Századok – 1923-1924
Történeti irodalom - Ybl Ervin: Az olasz szobrászat három százada. I. köt. Ism. D. K. 191
-történeti irodalom. 191 Ugyanígy vágyódnánk az oklevéladó fórumokról szóló bővebb adatokra is, nevezetesen azok említésére, akik a kölni érsek mellett mint udvari papok foglalatoskodtak. Oppermann csak azokat veszi sorba, akiknek az egyenes említések szerint is jelentékenyebb szerepük volt az oklevelezés gyakorlatában. Mindez azonban csak a távoli ország szakemberének kívánsága, aki különben valóságos tankönyv gyanánt forgathatja e munkát és figyelheti meg benne a legmodernebb diplomatikai módszerek mesteri alkalmazását. Hajnal István, Ybl Ervin: Az olasz szobrászat három százada. I. kötet: A gótikus szobrászat. Budapest: Lampel R. kiadása 1923. 8°. 1601. Kisebb-nagyobb tanulmányok értékes és változatos sorozata után Ybl Ervin most megjelent könyvében mint talpig vértezett, komoly és alapos műtörténetíró mutatkozik be. A tárgyáról szóló gazdag irodalom s a méltatásra kiszemelt emlékcsoport közvetlen, tüzetes ismerete jellemzik munkáját s ami nélkül műtörténetírót el sem képzelhetünk, sok jó ízlés, erős kritikai érzék felfogását, módszerét. Erős kritikai érzékkel támogatott módszere segíti át a nehézségeken, amelyekkel az egymásnak gyakran homlokegyenest ellenmondó írók és forrásmagyarázók különböző felfogásának áthidalása jár. Jó ízlésének köszönhetjük, hogy hatalmas anyagából mindig ki tudja válogatni a lényegest s henye részletekkel nem terheli meg fejtegetéseit és jóllehet munkája nem műtörténelmi népszerűsítés, olvasmánynak is élvezetes képet rajzol a plasztikus felfogásnak a renaissance-ot megelőző évszázadban elért fejlődéséről Itália s egyben Európa művészetében. Könyvét az antik és a középkori művészet között vont párhuzammal kezdi, s eszerint az utóbbi eltávozott a természet kultuszától, amit azonban föltétlenül nem írhatunk alá. Mert ha a formai elem hangsúlyozása helyett elsősorban a lelki kifejezésre tör, a középkori művészet velejében ezzel is csak a természetet utánozza. Más úton-módon ugyan a francia gótikus dómok mesterei nem kevésbbé értékes eredményeket értek el, mint Phidias korában a görög klasszikus művészet. A plasztikai felfogás szempontjából az eredmény az antik művészetével szemben természetesen kevesebb. Ám viszont ennek sohasem tettek szemrehányást, hogy festői felfogás tekintetében meg sem közelítette azt a magaslatot, amelyet a középkorban gyökerező művészetekkel az újkor nagy festői elértek. Nicola Pisanonak, a középkori olasz szobrászat, vagy másként a protorenaissance úttörő mesterének méltatásával azonban Ybl szakít a szubjektív esztétizálással s innentől