Századok – 1925-1926
Történeti irodalom - Stern; W.: Die differentielle Psychologie in ihren methodischen Grundlagen. Ism. Hajnal István 642
TÖRTÉNETI IRODALOM. 643 Sokan szerették volna a lélektant megtenni annak a történelem számára, amit a mechanika jelentett a természettudományok fejlődésére nézve; nyitját találni messze összefüggéseknek, szabályait az élet nagy jelenségeinek, sőt jövendőt megfejtő elveket is. Nem sikerült ez a szenvedélyes roham és bízunk abban, hogy a jövőben sem fog sikerülni és az emberi élet legfőbb varázsa, a jövő ismeretlenségébe való bátor előnyomulás, sohasem fog semmivé válni. Azt hisszük, a történelmet alig szabad másként az élet mesterének tartanunk, mint valami lelki sportot, mely belső erőinket életre hívja, még pedig az által, hogy elénk állítja a világot, melyben az embernek, mint egyénnek, mint a társadalom tagjának és mint egy isteni, ismeretlen cél felé törekvő örök fejlődés részecskéjének, mozognia kell. A múltat tehát úgy kell feldolgoznunk, hogy az egyéni lélek magára, saját életére ismerjen abban. Meg kell fordítanunk tehát a tételt: a lélektan nem a történelem mechanikája, nem a titkok megtalált kulcsa, hanem igenis, óriási szerepet kell adnunk neki a múlt feldolgozásában, mint közvetítő elemnek a múlt élet és a jelen megfigyelő között, aki utóvégre is mindig egy egyéni lélek. Olyan elemnek, melyből legalább egy csöppnek mindig jelen kell lennie a múlt képének minden részletében, amely összefoglalás végeredményében, lelkileg, hasznossá teszi azt, amit a múltról mondunk. Közössé a múlt embereinek életét a mienkkel. Amikor a múlt emberének lelkületét vizsgáljuk, nem az a célunk, hogy a múlt eseményeit szabályokra vezessük vissza, hanem, hogy az egyéni lelkek mozgalmaiban lássuk és megismerjük a világot, amivel az örök embernek dolga van. Az eredmény tehát ugyanaz, csak a vezető gondolat ellentétes:„ Szükségünk van a psychológiára, de nem titkok fölfedezése céljából, hanem, hogy a múlt hús és vér legyen előttünk s az emlékei közt való forgolódás igazi élettapasztalatot adjon.Természetesen ezzel nincs elzárva az útja annak, hogy a psychológia és a történelem kölcsönösségéből szabályok keletkezzenek, csak éppen nem tesszük egyenesen a történelem feladatává ezt. Az ilyen törekvések erőszakolása károssá válhat a történelem céljainak szempontjából, mert könnyen kivetkőztetheti a múlt életet a maga hatalmasan hömpölygő valóságából és apró gondolatszerkezetekkel akarja csupán fölfegyverezni az embert az élettel szemben. Végeredményében minden történetírásnak az a célja, hogy az egyéni lélek számára elevenül használhatóan állítsa elénk a múlt életét. Alig lehetséges ez másként, mint elképzelteim, miként állott egy múlt egyéniség az ő korának sajátos viszonyai közepette. Még a történettudomány legreálisabb ágaiban is, mint pl. a gazdaságtörténetben, ennek a végső célnak kell előcsillannia: ha az ilyen színezet hiányzik és az