétfőn vacsorát adott, amelyre sokan voltak hivatalosak városunkból. A vendégek igen jól érezték magukat a vendégszerető család és a szeretetreméltó és figyelmes háziasszony körében s igy nem csoda, ha vacsora után a fiatalság még tánczra is kerekedett és reggelig mulatott. — Főkapitány! helyettesítés. Nagybányán Schönherr Antal városi rendőrkapitány elhunyta folytán a rendőrkapitányi teendők végzésével vármegyénk főispánja Smaregla Mihály rendőr alkapitányt bízta meg. — A „Kölcsey kör“ első estéje. A múlt hét vasárnapján tartotta a „Kölcsey kör“ irodalmi szakosztálya első estéjét. A múlt hét szombatján volt 100 esztendős évfordulója annak, hogy az első bohém lelkű magyar költő Csokonai Vitéz Mihály meghalt. Egymás mellé állítom e két eseményt, mert okom van rá. Azt a Csokonai Vitéz Mihályt, ki egykor mint próféta bolyongott a magyar hazán keresztül, s dalaival uj irányt adott a költészetnek, azt a Csokonait, kinek dalait apáink még dalolták, s különösen a kálvinista kolégiumokban még ma is dalolják, elfeledték talán az összes budapesti lapok, elfeledte a „Magyar Tudományos Akadémia“, elfeledték az összes budapesti irodalmi társulatok is, így nem csoda, ha elfeledte a mi Kölcsey körünk irodalmi szakosztálya is. Pedig Csokonai műveiből nagyszerű programot lehetett volna csinálni. A „Reményhez“ czimü dala, — mely „Földiekkel játszó égi tünemény“ kezdetű variáczióban a Hajdúságban lakó nép ajkán ma is él, — Demidor szép hangján ma is elragadott volna benünket; a Varjas Endre ideális lelke Csokonai életéből eszményi képet rajzolhatott volna elénk ; Sternberg Anikó Csokonai dalainak variatiójával ép úgy kicsalta volna tenyerünkből a tapsot, mint Liszt compozícziójával. Ha meg Schönpflugné Csokonai debreczeni életéből rajzolt volna elébünk az ő mély megfigyelésű tollával képeket, lelki szemeink előtt ott lett volna az a Csokonai, kit a debreczeni collégiumból a Rákóczi harang kongása mellett csaptak ki, — s azért mégis kedves költője maradt a magyarnak. Mindezt nem azért hoztuk fel, mintha az ügyesen összeállított műsor ellen kifogásunk lenne, hanem csak azért, mivel elsősorban a kulturegyesületek hivatottak ilyen irodalmi ünnep megülésére és azért hisszük, hogy a|,agilis elnök egy közelebbi felolvasó estély programmját akként fogja összeállítani, hogy Csokonainak is szentel egy számot. • Nem tudjuk, ily hosszú ideig aludt-e az egyesület, vagy álmodott ? Ki volt-e fáradva a múlt erőfeszítéseitől, nagy sikereitől s jótékony pihenésre volt-e szüksége, vagy pedig csak álmodott és rózsás képeket rajzolt magának a jövő nagy sikereiről, társadalmi tevékenységéről? Én úgy hiszem, hogy ez a kultúregyesület utolsó működésétől kezdve mostanáig aludt és álmodott. Aludt talán azért, mert tényleg szüksége volt pihenésre. Álmodott bizonyosan azért, mert nem volt aki felébressze. Most azonban akadt egy agilis pap, Varjas Endrének hívják, aki felébresztette mély álmából. És mikor az egyesület kinyitotta álmos szemeit, a pódiumon látott egy aszkéta papot, aki ihlettel beszélt neki idealismusról. Találó érvekkel bizonyította, hogy az idealismus hulláma az emberiség történetében fenékig sülyedt, hogy helyet adjon az egoismusnak, a realismusnak ; majd ismét — s ez a mi korunk hulláma — kezd az idealismus felé vinni a hullám, melynek kapujában Ibsen, Tolstoj, egy Munkácsy állanak! És Munkácsyval mi is ott vagyunk a kapuban. Ha kedvez a szerencse, a hullám felvihet az idelismus magaslatára és lesz, mint a középkorban volt. Mert az idealismus a nappal, a realismus az éjszaka. Most azonban korunk az éjszakában van, még a realismus bilincseiben nyög. Az éjszakának, a sötétségnek pedig oka „az újság átok.