Századok – 1925-1926
Történeti irodalom - Stern; W.: Die differentielle Psychologie in ihren methodischen Grundlagen. Ism. Hajnal István 642
632 TÖRTÉNETI IRODALOM. 645 hogy biztonságot adjon a lelkiekbe hatoló kutatásokban, mégpedig negatív biztonságot. Nem kell ijedeznünk a differenciális psychológia újabban óriási apparátussal, laboratóriumokkal és messze reményekkel dolgozó munkája előtt; egyelőre még nem érkezett az el oda, hogy a mi feladatainkra közvetlenül használható legyen. Különben, úgy tudjuk, e mű kiváló érdemű útmutatója, rendszerezője, célkitűzője ez új tudományágnak. Függelékül igen terjedelmes, teljes bibliográfiát ad, mely számos, minket igen érdeklő munkát is említ. Sokkal termékenyítőbb hatással lehet egy másik műnek megfelelő használata. K. Spranger: Lebensformen c. munkája ez, mely már célkitűzésében is csakugyan nekünk való. Az Én, mint egész érdekli, nem a legelemibb lelki jelenségeket vizsgálja elszigetelve, hanem azokat, amelyek az élettel való harcban szerepelnek és összefüggéseikben az egyéni jellemet alkotják. „Szellemi jelenségeket szerkezetileg helyesen látni"—, ez a fő célja. Élesen elhatárolja mindjárt kezdetben feladatát az elemek psychológiájával szemben; nem lelki funkciók, hanem kész lelki aktusok és élmények az ő építőkövei, mégpedig az egész Énre vonatkoztatott jelentőségükben. Nem is titkolja, hogy félig-meddig harcot hirdet a lélektannak, amely műszerekkel, kísérletekkel, statisztikával igyekszik csupán előre jutni, és nem látja vagy megveti az igazi célokat, az egész lélek problémáit. Másrészt nem az a célja, hogy a jellemtípusoknak hosszú sorozatát állítsa fel, hanem alapelveket akar csak egyelőre megállapítani, „racionális vonalakat az élet összefüggéseibe", melyek alapján a jövő munka megkezdődhetik. Ezért elenyésző e mű történeti része, úgyszólván kerüli a pozitív speciális példákat. Szinte légiesen könnyednek tűnik fel és mégis biztosnak, határozottnak az a mód, amellyel az aktusokat és az értékeket, melyekre azok irányulnak, az Én-öntudat egysége által egymásra vonatkoztatja. Sikerül rendszerének eme mozgékonyságával olyan sejtelmeket újra fölébreszteni és formába önteni bennünk, amelyek az emberi lélekkel való történetkutató foglalkozás közben az Én belső szerkezetéről, mozgató értékeinek tulajdonságairól támadtak bennünk. Sikerül elkerülnie azt, éspedig különösen az „értékek" szerepének finom és valószerű meghatározása által, hogy az emberi lelket, mint egyszerűen boldogsághajhászó vagy célokra törekvő primitív gépezetet állítsa elénk. Azt hisszük, nem csalódunk, ha az értékek valóraválásának pillanatai ugyanazok, mint amiket átértünk történeti hősünk lelki mozgalmait követve akkor, ha a hős egész lelkületét, úgy külső, mint belső hatások között, kielégülve érezzük. Mint a szerző mondja, az individuális lélek szerkezetének mintegy csuklói az értékaktusok és értékélmények, azok körül fordul meg minden. S e minden egyénben sajátos csak-