“ Kölcsey korában mélyebben gondolkoztak az emberek. Ma az újságok az ő könnyű stílusukkal az eseményeknek csak felületét érintik , a dolgok mélyébe be nem hatolnak, s igy a modern embert megundorítják a komoly munkától. Ezt megakadályozandó van szükségünk eszmélkedésre, ilyen a „Kölcsey kör“ mai estélye. Vájjon a tudós papnak az az állítása, hogy csak a középkor az idealismus kora; vájjon az újságokra általában vonatkozó véleménye helyes-e, — vájjon az újság tényleg átok-e ? — annak megvitatásába lapunk szűk tere miatt most nem bocsájtkozom; csak annyit konstatálok, hogy consequentiáját oly találó érvekkel támogatta, szerény előadás modora oly meggyőző volt, hogy hallgatóiban képes volt elvei igazságának meggyőződését kelteni. Az egybegyült díszes, intelligens közönség mindvégig mély csendben, feszült figyelemmel hallgatta a filozófiai magas szárnyalású megnyitót és befejeztével éljennel és tapssal honorálta a tudós piaristát. A programév 2-ik pontjában Deridor Ignácz jelent meg az emelvényen, ki Diczig Ádám zongora kísérete mellett szabatosan, biztos hangvétellel, érzelmesen énekelt egy műdalt, majd egy bus magyar nótát, azután Káldy zenésítette kurucz nótákból a „Te vagy a legény Tyukodi pajtás“ kezdetüt. Majd mikor a közérzület tapsban nyilvánult, ráadásul az ő ismert énektudásával adott elő még egy magyar dalt. — A programév 3-ik pontjául Kacsó Mariska olvasta fel Ujfalussy Amadil „Január“ czimü rajzát. Schönpflugné Mély megfigyeléssel, a legapróbb részletekig kiterjedő gonddal, hangulatosan festette meg a fagyos Január képét. Kaleidoskopszerűen változtak előttünk a képek, a hangulatok. Majd a hideg szelet hallottuk sivítani, amint a zuzmorás fák gályáit rázza, majd Carneval csörgő sipkás bevonulását láttuk. írója a dilettánsokat meghaladó tehetséget mutat. Látszik, hogy tanulmányozta az írókat, behatolt gondolatvilágukba. Egy pár rövid mondattal tud egy egész képet rajzolni. A közönség tapssal honorálta az érdemes irodalmi munkát és felolvasóját. Ezután Stenberg Anikó ült a zongorához és kedves felfogással játszotta el Liszt „Resignole“ját. Különösen ügyes technikájával tűnt fel, amit úgy honorált a hálás közönség, hogy addig tapsolt, míg ráadásul el kellett játszania Chopin „Polonais‘-et. Ez is nagyon tetszett és megtapsolták. A Sternberg Anikó játékában az is figyelemreméltó, hogy mindjárt az első ütemeknél biztosan, minden elfogultság nélkül játszik. Ez nagy előny, mert hivatásos művészek is nagy ritkán tudják legyőzni az első perczek elfogultságát, ő pedig mindezeken ügyesen, kecsesen túltette magát. — Befejezésül egy dialogot hallottunk volna, ha az elnök szavaival élve egy kis kalamitás nem történt volna. De minthogy czélja a körnek, hogy az újabbkori írókat, költőket is megismertesse, Varjas Endre Bárd Miklósnak egy bus románczát olvasott fel, kellemesen tagolt előadással. A románcz czime „A hajtó“. Szegény Mirkó gyerek szomorú történetét beszéli el, ki az urak vadászatán hajtó volt. Annyira belemelegedett kötelessége teljesítésébe, hogy a sűrűbe eltévedt és nem találta meg a kivezető utat. Ott fagyott meg a hideg havon, mindenkitől elhagyatva. — A mi közönségünknek ez is tetszett és egy komoly hangulatú est képével ment haza, bebizonyítva, hogy nincsenek magas igényei. Nem vár a Kölcsey körtől magas Folytatása a mellékleten És elismerés illeti a pártot, hogy az idők folyamán néha megfogyatkozva, megritkulva bár, de rendütletlenül kitartott a mellett a dicső zászló mellett, amelyre a Független Magyarország neve volt felírva. Mert bizony Tisza Kálmán alatt, aki szegre akasztva kormányra a bihari pontokat, ellenzéki elveit, került a s alakította meg a szabadelvű pártot, mindent a párturalom molochjának áldoztak fel. Tizenötéves kormányzata alatt csinálhattak a vármegyék a mit akartak, a nemzetiségek guba alatt, a mi nekik jól esett, csak a fő az volt, hogy mamelukokat szállítsanak a Sándor utczai házba. Akkor egy kortesnek nagyobb hatalma volt egy vármegyében mint a főispánjának. De mentségéül szolgálhat a szabadelvű pártnak az, hogy nehéz volt a helyzete. Mert a közjogi alapot kellett folyton védenie, valamivel ellensúlyozni a függetlenségiek izgatását, népszerű eszméinek hatását. A közjogi alap halálharczának bizony sok nemzeti kulturális és anyagi érdek áldozatul esett. Adja az ég, hogy most az 1848. győzelme az elvesztettekért egyszerre kárpótolhasson bennünket! Ebben a folytonos harczban, a jövő Magyarország előharczosainak örökös támadásai között a szabadelvű párt észrevétlenül elöregedett, túlélte magát. Túlélte magát azzal, hogy nem igyekezett fejleszteni magát a 67-es alapot és mikor Apponyi és mások előálltak ez alapra helyezkedve nemzeti követelményeikkel, nem fusionált velük lélekben, nem akart átmenni felfrissítő párt alakulásán, hanem egyszerűen konfiskálta azok elveit, de a párt maradt a régi. A sors szatírája, hogy míg 36 évvel ezelőtt, az elveket felfüggesztő, fusionáló I. Tisza alakította meg a szabadelvű tábort, most 30 év után egy nyílt, őszinte, paktumot nem ismerő II. Tisza buktatta meg rideg, végzetet provokáló eljárásával. De örök érdeme marad a szabadelvű pártnak, hogy mindég liberális volt. Méltán kérdezik azért a liberalismus igaz barátjai, hogy most, mikor a 48-sok tényleg még többségben nincsenek, a jövő kormánypárt és kormány tagjai, csak hogy a kiegyezést megmentsék, nem hoznak-e kardinális áldozatokat a liberalismus rovására ? Csak kis dolgokkal szokták azt megkezdeni, s lavina erővel halad aztán a visszafejlődés az utramontanismus sötétségébe. Pedig Magyarország csak a liberalismus alapján fejlődhetik. De minek veszem én a dolognak ilyen komoly oldalát ? Keressük inkább a helyzet vidámabb részleteit. Két párt küzdött eddig a haza javára. Az egyik a lassú haladás elvének hódolt, a másik az ország teljes függetlenségét követelte. Az neki kötelessége átvenni az uralmat,utóbbi győzve, ő És ha átveszi, első kérdés, hogy nem kell-e neki is bizonyos elveket a bihari pontok mellé akasztani ? Hisz tabula rasát nem lehet csinálni, a helyzet által parancsoltan, csak lépésről-lépésre valósíthatja meg elveit. És akkor megtörténhetik az, hogy a nagy tömeg, amely a dolgok fényébe nem szeret behatolni, azt fogja róluk mondani: ezek is csak olyanok, mint a többiek ! Szóval ezentúl a Kossuth pártnak is meg kell azzal az eszmével barátkoznia, hogy könnyebb volt a kritizálás, mint a kormányzás. Lesz-e ellenzéke? Tárcza ió kis eszemmel el sem tudom képzelni, hogy miért is csináljon valaki ellenzéket az olyan pártnak, amely mindent követel, mindent megvalósítani akar? De hát ha sokáig lesznek azok az elvek szegre akasztva? Akkor bízom magában a függetlenségi pártban, hogy annak egy része ellenzékbe megy át, csakhogy a minden magyar ember végső ideálját képező elvet megmentse, fentartsa. Növelné az új helyzet nehézségeit, ha p. o. a szabadelvű párt menne át ellenzékbe, helyesebben állana elő egy obstrukczióval. Szóval az ellenzék fegyverét fordítaná a volt ellenzék ellen, hogy ad absurdum bizonyítsa be az agyonbeszélés folytonos veszélyét. Félek tőle, hogy akkor az ország utólag Tiszának adna igazat. És most jön a helyzet, a kibontakozás legnagyobb kérdése. Ha Bécs nem enged. Ha a függetlenségi párt elveinek csak egy részét engedi megvalósítani? Akkor következik be az a helyzet, amely a legnagyobb megpróbáltatás lesz az új kormánypártra, tudniillik a függetlenségi pártra. Mert ha nem fog bírni önmegtagadó mérséklettel, a népszerűségnek fogja feláldozni a lényeget, akkor épp az ellenkező célt éri el. Az ország azon tudatra ébred, hogy a kiegyezés hívei képezik az adott helyzetben az egyedüli kormányképes pártot. A közjogi alap jobban meg fog erősödni, mint valaha. Szóval legyen elkészülve a Kossuth Ferencz kabinetje is arra, hogy ami megtörtént Deákkal, Tisza Kálmánnal, az velük is megesik. Az adott viszonyoknak sok mindent áldozatul kell hozni. Mert nem eszik a levest olyan forrón, amint feltálalják. De hát tegyük félre a rém képeket! résnek Adja az ég, hogy azokat, akik eddig a kiegyevoltak hívei csak azért, mert a függetlenségi párt szép eszméit még megvalósíthatóknak nem találták, — fényesen megczáfolják azok a fejlemények, amelyek